Ónodi Eszter kapcsán talán nem túlzás kijelenteni, hogy minden kultúrakedvelő ember tud hozzá kötni valamilyen emlékezetes alakítást, akár a színpadon, akár a filmvásznon. Az Aranyélet című sorozat Jankája három évadon át tartotta izgalomban a sorozat rajongóit. Az HBO-széria véget ért, de nézzük, hogyan telnek Ónodi Eszter napjai a nagy forgatag óta.

A Katona József Színház kávézójában várom, kettő órára beszéltük meg a találkozót. Kettő óra után pár perccel, egy biciklivel gurul be a kávézóba, nagy mosollyal az arcán, elnézést kérve a késésért.

Elhúzódott a próba?

Igen, kicsivel kettő után lett vége, a Kamrában volt, onnan gurultam át ide.

Nem is tudtam, hogy biciklivel közlekedik a városban…

Mivel a színház is a belvárosban van, és az otthonom is, így adta magát a dolog. Ha csak nincs ítéletidő, a biciklit választom.

A Kamrában mit próbál épp?

Csehov Platonovját.

 

Hogy telik a próbafolyamat?

Most pont abban a fázisban vagyunk, amikor kezdjük elveszíteni a talajt, megyünk befelé a sűrűbe. Ezek nagyon hasznos próbák ahhoz, hogy majd a főpróbahét környékére kitisztuljon a dolog. Most éppen azt érzem, hogy homályos szakasz van, de ez így normális.

Elmeséli, hogy mivel telt a mai napja, egészen a próbáig?

Ma kivételes nap van, mert itthon van a párom, és a kisfiamnak nem volt iskolája. Nem kellett annyira korán kelni, fél kilencig aludtam, megkávéztam, elolvastam néhány emailt, aztán elindultam a színházba, és tíztől próbáltam idáig. Aztán átvágtattam ide, hogy ne késsek olyan sokat…

Észrevettem, hogy sok interjút ad, sok műsorban szerepel. Tudatosan figyel arra, hogy ne utasítson vissza felkéréseket?

Ha valamilyen konkrét munka kapcsán megkeresnek, vagy ha szakmai újdonságokról be tudok számolni, szívesen mondok igent. Szerencsére az utóbbi időben elég sok szakmai újdonság volt. Valóban sokat szerepeltem itt-ott, de képzelje el, mi lenne, ha minden felkérésre igent mondanék. Azért arra figyelni szoktam, hogy ne folyjak a csapból, de nem jellemző rám, hogy lemondok egy interjút, ha már valaki megtisztel a bizalmával és kíváncsi rám. Akkor inkább elhalasztom. Akár fél, vagy egy évvel is. Most is vannak levegőben lógó felkérések.

Egyébként szeret a szakmáról beszélni?

Nem különösebben. Alapvetően akkor szeretek, amikor egy hosszabb szünet után be tudok számolni valamiről. De amikor egy bemutató után már huszonhetedszerre kell ugyanarra válaszolni, az azért fárasztó. Nem szeretem, amikor már tudom, hogy mi lesz az első három kérdés.

Ónodi Eszter
Ónodi Eszter az Aranyélet c. sorozatban (forrás: 24.hu)

A hétköznapokban – akár a munka során – mennyire beszédes?

Nem mondanám magam csacsogósnak, de a közeli hozzátartozóimmal tudok beszédes lenni. Ma éppen kicsit nyugtalan vagyok, mert a Platonov próbáján is sok volt a fölösleges kör. A koncentrált munka helyett inkább a duma és a humorizálás ment.

Szóvá is tette?

Nem, jó hangulatú próba volt, talán én voltam ma egy kicsit indiszponált. Csak egy picit zavart, hogy minden megnyilvánulást véleményezni kellett, vagy poénba ágyazni. De lehet, hogy a következő próbán meg én leszek a legrosszabb „gyerek”.

Ilyen is van?

Persze, előfordul. Van, hogy rosszalkodunk. Azt érdemes tudni, hogy a próbák során lemegyünk gyerekekbe, és hát a gyerekek nem mindig jók. De a színház a játékról szól. Bizonyos korlátok között úgy játszunk, mint a gyerekek, csak nekünk adott a szövegünk.

Pályakezdése óta a Katonában van. Mit tud ez a színház?

Tulajdonképpen nagyon erős színészcsapata van, és nagyszerű dolog tehetséges kollégákkal játszani. Ígéretes és kiváló a rendezőgárda is. Egyszerűen nincs olyan ember ebben a színházban, akivel ha összeosztanak engem, akkor rossz érzésem van. Magas színvonalon tudja mindenki, amit tud. Van egyfajta közös nyelv, ami nem tanulható, de valahogy itt mindenki ugyanazt a színházi nyelvet beszéli. Félszavakból is megértjük egymást. Nem voltam más társulatban, nem tudom, milyen máshol.

A változást bírja?

Szerencsére minden szerepemet úgy élem meg, hogy a nulláról kezdem. Ilyen szempontból minden egyes szerepemnél változatosságot érzek, hiszen nincs két egyforma. Ami a változást illeti, az pont elég, hogy egy biztonságos környezetben mozoghatok, ismeretlen kihívásokkal.

Hogy érzi, lecsillapodott már az Aranyélet körül zajló felhajtás?

Mostanára már talán igen, bár még mindig kapok megkereséseket, meghívásokat a sorozat kapcsán, melyeknek sajnos nem tudok mindig eleget tenni. Őszintén, nagyon boldog vagyok, és tényleg nem gondoltam volna három évvel ezelőtt, hogy ekkorát fog szólni. Iszonyatosan büszke vagyok az egész stábra, az egész produkcióra, amit létrehoztunk. Képzelje, nemrég valamiért busszal jöttem be a színházba, begubózva, szemüvegben, sapkában ültem a buszon, és egy helyes gyerek odajött hozzám. Alig hitte el, hogy én vagyok „Janka”. Nem értette, mit keresek a hetes buszon, nyilván azt gondolta, hogy egy minimum hatlovas hintóval közlekedek.

Nem jelentett plusz nyomást a harmadik évad olyan tekintetben, hogy az első kettő már nagyon sikeres volt, és „mi van, ha a harmadikban csalódnak?”

Amikor elolvastam a harmadik évad forgatókönyvét, nagyon örültem, hogy ilyen kanyarokat vet majd a történet, és azt gondoltam, ebből lehet jót csinálni. Az írók nagyon magasra tették a lécet. Örültem, hogy olyanokat kellett megugranom, amiket még nem csináltam soha. Sok kihívás volt, de ezt nem mondanám görcsnek. Ráadásul a forgatókönyvet is nagyon meggyúrták, komoly írócsapat dolgozott rajta. Szerintem ez nagyon látszik a sorozaton.

Van itt egy másik sorozat is, a Bogaras szülők, amelyben egy tanárnőt alakít. Ennek kapcsán merült fel bennem a kérdés, hogy miként tud egy szülői munkaközösségben működni Ónodi Eszter? El tud vegyülni, vagy folyamatosan érzékeli, hogy Ön itt inkább „A művésznő”?

Nem vagyok túlbuzgó anyuka, bár eddig minden szülői értekezleten ott voltam. Azt már megszoktam, hogy sok ember előre gondol rólam valamit, és már valamilyen pozitív vagy negatív előítélettel van irántam. Nehéz megtalálni az egyensúlyt: vágódjak be, hogy „márpedig én jó fej vagyok”? Nem… De az sem jó, ha érzékeltetem velük, hogy nekem mi a foglalkozásom. Nem várom el azt sem, hogy bratyizzanak velem csak úgy. Megpróbálok természetes lenni, és önmagamat adom. Ha éppen fáradt vagyok, akkor úgy, ha éppen vidám, akkor úgy. Amikor ott tudok lenni a fiam barátainak az eseményein, ha például születésnap van, akkor nem az Aranyélet a fő téma. Ha pedig mégis kérdezgetnek róla a szülők, szívesen válaszolok.

Ónodi Eszter a Bogaras szülők premierjén (forrás: NlC.hu)

Biztosan sok fiatal pályakezdőnek a példaképe. Önnek volt nagy bálványa?

Amikor idejöttem a Katonába, akkor még Básti Juli és Udvaros Dorottya is itt volt. Ők számomra mindenképpen ikonikusak. És nyilván – mint mindenkinek – Törőcsik Mari is. De azt gondolom, hogy elég hamar önállósítottam magam a szakmában, úgy értve, hogy sohasem próbáltam meg senkit leutánozni.

Szokott megfogalmazni célokat a pályán? Most elég magasan van a léc.

Nem tudom, hogy a következő pár hónapban milyen kihívások lesznek, azt tudom, hogy az utóbbi években sok helyen ott volt az arcom és a nevem, tehát elképzelhető, hogy a következő években nem leszek filmekben, bár nagyon bánnám. Viszont ez is benne van, ezzel számolni kell. Addig is a színházi szerepeimre koncentrálok, jelenleg a már említett Platonov izgat, és hogy jól sikerüljön. Alapvetően úgy érzem, tudok mit csinálni: például a lakásomat fel kellene újítani. A mi pályánk sajnos nem a nagy kilátásokról híres.

Ez fáj Önnek?

Megszoktam már. Ebben élek húsz éve. Az az érdekes, hogy ha a Katonában csak egy új előadást vállalok, akkor is nagyon sűrűn telik el az évad.

Most elégedett?

Most elégedett vagyok, de azért már kezd bennem felpiszkálódni az éhség, hogy mi lesz a következő nagyobb dobás…

Kiemelt kép: Femina.hu