Mennyire érzed magad biztonságban a lakhelyeden? Éjjel egy buli után gyalogolsz, vagy taxizol, még ha csak pár kilométerről is van szó? Voltál már szemtanúja támadásoknak, rablásoknak? Ifjúsági véleménykutatás a biztonságérzetünkről, hatodik célpontunk a Dunántúl legnépesebb városa, Győr.
Győr, vagyis az egykori Arrabona, a találkozások városa. A Dunántúl legnagyobb települése, lakossága majd 135.000 fő. Ismert történelméről, egyeteméről, kulturális és sportközpont. Éjszakai élete dinamikus és sokszínű. Megkérdeztünk pár embert, hogy mennyire érzik magukat biztonságban ebben a mindig zsongó városban.
Biztonságban érzed-e magad a városban éjszaka?
Tímea (19): „Nem mindig érzem magam teljesen biztonságban, mivel mindig hallani különféle sztorikat verekedésekről és megerőszakolásokról, de alapvetően, ha a barátaimmal beülünk valahova, ahová régóta járunk, akkor nem aggódom ilyenek miatt. Inkább a rosszabb hírű szórakozóhelyeken és városrészeken fordulnak elő ilyen dolgok.”
Bálint (19): „Igen, teljesen biztonságban érzem magam.”
Fanni (18): „Igen, biztonságban érzem magam a városban, mivel általában nagyobb baráti társasággal megyünk be, amelynek több fiú tagja is van.”
Buli után haza mersz sétálni vagy inkább taxit hívsz?
Bálint:„Gyakran hazasétálok, eddig soha nem tapasztaltam semmi rosszat.”
Petra (17): „Inkább taxi, séta csak ha többet megyünk.”
Tímea: „Hazasétálni csak akkor szoktam, ha minimum ketten megyünk, de volt rá példa, hogy egyedül mentem, és akkor nagyon féltem, főleg éjjel 1-2 körül a legparább szerintem.”
Hallottál vagy tapasztaltál-e bármi bűncselekményt?
Fanni: „Nem, nem igazán, de biztos történtek.”
Tímea: „Hallani hallottam nagyon sok mindent, de tapasztalni hál’ Isten nem tapasztaltam még. A legdurvább, amit hallottam, az az volt, hogy a Vertigóban megkéseltek valakit egy különteremben, de a buli ment tovább…”
Bálint: „Még nem hallottam semmit, annyi, hogy többen rosszul lettek.”
Petra: „Szerencsére még nem tapasztaltam semmi hasonlót.”
Mi egy 16 egyetemistából álló baráti kör vagyunk, akik a hétköznapjainkat azzal töltjük, hogy kórházba járunk, és a gyerekeknek segítünk nyelveket tanulni játékok segítségével. Vannak köztük, akik súlyosabb krónikus betegséggel vannak bent, de vannak, akik kisebb betegséggel kerültek be. Szeretnénk, hogy hasznosan töltsék el a lábadozási időt, tanulással, játékkal, de a fő célunk az, hogy motiváltak legyenek a nyelvtanulásra. Motiváltak a gyógyulásra, motiváltak arra, hogy folytassák a küzdelmet a betegséggel, és arra, hogy visszakerüljenek a mindennapi életbe. Ezt a motivációt egy hasznos módszerrel szeretnénk elérni, ami nem más, mint az említett nyelvoktatás. Mivel a kórházpedagógus csak alaptantárgyakat taníthatnak a gyógyító intézményben, ezért nincs lehetőség az idegen nyelvek elmélyített oktatására. Tagadhatatlan, hogy a mai világban az idegen nyelvek ismerete elkerülhetetlen, tehát mi ezt a rést próbáljuk betölteni. Jelenleg angolt, németet, oroszt, franciát, spanyolt és szlovákot tanítunk.
forrás: Amigos a gyermekekért
Honnan indult ez az egész ötlet?
Amikor 9 éves voltam, majd egy évet kellet kórházban töltenem, ahol szinte „VIP” körülmények vettek körül. Édesanyám velem volt hét közben, akit édesapám váltott hétvégén. Az iskolai tananyagtól sose maradtam le, mert anyával folyamatosan tanultunk, s így egy fantasztikus rendszer vett körbe. A tanító nénik küldték a tanulni való anyagot a szüleimnek, akik azt továbbadták nekem, így nem kellett évet ismételem, mivel folyamatosan nyüstöltek az anyaggal. Kétség kívül ez egy hatalmas trauma lett volna, ha évet kellett volna ismételnem, hiszen elveszítem a barátaimat, ha ez az egész rendszer nem működött volna körülöttem, értem. Igazából észre se vettem, hogy van valami baj, csak élveztem, hogy nem kell iskolába menni, és ha olyan állapotban voltam, akkor kimehettem az udvarra számháborúzni. Ettől a pillanattól én orvos akartam lenni, tudtam az egész vérképelemzést, a családomon gyakoroltam, akik érdekes módon ezt hagyták. Viszont ez az egész ötlet a tini korban elbukott. A gimnáziumi biológia és kémiaoktatás nem passzolt össze velem, és ekkor nem tartottam ki az álmom mellett. Nyilván azért volt bennem az, hogy orvos szeretnék lenni, ami a mai napig érdekel, hogy mindezt, amit kaptam, viszonozni tudjam én is. Amikor bekerültem az egyetemre és az első autóúton Pest felé még azon gondolkoztam, hogy passziválhatom az első félévemet, mert akkor meg tudom tanulni a kémiát és a biológiát, és lehetek orvos. Ez az egész végül elmaradt.
Másfél éve jött az ötlet, hogy körül vagyok véve tehetséges fiatal emberekkel és miért ne most háláljam meg mindazt, amit kaptam. Egy családi vacsorán beszéltünk erről az egészről, hogy milyen lenne tanítani őket, esetleg nyelveket tanítani. Ekkor beszéltem ezekkel a tehetséges barátokkal, és megalakult az Amigos. Most egy éve járunk kórházba, volt egy féléves időszak, amikor készültünk, utána volt egy felvételink is. Gyakorlatilag ez az egész erre a hálaadásra alapszik, amivel tökéletesen tudnak azonosulni a barátok is, az Amigosok is, mivel mindig van miért hálát adni. Nem feltétlen kell ugyanoda visszaadni, hanem ahova tudjuk, s így lesz ez egy körkörös folyamat.
forrás: Amigos a gyermekekért
Jelenleg milyen projektekben vagytok benne?
Elsődleges fő célunk munkánk minőségének javítása és a bővülés. Ezen kívül vannak mindig aktuális projektek, egy-egy gyerek felkészítése a vizsgákra.
Volt nyáron egy kisfiú, akit nyáron egy osztályozóvizsgára készítettünk fel matekból, magyarból, történelemből. Ilyenkor persze eltérünk az alapfeladattól. Aki éppen bent van, megkérdezzük, hogy kinek van kedve nyelvet tanulni. Jelenleg egy lányt készítünk fel az érettségire. Ilyenkor mindenki azon van, hogy minél jobban tudjon teljesíteni a vizsgán a gyereknek.
Bővülni foguk, megyünk még a Szent László kórházba is, ami azért érdekes, mert itt karanténba zárt gyerekek vannak, akik nem léphetnek ki a steril szobából 100-150 napon keresztül. Nincsen társaságuk a szüleiken, orvosukon, ápolókon, illetve a kórház pszichológuson kívül. A barátaik nem tudnak bemenni látogatni őket. Nagyon érdekes, hogy minket beengednek és be tudunk menni, foglalkozunk velük és egy kis „életet” tudunk vinni közéjük.
A Tűzoltó utcában is folytatjuk az alaptevékenységet.
forrás: Amigos a gyermekekért
Milyen céljaitok vannak?
Szeretnénk, ha lenne egy fix csapat a Szent László Kórházban, illetve szeretnénk ősszel bővülni még egy kórházba való bejutás lehetőségével. Lassan bővülünk, mert nagyon fontos, hogy ez a baráti társaság megmaradjon. Vidéken is szeretnénk majd bővülni, de ez egy-másfél éves terv, mert az előmunkálatok hosszasak és most a Szent László kórházas projektben vagyunk benne teljes erővel. A fő cél persze az, hogy az összes itthoni klinikán jelen legyünk, de ez egy hosszas folyamat, mert alapelvünk, hogy lassan, de biztosan fejlődünk.
Hogyan fogadják a szülők, orvosok, ápolók, hogy Ti odamentek nyeleket oktatni, miközben mondjuk nem is tanároknak tanultok, hanem közgazdásznak vagy valami másnak?
A kórházpedagógusok nagyon örülnek nekünk, segítenek, hogy egyes gyerekeket hogyan közelítsünk meg. Kiegészítjük egymás munkáját, mivel mi is információt tudunk adni nekik, hiszen nekünk is fontos, hogy a gyereknek milyen a közérzete, mi az, ami aggasztja, milyen lelkiállapotban van.
A gyerekektől sose kaptunk rossz visszajelzést. Valószínűleg azért, mert a teremben egy nagycsalád alakul kis, és amikor jön a vizit, hallják egymást, hogy az egyikük javul, még a másiknak lehet rosszabb lesz az állapota. Mindenki a másikból merít erőt és amikor mi megérkezünk, kapnak egy impulzust, alázattal közelítjük meg őket. A szülők is fel tudnak kicsit szabadulni, amíg mi velük foglalkozunk, le tudnak menni a boltba, vagy inni egy kávét… Persze ezek mellett nekik szemet gyönyörködtető az, hogy mi nem csak játszunk velük, hanem tanítjuk is őket.
forrás: Amigos a gyermekekért
Előfordult-e, hogy amikor hazamegy a gyerek, akkor keresi e még az Amigot? Tartjátok-e a kapcsolatot velük?
Persze, ez nagyon különleges, mert az a barátság, amit kialakítunk, az megmarad. Például Ádámot elhívta az egyik beteg gyerek a Star Wars premierjére és mivel jobban volt a kisfiú, ezért elmehettek; vagy egy másik lurkó meghívta magához Sanyit.
Mit üzennél a fiatalság századának?
Azt, hogy csoportosítsák úgy az energiájukat, a titkos erőforrásaikat, hogy ne csak a mindennapi dolgaikra legyen idejük, erejük, hanem tekintsenek kicsit távolabb,tegyenek egy lépést hátrébb, nézzenek szét, hogy mi az, amivel úgy tudnak hasznosat tenni, hogy az tényleg valakinek a javára tudjon szolgálni, mert ha ilyen pontok vannak az életükben, ahol át tudjuk élni a hasznos jótett szépségét, hogy valakinek a javát szolgáltuk, az gyönyörű emlékeket és egészséges lelket teremt.
Lehengerlő, á, nem csak extrém. Modern, persze, de visszataszító. Nagyon mély, dehogy hisz trágárul színes – hangzanak a nézői kritikák innen és onnan a ruhatár előtt a Makrancos Kata című színházi előadás végeztével. „Hogy kerülhet ilyen soviniszta darab manapság a színházba” – súgja barátnője fülébe egy hölgy, miközben egyre több és több dagadó mellű hím hagyja el a nagytermet.
A kultúrára érzékeny laikus megszokhatta, hogy a posztmodern művészet sokszor ellentmondásos hatásokat gerjeszt a befogadók körében. Persze örüljünk, hogy véleményeket hallhatunk, vagyis képződött jelentés – de, valahogy úgy érzed, érezheted: a rendezés és a társulat mást akart kifejezni.
Manapság általános elfogadott – vagy kellene, hogy legyen – az a művészetkritikai mentalitás, mely szerint egy-egy alkotás nem egyetlen, megmásíthatatlan jelentéssel, hanem sok és még több, folyamatosan újraképződő mondanivalóval bír. Ezt a felfogást a fenti laikus nézői kritikákkal összevetve talán még úgy is tehetnénk, mintha a vélemények megfogalmazásával, vagyis értelmezések megszületésével valójában minden rendben volna. Ugyanakkor pirul az orcánk és szívjuk a fogunkat. Hisz kultúraértőként egyrészt – ez a legnehezebb? – el kell fogadnunk ezeket az értelmezéseket, másrészt pedig tudjuk, érezzük, hisszük és szeretnénk éreztetni, hogy e merész rendezés egy mélyen megkapó, valóban egy abszolúte aktuálisan örök érvényű jelentést képezett újra, sőt erősített fel. Csak színes posztmodern-köntösben.
forrás: www.wssz.hu
Ha ezt a jelentésszövetet a nézőtéren ülve elkaptad, fonogattad, Kata monológjának fehéren csillámló felsőbbségét szavaiból a saját jelentésed szövögetése közben felerősítetted, akkor… Akkor a földről evést, a brutális elnyomást, a nő lenézését örömmel szemlélted, mert hiszed, hogy sem Kata, sem pedig az örökérvényű nő, ettől nem kevesebb lett, nem vált alábbvalóvá … Mosolygott rád, kinevetett téged, hiszen a hímtagját markolászó, székek tetején ugráló, pénzkasszán párzó férfi ekkor is úgy tudta, mi több, teljes valójával hitte, hogy betörte, megtörte, lealacsonyította vagyis a helyére tette a makrancos kislányt. „Férjed: urad, fentartód, életed, Fejdelmed és főd” elhitte a Makrancos Hölgy szavait, és ha te is ezt teszed, vagyis hiszel Kata szép monológjának, akkor nem érted, hogy mások veled szemben elkövetett brutalitása téged csak felemel, a téged sújtó aljasság, nem téged tesz aljassá, és a bölcs ragyogó mosolya nem az elfogadást jelenti. És így már világossá válik az is, hogy a két felvonás közötti rendkívüli módon érzékelhető hangulatkülönbség, az első szín elvárt vígjátéka és a második felvonás meglepő komorsága miért nem ellentmondás: a valóban megdöbbentő brutalitás miért nem teszi tragikussá, vagy tragikomikussá Kata történetét. Világos lesz, hisz Kata az aljasság és világos elnyomás környezetében nem törik meg, nem következik be értékveszteség. Kata mindenki fölé emelkedik, mosolyogva vall, megcsúfolja „urait”. Minden testiség, minden trágár szó, az összes külsőség csupán ennek a jelentésnek a kialakulását szolgálja, és minden megbotránkoztatás csak egy tükör, amelybe tekintve kirajzolódik képmutatásunk sziluettje.
forrás: www.wssz.hu
*
Hogy merjünk-e megfogalmazni egy ilyen egyoldalúnak tetsző értelmezést? Talán gondoljunk arra, hogy a színházi rendezés egyáltalán nem csupán egy irodalmi szöveg, vagy annak előadása. A rendezés, a társulat munkája egy lehetséges interpretáció, egy már megvalósult értelmezés, kifejezni kívánt jelentés. És ha ez így van, akkor az „ódon” Shakespeare szöveg, és a modern vagy posztmodern rendezés és színészi játék összefonódása nem csupán egy új műalkotást teremtett, de egy olyan teljességet, amelyben már képződött egy jelentés, adott egy mondanivaló, amelyet a kultúraértőnek már csak a maga jelentésszövetébe kell fonnia.
Az egerszegi koncerten is műsorba került több dal a tavalyi évben átütő sikert elérő, MAHASZ listát sokáig vezető Tribute albumról. Az album sikeréről, múltról, jelenről s jövőről beszélgettünk az ország egyetlen sikeres gengszterrapperével Ganxsta Zolee-val.
forrás: www.rockstar.hu
– A nagy sikerű Tribute albumon 20 különböző együttes (Punnany, Majka és Curtis, Brains stb), előadó dolgozta fel számaitokat. Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen albumot adjatok ki a 20 éves jubileumotokra?
– Nekem volt ez egy agymenésem. Azt akartuk elérni, hogy olyan zenekarok, akikkel jóban vagyunk, vagy léptünk már fel együtt, csináljanak meg 20 Kartel dalt. Ez sikerült is.
– Mi volt a kompozíció? Ti osztottátok ki dalaitokat az együtteseknek, vagy teljesen rájuk bíztátok?
– Teljesen szabad kezet kaptak. Úgy nyúltak hozzá a szöveghez, zenéhez, ahogy akartak. Nagyszerű feldolgozások és új barátságok is születtek a munka közben. Kiss Tibivel és Liviusszal nagyon jóban lettünk, fantasztikus arcok. Siskával, Majkával Curtissel már ismertük egymást. Nagyon sajnálom, hogy a Heroin nem került fel sajnos az albumra, pedig rendszeresen játsszuk a műsorban is. Baráti viszonyt lett a Punnany-val és a Brains-es fiúkkal, a Punnany három „Parkos” koncertjükre is elhívott, s a közönségük nagyon kamázta a közös dalt, a miénk is szerette, bár ők kicsit nyakasabbak a feldolgozásokkal.
…
Az interjú folytatását ide kattintva olvashatjátok a zaol.hu-n.
Vallás, amit megjelenése óta számos célra használtak, pénz szerzésére, háborúk kirobbantására, harcba hívásra (gyerekeket is pl. gyermekek keresztes hadjárata) és természetesen jó, nemes célokra. De most a természetfelettiben való hit egy borzasztóan sötét, végtelenül zavaros világába tekintsünk be, ahol szektákról, vallási fanatikusokról, álmessiásokról és hit öngyilkosokról lesz szó. Remélem, a szöveg olvasói közül senki nem akar(t) szektához tartozni, inkább rózsafüzért ropogtat, miközben áment lehel a templom hidegébe. 18 éven aluliak és/vagy gyenge idegzetűek zárják be a megnyitott oldalt, most, amíg még nem késő.
Charles Manson, Krisztus és a Sátán megtestesülése, a Manson Család
Charles anyja (Kathleen Madoxx) 16 éves volt, amikor szülte 1934-ben, anyja állítólag sokat ivott, egyszer egy pohár sörért eladta egy gyerektelen pincérnőnek, akitől nagybátyja hozta vissza néhány nap elteltével. Kathleen árvaházba akarta dugni gyerekét, de nem talált megfelelőt, végül Gibault Főiskolában helyezte el a gyereket, ahonnan megszökött, visszament az anyjához, aki nem szívesen fogadta be. 13 évesen az Indianai Fiúiskolába került, ahol visszaemlékezései szerint többször szexuálisan és más módokon kegyetlenkedtek vele. Egy szociális gondozó szerint agresszív és antiszociális volt. Első 32 évének majdnem felét börtönben és javítóintézetben töltötte, ahol egyszer borotvapengét szorított egy fiú torkához, miközben szodómiát (homoszexuálisan megerőszakolta) követett el.
Egy ideig autólopásból élt, 1955-ben feleségül vette Rosalie Jean Willist, majd újra letartóztatták, fia, ifj. Charles Manson akkor született, amikor ő börtönben volt és felesége már mással élt. 1958 szeptemberében öt év próbaidőre bocsátották. Ezután a strici lett, alig 16 éves lányt futtatott, egy másiktól, aki gazdag szülőkkel rendelkezett, anyagi támogatást kapott.
1967-ben megismerkedett Mary Brunerrel, aki a Wisconsin Madison Egyetem végzős hallgatója volt, rövid időn belül összeköltöztek, majd Mason meggyőzte a lányt arról, hogy más nők is odaköltözhessenek, hamarosan rajtuk kívül még 18-an laktak ott. Később hippi találkozón gurunak állította be magát, filozófia eszmefuttatásokat folytatott, egész csoport fiatal követője lett, főleg nők, megalakult a „Manson család”, egy hippipünkösdista csoport, melynek tagjaként Manson számos gyilkosságot kitervelt, illetve elkövetett.
1968-ban ismerkedett meg Dennis Wilsonnal a The Beach Boys zenekar tagjával, két stoppos lányt szedtek fel és Dennis megengedte nekik, hogy a házában lakjanak. Másnap egy felvételről hazatérve 12 idegent talált saját ingatlanjának területén, főleg lányokat. A következő hónapokban egyre többen érkeztek, a vidám sereg százezer dollárjába került Wilsonnak, ebben benne volt az orvosi számla ugyanis kankót, vagyis trippert kaptak a lányoktól. Wilson együtt zenélt Mansonnal és a lányok szexuálisan mindkettejüket kielégítették. Wilson segítette Manson zenei karierrjét, ő mutatta be Terry Melchernek, aki a kiadó vezetője volt. Meg is ígérte Mansonnak, hogy segít a zenei karierrjében, azonban Charles úgy érezte becsapta ezért 1969. augusztus 9-én arra utasította a család tagjait, menjenek el az Altobelli-házba, (amit Melcher bérelt egy időben) és a lehető legborzalmasabb kegyetlenséggel öljenek meg mindenkit, akit ott találnak. Ám a házat időközben más bérelte ki, a híres filmrendező Roman Polanski és felesége Sharon Tate modell, színésznő. Sharon Tate-et és három ismerősét összekötözték, megszurkálták, illetve lelőtték. Egyikük mintegy ötvenegy, a másikuk huszonnyolc késszúrást kapott. A nyolc és fél hónapos terhes Tate-et tizenhat szúrással ölték meg, hiába könyörgött életéért, majd vérével a pig=disznó szót festették fel a bejárati ajtóra.
A következő éjjel a Család tagjai Manson utasítására ismét útnak indultak. Mivel Mansonnak nem tetszett, ahogy a Cielo Drive áldozatai pánikba estek (Sharon Tate és barátai), ezért ő maga is elkísérte a társaságot, hogy megmutassa nekik, hogyan kell ezt profin csinálni. Néhány órás autókázás után A Waverly Drive 3301-hez érkeztek, ahol Leno LaBianca és felesége, Rosemary lakott. Manson és a Család tagjai előző évben egy partin vettek részt a házban. A LaBianca házaspárt hasonló kegyetlenséggel – 41 és 26 késszúrással – ölték meg, mint az előző helyszín áldozatait. Leno LaBianca vérével felmázolták a nappali falára a „Death to Pigs” és a „Rise” feliratokat, valamint Leno LaBianca lemeztelenített hasába a „WAR” (háború) szót vésték. A konyhai hűtőszekrényre pedig a „Healter Skelter” feliratot mázolták. A mészárlás után az elkövetők nem hagyták el rögtön a helyszínt, előbb lezuhanyoztak, játszottak a lemészárolt házaspár kutyáival, és falatoztak a hűtőszekrényükből.
Charles Manson három év alatti változása és a “Manson lányok”
Charles Manson és „családja” tíz embert gyilkolt meg hidegvérrel, Isten se tudja miért. Természetesen nem lehetett kérdéses a halálbüntetés, azonban 1972-ben eltörölték, mielőtt a Manson család sorra kerülhetett volna, így az ítéletet fegyházban letöltendő életfogytiglanira változtatták. Bár 1976-ban ugyan visszaállították, mégsem végezték ki őket: egy tag 2009-ben rákban meghalt, a többiek még mindig börtönben vannak, Manson annyira megszerette a fegyházat, hogy otthonának nevezte és kijelentette ott akar meghalni.
Manson döbbenetes hatással volt az amerikaiakra. Charles Manson egyedül több levelet kap, mint az összes elítélt együttvéve, rajzfilmfiguraként szerepelt a South Parkban, egy külön részt építettek legendájára Boldog karácsonyt, Charlie Manson! címmel, Vincent Buglosi könyve alapján már 1976-ban megjelenítették a Helter Skelter című filmet. Ezt 2004-ben újradolgozták Jeremy Davies (Charles Manson), Clea DuVall (Linda Kasabian) és Allison Smith (Patricia Krenwinkel) főszereplésével, Marilyn Manson pedig művésznevét Marilyn Monroe kereszt és Charles Manson elítélt gyilkos vezetéknevéből kreálta, a Guns ‘n Roses több Manson keze által (1967-ben fel is énekelte ezeket) született dalt feldolgozott.
Charles Manson (volán mögött) a South Park egyik epizódjában
Jim Jones tiszteletes, a Jonestown-i tömeges öngyilkosság
Jim Jones családjában se stimmelt minden, sőt, anyja már születésekor azt hitte, a Messiásnak adott életet. Apja Ku Klux Klán tag volt, a kis Jim pedig nehezen barátkozott, sok időt töltött olvasással, szívesen sétálgatott az ódon temetőkben, ahol rendszeresen uzsonnáját is elfogyasztotta. Gyermekkori ismerősei szerint „nagyon furcsa gyermek” volt, enyhén szólva, hiszen egyik kedvenc elfoglaltságaként állatokat kínzott, hogy tanulmányozza hogyan távozik belőlük az élet. Rendkívül nagy érdeklődést mutatott a világ karizmatikus vezetői iránt, könyveket olvasott Hitlerről, Mussoliniról, Leninről és már gyerekkorában vallási megszállottá vált.
Ezzel szemben Jim Jones mégsem tömeges öngyilkosságra buzdító agymosó, manipulátor lelkésznek indult. 1951-ben Indianapolisba költözött, ahol részt vett az Amerikai Kommunista Párt nagygyűlésein, később pedig metodista lelkész lett, amíg úgy nem érezte, hogy az afroamerikaikat nem fogadják be, ezért megalapította a Népek Templomát, amit átköltöztetett Kaliforniába és elsősorban az afroamerikaiak megsegítésén munkálkodott. Egyre népszerűbbé vált, 1975-ben megkapta a Legkiválóbb Amerikai Egyházatya címet, 1977-ben pedig a Martin Luther King Jr. Emberbaráti Díjat.
Ám az eddig jóvágású, nyájas lelkipásztor megváltozott, biszexuális kicsapongásai és drogproblémái miatt agresszívé, tébolyulttá vált. Nukleáris holokausztról szónokolt és arra törekedett, hogy híveit elszigetelje a társadalomtól. Kaliforniába többé nem látták szívesen, ezért vásárolt földeket Guyanában, tőkéjét híveitől elszedett pénzből nyerte, itt alapította meg Jonestown városát 1977-ben. Állítólag kezdetben jó szándék vezérelte, a Népek Temploma szekta saját óvodát, iskolákat épített és teljesen elszeparálták magukat. Idővel a hely egyre jobban egy koncentrációs táborra kezdett hasonlítani, szögesdrót kerítést, őrtornyokat húztak fel, hogy a hívek ne szökhessenek el. Jonestownban a körülmények gyakran embertelenek voltak, éheztetés, áramütés terápia (elektrosokk), illetve mindennapossá váltak a nők és gyerekek elleni erőszaktevések.
1978-ban egy újságíró érkezett Guyanába, mert hallott a szörnyű körülményekről és ki akarta deríteni igazak e a hírek. Először mosolygós embereket látott, aztán öt ember elkezdett könyörögni neki, hogy vigye őket vissza az Egyesült Államokba. 1978. november 18-án el is indult volna a gép a menekülő szektatagokkal és az újságírókkal, de Jones nem hagyta, fegyveres őröket küldött utánuk, elkezdtek lövöldözni, három újságíró és egy szökevény meghalt. Eközben a táborban Jim Jones elmesélte a történteket és azt mondta hamarosan itt lesznek a hatóság emberei, felszámolják ezt a helyet. Megkérte őket igyanak a vörös italból, amiből minden beszéd alatt szoktak és amiről tudták, egy nap cián lesz belekeverve. A feltételezések szerint a többség önként ivott a ciánnal kevert mérgező italból, a gyerekeknek adtak, aki pedig ellenkezett, kényszerítették vagy fegyverrel lőtték agyon. A helyszínen 913 holttestet találtak, köztük 273 gyerekét.
Jonestown légifelvételen a tragédia után
Két brutális példán keresztül képet kaphattunk, hogy mivé is válhatnak emberek, ha tetteiket isteni pártfogással legalizálják. Minisorozatunk második részében hamarosan újra alámerülünk a szekták és vezetőik sötét életébe, öveket legközelebb is becsatolni…
Igen, mélyen tisztelt elvtársak, végre elérkezett a pillanat, amiért roppant hálásak lehetünk. Hosszú évek után önálló filmet kapott az egyik legellentmondásosabb, legdurvább és legviccesebb Marvel figura, ennek eredménye pedig egy elborult akcióvígjáték és paródia egyvelege. Nyáladzó geekek és más témákra gerjedő pasik milliói rohamozták meg a jegypénztárakat, akik a tavalyi Valentin-napi moziért akartak bosszút állni barátnőiken. A számok önmagukért beszélnek, úgyhogy lássuk, miről is szól pontosan a hullamedence!
A nagydumás ex-zsoldos, Wade Wilson élete gyökerestül felfordul, miután megismerkedik élete szerelmével, Vanessával. Ám mielőtt túl sokáig tudnák élvezni egymást… vagyis az együtt töltött időt és a Nemzetközi Nőnapokat, Wade-nél súlyos agy-, tüdő- és prosztatarákot diagnosztizálnak. A gyógymódot keresve Wade részt vesz egy kísérleti projektben, melynek során mutáns génjei felerősödnek és szuperképességekkel ruházzák fel. Persze van hátulütője is a dolognak: bőre olyannyira eltorzult, hogy profilképével a Szottyadt Herék Szépségversenyén is minden bizonnyal utolsó helyezést érne el. Emberünk ezután maszkot húz és Deadpool néven bosszúhadjáratot indít „alkotói” ellen. A történet tehát adott és nem hangzik valami nagy durranásnak. Akkor mégis mitől olyan különleges ez a film?
Lehár Ferenc, a szerző, a műfajról a következőképp fogalmazta meg gondolatait: „A zenekedvelő bécsiek felüdülést várnak az operettől a mindennapi fáradozásuk után, nem pedig mély problémákat. Azt az örömöt várják tőle, amely elfog minden jó kedélyű, ártatlan lelkű embert, ha kellemes muzsika cseng a fülébe, s annak ritmusa hasonló rezdüléseket kelt lelkében is… Az operettszerző nem írhat spekulatív, lélekmarcangoló zenét; egyszerűnek, népiesnek kell maradnia.”
Lássuk, hogy szerepelt a darab!
Forrás: http://7ora7.hu
Először nézzük röviden, miről is szól. A történet egy vicces félreértésen alapul és az abból kibontakozó eseményeket mutatja be. Bazil herceg egy újságcikkből megtudja, hogy gyengéd érzelmek fűzik Angelához, egy közkedvelt énekeshez. Azt hiszi, hogy csak megfeledkezett a nőről (holott sosem ismerte, csak rosszmájú pletyka a cikk), és úgy dönt felkeresi és feleségül veszi. Ám egy problémába ütköznek: Bazil nem házasodhat rangján alul. Így kerül a képbe Luxemburg grófja, aki fizetség árán anonim módon hajlandó elvenni Angelát, csak hogy később elválhassanak és az énekes Bazil felesége lehessen. Na de mi történik, ha a házastársak véletlen egymásba szeretnek..?
forrás: www.csiky.hu
A darab nézése közben nem kellett a befogadónak azon törni a fejét, hogy vajon mi mit jelenthet, milyen üzenetet kíván közvetíteni. A műfajra jellemzően minden az volt, aminek látszott, így bármelyik korosztályt jól elszórakoztatta. A humor sok helyütt könnyedebbé tette az amúgy sem túl összetett darabot, néhány szóviccet is elrejtettek benne, de ez nem volt túl jellemző. Operett révén tömve volt fülbemászó dallamokkal, ám a szöveg megértése néhol nagyobb koncentrációt igényelt, ami nem mindig jött össze. A díszlet változatosságára, kidolgozottságára nem csodálkozhattunk rá, szinte mindent az Eiffeil torony előtt variáltak. A közönség is be lett vonva a darabba azzal, hogy a szereplők lejöttek a színpadról és annak minden részét bejárták. A történet viszonylag lassan bontakozott ki, csak az első felvonás végére vált érthetővé, ami egy közel háromórás, két felvonásos előadásnál nem kevés időt jelent. Ehhez képest az első felvonás sem volt unalmasnak mondható, de a második egyértelműen gyorsabban elment. Ez már jóval eseménydúsabb volt, gyorsabban követték egymást az események és több humorral is volt fűszerezve.
www.csiky.hu
Összességében a darab beváltotta hozzá fűzött reményeimet és Lehár Ferenc szavait is igazolta. Tökéletes arra, hogy bárkit kirántson pár órára a valóságból és elvarázsoljon könnyed humorával. A szereplők nagyon jól alakították szerepeiket, hatalmas gratuláció a színház minden dolgozójának. Aki Kaposvár közelében lakik és megteheti, áldozzon egy estét Luxemburg grófjára és az őt körülvevő szívügyekre. Mindenképp megéri.
A Hail, Caesar! a hollywoodi filmipar fénykorában, az ’50-es években játszódó filmvígjáték. Persze Hollywoodban akkor sem ment minden filmforgatás simán, a megoldhatatlan helyzetekre problémamegoldókat alkalmaztak. Ebben a filmben pedig bőven vannak problémák.
A szereposztás parádés, a filmben szerepel többek között: Scarlett Johansson, Jonah Hill, Ralph Fiennes, Tilda Swinton, és George Clooney, akinek ez már a negyedik közös munkája Coenékkel.
A filmet február 25-től vetítik a magyar mozik.
Az előzetes már magában vonzza az ember figyelmét, fantasztikus filmnek ígérkezik :
A Bájoló programsorozat idén is folytatja küldetését: bemutatni az olyan, még talán kevésbé ismert fiatalokat, akik tehetségüket a művészeteken keresztül bontakoztatják ki. Így került a Berzsenyi Dániel Könyvtárba egy lány, aki verset mond, verset ír, fotózik, énekel, dalt ír- és állandóan mosolyog. Lutor Katalin, az irodalom és az élet szerelmese volt február 11.-én BorosFerenc vendége.
Az első percekben még izgul a kérdező és a kérdezett is, aztán Kata mosolya szép lassan oldja a feszültséget és másfél órán át igazán fontos témáról beszélget házigazdájával: hogyan áll össze egy ember élete és alkotó szelleme apró benyomások és átélt pillanatok láncából.
Ahogyan sokan mások, úgy Kata is a mesék világán át tágította fantáziáját és szerette meg az irodalmat, azzal sincsen egyedül, hogy ezeket a korai élményeket elsősorban édesanyjának köszönheti. Persze, ha valaki szeret olvasni, akkor már csak pár lépés, hogy írjon is, Katában is elég gyorsan megérett az első háromszáz vers, versike.
Természetesen pártfogókra is szüksége van egy fiatalnak, így a középiskolában a lelkes magyartanárnő segítette, az egyetemen pedig Fűzfa Balázs tanár úr értékeli és húzza meg szigorúan Kata verseit. Apropó versek! A már említett mosolyon kívül Kata másik különleges tulajdonsága a verstanulás: nemcsak a 12 legszebb magyar verset tudja fejből, de képes pár óra alatt megtanulni akármelyik Balassi Bálint költeményt, széles a repertoár.
A következő lépcsőfokokat két jeles társaság jelentette a fiatal lány életében: a Savaria Slam Poetry, és a SEK Irodalmi Műhely, aminek már Kata volt az egyik alapító tagja. A slamben irodalmibb vonalat képvisel, mint társai nagy része, de a szokásos slamversenyek őt is felpörgetik, alkotásai rendre zajos sikert aratnak. Kata eddig megjelent írásai olyanok, mint egy olaszos presszókávé. Sűrűek, élnek, felráznak-megráznak, más lesz tőlük az ember, mint elfogyasztásuk előtt.
Kata repertoárja egyébként nemcsak a versek terén kimeríthetetlen. Foglalkozik képversekkel is: fotók és apró versrészletek találnak egymásra egy-egy kép-haiku erejéig; hol egy virág, hol egy gumicsizmás láb kapja meg a neki való sorokat. Az est vége felé pedig előkerült a gitár is és Kata előadta a Ne késs el című saját dalát, amit sok más mellett a Kaukázus zenekar számai ihletettek. Hogyan lehetne összefoglalni az estét? A közönség hazavihetett egy-egy szeletet Kata kifogyhatatlan energiájából, ő pedig talán további biztatást kapott a jövőre nézve: sok-sok embert érdekel az, amit csinál.
Az egyre jobban terjeszkedő SEK Irodalmi Műhely újra lecsapott, ezúttal a Pistons Pubba vetették be magukat az irodalom és zenekedvelő fiatalok, ahol február 9.-én Doma Bence „szuperkoncertjével” elkezdődött a Műhely harmadik évada.
Hangosan, sőt zsongva indult az idei underground művészeti élet Szombathelyen, talán ez már a remélt tavasz jele. Kedden este az Irodalmi Műhely, szerdán pedig a Savariai Slam Poetry csapott a Pistons asztalára: itt vagyunk, túléltük a telet és a vizsgákat, hajrá zugírók, hajrá zenészek!
A Műhely estjén Doma Bence adta elő saját dalait és más együttesek átdolgozott számait. Halhattunk Kispált, Kaukázust, Kiscsillagot (nahát, mennyi k-betű!), jó napja volt az alterzene szerelmeseinek. Hogy Bencének is legyen ideje kicsit kifújni a füstöt és saját magát, a Műhely tagjai töltötték ki a szünetekben fennmaradó időt.
Fotó: Lutor Katalin
Székely Zoárd és Varga Mátyás slamszövegeket adtak elő teljes átéléssel, Rozmán Kristóf pedig saját verseit szavalta- ezúttal is hatásosan. Feltűnt még a mikrofonnál Cserményi Zsombor, a Műhely oszlopos tagja és az elbűvölő hangú Háklár Dóri: az ő nevükkel is sokat fogunk még találkozni. Zenészek révén ők hamar gitárt ragadtak, megalakult pár óra erejéig a Háklár-Doma-Cserményi trió, ami késő estig szórakoztatta a jelenlévőket. A hangulat pedig méltó volt a fellépőkhöz: ha jól láttam barátságok és még szerelem is szövődött a homályban.
Fotó: Lutor Katalin
A Műhely idén sem lesz tétlen, ezt garantálhatja Lutor Katalin és sorok írója. Újra és újra lecsapunk Szombathely különböző helyein-terein, hogy könnyed kultúrával, irodalommal, zenével lássuk el az arra éhes fiatalokat és kevésbé fiatalokat. A Műhely teljesen nyitott: várjuk a középiskolásokat, egyetemistákat, idősebbeket, csak hozzátok el azokat a bizonyos kéziratokat!
