Kezdőlap Blog Oldal 368

Az irodalom szerepeiről

Vitathatatlannak tetszik, hogy az irodalom jelen van a 21. század társadalmában, részt követel magának a „Zappers Generation” kapcsolgató, ugráló világban is, megjelenik az internet, a smart és pillanatok uralta, megállíthatatlanul elsuhanó fergetegben.

Már pusztán ez a megállapítás is kérdéseket vethet fel. Mi szüksége lehet a képiség és a multimedialitás foglyaként élő információs korszak emberének a meg nem újuló, még ma is a legtöbb esetben papír alapon, statikusan megjelenő, érzékszervekre sokkal kevésbé hatást kifejtő formára? Persze élhetünk csomó féle közhellyel, hiszen az irodalom a kultúra része, és természetes, hogy kultúra nélkül nem épülhet fel civilizáció, a 21. század pedig hogyne volna valamiféle civilizáció, sőt, sokak szerint az eddig élért legmagasabb civilizációs szint. Vagy válaszként odaszúrható az is, hogy a fenti jelzőkkel illetett irodalom már nem az az irodalom, melyet a Z generáció ismer, mert a hipertextualitás megszüntette a literatúra statikusságát, és a modern technika eszközei felváltották a papírszagú olvasást.

A követhetetlenül kígyózó és elképzelhetetlenül sokfelé elágazó és néhol indulatokat szító dilemma tárgyalásánál azonban hasznosabb feladatnak tűnhet egy olyan diskurzus kialakításának szorgalmazása, amelynek tárgya az volna, hogy mi az irodalom szerepe a mai társadalmunkban. Érzékeljük ugyanis, hogy így vagy úgy, ha nem is meghatározó szerepben, de ma is él az irodalom, tehát kell, hogy legyen funkciója is. És ha erről a szerepről gondolkodás indul meg, beszélgetések tárgyává válik, akkor közelebb juthatunk a mai irodalom mibenlétének megértéséhez, és ahhoz, melyet talán célunknak is tekinthetünk az irodalom – bármiféle irodalom – népszerűsítéséhez, terjesztéséhez is.

*

Érezheted úgy, hogy noha egy művelt embertől méltán elvárható (volt valaha?) versek, regények, valamiféle magas- vagy klasszikus irodalom ismerete, manapság nem kifejezetten szükséges az érvényesüléshez, a társadalmi rang eléréséhez, vagy az értelmiséghez való tartozáshoz bármiféle írott műalkotás mély, értelmező ismerete, gondolatiságának megértése vagy szeretete. Hogy mi az értelmiség? – ma talán definiálni sem tudjuk, és ha az értelmiség és a társadalmi érvényesülés összefüggéseit próbáljuk megérteni, nem biztos, hogy arra jutunk, hogy a (irodalmi)műveltségi vagy kulturális kompetenciák elengedhetetlenek a magas társadalmi status eléréséhez. És ha mégis megértenénk, hogy mit takar napjainkban pontosan az értelmiségi jelző, megvizsgálva e csoportot, nem valószínű, hogy azt látnánk, hogy ők országunk legelismertebb vagy legismertebb szereplői vagy, hogy érvényesülésük, értelmiségi statusukból adódóan oly egyértelmű volna.

Tekintsünk ezért inkább a társadalom tömegei felé s gondolkozzunk el azon, hogy a mindennapok polgárainak, fiataljainak és öregjeinek életében milyen szerep jut ma az esztétikai céllal megírt szövegeknek. Ilyen esetben egyből szót kér magának az ókor drámaírója, és kifejti nézeteit a csoport összetartására irányuló alkotói tevékenységről, megmagyarázza, mekkora lehetőséget jelent az irodalom a csoportidentitás-képzés tekintetében, de megszólal a kuruc kor – a mának oly fontos nemzeti értékeket hordozó periódus – bujdosó költője is és a maga ízes stílusában érthetően elmondja, hogy mily hatalmas ereje lehet a közösségi élet fenntartásában a versnek. Szót emel a sokszor ponyvának titulált manierizmus, vagy a későbbi szentimentalizmus szenvedélyes irodalmára is, és az érzelemkeltés, vagy pedig a szórakoztatás mellett érvel. Felkiáltana a művelt és kifinomult realizmus korszakában alkotó pieta doctus is, és a maga precíz és aprólékos modorában eléd tárná elképzeléseit, az irodalom tudományosságot, műveltséget terjesztő, „népművelő” funkciójáról.

Azonban rögtön rájuk legyint a mai kor irodalomtörténésze: a 21. században nem működhet semmi hasonló, hisz eme területekről kiszorította az esztétikumot a média, az internet, és a modern kor minden vívmánya. Az ő szavaiból az világlik ki, hogy az irodalom a tudomány berkeiben érvényesül igazán, ott játssza a fő szerepet, és kiemelkedő funkciója az, hogy a humaniórák tárgyaként szolgálja az emberiséget, újabb és újabb értelem és tanulság felfedésével bővítse az ember szellemiségről szóló tudását.

Persze ebből a felfogásból, a viseltes iskolapadot koptató általános iskolás, de még a gimnazista érettségiző sem ért egy szót sem. Neki azt mondták, hogy a világban való eligazodáshoz, az erkölcsök s normák megértéséhez elengedhetetlen Boccaccio és Homéros, Walther von der Vogelweide és Honoré de Balzac szövegeinek olvasása, ismerete, most pedig szegény értetlenül néz, hogy hisz a szórakoztatás, a közösségi lét, a műveltség más jellegű tartalmakat takar: az életben nincs szerepe az irodalomnak, csak az iskolapadban?

Az irodalmat szerető kívülálló vagy laikus pedig, aki nem tudományos perspektívából tekint a literatúrára, csupán szeretetből, önművelés céljából, szenvedélyből olvas, erre az eszmefuttatásra kifakad. Ha nincs aki olvassa a művészek alkotásait, ha nincs fogyasztóközönség, csupán egy szűk réteg a tudományos katedra felsőbb szférájából, és egy kényszerített csoport a „korlátozottan cselekvőképes” polgárok közül, akkor a mai irodalmárok maguknak írnak, a régiek pedig már nem hordoznak értéket? Így nem veszik el hamar, a belletrisztika közösségi jellege és fontos csoportösszetartó ereje vagy nem kerül veszélybe maga az irodalom is, mint kulturális jellemző, civilizációs vívmány és szükségesség, hisz az irodalom az, amely az olvasóért van, az irodalom kell, hogy az olvasóért legyen?

*

Kétségtelen, hogy irodalommal találkozunk az alsó fokú oktatástól a doktori képzésekig s a kötelező olvasmányoktól a kutatási témákig, de vajon nem csupán funkcionális-e ama szerep, amely talán sokkal közösségibb és sokkal emberhez közelibb jellemzőkkel bír. Az is megkérdőjelezhetetlen, hogy találkozhatunk ezektől eltérő, üdítő példákkal és valódi irodalmi szerepvállalással is, és az is, hogy a társadalmi szükség nem éppen a kultúra felé fordul napjainkban, de vajon elég-e a sokszor csak funkcionálisnak értékelhető szerep az irodalom valódi értékeinek fenntartásához, a kultúra szerves részeként való felfogásához, az irodalom valódi elismertetéséhez, a literatúra népszerűségének igazi felélesztéséhez? A választ talán megkaphatjuk, ha a fenti vitázók, padkoptató diákok, az örömolvasók és irodalomtól elszakadtak valóban gondolkodni kezdenek és beszélgetések alakulnak ki az irodalom ellenében és védelmében.

A kiemelt kép Lutor Katalin fotója

Szentpéteri Csilla: „Láttad-e már a zenét?”- Ifjúsági, interaktív látványkoncert

Debrecenben a Csokonai Színházban került megrendezésre január 22-én (pénteken) 11 órakor Szentpéteri Csilla zongoraművész látványkoncertje.

A szemüvegemet sem kellett felvennem. Akár be is csukhattam volna a szemem, mert a cél az volt, hogy az egészen fiatalokból álló közönség most azt is láthassa, amit fizikai értelemben véve nem lehet. Szentpéteri Csilla „zongora bolygóján” viszont nem csak a zenét, hanem már-már a megelevenedett hangjegyeket láthattunk fürge ujjai között szaladgálni a fekete-fehér billentyűzeten.

Azok számára, akik nem rendelkeztek kellően élénk fantáziával, négy hatalmas led fal könnyítette a koncert lényegének megértését. Habár az itt megjelenő animációk, kisfilmek leginkább a megalkotójuk benyomását tükrözték az egyes művek kapcsán, ezzel kissé elvéve az egyéni véleményalkotás szabadságát, ettől függetlenül tökéletes eszközéül szolgáltak annak, hogy valóban láthassuk a zenét. Még ha nem is feltétlenül a saját elképzelésünkön keresztül. Nem csak kiváló látványelemként funkcionáltak, hanem az amúgy is fergeteges hangulat fokozásában, valamint olykor a feszültségkeltésben játszottak fontos szerepet.

A zongoraművésznő elmondása szerint, annak idején, amikor kisgyermekként zongorázni tanult, akkori tanárnője rendszeresen megkérdezte tőle mit lát, amikor hallja a zenét. Mint minden gyerek, ő is ilyenkor csak az időt figyelte, hogy vajon mikor lesz már vége zongoraórájának, hogy mehessen játszani barátaival. Persze a későbbiekben ő maga is belátta, mennyivel könnyebb egy művet eljátszani, ha az ember mögé lát. Tekintve a 21. századi fiatalok ingerküszöbét, ami mára igen magas, a művésznő is megemlítette a közönséggel történő beszélgetése során, hogy ez a módszer kevésnek bizonyul ahhoz, hogy az ifjúság egy egészen más felfogásban értelmezze a zenét. Éppen ezért alkotta meg a korábban is említett kis „zongora bolygóját”, ahol olyan klasszikus zenei művek áriratát hallhatjuk, amiről nem is gondolnánk, hogy így is elhangozhatnak. Mint például: Mozart Varázsfuvolája rockosítva, J. S. Bach csellóra írt műve basszusgitárra átdolgozva. Egészen új életre keltek ezek az örök értéket képviselő, sosem porosodó művek. S megújult energiájukat magának Szentpéteri Csillának köszönhették, aki hihetetlen alázattal, lendülettel és tele élettel fordul a zene felé. Közönsége irányába közvetlen, kedves s nem győzte hangsúlyozni mennyire elégedett a debreceni hallgatóságával. A koncert tetőpontja talán ott bontakozott ki, mikor kezdetét vette a közös éneklés.

A zongoraművésznő egyetlen kérése a közönség felé az Ablakomba, ablakomba… c. népdal megtanulása volt. Az éneklést megelőzte a mű furulyán történő előadása, melynek során szinte lélegzet visszafojtva ültünk székeinkben. S miután beintette a kezdést, több tucatnyi gyerek már-már angyal hangon kezdte el énekelni a népdalt,ami szinte úgy csendült fel mint egy himnusz. A koncert koncepciójától eltekintve számomra a hangsúly továbbra sem a látványra helyeződött. Hanem a művek felcsendülését követően felszabaduló energiákra, érzésekre, amelyek, talán mondhatom, szinte kivétel nélkül mindenkit hatalmukba kerítettek. S ez volt az igazán fontos, hogy a káprázattól beleborzongott a testünk, hogy hevesen, de egyként vert a szívünk, s az a rengeteg fiatal ugyanazt a csodát élhette át két órában, amit Szentpéteri Csilla hozott el, ha kis időre is, de ami még sokáig itt marad.

Ismered már a Zselenszky-hipnózist?

Ismered már a Zselenszky-hipnózist?! Ugyanis, létezik egy raszta magyar, aki elbájol egy perc alatt, s már nem először költözik egyszálgitárral a Pistons Pub miniszínpadára. Január 21-én, Zselenszky-Török Tamás hipnotizálta a kikapcsolódni vágyókat lélekre ható dalaival.

Szombathelyen a Zselenszky-estek egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek, főleg mióta Zselenszky-Török Tamás is szombathelyi lakosnak tudhatja magát. Így nem csak egyszálgitáros megmozdulásain, de az utcán is bárhol összefuthatunk vele, hisz minő meglepetés, a zenész is csak ember.

02

Zenekarát – a Hetedik ég – Eleven Hold Tribute band-et – otthon hagyva, Sebestyén Róberttel, a MI AZ ÁBRA? zenekar frontemberével adták kézről kézre a mikrofont. Általa a blues világába is elkanyarodtunk, s még egy kis Rolling Stones-ra is ülvebugizhattunk. Robi olyan átéléssel énekelte dalait, hogy szinte saját torkunkban éreztük a felszabaduló érzelmeket, ahogy a mikrofon rácsaiba ordítanak.

04
A Zselenszky-dalok között felcsendült a Ceruzacsonkok, a Negatív tér és megszólalt akusztikusan egy Eleven Hold dallam is, az Emberek botokkal. Nem is üzennék többet a kedves Olvasónak, mint, amit e dal legfontosabb sorának tartok: „Ne szeress többet, mint amit elbírsz!”. Hogy az este mikor ért véget, arról nem számolhatunk több információval. Amíg a gitár pocakjából elő lehet csalogatni egy dallamot, addig nem is érdemes hazamenni.

08

Iggy Pop és Josh Homme közös lemezt adnak ki!

A Queens of the Stone Age frontembere, Josh Homme és a „punk keresztapja” Iggy Pop bejelentették: közös nagylemezzel jelentkeznek Post Pop Depression címmel.

Az albumról egyelőre annyit tudni, hogy 9 szám lesz rajta, amin Matt Helders, az Arctic Monkeys dobosa, és a Queens of the Stone Age, The Dead Weather tag Dean Fertita is játszanak. A The New York Times-nak adott interjúból kiderül, hogy ez igazából Iggy szólólemeze, Josh producerként van jelen (de persze a felvételen ő is gitározik, vokálozik).

Josh Homme az interjúban így nyilatkozott az albumról: „Az volt a lényege, hogy jó lenne közösen dolgozni és talán írni is valamit együtt valamikor. Iggy a legutolsó abból a generációból, akikből csak egy volt, és ez a lemez amolyan jól megérdemelt jutalomjáték egy embernek, aki nem biztos benne, hogy győzött. Pedig igen. Lehet, hogy ásnia kellett hozzá, de így is eljutott a célba.”

A banda márciusban turnéra indul. A koncerteken a zenekar kiegészül még két taggal: Troy Van Leeuwen szintén QOTSA gitárossal, illetve a Chavezből ismert Matt Sweeney-vel.

A március 18-án érkező album számai:
01. Break Into Your Heart
02. Gardenia
03. American Valhalla
04. In The Lobby
05. Sunday
06. Vulture
07. German Days
08. Chocolate Drops
09. Paraguay

A Gardenia című számmal Amerika egyik Late Show-jában debütáltak:

 

 

Esti Kornél interjú

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi karának szervezésében Veszprémbe látogatott az Esti Kornél együttes. Koncertjük előtt a zenekar énekesével, Bodor Áronnal beszélgettem.

Ti is egy gimis együttesből indultatok… Hogyan jutottatok el idáig? Mi a történetetek?

Ez az én személyes véleményem, de azért gimis zenekarként alakultak, mert természetesen még gimnáziumba jártak! (Áron csak 2012-ben csatlakozott a zenekarhoz) Nem szándékosan, de mostanában már kezdjük levetkőzni, kezd lekopni rólunk, kinövünk belőle. A közönségünk összetétele is változik az idővel, és jó látni, hogy egyre idősebb arcok jelennek meg a koncertjeinken.

Tehetségkutatót nyertek a srácok, ott ismerkedtek meg a menedzserünkkel, aki zsűritag volt. Ő kezdte terelgetni őket, később Lovasinak is tetszett az első lemez (ők játszottak a Kispál és a Borz 2010-es búcsúkoncertjén, a Szigeten). Nyilván kapcsolatokon is múlik, de ezek a kapcsolatok azért jöhetnek, mert elnyeri a tetszésüket a zenénk. Ha valaki jól csinálja azt, amit csinál, az előbb-utóbb megtalálja a közönségét és ez mindenben megfigyelhető.

Amikor elkezdtétek gondoltátok, hogy ez egy ilyen nagy volumenű dologgá növi ki magát? Gondoltátok, hogy hivatásszerűen fogtok a zenével foglalkozni?  Tudom, hogy neked is volt egy iskolai zenekarod, a Sánta Kutya…

Éreztem valami ilyesmit, hogy nekem ehhez van affinitásom, de az sosem volt bennem, hogy azért csináljam, hogy híres legyek. Úgy éreztem, hogy amit én mondok és csinálok, az sok embernek mondhat még valamit és csak csináltam ami éppen jólesett. A srácok is ugyanígy vannak a zenekarban, úgyhogy egy hullámhosszra kerültünk már az elején.

Hol találkoztál a zenekarral?

Volt egy ismerősöm, aki nagy Esti Kornél rajongó volt, és ő mondta, hogy énekest keresnek.  Kíváncsiságból elküldtem nekik pár Sánta Kutyás számunkat, és behívtak próbára. Akkor még nem mondták ki, de éreztem, hogy engem választanak.

Honnan jött az Esti Kornél név? Van valami különleges kapcsolatotok Kosztolányival?

Gimiben éppen Esti Kornélt vették és teljesen magukénak érezték a feelinget. Nem úgy történt, hogy ehhez kapcsolódó dalokat akartunk írni, hanem a dalaink teljesen beleillettek ebbe a világba.

Miből inspirálódtok?

Bármiből. Nekem például egyszer csak be szokott kattanni valami, ami mindig beindítja az elmém, de nincs kizárólag egy konkrét dolog, ami erre képes.

Közösen írjátok a szövegeket?

A legtöbb szövegen Lázár Domokos írja, a gitáros, de csak azért mert ő a legtermékenyebb, különben teljes demokrácia van ezen a téren. Szinte mindenki írt már szöveget a bandából, szerencsére jó érzékünk van hozzá.

Kik hatottak a zenétekre?

Hatan vagyunk, sokféle zenét hallgatunk Marilyn Mansontól a Trabantig bármi jöhet. Vannak nagyobb nevek, akiket ki tudnék emelni, de az egész egy nagy kevertség, magába foglalja mindannyiunk stílusát.

Mit szeretnétek  átadni a közönségnek?

Nehéz kérdés, de nyilván magunkat. Egyfajta levezetést jelent nekünk. A legtöbb Esti Kornél szám depresszív, de ez ránk nem jellemző a személyes életünkben.

Van egy közös példaképetek , akire mindannyian felnéztek?

Ez is egy keverék dolog, de például Lovasi vagy az Artic Monkeys.

Hogy egyeztetitek össze a próbákat?

Hát elég nehezen, mert én Veszprémben lakom, heti kétszer próbálunk és hétvégenként általában koncert van.  Nem olyan egyszerű.

Van valami tanácsotok egy olyan gimnáziumi zenekarnak, aki a ti példátokat szeretné követni?

Hallgassanak minél több új zenét, mert csak a régi dolgokból nem lehet újat alkotni!

 

LEGUTÓBBI CIKKEK