A világhírű énekes, Robbie Williams 25. jubileumát hazánkban is megünnepli, melynek helyet a Papp László Budapest Sportaréna ad 2023. március 14-én. Egy összegző, életútjának főbb „állomásait” érintő zenei áttekintést olvashattok.

Robbie Williams Grammy-díjra jelölt, tizennyolcszoros BRIT Díj-győztes angol énekes, dalszerző és producer. Karrierje a Take That együttessel kezdődött 1990-ben. 1995-ben otthagyta a Take Thatet, akikkel közösen 25 millió lemezt adott el, és szólókarrierbe kezdett. Ezután több albumot adott el az Egyesült Királyságban, mint bármelyik másik brit szólóénekes a történelem során. 70 millió lemezt (55 millió albumot és több, mint 17 millió kislemezt) adott el eddig összesen az egész világon.

Bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, amikor meghirdette 2006-ban a világkörüli turnéját, mert egyetlenegy nap alatt 1,6 millió koncertjegyet adott el. Több díj nyertese is: 16 BRIT Díjat és 6 ECHO-díjat íteltek oda neki. 2004-ben bekerült a UK Music Hall of Fame-be, miután megszavazták a ’90-es évek legnagyobb művészének.

Miután kilépett a Take Thatből, 1996-ban elkészítette a Freedom című számot, amely George Michael dalának feldolgozása volt. A dal a 2. helyen végzett az Egyesült Királyság slágerlistáján, 26 hellyel magasabbra jutott, mint az eredeti.

Miután saját stílusára próbált rátalálni, megszületett első szólóalbuma, a Life Thru A Lens. Legnagyobb sikernek negyedik kislemeze örvendhetett, az Angels. A címadó slágert egy ír zenésztől vásárolták és Williams írta át. A dal bestseller lett Angliában, kétszeres platinalemez lett a BPI-n. Nagy siker lett Európa-szerte és Latin-Amerikában is, világszerte több, mint 2 millió példányt adtak el belőle. 28 hétig maradt a slágerlista első helyén, 40 hétig az első 10 között maradt a brit slágerlistán és összesen 218 hétig tartózkodott a listán, ezzel A Life thru a Lens lett az 58. valaha kiadott legjobb angol album, 2,4 millió font bevételt hozva. A szülőföldjén aratott siker ellenére a lemez nem tudott nagyobb hatást gyakorolni a nemzetközi piacra, kivéve Argentínát, ahol az album bekerült a legjobb 10 lemez közé 1998-ban. Végül a lemez több, mint 4 millió példányban kelt el világszerte.

Az albumból körülbelül 33.000 darabot adtak el, ami nagyon kevés, szerintem. Amikor az Angels kijött, az album eladási statisztikája hirtelen 33 ezerről 300 ezerre ugrott fel. Aztán két héttel később dupla platina lett. Nagyon boldog voltam!” — Robbie Williams

Az I’ve Been Expecting You albuma csúcsot döntött, több, mint 3 millió példányt adtak el belőle az Egyesült Királyságban: tízszeres platinalemez lett, Williams legjobb albuma lett az országban és a brit könnyűzene történetében. Világszerte ötmillió lemezt adtak el.

Sing When You’re Winning nemzetközi sikereknek örvendhetett; 1999-ben, a promóció és a turné közepére Williams világhírű popsztár lett, elkezdett dolgozni harmadik stúdiólemezének anyagán. Az album első kislemeze a Rock DJ lett, a második a Kids, a harmadik a Supreme. Az album 91 hétig volt fent a brit listákon, 2,4 millió példányt adtak el belőle csak az Egyesült Királyságban. A BPI nyolcszoros platinalemezzé nyilvánította, ezzel a brit zenetörténet legnagyobb példányszámban elkelt albumainak listáján az 51. lett. Európában több, mint 4 millió példányt adtak el belőle.

Greatest Hits válogatásalbum Európában is a legjobban eladott lemeze volt a 2004-es évnek, ötszörös platina minősítést kapott, mivel Európában több, mint 5 millió darabot adtak el belőle. Nyolc évvel azután, hogy megjelent az Angels című kislemez, 2005. februárjában a brit közönségtől megkapta az év brit díját: „Az Elmúlt 25 Év Legjobb Kislemeze” címet.

robbiewilliams_f21
Forrás: livenation.hu

Williams hetedik stúdióalbuma, a Rudebox 2006. elején jelent meg. Egy dance-elektronikus zenei stílusú album, amely a Pet Shop Boys, William Orbit, a Soul Mekanik, illetve Joey Negro és Mark Ronson közreműködésében született.

2006-ban Latin-Amerikában Williams 16. lett a népszerűségi listán, és a harmadik lett azon a listán, ahol a legtöbbet játszott nemzetközi zenészek vannak. Ebben az időben került be a Guinness Rekordok Könyvébe, amikor bejelentette 2006-os turnéját (World Tour for 2006), mert 1,6 millió jegyet adtak el egyetlen nap alatt a koncertekre.

Robbie Williams a 2000–2010. közötti évtized harmadik legtöbbet hallgatott zenésze az Egyesült Királyságban. A lista TV-s, rádiós megjelenések számán alapszik. A listát Madonna vezeti, második helyezett a The Beatles, harmadik Robbie Williams, aki a legfiatalabb férfi szólóénekes ezen a listán, amelyet a BBC rádió 2 műsorában, a People’s Artist Chart-on mutattak be.

2010. júniusában hivatalosan is bejelentették, hogy az EMI kiadja az énekes második válogatásalbumát In And Out Of Consciousness: Robbie’s Greatest Hits 1990–2010 címen, amellyel az énekesi pályán eltöltött 20. évét szeretné ünnepelni. A válogatásalbum első kislemeze a Shame című single, amelyet Williams Gary Barlow-val, a Take That tagjával írt közösen és amelyet vele együtt is adott elő.

A válogatásalbum az Egyesült Királyság albumlistája 1. helyére robbant be megjelenésének első hetében.

A Take the Crown albuma a brit albumlista első helyén debütált (Williams tizedik albumaként, amely első lett). Ez egyben a második alkalom volt, hogy Williamsnek egyszerre volt listán albuma és kislemeze (Candy) is, ami az első héten 137.000 példányban kelt el, ezzel a 2012-es év leggyorsabban eladott férfi előadói kislemeze lett.

Nemrégiben bejelentette új, XXV elnevezésű európai turnéja állomásait. Energiabombaként elhíresült fellépéseit elviszi Európa legnagyobb városaiba, a turné január 20-án indul Bolognában, majd Párizsban, Amszterdamban, Berlinben, Barcelonában – és Budapesten is látható lesz! Az arénaturné Robbie szólóművészként eltöltött 25 évének ünnepe XXV című albumának megjelenését követően, amely szólókarrierje legnagyobb slágereit és a rajongók kedvenceit tartalmazza újragondolt formában.

E hónap elején Robbie megszerezte a 14. angol slágerlista vezető címet az XXV albumával, amely megjelenésének első hetében rögtön a lista élére került. Ezzel az eredménnyel megdöntötte saját, a legtöbb brit No1 albumot magáénak tudó szólóelőadó rekordját, és minden idők két legnépszerűbb művészének egyikeként, csak Paul McCartney eredményesebb nála — olvashatjuk a Live Nation honlapján.

Jegyek elérhetőek az alábbi oldalon: tickets.funcode.hu

Forrás: livenation.hu, Wikipédia
Kiemelt kép: bobe.me