Jelentkezni már most is lehet!

A BABfilmlab intenzív, gyakorlati alapokra épülő filmes kurzus és workshop szakmai tapasztalattal rendelkezőknek. A közös alkalmak során a szervezők a dokumentumfilm, az animáció és a játékfilm találkozási pontjait kutatják majd a résztvevőkkel közösen: a cél, hogy együtt hozzanak létre egy alkotást, melyben a dokumentumfilm, az animáció és a fikció módszere, eszköztára egyszerre van jelen.

A kurzus célja, hogy a közös alkotási folyamatban a műfajhatárokat és a műfaji innovációt egy konkrét filmkészítési folyamatba ágyazzák. A közös munka alapját egy olyan alkotói attitűd biztosítja, amelyet három kifejezéssel lehet jellemezni: jelen lenni – visszatükrözni – létrehozni.

A szervezők várják olyan rendezők, írók, producerek, vágók, hangmesterek/hangdesignerek, operatőrök, animációs filmkészítők, valóság-filmmel foglalkozó filmesek jelentkezését, akik szívesen gondolkodnak a maguk által képviselt műfajok határainak újratervezésében, például keresik az élőszereplős filmkészítésben az animációt, vagy a dokumentumfilmben a fikciót, és gyakorlott filmkészítői tapasztalataik mellett nyitottak a közös gondolkodásra is.

Az elkészült alkotás közösségi filmként (amely az alkotói közösségé, a közösséget képviselő valamennyi személyé, így nem egyetlen magánszemélyé a jogtulajdon) kerül publikálásra.

A műhelykurzus nyolchetes, a kurzus műhelymunkálatai kéthetente péntek este és szombaton egész nap zajlanak.

Időpontok:

január 20. 18.00-21.00

január 21. 10.00-18.00

február 03. 18.00-21.00

február 04. 10.00-18.00

február 17. 18.00-21.00

február 18. 10.00-18.00

március 03. 18.00-21.00

március 04.10.00-18.00

A részvétel ingyenes, de csak azok számára nyitott, akik a műhelymunka valamennyi időpontjában jelen tudnak lenni. Jelentkezni IDE kattintva lehet.