Nyáry Krisztián Így szerettek ők című kötete nyomán október 19-től egy felolvasószínház-sorozat keretei között elevenednek meg apró történetei, melyekben magyar írók és költők szerelmi életét mutatja be.

Nyáry Krisztián 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához. Amellett, hogy az elmúlt években rengeteg irodalomkedvelő fiatal kedvencévé váltak ezek a kis történetek, a szakértő és elismert művészek fantáziáját is megragadta a kétrészes alkotás. Október 19-től egy felolvasószínház-sorozat keretei között a Budapesti Átriumban is megtekinthetjük az érzelmes sorokat színpadra helyezve.

A  sorozat ötletgazdája Réczei Tamás rendező, aki a Szegedi Tudományegyetem bölcsészhallgatóinak kutatásai alapján készítette el az egyes előadások szövegkönyvét. Az első rész Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona és Radákovich Mária történetét dolgozza fel, a költőt Gyabronka József, élete asszonyait Takács Kati és Trokán Nóra személyesíti meg.

Szűk két hónappal az előadás előtt pedig már bizton fogadhatunk rá, hogy hatalmas sikere lesz a sorozatnak, hiszen a Facebook-eseményben, melyet nagyjából egy hete tettek közzé, már többezres rajongótábor tolong a jegyekért. Kérdés, hogy meddig tartanak ki azok a bizonyos belépők, ami pedig egyáltalán nem megkérdőjelezhető, az a totális telt ház.

A szerencsések pedig már korábban megtekinthették az ősbemutatót a Szegedi Szabadtéri REÖK színpadán.

A Facebook eseményt IDE kattintva tekinthetitek meg. 

A borítókép forrása: kulter.hu