Bandaportrék 16. – Grand Club

Vincze Bence 2019. feb. 10. 0 2

2016-os alakulása óta hosszú utat járt be a Grand Club zenekar. A banda egy nagy baráti társaság néhány tagjából verődött össze, azóta megjártak már tehetségkutatókat, fesztiválokat, megjelent az első animációs klipjük és most nagylemezre készülnek. Hadik Ákossal, a zenekar frontemberével beszélgettünk.

Mesélj a Grand Club történetéről! Honnan indult a banda?

Egyetemen kialakult egy jó baráti társaságunk. Nem csak így öten, hanem sokszor húsz-harmincan is éjjel-nappal együtt voltunk. Gusztival pedig együtt nőttünk fel Törökbálinton, ezért tudtuk egymásról, hogy van közünk a zenéhez. Aztán egyszer egy sörözős este alatt kitaláltuk, hogy alakítunk egy zenekart. Az egyetemről kerestünk tagokat, akikkel jóban voltunk. Először feldolgozás-zenekarként játszottunk egyetemi bulikon egy-másfél órákat maximum, ami egyre jobban ment. Aztán történt egy tagcsere, az énekeslányunk kilépett, és akkor kábé fél évre csöndben maradtunk. Aztán én túlestem egy szakításon, és akkor gondoltam, hogy kiírom magamból a dolgokat. Arra jutottam, hogy tudunk mi magunk is számokat írni, megmutatjuk a világnak, mire vagyunk képesek. Úgy mentek a szövegírások, hogy helyzeteket és sztorikat dolgoztunk fel az életünkből, dobáltuk be az ötleteket. Utána szépen alakítgattuk a dalokat és jöttek az első fellépések.

Hol volt az első fellépésetek?

A Bem moziban Open Mic Nighton. Akkortájt a kezdő zenekarok ott tudtak bemutatkozni legjobban, mivel úgy zajlottak a koncertek, hogy mindig volt egy húzónév, vagy kettő, és több kisebb zenekar. A közönség lényegében fix volt, mindig 150-200 ember jött el az estekre és ilyen szempontból jó volt, mert nagyon be lehetett kerülni a köztudatba. És igazából onnantól számítjuk, kábé 2016-tól.

Fotó: Szollár Zsófi

Ez mind egy év alatt történt? Az első verzió megszületése, a tagkiesés és az átalakulás? Volt még változás az összetételben?

Igen, egy év alatt zajlott le minden, és később volt még annyi változás, hogy eleinte én énekeltem és billentyűztem egyszerre. Egy tehetségkutatón Sopronban pedig azt mondták, hogy gondolkodjunk el azon, hogy egy szintist lehet be kellene venni a csapatba, mert úgy jobban tudnék koncentrálni az éneklésre. Akkor találtunk rá Tomira, akit egyébként nem kellett igazán keresni, mert őt is ismertük már jó ideje. Ő is a társaság része volt, és mondta, hogy nagyon szívesen elvállalná. Onnantól kezdve van az az ötös felállásunk, amivel ma is zenélünk.


A zenekar tagjai:

Hadik Ákos (ének)
Szontagh Gusztáv (szólógitár)
Gergely-Kosza Zágon (basszusgitár)
Takács Szilárd (dob)
Falaty Tamás (billentyűk)


Hogyan kerültetek egy soproni tehetségkutatóba?

Ez az Öröm a zene tehetségkutató volt. Minden megyében és még határon túl is van ilyen. Eldöntöttük, hogy jelentkezünk rá, mert jók voltak a nyeremények és végre valami szakmai visszaigazolást is kaphattunk. Elmentünk, nem értünk el helyezést, de megismerkedtünk a Még Egy Cukorka nevű bandával, akik rohadt jó barátaink a mai napig. Meg azt is hozzá tudom tenni, hogy tényleg jó szakmai visszaigazolásokat kaptunk, és ez kellett. Ezután több tehetségkutatóra is elmentünk. Ennek szerintem egy kezdő zenekarnál manapság az első lépésnek kellene lennie, hogy egy ilyen szakmai tehetségkutatón részt vegyen.

Műfajilag mennyire van megegyezés a zenekaron belül? Hasonló karakterek vagytok?

Hát, igazából semennyire. Hogy őszinte legyek, amíg nem vettük fel az első kislemezt és nem vonultunk stúdióba, addig nem volt kiforrott stílusunk. Talán még a mai napig sem mondhatom el 100%-osan, hogy megvan. De mindenki más világból jött. Guszti teljesen blues vonal, Tomi retro, vintage, Szilárd HC és metál, Zaga meg főleg stoner/metál beállítottságú. Én leginkább az alter és indie vonalat képviselem. Tehát nem mondom, hogy teljesen elütnek egymástól, de nehéz volt a sok ötletet kiszelektálni, hogy mi az, ami illik, és mi az, ami nem illik a zenekarhoz. Amikor az első kislemezt felvettük, Lee Olivér és Balasi Ádám – akik az Ék zenekar tagjai – segítettek abban, hogy egy kiforrottabb stílusunk legyen. Olivér azt mondta az elején, hogy ő több világot lát ebbe a kislemezbe, meg a zenekarba, és hogy ez majd magától kikristályosodik.

Amikor létrejöttetek, akkor ez inkább ilyen haveri dolognak indult, vagy már akkor az volt a cél, hogy egy sikeres zenekart csináljatok ebből?

Az elején szerintem nem, földhözragadtan álltunk hozzá. Koncertről koncertre csináltuk, az volt a lényeg, hogy nyomjuk le jól, ne legyen hiba, legyen egy jó megjelenés, kiállás. És amikor az első sikerek jöttek, akkor gondoltuk, hogy ezzel megéri úgy is foglalkozni, hogy akár még nagyobb elismertség is lehet belőle. Ez az érzés szerintem minden koncert után egyre erősebbé vált.

Forrás: Grand Club Facebook-oldala

Mindig te írod a dalszövegeket?

Igazából igen. A legelején majdnem kizárólag én írtam a szöveget és Guszti segített. Például az Álmombant a buszon írtuk meg vele éjszaka. Az utóbbi három-négy hónapban Szilárd, a dobosunk is elkezdett velem együtt szövegeket írni. Most például írtunk új számokat, abból kettőnek a szövegét úgy raktuk össze, hogy leültünk borozni és elkezdtünk agyalni rajta. Hoztuk az ölteteket és ketten megírtuk. Mert van, ami úgy jön nekem, hogy bevillan és akkor azt mondom, hogy na ez zseni, ehhez nem is nyúlok, mert tetszik a többieknek is, de van, hogy kicsit agyalni kell, hogy ezt vagy azt a szót kicseréljem, szótagok üteme, meg ilyesmi.

Mi jön először, a ritmus áll össze a fejedben, vagy a szöveg és arra írod a zenét?

Hát ezt nehéz megmondani, ilyen és olyan is van. Engem leginkább történetek fognak meg. Ha valami olyan szituáció van, ami megihlet, akkor azon kezdek el gondolkodni. Van, hogy legelőször a téma jön. Egyszerű példa: egyszer éjszaka a Mekiben egy sajtburgert akartam venni és láttam, hogy a kiszolgálólány szalvétákra rajzolt képregényeket, és akkor innen jött, hogy írjunk erről is. Nagyon sok zenei ötlet van, és ahhoz igazítjuk a dolgokat.

És a próbákon ez hogy alakul? Beviszitek az ötletet és akkor jammeltek? Átéli mindenki a számokat?

Kétféle próbát szoktunk tartani. Van, ami csak repertoár, általában koncertek előtt, de mostanában egyre több számírós szokott lenni. Ilyenkor három-négy órára bemegyünk és a dalokon dolgozunk. Sokszor Zágon meg Guszti elég sok témát ír – mert együtt laknak -, tök jó gitárakkordokat és alapokat küldenek. Azok már készen jönnek próbára és tudunk rajtuk dolgozni, ami megkönnyíti a helyzetet. Szerencsére nem nagyon van olyan szám, amit nem bír mindenki. Jó, nyilván van egy-kettő, amire azt mondjuk, hogy “hmm, ezt nem is szoktuk játszani”. Ez olyan, mint egy kisgyereknél, ezek a tanuló időszakok.

Melyik szövegetekre vagy a legbüszkébb?

Én személy szerint az Ébresszen fel valakit szeretem a legjobban. Nekem az amúgy is közel áll a szívemhez, és még Beck Zoli is megdicsérte.

Mikor hallotta?

A B32 Galéria is csinált egyszer egy tehetségkutatót, ahol Novák Péter és Beck Zoli is zsűrizett többek között. Sose felejtem el, hogy lenyomtuk a számot és a Zoli mondta, hogy „Az Ébresszen fel valaki, az egy kurva jó szám. Akkora refrén van benne…”. Erre nagyon büszkék vagyunk. De nem tudom, nehéz egyet is kiemelni, főleg azért, mert közel állnak hozzánk a számok és mindegyik egy olyan történet, amit át tudunk élni. Ha meghalljuk a számot, az időben visszarepít minket oda, ahol ez történt.

Miből inspirálódtok dalszövegírásnál? Van példaképed, vagy akit nagyon szeretsz?

Dalszöveg terén akiről úgy érzem, hogy közel áll az én világomhoz, az Szabó Benedek. Nekem nagyon tetszik, ahogy megfogalmazza a generációnk minden apró szösszenetét. És nem általánosságokban és kiüresedett mondatokban, hanem ott van, és ugyanúgy át tudom élni. Én is igyekszem ilyen szövegeket írni, sokszor előfordul, hogy koncert után odajönnek, hogy „baszki, ugyanez történt velem”, vagy „ez nagyon sokat segített, mert kidobott a csajom”. És nekünk ez a legfontosabb, hogy a kortársaink gondjait, bajait próbáljuk megénekelni, ezzel közösséget teremtve.

Zenekarok terén kik azok, akikre példaképként tekintetek? Azért is kérdezem, mert a zenekari bemutatkozótokban rengeteg bandát felsoroltok, de egyik sem olyan, hogy kettőt kiveszek és el tudom őket képzelni egyazon koncerten. Teljesen más irányt képviselnek.

Igen, ez bennem is nagy kérdés, hogy egyszerűen nem tudom, kihez hasonlítunk. Azt tudom mondani, hogy rám nagy hatással van a 30Y és az Esti Kornél zeneileg, a dallamok terén, és az énektémákban is. Számomra mindenképp ez a kettő magyar zenekar emelhető ki. Külföldiek közül talán a Black Keys. De mindenkinek más. Próbálunk azért belevonni olyan dolgokat a zenénkbe, amik eltérők voltak az eddigiektől, mert nem szeretnénk, hogy ránk süssék azt a bélyeget, hogy mi utánozunk valakit. Ebben nyilván mostanában a Zágon nagy szerepet vállal; az ő hangzásvilágából emelünk be témákat, amit persze olyanra alakítunk, mint a többi számunk. De ez egy újabb ízt ad az egésznek. Szerintem ezért is jó, hogy egy zenekarban nem mindenki ugyanazt hallgatja.

Fotó: Szollár Zsófi

Tehát fő cél az egyediség?

Igen, szerintem nagyon nehéz ebben a szellemiségben megírni a számokat, de azért nagyon hálásak vagyunk Olivérnek, hogy ott van mellettünk, mert ő év közben is eljön a próbákra, meghallgatja a számokat, mond ötleteket, és mivel ő zeneileg egy eszméletlen képzett ember, hatalmas gitáros, hatalmas zeneszerző, olyan dolgokat is beemel a számokba, amikre mondjuk magunktól nem jöttünk volna rá.

Olivéren kívül van még olyan ember, aki próbál segíteni nektek?

Balasi Ádám dobosként nagyon nagy segítséget nyújt, mivel semelyikünk sem ért nagyon ahhoz, hogy milyen egy jó dobalap, csak a Szilárd. Így azért jó, ha ott van neki is egy másik fül, aki el tudja mondani, hogy mit gondol. Nekem személyesen Agócs Marci is szokott segíteni, neki is el szoktam küldeni az ötleteimet, és újabban a Marble Misteseknek is.

Hány koncertetek volt eddig? Mi volt a legnagyobb élmény?

Olyan negyven-ötven körül van. A legemlékezetesebbek között mindenképp az Akváriumot tudom kiemelni, amikor az Aurevoir meghívott előzenekarnak, nagyon hálásak voltunk és kicsit éreztük a felelősséget is, mert mégis egy Akvárium, meg azért teljesen más a két stílus is. De az szerintem az eddigi egyik legjobb élményünk. Meg például a mostani Dürer kertes koncert is nagyon jól sikerült, sokan voltak. Emellett ki tudnám emelni a vidéki fellépéseinket is, nagyon élveztük nyáron a kámi Nyolc Ág tábort, ami egy teljesen más közeg és úgy érzem, ott számomra nagyon fontos kérdés volt, hogy a közönség mit gondol. Olyan emberek voltak a táborban, akik zenében, vagy az irodalomban, művészi körökben mozognak, és kicsit féltem is, hogy ez a kultúrközeg mit fog mondani. De úgy láttam, hogy élvezte mindenki, szóval ez mindenképp egy gyümölcsöző fellépés volt.

Milyen eddig a 2019-es koncertrepertoárotok?

Már van hat-hét fix koncertdátumunk, csak még nincs esemény. Annyi biztos, hogy március 2-án az Analog Music Hallban lesz egy közös fellépésünk az Úrfi zenekarral, a többi viszont még nem nyilvános. Most örülök, mert eléggé beindult a szekér ilyen téren. Pedig tavaly év vége felé kicsit lankadt a kedv, mert nem hívtak olyan sokszor minket; felléptünk a Mika Tivadarban, a TRIP Hajón és Törökbálinton, de nem volt olyan sok. És megijedtem, hogy hoppá, nehogy elfelejtsenek minket. De aztán most elég jól mennek a dolgok.  

Mik a terveitek a jövőre nézve?

Most a legnagyobb projektünk, ami fut, az a nagylemezírás, szerintem jövő hónapban kezdjük el felvenni, most eddig ilyen kreatív fázis volt. Írtuk a számokat és szeretnénk tavasz végén, nyár elején kiadni. Ez egy nagy szintugrás lesz az eddigi számainkhoz képest. Úgy érzem, hogy sokkal több energiát fektettünk ezeknek a megírásába. Meg a világ is kicsit más, úgyhogy azt reméljük ettől a nagylemeztől, hogy a szakma is elismer minket. A számok nagy része megvan, így belecsapunk. Remélem, hogy esetleg több nagyobb zenekar is megismer minket, nagyobb közönségünk lesz, több emberhez eljut. Emiatt szeretnénk idén több fellépést. Összefoglalva: a cél az, hogy kiadjunk a kezünkből egy nagyon minőségi nagylemezt, aminek minden másodpercére büszkék vagyunk, aminél azt érezzük, hogy oda van téve. Szeretnénk majd legalább egy CD vagy kazetta formátumot is, de bakelitben is gondolkodtunk, csak az elég súlyos összeg.

Fesztiválok vannak kilátásban?

Most már két nyarat lenyomtunk úgy, hogy talán egy-két feszten léptünk fel. És idén már jó lenne, ha többön ott lehetnénk. Eddig a legnagyobb fesztiválos élményünk a békéscsabai Rongyoló Fesztivál és a körmendi Alterába volt. De szeretnénk idén olyanokra is eljutni, amik meglendítenék kicsit a szekeret. Gondolok itt a Woodstock az ugaronra, a Fishing on Orfűre, vagy a Művészetek Völgyére. Tudjuk, hogy nem könnyű bekerülni, de igyekezni fogunk. Reméljük egy erős év lesz az idei.

Tags: bandaportré, Budapest, Grand Club, Hadik Ákos, interjú, koncert, portré, zene Categories: PORTRÉ
Related Posts