Kezdőlap Blog Oldal 315

Ha valami maradandóra vágysz – klasszikus koncertek januárban

forrás: takelessons.com

Az új év első hónapja a megszokottnál is több lehetőséget kínál a klasszikus zene szerelmeseinek. Szinte minden hétre jut egy koncert, bemutató, amelyért érdemes kiszakadni a hétköznapokat uraló rohanásból, s elmélyülni az ismerős dallamok, új témák és elismert előadók tengerében. Bármely zenei ízlést is képviselje valaki, januárban biztosan megtalálja a számára leginspirálóbb eseményt, hogy újult erővel vágjon bele a témazárók, felvételik, vizsgák nehézségeibe. 

 

forrás: nőklapja.hu

 

A budapesti zenei élet egyik vitathatatlan központja, a Müpa idén is rengeteg lehetőséget kínál minden korosztálynak. A sok minőségi program között az év egyik legjobban várt eseményére azonban már ebben a hónapban sor kerül, ez pedig nem más, mint Baráti Kristóf koncertje. A Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész a világ elsőrangú zenészei között is kiemelkedik. Pusztán az ő budapesti fellépése is elengedő okot adna az örömre, viszont a két darab, amellyel készül, valódi életre szóló élményt nyújt majd a hallgatóknak. Paganini d-dúr hegedűversenye (op. 6) igazi klasszikus, amely az egyik legszebb és legintelligensebb hegedűre és zenekarra írt darab. Lágy, fülbemászó dallama valódi örömzenét varázsol a Bartók Béla Hangversenyterembe, ahol Baráti Kristóffal az Óbudai Danubia Zenekar mellett Kovács János, karmester is közreműködik. A koncerten elhangzó második mű szintén a leghíresebb darabok egyike. Csajkovszkij d-dúr hegedűversenye (op. 35.) minden hegedűművész repertoárjának szerves része, egyfajta indikátora a zenészek stílusának, kifejezésmódjának. Egy ilyen eseményt évek múlva is emlegetni fogunk. A koncert időpontja: január 9. (19:30)

 

forrás: vimeo.com

Lajkó Félix igazán sokoldalú zenei tehetség. A hegedű mellett a citerát is vitathatatlan profizmussal és virtuozitással kezeli, azonban zeneszerzői tevékenysége is kiemelkedő. Egyedi hangzásvilága üde színfolt a hazai zene színterén, a rá jellemző stíluskeveredésnek köszönhetően pedig rengeteg követőt és csodálót szerzett magának az évek során. A népies, klasszikus és modern improvizatív elemek egyaránt részei életművének, amelyet a művész különleges személyisége és látásmódja koronáz meg. Lajkó Félix januári naptára igencsak sűrűre sikeredett, ám a nemzetközi vendégekkel színesített koncertje a Müpában mégis kiemelkedik mind közül. A lengyel Volosi zenekar mellett Alexander Balanescu, hegedűművész gondoskodik a vidám hangulatról. A koncert időpontja: január 8. (19:30)

 

forrás: 7óra7.hu

A kortárs balett egyre népszerűbb a művészetet és kultúrát kedvelő fiatalok körében, nem csoda tehát, hogy itthon is egyre inkább előtérbe kerül ez a műfaj. Idén a Szegedi Kortársbalett előadásában nem mást tekinthetünk meg a Fesztivál Színház teremben, mint a híres Carmina Buranát. Carl Orff műve, amelyet a 13. századi versgyűjtemény ihletett, igazi kedvenc – különösen a Gyűrűk Ura rajongók között. Juronics Tamás így nyilatkozott a bemutató előtt az előadásról: „Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, amelynek tagjai félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a sors rájuk ró.” Ez az este az ismerős dallamok, modern táncelemek és mély gondolatok érdekes kombinációnak ígérkeznek. Az előadás időpontja: január 10. (19:00)

 

forrás: zeneakadémia.hu

Várdai István magyarországi fellépései mindig nagy érdeklődést keltenek. Bárhol is álljon színpadra, biztosak lehetünk benne, hogy a hazai klasszikus zene minden fontos alakja odazarándokol majd, hogy részese lehessen az újabb lehengerlő élménynek. A csellista idei első hazai koncertjét a Zeneakadémián adja – nem is akármilyen darabokat és zenésztársakat bevonva. Olyan kiváló nemzetközi zenészeket hallhatunk, mint az izraeli származású hegedűművész, Guy Braunstein, a virtuóz zongorista, Eldar Nebolsin vagy a brácsán közreműködő Lars-Anders Tomter. A kortárs klasszikus zene egyik legfontosabb szerzőjének, Ligeti Györgynek a Csellószonátája hangzik majd el elsőként, amelyet a csellisták mérföldköve, a Chopin g-moll cselló-zongora szonáta (op. 65) követ. Az est különlegességét tovább fokozva elhangzik Dohnányi c-dúr szerenádja (op. 10.) mellett Mozart kevésbé ismert g-moll zongoranégyese (K. 478.) is, amely már önmagában elég okot ad az előadás meghallgatására. A részvétel a hallgatók számára az év egyik legnagyobb zenei befektetésének ígérkezik. A koncert időpontja: január 15. (19:30)

Öreg nénét ránk hagyta – 45 éve hunyt el Fazekas Anna

„Mátraalján, falu szélén…”, mintha mi is éltünk volna. Ez nem is nosztalgia, ha rá gondolok, hogy milyen is volt gyermekként anya hangsúlyaival hallgatni. Ez a múlhatatlan gyermekkor egy darabkája.

Igen. A mai napig úgy olvasom, mint ahogyan az anyukám olvasta nekem. Hallom a hangját is. A hangos olvasástól kiszáradó ajkán a nyelve súrlódását. Azt hiszem én is mindig akkor nyelek, mint mikor ő tette, ha ezt olvasta nekem. Minden este. És most felnőttként már látom mind emögött az alkotóját. Mert ezt a művet nem a néne írta. És nem az őzike lehelte rá a rajzokat a lapokra. De apró sárfoltos lábai nemcsak a tisztásokon hagytak nyomot. Ott hagyta nyomát gyermekirodalmunk nagy kincsei között is.

Ha Fazekas Annára gondolunk, nehéz nem az Öreg néne őzikéjének írónőjét látnunk. Művét több nyelvre lefordították, többek között cseh, német, orosz és kínai nyelvre is. De vajon, hogy érteni ezt a csodát?! Ha valami igazán magyart, olyan ízig-vérig mély magyart szeretnénk látni, s tovább adni szeretettel, büszkék lehetünk, hogy ez a miénk. Hogy mi érthetjük a mély magánhangzók szomorúságát a „Barna szeme bús-szomorún” sorban, s halljuk a harmatcseppek hullását ott, „hol selyem fű, puha pázsit”. A virgoncság úgy lapul a sorközökben, hogy szinte ugrálnak a betűk, mint a mókusok a fákon. Azt hiszem attól ilyen kedves az egész, hogy az ember könnyedén suttoghatja, hiszen amúgy sem szabad hangoskodással zavarni az erdőt. Az apró kis verses mese nagyok sok szava inkább ajakréses magánhangzókkal tűzdelt. Legalábbis nem megerőltető kimondani, hangot adni. Önfeledten játékos.

Forrás: meseolvasok.network.hu

Valójában ez most kicsit nehéz. Méltót mondani a szavak hasonló gyönyörűségével. Úgy megköszönni az alkotónak alkotását, hogy a világegyetem apró darabkája csak még tökéletesebb helyet találjon. Az ember olykor elgondolkodik, mit is mondana egy írónak, ha ott állna vele szemben. Kérdezne valamit?! Miérteket?! Hogyanokat?! De nincsenek. A létezés ott kezdődik, hogy elgondoljuk. Talán. Az Öreg néne őzikéje Fazekas Annánál kezdődött. S elgondolt létezésünk örökéig tart majd.

Kiemelt kép: youtube.com 

Könnyedség és teher – megjelent a The Melonas bemutatkozó albuma

forrás: recorder.blog.hu

Már régóta nem titok, hogy az Ivan and the Parazol egy mellékprojekten dolgozik egy portugál zenésszel együtt. A tavaly megjelent EP után itt a teljes album – üde színfolt volt ez a magyar vonatkozású zenékben 2017 végére.

Az Ivan & The Parazol és a portugál énekes-hegedűs és punk-rockker, Nelson Graf Reis a portugál Westway LAB showcase fesztiválon találkozott először. A fesztivál része volt, hogy véletlenszerűen egymáshoz párosítottak különböző nemzetekből érkező előadókat, hogy azok közösen alkossanak meg egy dalt.  Az Ivan & The Parazol Nelsont kapta, és olyan jól kijöttek egymással, hogy 2016-ban egy EP-t, most pedig egy nagylemezt is kiadtak.

A nyitódalhoz természetesen klip is készült:

Nelson eredetileg hegedülni tanult, de aztán egy kézsérülés miatt áttért a klasszikus zenétől a punk rockra. Vagány személyisége és kinézete annyira megihlette Vitáris Ivánt, hogy még egy dalt is írt hozzá (Portuguese Guitar Legend). Ráadásul a projekt neve is Nelsonhoz köthető, hiszen guimaraesi angol akcentusával a dinnyét „melon” helyett „melonas”-nak mondja. Ez annyira megtetszett a zenekarnak, hogy a név megmaradt. A lemezt részben Portugáliában, részben Budapesten vették fel, majd december 28-án be is mutatták a nagyközönségnek az A38 hajón.

A The Melonas bemutatkozó lemeze első hallgatásra nagyon könnyed rock album, igazi felfrissítő élmény. Rendkívül érződik rajta, hogy a zenészek élvezték a közös munkát és egymás társaságát. Ezt a ragyogó egymásra találást leginkább a The Drunk Song fejezi ki, amit a csütörtöki hajós lemezbemutatón a bárpulton állva énekelt Iván és Nelson. A koncerten az egész lemezt eljátszották – rendkívül jó hangulatban, felszabadultan zenéltek a srácok.

Azért persze az albumot meghatározza az Ivan & The Parazol gitárrock hangzása: az It’s Allright bármelyik Parazol korongra ráférhetett volna, de a The Rolling Stones hangzásvilágára is nagyon emlékeztet. A dalok többségén Iván és Nelson együtt énekel. A mixben Iván általában kicsit hangosabb – nemhiába, ő a gyakorlottabb énekes. Viszont Nelson is tehetséges énekes, a Quiet Love című balladában egyedül ő énekel.

Az albumra került a The Band 1968-as The Weight című legendás country rock dalának feldolgozása is, ami remekül sikerült. Jól áll a The Melonasnak. Iván és Nelson remekül kiégészítik egymást: felváltva énekelnek benne. A lemeztől az Edvard Grieg, norvég zeneszerző dallamaira írt Morning Mood-dal köszönünk el. Mégis azt érezzük, bár csak ne lenne vége – gyorsan elrepül ez a vidám félóra.  A Parazolnak jó tett ez a kicsit könnyedebb, felszabadultabb mellékprojekt, Nelson személyében pedig egy érdekes figurát ismerhetett meg a magyar közönség. Kíváncsian várjuk a folytatást.

 

„Nem mindig attól szép az élet, hogy tökéletes, hanem, hogy tökéletlen.” – interjú Odettel

Polgár Odett olyan énekesnő, aki bátran vállalja gondolatait, és nem próbál másnak látszani, mint ami. Ez a kedves személyiség párosul egy bársonyos, különleges hanggal. Most pedig soproni koncertje után beszélgettünk kicsit a múltjáról, a Dalról és a dalszerzésről is.

Honnan jött számodra gimnázium után a divattervezés ötlete?

Engem már gimnáziumban nagyon érdekelt a divat. Volt előfizetésünk egy divatcsatornára és én már 15 évesen rágyógyultam erre. Aztán elkezdtek ilyen barátaim lenni, akik divattal, képzőművészettel, grafikával , festészettel és hasonló dolgokkal foglalkoztak. Ez a környezet, miliő annyira inspirált, hogy elkezdtem külön rajzra, meg előkészítőre járni. Aztán vettem a bátorságot, jelentkeztem és sikerült a felvételi. Utána stylistként is kipróbáltam magam, tehát én előbb dolgoztam magazinoknál háttéremberként, mint hogy bekerültem volna egy újságba. Ismerem a másik közeget is, és ez egy ilyen kis tök jó alap volt arra, hogy mondjuk a színpadi ruhámat, vagy egy színpadi látványt megtervezzünk. Plusz egy dalnak a vizuális felépítésében is egy csomóféle segítséget ad, úgyhogy valahogy így.

Nem bántad meg, hogy a fiatalkori barátod, egy zenekar gitárosa benevezett a Megasztárba? Hogyan indult végül is ez a sztori ?

Volt egy gimnáziumi zenekarom és akkor lementünk egy ilyen fiataloknak való szórakozóhelyre, ahol jó buli és zene volt. Akkor nekem ez a fiú megtetszett, majd én mentem oda természetesen hozzá, és elkezdtünk dumálni. Aztán utána alakultak a dolgok, és átvette a fiú a vezér szerepét és akkor legközelebb randira hívott. Úgyhogy neki nem volt hozzá köze ilyen szempontból. Meg hát nekem édesapám is zenész, szóval ez mindig körülöttem lógott, illetve én klasszikus zenét tanultam és fuvoláztam hat éven keresztül. Szimfonikus zenekarban is játszottam, tehát nekem nem idegen a zenei lét, csak a könnyű zene volt olyan szinten távol, hogy nem próbáltam ki magamat benne. Sőt soha nem is gondoltam, hogy énekléssel fogok foglalkozni.  Nem bántam meg,hogy a Megasztárban szerepeltem. Meg szerintem a mostani popzene is van annyira könnyen emészthető műfaj, hogy igazából ez szerintem csak egy ilyen lépcső. Maximum a csatorna tudja az illető karakterét elrontani, hogyha nincsen egyénisége vagy mondanivalója. De hogyha nincs, akkor az sem baj, csak szerintem kevésbé lesz értékes a dolog. De ha van valaki, akinek van személyisége akkor annak egy ilyen dolog akár jót is tehet.

Fotó: Bereczky Sándor

Milyen zenei élmények, ingerek értek fiatalon? Kikért rajongtál? Jelenleg honnan inspirálódsz?

Juj nagyon sok minden inspirált. Ilyen korszakaim vannak. Most az 50-es, 60-as évekre voltam rágyógyulva az utóbbi időben. Roy Orbison a mostani kedvencem. Nagyon szeretem a rock-pop és az elektronikus zenét, kedvelem Dua Lipát, de én még szívesen hallgatok Justin Bieber után Led Zeppelint is, tehát nekem tényleg minden belefér. Azt gondolom, hogy a nyitottság minden munkaterületen, legyen az a zene, az újságírás vagy a tanári pálya, jó hogyha mindenre vevő vagy. Ha nem is tetszik, de egy kicsit belekóstolsz.

Jelenleg a 70-es évek zenéire is rá vagyok cuppanva, ami a magyar táncdalfesztiválok ideje. Például Toldy Máriát most szénné hallgatom, főleg a Bumcsili nevezetű dalát, amiben a kiskutyájáról énekel. Mindig vannak ilyen fura kattanásaim amire rámegyek, és az Aranyhal című új dalom is egy ilyen kattanásnak köszönhető. A zeneszerzőtársammal elkezdtünk ilyeneket hallgatni és onnan merítkezni a szöveg ártatlanságából, úgy, hogy azért legyen benne egy pici maiság. Számomra ez egy folyamatos inspiráció hajhászat.

Hogy működik egy ilyen zeneszerzési folyamat Nálad? Hogyan születik egy dalod?

Nagyon sok zeneszerzővel dolgozom, most főleg Toldi Mikivel. Neki köszönhetem például az utolsó dalomat is. Nagyon érdekes mert az inspiráció,meg hogy, hogy születik egy dal, az egy ilyen nagyon durva folyamat. Tehát nem az van, hogy most Odett ülj le és dalt irsz, zárd be az ajtót, ne vedd fel a telefont. Általában van egy hangulat és akkor mondom figyelj, ez most az. Vagy előveszünk egy akusztikus gitárt, és akkor így. Most van egy dalom  ami csak a telefonomon van meg, mivel csak úgy felénekeltem és akkor a refrén szövege az, ami már készen van. És van ami így kibukik, vagy nem is tudom hogy zajlik, de ez nem egy ilyen irányítható dolog, úgyhogy minden dal máshogy született és minden dalnak van egy története.  Ez benne a jó.

Mi a véleményed a Dalról? Mennyiben más ez számodra, mint egy koncert ? Neked ez milyen kihívásokat rejt?

Ez nehéz, mert A Dalban, egy dalon keresztül kell bemutatnod akár saját magadat. Azonban az is csak egy szelete lesz a dolognak.  Például itt van másfél órám, hogy kiderüljön az az amplitúdó, amiben én mozgok. De ennél van még több ezer színe az én életemnek és érzelmeimnek, úgy mint bárki másnak. Tehát hogy az egy ilyen pici esszenciája annak a történetnek, amit éppen elmesélek. És hát nyilván az ember így próbálja maximálisan átadni az üzenetét, hiszen egy ilyen televíziós megmutatkozása egy dalnak, az alapvetően a maximumra törekszik. Nem feltétlenül ad lehetőséget az esetlenségnek, holott abba szeret bele az ember. Én úgy szeretek hibázni hogy nyerek. Legyen benne az a hétköznapiság, az a romantika, amiért szép az élet. És nem mindig attól szép az élet hogy tökéletes, hanem hogy tökéletlen. Ezt próbálom mondjuk fura módon egy tv-s színpadra is áttenni, hogy ezt csak szeretni kell.

Ha választhatnál bárkit, akkor kivel dolgoznál együtt szívesen?

Mark Ronsonnal, aki egy zenei producer.

Na és miért? 

Mert egy zseni a csávó.

 

Kiemelt kép: www.mediaklikk.hu

Best of 2017 – Az év legemlékezetesebb pillanatai

Nincs mese, megint eltelt egy év. 2017 olyan volt, mint egy igazán jól megírt humoros forgatókönyv: meglepetésekből, vicces pillanatokból, meghökkentő eseményekből, number1 számokból, politikai botrányokból, megosztó véleményű filmekből és úgy semmiből sem volt hiány. Ettől sokszínűbb talán már nem is lehetett volna… Az év utolsó napjának alkalmából összeszedtük 2017 legsokatmondóbb és legemlékezetesebb momentumait.

1. Trump beiktatása

Hát igen, jól indult ez év is. Donald Trump még 2016-ban nyerte meg az amerikai választásokat, beiktatási ceremóniájára azonban csak 2017 januárjában került sor. Mit ne mondjak, talán minden idők egyik legmegosztóbb személye áll most az USA élén. A magánéleti botrányairól is elhíresült elnök több olyan cselekedetre is elszánta magát idén, amely jócskán megbotránkoztatta az internet népét. Egyik legérdekesebb akciója a mexikói határon felhúzott fal volt, ami nem meglepő módon rögtön beindította a mémkészítőket fantáziáját. Feltételezéseim szerint Trump nagy Balázs-show rajongó lehetett, ha ilyen pontosan átvette Sebestyén Balázs hírhedt mondatát: „És akkor induljon a fal!”

2. A magyar foci

A franciaországi álom után meredek szabadesés következett. Rá járt a rúd idén a magyar válogatottra, hiszen a nemzetközi porondon elég satnyán szerepelt. Bár sokan reménykedtünk, hogy talán idén megtörténhet a csoda, és a tavalyi sikerekből merítve a magyar foci végre szárnyra kap, ez nem egészen így alakult. Olyannyira nem, hogy az év egyik legmeghökkentőbb eseménye az volt, mikor az andorrai válogatottól kikaptunk. Persze, a mémgyárosok rögtön megragadták az alkalmat, hogy vicces, olykor már túlzásokba eső mémeket készítsenek. Nos, a jövőre nézve csak a legjobbakat kívánhatjuk a magyar focinak!

3. Despacito – őrület

Idén nyáron Luis Fonsi és Daddy Yankee közös száma szinte szétszedte a zenepiacot, a csapból is a Despacito folyt. Ennek meg is lett az eredménye, tulajdonképpen bárki, akinek egy másodpercnyi köze volt a számhoz degeszre kereste magát. Bár a szám pontos szövegét igazán kevesen (szinte senki) ismerik, a ritmus és a latin szöveg már mindenki fülébe beivódott. A Despacito azóta már több mint 4 600 000 000 megtekintésnél jár a legnagyobb videómegosztó portálon, és bátran kijelenthetjük, hogy az év legikonikusabb száma. Csak ne kelljen még egyszer meghallgatnunk!

4. Vicces érettségi

Ki ne emlékezne a dagerrotípiára, a történelem atlasz körül kialakult vitákra, az érdekesen nehéz angol érettségire vagy éppen a meglepő matek és német  feladatokra. Most akkor lehet kronológiát használni vagy nem?! Az új érettségi rendszer és feladatlapok közel olyan átgondoltnak bizonyultak, mint egy Mórickás poénkönyv, nem is beszélve a megoldókulcsról. Persze, a szakmai tárgyakat se kímélték, a kötelező szakmai tárgyból való vizsga bevezetése sem aratott nagy sikert az idén érettségizők körében. Ennek meg is lett az eredménye: diákok tömegével buktak el a szakmai vizsgákon.  Mindenesetre azért csak sikerült a legtöbb diáknak sikeresen leérettségizni, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy milyen meglepetéseket tartogat a jövőre érettségizők számára az Oktatási Hivatal!

5. Orbán Viktor beszólásai

Kedves drága miniszterelnökünk idén sem volt kíméletes, ha politikáról volt szó. Amikor már azt hinné az ember, hogy a magyar politika nem tud mélyebbre süllyedni, akkor Viktor bácsi fog egy ásót, és elkezdi maga alatt kaparni a földet. Orbán Viktor idén sem volt könyörületes, durva, nem túl etikus beszólásai, kínos pillanatai bejárták az egész internetet. A Fidelitás halott csecsemős poénjai már csak  a hab volt a tortán. Ha mást nem is, legalább egy jót nevethetünk a magyar politika színvonalán.

 

6. Trónok Harca

A Trónok Harca fanatikusok egyik legszebb pillanata volt az évben, amikor megjelent sorozat hetedik, utolsó előtti évadja. G. R. R. Martin által írt könyvek alapján készült sorozatot szerintem senkinek sem kell bemutatni, ha igen, akkor ő valószínűleg egy másik dimenzióban élt ez elmúlt pár évben. A Stark-Lannister-Targaryen  história idén újabb izgalmakkal folytatódott.  az új évad pedig szerintem senkinek sem okozott csalódást. A történet egyenes tart a végkifejlett felé, azonban sajnos a következő évadig még jócskán várni  kell a rajongóknak. De addig is mit van tenni, hát ideje újranézni az összes évadot! Ne feledjétek: Egy Lannister mindig megfizeti az adósságát!

7. #metoo

#Metoo kampány 2017 októberében az USA-ból indult ki,  és azokat nőket hivatott képviselni, akik szexuális zaklatásokon vagy bármiféle támadásokon estek át életük során. A kampány azóta világméretet öltött, egyre több titkos eset derült ki  többek között magas pozícióban lévő híres emberekről is.  Zaklatott nők folyamatosan nyílnak meg és beszélnek akár több 5-10 éve elkövetett esetekről. A jelenség egyfajta túlfutást is mutat, manapság már mindenkit zaklattak, akire egy férfi valaha egy kacér pillantást is mert vetni.  Ennek ellenére még  mindig intenzív figyelem van a kampány körül, a Google keresőrendszerében az egyik legfelkapottabb fogalommá vált az elmúlt pár hónapban. Hogy hol a @metoo kampány vége és mik a határa, az még továbbra is kérdéses, mindenesetre a jelenség továbbra is megállíthatatlan.

8. Mindenki

Idén- tavalyhoz hasonlóan nagy sikereket értünk el a filmművészet területén. Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje az idei filmpaletta díszcsemetéje. A mindössze alig fél órás film egy általános iskolai kórus és egy gonosz énektanárnő rövid, de annál eseménydúsabb történetét dolgozza fel.  A film 2017-ben  elnyerte a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat, ezzel a magyar filmtörténet egyik legsikeresebb rövidfilmjévé avanzsálódott. A rendezőknek és a szereplőknek ezúton is gratulálunk, a magyar filmiparnak a jövőre nézve pedig hasonló sikereket kívánunk!

9.  Vizes VB

Idén nyáron Budapestet érte az a megtiszteltetés, hogy megrendezhette a Vizes Világbajnokságot. Jéé, léteznek olyan olyan sport, amiben magyarok igen is jók. (Spoiler: nem a foci). A magyarországi világbajnokság igazán színvonalasra sikerült, bár mi magyarak nem szerepeltünk a legfényesebben a versenysorozaton, azért ezen esemény mégis óriási mérföldkőnek számított a magyar vizes sportágban. Úszóink, vízilabdázóink rendre nagyon szépen helytálltak a nyári világbajnokságon. Reméljük, hogy a jövőben még sok hasonlóan színvonalas rendezvénynek lehet majd házigazdája kicsiny országunk!

10. Dorina – Buli buli

És végül a személyes kedvencem: Dorina. A 13 éves kalocsai lány, Rostás Dorina Buli buli száma az év egyik legnagyobb magyar  „slágere” volt.  A dal alapkoncepciója egyszerű: Dorina kettest kapott a matekdogájára, amit ha nem javít ki, akkor nem mehet hétvégén bulizni. Láss csodát, Dorina egész héten matekozik és négyest kap, jöhet a buli, nem kell túlragozni a dolgokat.  A DikhTV sztárcsemetéje elmondása szerint mindig igyekszik dalaiban egyfajta közösségi üzenetet átadni. (Lásd. kettes az rossz, ki kell javítani) A fiatal tehetség művészete korához képest erősen kiforrott: dalszövegeiben visszatérő motívumokat is felhasznált mint pl. matekdolgozat, buli, megrázás. Nem meglepő módon Dorinának olyannyira bejött a hírnév, hogy a napokban már negyedik videóját osztotta meg a YouTube-on  Bulizási címmel. A lány mindenesetre megállíthatatlan,  többen „szupersztárnak” tartják, saját édesanyja szerint is színpadra termett. Vigyázat nemzetközi zenepiac, jövőre érkezik Dorina!

 

Nem csak jeget, de a diót is megtörték Sopronban – Diótörő előadás a Petőfi Színházban

Nincs karácsony bejgli, szépen feldiszitett fa és igen, Kevin nélkül. Más berkekben pedig Diótörő nélkül elképzelhetetlen az ünnep . Legyen ez egy már-már ódivatú klasszikus vagy éppen egy legendás sikerdarab, az ismertségét senki sem vitathatja. És most végre megérkezett a soproni Petőfi Színházba is. 

Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörő című darabja az alaptörténetét E.T.A. Hoffmann Diótörő és az Egérkirály c. meséjéből adaptálta. Érdekesség, hogy ez volt Csajkovszkij legutolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve is. Igaz, ami igaz nem túl nagy lelkesedéssel látott hozzá a megzenésítéshez, hiszen félt, hogy a pazar díszlet és a jelmezek veszélyeztetik a zene érzelmi tartalmának átélését. Azonban a mesetéma miatt mégis elfogadta a felkérést, és egészen hamar, 1892 elejére el is készült a zenedarabbal. Az ősbemutató -természetesen- a balett hazájában Szentpéterváron volt 1892. december 18-án. Hatalmas sikert aratott a látványvilággal, a muzsikával és a koreográfiával a társulat, amelyet Marius Petipa álmodott meg. Magyarországra egy kicsit később, 1927. december 21-én érkezett meg,  itt Brada Ede koreográfiájával a Magyar Királyi Operaházban tűzték műsorra a híres darabot.

Na, de vissza 2017-be, ugyanis most Sopronban is megtekintheti ezt a táncjátékot a nagyérdemű. Mivel ez egy táncos darab, ezért a művészek a mondanivalójukat a mozgásukon, mimikájukon keresztül közvetítették a nézők felé. Természetesen nagy segítség volt számukra a zene is, amely tökéletes összhangot teremtett közöttük. Az egyes hangszerek jellemfestő szereppel  is bírnak, innen is megismerhetjük, hogy egyes szereplők a jó avagy a rossz oldalon állnak-e. Mint az ismeretes, ebben a verzióban a nyitóképben egy nőt és férfit láthatunk , akik között valamiféle kapcsolatot fedezhetünk fel. Ezt hol a nő, hol a férfi töri meg a táncuk közben, folyamatos elutasítások tanúi lehetünk. Végül is a nő, azaz Mása megkapja a Diótörőt aki a férjére emlékezteti, s aztán az Apa- varázsló táncával a múltba is visszatekintünk, ahol meglátjuk, mi is a bábu története és hogyan kapcsolódik annyira a lányhoz. Hirtelen a gyermekkor közepén találjuk magunkat, és végigkísérhetjük Mása útját a Diótörővel. Először is az egerek rabolják el a kislányt, akik elveszik tőle a bábut, és csak akkor adják neki vissza, ha hozzámegy az Egérkirályhoz. Mindeközben a Varázsló is jelen van, és néhol besegít Másának, a Diótörőnek és barátaiknak, hogy az akadályokon túljussanak. Lesz itt harc, bánat, de végül az öröm és a jó győzedelmeskedik.

Mindezen kalandokat a csodás díszletek között, mesés táncosokkal és elképesztő zenészekkel élhetjük át a színház falai között. A Diótörőnek van egy generációkon átívelő múltja és nosztalgikus hangulata, amely a nézőket a színpad elé csábítja. Ezt igazán nem fogja senki sem megbánni, mert egy olyan élményben lesz része, amit még évekig fog emlegetni, s jó szívvel megy el újra megnézni ezt a klasszikust, amely egyaránt való gyermeknek, felnőttnek és idősnek is.

A képek a soproni Petőfi Színház tulajdonát képezik.

 

Szabó Balázs Bandája – Csöndkabát koncert

forrás: müpa

„Hoztunk nektek kabátban sok csöndet és sok hangos gondolatot. Reméljük, hogy a hónotok alatt elfér majd egészen hazáig.” – kezdte Szabó Balázs a már hagyománnyá volt Csöndkabát koncertjüket, ahol megzenésített versekkel kápráztatják el a hallgatókat.

A koncertnek idén a Müpa Bartók Béla Hangversenyterme adott otthont, biztosítva a csodálatos zenei hangzást. Minden hangszer minden egyes rezdülése hallható volt, és nem győztem ámulni, hogy milyen fantasztikusan szólnak. Néha nem is tudtam, hogy mire figyeljek inkább, a gyönyörű versekre vagy a varázslatos zenére. A zenekar olyan dallamokba öltöztette a költeményeket, amelyek igazán illettek hozzájuk, illeszkedve a versek hangulatához, ívéhez. Néha melankolikus, népies, néha gyors, magával ragadó. A vonósok különösen elbűvölő aláfestést adtak a szövegeknek. A hegedű, a brácsa és a cselló hangja nagyon jól passzolt hozzájuk, főleg egy ilyen teremben, ahol tisztán kivehető a minden hang.

forrás: jegy.hu

A versek, melyek önmagukban is csodálatosak, a zenei aláfestéssel még inkább az ember velejéig hatolnak és a lelkébe költöznek, hogy aztán megmosolyogtassák vagy könnyeket fakasszanak. A Grecsó Krisztián két költeménye alapján készült dalok, a Dézsma és az Ami elhasadt, a zenekar Élet elvitelre című albumán jelentek meg, amelyek most is elhangzottak. Hallhattuk Szemlér Ferenc, a határon túli magyar költő versét, illetve Radnóti Miklóstól többek között a Variációk szomorúságra, a Változó táj, a Vihar előtt, az Esti búcsúzkodó verseket. Az Előhang egy „monodrámához”, mely a Zaj című dalukat ihlette, szintén felcsendült az est folyamán, és természetesen a Bájoló is hallható volt. Pilinszky János megzenésített verseinek egy egész lemezt szentelt a zenekar Az ember itt címmel, mely az Átjárók dupla album része. Ezek közül most az Anyám, a Ne félj, a Locskos utcák és A széken az ágyon című költeményeket játszották el. Két saját dalszövegű számot is hallhattunk, a Miért pont ezt és a Legeltetőt. Utóbbi nekem nagy öröm volt, mert az egyik kedvencem tőlük, de koncerten még sosem hallottam.

A zenét és a verseket gyönyörű fényjáték egészítette ki. Az élmény leginkább felülről volt teljes, mert a háttéren kívül a színpadra felülről és a közönségre hátrafelé is vetítettek színes vagy fehér, geometrikus alakú fényeket. De talán a legszebb mégis a háttér volt, ahol rengeteg pici led gyúlt föl hol zölden, hol fehéren vagy pirosan, mint színes, pici csillagok. Sokat adott a vizuális élmény a produkcióhoz, segített még inkább elveszni a dalokban.

Csönddel, gondolatokkal és sok csodával eltelve mentem haza. Mind a zene, mind a versek és az összehatás is felejthetetlen élmény volt.

A zenekar tagjai:

Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval

Harangozó Sebestyén – gitár, ének

Ölveti Mátyás – cselló, ének

Acsády Soma – basszusgitár

Ferencz László – dob

Közreműködött: AccordQuartet vonósnégyes

„Különleges ajándék elbolyongani ezekben a sorokban. Radnóti tájain szerelmet keresve, Pilinszky világszemléletével ücsörögni egy üres szobában, vagy meglepni Szemlért egy kávézó teraszán. A versek észrevétlenül visznek minket szerte a világba, mintha csak álmodnánk, és ebben az utazásban együtt lenni: leírhatatlan kaland” (Szabó Balázs)

 

Mit is nézzek? – Sorozatajánló az unalmas hétvégékre

Bizonyára ti is jártatok már sokszor úgy – hasonlatosan hozzám- hogy egyáltalán nem tudtátok, mégis melyik sorozat nézésével kellene eltöltenetek felszabadult napjaitokat. Mit tehet ilyenkor az ember? Keresünk, kutatunk, internetes oldalakat böngészünk, vagy éppen kikérünk pár baráti tanácsot, hátha akad valami, ami felkelti az érdeklődésünket. Azonban gyakran még így is előfordul, hogy sorozat nélkül maradunk az unalmas hétvégékre. Mindig is örültem volna, ha találok egy olyan cikket vagy oldalt, ami segít a megfelelő sorozat kiválasztásában, ad néhány információt (műfaj, stílus) a filmről, betekintést nyújt pár jelenetbe. Ezen problémát orvosolva cikkünkkel azon bajbajutott embertársainkon igyekszünk segíteni, akik kifogytak az audió-vizuális táplálékból. A lentebb felsorolt sorozatok közül természetesen megeshet, hogy egyes alkotások nem felelnek meg mindenki ízlésének, de sose lehet tudni, mindig érdemes tenni egy próbát!

Vikingek

A Vikingek -amint a címéből is kiderül- a skandináv térség ősi harcosainak életét mutatja be, amely nem mondható túl hétköznapinak. Életük a harc és a fosztogatás: hatalmas csatákat vívtak és meredek politikai játszmákat folytattak. Főszereplő Ragnar Lothbrok, akinek tettei legendássá váltak népe körében,  de mellettük még olyan szereplőket is  láthatunk, akik szintén  híressé tették ezen különleges népcsoportot pl.  Bart von Rollo, Floki, Björn, Egbert angol király. A sorozat történelmi hűsége olykor megkérdőjelezhető, de mivel maga a mű mitológián és korabeli feljegyzéseken alapul, így az esetleges történelmi eltéréseket talán megbocsáthatjuk neki. Rengeteg izgalom és kiváló történet, érdemes lehet elkezdeni!

Lost – Eltűntek

A Lost című sorozatot (alcíme Pokoli éden) 2004-ben kezdték el sugározni. A sorozat olyan sikeres volt, hogy emberek százezrei sikerült a képernyő elé szegeznie minden héten. A recept nem túl bonyolult (vagy mégis?), adott egy repülőgép-szerencsétlenséget túlélő csapat, akik egy lakatlan szigeten tengődnek, és várják a megmentésüket. Kialakítják életközösségüket és a hétköznapok rendszerét távol a civilizációtól. A sorozat szigeten játszódó jeleneteit flashback szerű visszaemlékezések tarkítják, melyek egy-egy szereplő életéről szólnak a baleset előttről, majd utánról. Később kiderül, hogy nincsenek egyedül a szigeten, egy jókora adag misztikumot is kevernek az amúgy sem egyszerű történetbe. Ez tipikusan az a sorozat, amelyben minden részletre oda kell figyelni, mert a történetszálak a legtöbb esetben találkoznak, kifacsarják őket vagy teljesen elveszítik jelentőségüket. Saját tapasztalatból mondom, hogy a negyedik évadra annyi változás történt a sorozatban, hogy szinte lehetetlen volt nyomon követni, még mindig vannak homályos részletek… Több teória is létezik, mely a sorozatban látható eseményeket magyarázza, az egész széria körül egyfajta mitológia alakult ki, amely véleményem szerint példaértékű. Minden epizód tartalmaz izgalmas jeleneteket, de nem ezen, hanem a történetvezetésen és karakterépítésen van a hangsúly. Iskolapéldája lehet annak, hogy hogyan kell szerepeket bemutatni és azokat az egyhangúságot mellőzve árnyalni. A sorozat egyik fő rendezője és alkotója nem más mint J. J. Abrams, aki igazán minőségi munkát tett le az asztalra. Még egy Lost évadot kellett volna rendezni a VII. Star Wars epizód helyett…

Rengeteg misztikus és fantasztikus elem mellett tudományos és realisztikus elemek is dominálnak, melyek főleg a sorozat első évadati jellemzik. A kaland műfajhoz tartozó túlélési elemek természetesen a katasztrófa túlélését követően befolyásolják a cselekmény alakulását.

Aranyélet

Az Aranyélet a  hazai készítésű sorozatok gyöngyszeme. Mióta Nemes Jeles László filmje megnyerte az Oscar-díjat, azóta sokkal több minőségi filmet (A martfűi rém, Kincsem, Testről és lélekről) és sorozatot (A terápia) készítenek hazánk berkeiben. Az Aranyélet hűen követi a megszokott gengszterfilmeket, mégis más, mint az átlag. Olyan ismerős. A miénk. A budapesti környezet egyszerűen lehengerlő, ez főleg a külvárosi jelenetekben látható. A sorozat a Miklósi család életét mutatja be, ahol a családfő törvénytelen úton keresi meg a betevőnek valót. Betekintést nyerünk egy nem mindennapi család hétköznapjaiba, rengeteg karakter-konfliktust láthatunk drámai fordulatokkal és elemekkel megfűszerezve. Annak ellenére, hogy főként az egyes jellemekre terelődik a hangsúly, nem nyomják el az akciót, így izgalmas fordulatok és események is tarkítják a sorozat palettáját.

Inuyasha

A klasszikus japán mangából készített sorozat sokunk szívéhez áll közel. Gyerekként vasárnap reggel azért keltünk fel, hogy újra a misztikus középkori japánban játszódó epikus kalandot követhessük. A történet szerint egy egyszerű gimnazista lány, Kagome a véletlen folytán visszakerül a múltba, ahol a  családi tradíciók eredete mellett megismer egy varázslatos, szörnyekkel és démonokkal teli világot. Itt megismerkedik a félig-szellem Inuyashával, aki személyes vendettáját akarja végrehajtani. A sors azonban közbeszól, ugyanis Kagome különleges képességére szüksége van a fiúnak, így együtt indulnak a Négy lélek ékkövének szétszóródott szilánkjainak felkutatására.

A személyes érzelmekre való hatás mellett hihetetlen energia lakozik a sorozatban, amely epizódról-epizódra képes megragadni a figyelmünket. A fő hangsúly a kezdetben két főből álló, majd folyamatosan bővülő csoportra terelődik, az ő nézeteltéréseiket, céljaikat és tetteiket ismerhetjük meg a sorozat által.

Breaking Bad-Totál szívás

Ezen sorozat személyes kedvencem. Tökéletes példája a karakterdrámának- és építésnek. A főszereplővel mindannyian képesek vagyunk azonosulni, hiszen mindnyájan vágyunk a sikere, az elismertsége és a boldogságra. A Breaking Bad ügyesen adagolja a feszültséget, de igazi ereje abban rejlik, hogy hagyja szárnyalni szereplőit. Színészei remekelnek a hétköznapi emberek szerepében, véleményem szerint egytől-egyig tökéletes volt a casting. Nem véletlenül zsebeltek be 17 Emmy-díjat. Mégis a két főszereplőt alakító színész Bryan Cranston és Aaron Paul visz mindent. Ez az a sorozat, amit nem látni kell, hanem megnézni. Sokszor.

A történet szerint Walter White középiskolai kémiatanárnál rákot diagnosztizálnak előrehaladott állapotban. A kezelés költséges, a tanári fizetésből és a kocsimosásból nem telik rá, ráadásul a család is el van adósodva. Walter sógora, Hank a kábszereseknél dolgozik, és elviszi a kémiatanárt egy akcióra, ahol összetalálkozik a piti Speed-kotyvasztóval, Jesse Pinkmannel. Walter úgy dönt, belekezd a kábítószergyártásba, melyhez pont kapóra jön jártassága a kémia területén illetve barátja ismeretsége az alvilágban. Célja, hogy minél több pénzt kereshessen, amelyet családjára hagyhat majd a halála után.

A sorozat részletesen bemutatja társadalmunk hibáit, és azokat, akik ezektől szenvednek. Emellett mintát mutat az önfeláldozásról, a bűnről és a siker árnyoldaláról. Az embernek olyan érzése van a sorozat nézése közben, mintha ez egy kalauz lenne arról, hogy hogyan éljük az életünket, vagy éppen hogy hogyan ne.

Daredevil

A szuperhősfilmek etalonja. Egy olyan film, amely mellőzi finomságokat és ideákat, inkább jellemzi könyörtelen ábrázolásmód, amely bemutatja, hogy bizony a hősök keze sem mindig tiszta. A Zöld íjász című sorozattal ellentétben itt nagy szerepet kapnak a különböző helyszínek, így tetten érhető a hatalmas költségbeli különbségek is. Az írók igyekeztek a vak hőst a Bosszúállók érába illeszteni, de megalkottak egy különálló csoportosulást: a Defenders-t. A sorozatok közül az elsőt, a Daredevil-t tartom a legkiemelkedőbbnek, ugyanis ez a rész próbál egy megszokottól eltérő hangvételű szuperhősmozit produkálni. Ez főleg azért érdekes, mivel a Ben Affleck-féle filmfeldolgozás borzalmas, így ujjongva értesültem, hogy újra nyeregben láthatjuk a karaktert.

A történet szerint Matt Murdock gyermekkorában egy baleset következtében elveszítette látását. Érzékszervei feljavultak, így hallása segítségével nélkülözni tudta elveszített érzékét. Miután bokszoló édesapját brutálisan meggyilkolják, ügyvédnek áll, így nappal és éjszaka is a törvényt szolgálja, és igyekszik a Pokol konyháját megmenteni a benne élő bűnözőktől. Az események láncolatának köszönhetően a főhős hivatott megtestesíteni az igazságot -ami a mondás szerint ugye vak- de a főszereplő sem tökéletes.

The Walking Dead

 

Az zombis filmek unalomig vannak ismételve. A műfajnak értékközvetítő szerepe nincs, hiszen csak az agyatlan hentelést és túlélést mutatják be egy teljesen eltorzult világban. A The Walking Dead más, hiszen magának a zombi-jelenségnek egyfajta mélységet hivatott adni. Részletesen bemutatja az apokalipszis mibenlétét, a túlélők mindennapjait és küzdelmeit, sőt ezen is képes túlszárnyalni, így magát a sorozatot egy hatalmas társadalmi kritikaként értelmezhetjük. Olyan, mintha  semmi nem történt volna,csupán mindenki megmutatta, hogy ki, mi is valójában. A monoton életet élő emberek, mai világunk „zombijai” agyarukat vicsorgatják, míg az emeberek egy csoportja olyat tesz az apokalipszist követően, melyet előtte soha: él! Persze, tetten érhetők a műfaj kliséi, így a sorozat színvonala eléggé hullámzó, de rengeteg jó pillanata van. Sajnos a készítők a legnagyobb hangsúlyt pont a gyengeségekre fektették, mint a vég nélküli brutalitás, a meghökkentés és az értelmetlen akciók.

A sztori egyszerű: Rick. az egyszerű sheriff egy akció közben megsebesül és kómába esik. Napokkal később ébred fel, amikor is rádöbben, hogy a világ nem az, ami volt; az utcákat járkáló halottak lepik el, akik a megfelelő alkalomra várnak, hogy egy jót  lakmározhassanak még élő társaikból. Rick családja eltűnt, így a célja az, hogy megtalálja őket. A rögös út rengeteg társat és ellenséget sodor hőseink útjába, akik minden akadályt igyekeznek legyűrni, hogy túlélhessék a katasztrófát.

Stranger Things

A Strager Things egy Netflixen megtekinthető sorozat, jelenleg második évadját futja. Műfaji besorolása összetett, merít a sci-fi világból, de bővelkedik horror elemekben is . A sorozat legfőbb érdeme egy szóban kifejezhető: retro. Bemutatja a 80-as évek Amerikáját, a hangulat, a zene és minden egyéb is ehhez járul hozzá. Ha nem is éltünk akkoriban, ezt a közeget biztosan mindenki megszereti. Egyfajta idill járja át az egész sorozat felépítését. A gondosan megírt és csavarokkal teli történet nem laposodik el, nincsenek unalmas pillanatok. Karakterei tele vannak élettel, szinte hihetetlen, hogy nem a valóságot látjuk, hanem egy előre megírt szkript megtestesülését.

A sorozat főként a 80-as évekre jellemző sci-fi és horror kultuszból merít, melyeket mindannyian jól ismerünk. Utalásokat fedezhetünk fel ikonikus művekre, pl.: Rémálom az Elm utcában, Stephen King történeteire. Maga az alapkoncepció leginkább az utóbb említett szerző Az című művére hajaz (főként mert az egyik főszereplőt alakító gyermekszínész Finn Wolfhard, az említett regény filmváltozatában is feltűnik Richie Torzier szerepében), ahogy gyermekeket állít a középpontba. Ezen gyermekek szemével láthatjuk a történéseket, így mindenkinek kissé személyessé válik az élmény, és elindul az a bizonyos retro-faktor, az ismerős érzések és problémák, melyek kiskorunkat kísérték végig. A Stranger Things az elveszített gyermekkorunkat mutatja be, melyet már nem kaphatunk vissza, de olyan jó érzés újra átélni.

A történet kezdetén egy baráti társaságot ismerhetünk meg, mely négy fiatal srácból áll: Mike, Dustin, Lucas és Will. A bonyodalom ott kezdődik, hogy ez utóbbi fiú rejtélyes módon eltűnik, melyhez a közeli laboratóriumnak lehet köze, ahol állítólag ördögi kísérleteket folytatnak. Innentől kezdve hőseink célja Will megtalálása és hazajuttatása lesz, melyben segítségükre van Jim Hopper nyomozó és egy Eleven (tizenegy) nevű rejtélyes kislány.

A történet segítségével megismerhetjük a szülői gondoskodást és aggódást, azt az érzést, ahogy minden lehetséges módon próbálják megtalálni eltűnt gyermeküket – a reményt melybe oly hosszú idő után is kapaszkodnak. Ezen történetszál teli van feszültségekkel és érzelmekkel, melyek olykor nagyon könnyen magukkal sodorhatják a nézőt. Személyes kedvencem Jim Hopper karaktere és az ő jellemében történő hatalmas változás. A nyomozó szerepére igazán alkalmasnak bizonyult David Harbour, aki már a Sírok között c. filmben is megcsillogtatta kivételes színészi tehetségét.

Trónok harca

Ez az a sorozat, melyet talán senkinek nem kell bemutatnom. Egy epikus utazás a Westeros nevű fantáziavilágba, ami telis-tele van sárkányokkal meg halott kék szemű szörnyekkel.  Az alkotás bemutatja a fantasy műfaj kliséit, de egyben ezeket megfelelően orvosolja. Nincs az, mint ami Tolkien műveiben megfigyelhető, miszerint a rossz szükségszerűen pusztít és ráadásul csúnya is. Itt árnyalt jellemeket kapunk, bemutatják, hogy a fantázia világa sem tökéletes.

A sorozat G.R.R. Martin Tűz és jég dala ciklusának regényeit dolgozza fel, egy évad egy kötetet. A sorozat elkészítésében nagy segítséget jelentett maga az író, hiszen ezen alkotás is az ő elképzelési szerint született. Indokoltabb volt a sorozatgyártás, mint egy film-ciklus készítés, hiszen a könyveknek igazán  nagy terjedelme van, főleg ha a szerepeltetett karakterek olyan hűen akarják ábrázolni, mint a regényekben. Nagy szerencséjükre nem igazán volt szükség forgatókönyvírásra, hiszen ott volt az adaptáció lehetősége, mely annyiban volt más, mint egy film esetében, hogy nem kellet  dramatizálni, hanem készen kapták a koncepciót. Mondanom sem kell, hogy kihozták belőle a maximumot, a sorozat zseniális lett, egészen addig, míg a meglévő könyveket dolgozza fel.  Ugyanis a sorozat készítése jócskán meghaladta Martin bácsi írói képességeit, így a továbbiakban már csak az író elképzelésire támaszkodhattak, így  sajnos ezután egy hatalmas minőségbéli romlásnak lehettünk szemtanúi. Az utolsó évadok elveszítették lendületüket és energiájukat, a sorozat nagy erénye, a kiszámíthatatlanság már teljesen ellaposodott és unalmas lett. Tehát a kiszámíthatatlanság kiszámítható lett. Jelenleg a sorozat meglátásom szerint már csak önmaga árnyéka.

Az események igazából a Stark nemesi család tagjaihoz kötődnek, ahogy egy családi tragédia közepette bekerülnek a politika ármányos vérkeringésébe, és eszeveszetten próbálják egyben tartani azt, ami megmaradt nekik: a családot. Kalandjuk földrészeken át ível, hol találkoznak, hol elveszítik egymást. A történet zseniális, mindenképp piros pont az írónak. A Trónok harca olyan, mint egy nagy sakktábla. Az elején felállítják a bábukat és az egész játék arra megy ki, hogy ezek a bábuk majd valamikor találkoznak, s ez a találkozás a soron következő utolsó évadban várható.

Ripper Street

A Ripper Street a 19. század végén London városában játszódik. A történet középpontjában Hasfelmetsző Jack rémtettei állnak és egy nyomozó, aki igyekszik a városban rendet tenni, miközben az őrült gyilkos nyomában kutakodik. Ez egy bűnügyi sorozat, főként az akción és nyomozásokon van a hangsúly,  így az első részekben kissé sekélyesnek érződik az alkotás. Nagy érdeme a kor ábrázolása, igyekszik hűen bemutatni azt, a díszletek és öltözékek egyaránt tökéletesen illenek a környezetbe. Maga a gyilkos körüli rejtély máig feltérképezetlen, csak sejtéseink vannak, hogy ki lehetett a valódi tettes. E sorozat igyekszik a kíváncsiskodókat kielégíteni, de nem árt a valódi történelmi háttér alapos ismerete. Főszerepben Matthew Macfadyen látható, akit sokan a Büszkeség és balítélet Mr. Darcy-jaként ismernek.

A sorozat epizodikusan épül fel, minden rész egy külön bűnesetet mesél el, így a nagy Poirot rajongónak is teljes szívvel ajánlom. Az epizódokat a főszereplők háttértörténete és a sorozatgyilkos visszatérésétől való félelem kapcsolja össze. Maga a sorozat nem rendelkezik mély történettel, a főszereplődön kívül egy állandó karakter sincs, mégis a kor ábrázolása és az érdekes bűnügyek magával ragadhatják a néző figyelmét.

Remélem ezekkel a szösszenetekkel segítettem valamelyest, hogy kedves olvasóink megtalálják a nekik való sorozatot!

 

Ilyen volt 2017 a filmvilágban

forrás: imdb.com

Szerencsénkre az idei év jobb volt, mint a tavalyi – legalább is a filmek terén biztosan. 2017 sok újdonságot hozott a filmművészet területén, az alkotók  a már megszokott blockbusterek és képregényfilmek mellett érdekes és formabontó remekművekkel ajándékozták meg a nézőközönséget, így várhatóan az Oscar-idény jóval erősebb lesz, mint az egy évvel ezelőtti. Figyelem, egy szubjektív válogatás következik az év különleges, kiemelkedő vagy éppen csalódást keltő filmjeiből!

forrás: moviefone.com

Logan

Rendezte: James Mangold

Hugh Jackman hattyúdala hatalmas sikert aratott az egész világon, mint egy eszméletlenül hatásos, kegyetlen, de érzelmes akciófilm. Jackman és a kis Dafne Keen alakítása is emlékezetes, számomra azonban nem volt teljesen hibátlan az élmény; ezt rajtam kívül többen is megerősítették. Mangoldnak remek és gyenge alkotásai egyaránt vannak a filmográfiájában, itt pedig többször üresjáratot, illetve esetlenségeket éreztem, de ettől függetlenül méltó búcsú a híres címszereplőnek.

forrás: blogs.microsoft.com

Guardians of the Galaxy Vol. 2

Rendezte: James Gunn

Az alábbiakban kiderül, mennyire el voltunk kényeztetve idén képregényfilmek ügyében, de sajnos a példák nem mindig pozitívak. Az első Guardians of the Galaxy üde színfoltja a sokszor már ipari termeléshez hasonló Marvel-franchisenak, de a film egy indokolatlanul hosszú, izgalmas cselekményt teljes mértékben mellőző folytatást kapott. A mozi ugyan felmutathat jó néhány humoros jelenetet, de Drax nem tud elvinni a hátán egy egész filmet, és a zene sem olyan jól összeválogatott, mint ahogyan azt az  elsőnél hallhattuk. Kár érte.

forrás: blogs.microsoft.com

King Arthur: Legend of the Sword

Rendezte: Guy Ritchie

Guy Ritchie évek óta nem találja régi formáját, sajnos ezzel a misztikus-történelmi-gájricsis hibriddel sem sikerült visszatérnie a Blöff-féle színvonalra. Azzal, hogy saját pimasz stílusát vegyíti össze egy azzal teljesen elütő korszakkal és világgal, rengetegszer válik önmaga paródiájává Arthur király csodás kalandja. Bár a közönség egészen szerette, ezúttal a kritikusokkal kell egyetértenem: szörnyű.

forrás: blogs.microsoft.com

Justice Leauge

Rendezte: Zack Snyder

Lehet, hogy ez a film nem sorolható a nagy csalódások közé, hiszen az igazat megvallva nem volt olyan idő, amikor vártak is tőle valamit. Egy halvány reménysugár villant fel Joss Whedon bevonásával, azonban ennek tragikus és sokkoló oka beárnyékolta a hírt. Snydert sosem tartottam jó rendezőnek, nem tud bánni a karaktereivel, de ehhez képest egy egészen nézhető film lett a DC-univerzum legújabb darabja. A sztori gyenge, a főgonosz borzalmas, de a csapat aranyos, Ezra Miller pedig valóban kiemelkedő.

forrás:
forrás: blogs.microsoft.com

Star Wars: The Last Jedi

Rendezte: Rian Johnson

Egyértelműen az év legnagyobb csalódása – és azon esetek egyike, amikor a közönség és a kritikusok véleménye szöges ellentétben áll egymással. Rian Johnsonban mindenki bízott: egyes vélemények szerint új korszakot nyitott a Star Wars-filmek világában, mások szerint egyenesen eltemette azt. Én köztes véleményen vagyok, a film egyszerűen nem működik, ha Star Wars-filmként kezeljük. Túlhúzott, ugyanakkor vannak benne csodálatos alakítások, külön emelvén kalapom Adam Driver előtt.

forrás: imdb

Grave

Rendezte: Julia Ducournau

Bár a film eredetileg 2016-os, a világ legtöbb részén idén tudtuk csak megtekinteni, léte pedig olyan fontos, hogy muszáj volt besorolnom a többiek közé. Az inkább színésznőnek, mint horror-rendezőnek kinéző Julia Ducournau hihetetlen alkotást tett le az asztalra, mely korántsem tökéletes, mert elsőfilmes hibákat és enyhe rendezetlenséget produkál (főleg a történet terén), de egyszerűen bemászik az ember bőre alá, és napokig nem tudunk megszabadulni tőle. Sokkoló, nyers, sokszor gusztustalan, őszinte és pulzáló világba kapunk betekintést, Garance Marillier remek alakításával megkoronázva.

forrás: imdb.com

Get Out

Rendezte: Jordan Peele

Az év egyik legnagyobb meglepetése, főleg, hogy az Oscar-szezonba is beleszólhat. A Grave után ismét egy horror következik a listában, itt sem a világ legjobb filmjéről beszélünk, azonban különleges és merész előrelépés a műfajban. Tudatosan építkezik, élvezetes, üde színfolt az egy kaptafára készülő horrorfilmek között, Daniel Kaluuya pedig kifejezetten meggyőző a főszerepben.

forrás: imdb.com

Spider-Man: Homecoming

Rendezte: Jon Watts

Az idei képregényfilmek közül hármat emelnék ki feltétlenül, a meglepő módon szerethető Wonder Womant, Taika Waititi imádnivaló Thor: Ragnarökjét, valamint Tom Holland első önálló pókozását. A legjobb ezek közül tényleg Peter Parker legújabb kalandja, ennyi szívet és lelket az első Guardians of the Galaxy óta nem pipáltunk a Marvel univerzumában. Humoros és könnyed film, igazi vérfrissítés, Holland lubickol Parker szerepében, a zene terén pedig Giacchino alkot egészen magas minőséget.

forrás: imdb.com

Dunkirk

Rendezte: Christopher Nolan

Egy új Nolan-filmet mindenki úgy vár, mint a Messiást, történelmi témához pedig még sosem nyúlt. A dunkirk-i mentőakciót kevesen „énekelték meg”, de Joe Wright zseniális egysnittjére emlékezhetünk az Atonement-ből. Nolan Dunkirkje első látásra talán nem nyűgöz le tartalmi mélység terén, sokkal inkább elképesztő audiovizuális élmény; azonban második nézésre az ember sokkal inkább átlátja a film briliáns szerkezetét és értékeit. A három tér- és idősíkot Nolan tudatosan és hibátlanul kezeli, a zene, a látvány és az alakítások remekek. Egyedül a vége érezhető egy kicsit hatásvadásznak, de csak azért, mert a film előtte szenvtelen és távolról szemléli az eseményeket. Az év egyik legjobbja.

forrás: imdb.com

Wind River

Rendezte: Taylor Sheridan

Taylor Sheridan első rendezése, a Sicario és a Hell or High Water által elkezdett trilógia méltó lezárása. Különlegessége abban rejlik, hogy nem akar többnek látszani annál, mint ami valójában. Napjainkban az ehhez hasonló thrillerek nem élik virágkorukat, így már igazán szükségünk volt erre a filmre. Végig izgalmas és igényes, a történet egyszerű, a hangulat pedig adott a hófödte tájon. Jeremy Rennertől szerencsére újra egy rettentően erős alakítást láthatunk.

forrás: imdb.com

Blade Runner 2049

Rendezte: Denis Villeneuve

Szubjektív szemmel ez a film 2017 első helyezettje. Denis Villeneuve méltó folytatást készített a 80-as évek cyberpunk klasszikusának, amiben persze remek partnerei is voltak a kamera mindkét oldalán. Harrison Ford rég volt ilyen jó, Roger Deakins atmoszférateremtő képei pedig egyenesen lenyűgözők. A film egy valódi látomás, maratoni hossza ellenére végig a székbe szegez. Természetesen ehhez is kell egy ízlés és türelem, valamint az eredeti mű ismerete.

forrás: blogs.microsoft.com

The Big Sick

Rendezte: Michael Showalter

Az idei év egyik legtündéribb és legmeglepőbb alkotása, Kumail Nanjiani és felesége igaz története, apró változtatásokkal. Ritka az olyan film, mint amilyen a The Big Sick, mindenből van benne egy kicsi: humor, dráma, romantika, ráadásul sokszor még meredek társadalmi és kulturális kérdéseket is feszeget. Nagyon szerethető mű, természetes és bájos alakításokkal teletűzdelve, amelyeket közül kiemelkedik a zseniális Holly Hunter.

forrás: blogs.microsoft.com

The Killing of a Sacred Deer

Rendezte: Yorgos Lanthimos

A homár és a Kutyafog rendezője sosem ajándékoz meg minket egyszerűen megfejthető filmekkel, az év végére pedig egy rendkívül nyugtalanító dolgot tárt elénk. Lanthimos steril és érzelmektől mentes világa önmagában is hátborzongató, a színészek teljesen minimalista alakítást nyújtanak, közülük is kiemelném Barry Keoghan remekelését. Nehéz film, nehéz befogadni, azonban nem arról van szó, hogy durva vagy undorító lenne, egyszerűen mentálisan viseli meg az embert.

Karácsony – Sárközi Balázs írása

Azt mondják, hogy a mi karácsony szavunk a nyelvhatárainkat nyaldosó szláv tenger kiöntésének köszönheti hangzását, és a lépő, átlépő jelentésű szóból származik.


Bevallom őszintén, van egy elhagyhatatlan karácsonyi rituálém vagy már 8-9 éves korom óta: szenteste, mikor már mindenki elaludt (ilyenkor már-már alig bírom nyitva tartani a szemeimet) mindig kiosonok a szobámból és leülök a fényben úszó karácsonyfa elé – legyek ilyenkor bárhol, bárkinél – gondolkodni. Nagyszerű érzés és roppant egyszerű. Szépen, lassan végiggondolom az évemet a lehető legrészletesebb módon és megpróbálok szabad-gondolkodásban végigsétálni rajta. Tehát nem szabom meg a gondolataimat, amerre vezetnek, arra megyek és figyelek rájuk. Sokszor firkálok, jegyzetelek, ha nagyon érdekes gondolatmenethez érek. Külső szemnek ez biztosan irtó furcsa látvány lehet, de szerencsére még soha senki nem látott meg közben. Viszont elképesztően pihentető, már ha végig tudok érni a gondolataim során és nyugodtan tudok utána ágyba bújni. Soha nem gondolkodtam ezen, és nem is beszéltem róla másnak egészen a minapig, mikor is Balázs barátom alábbiakban olvasható Karácsony című elmélkedő írását el nem olvastam. Elsőre nehéz olvasmánynak bizonyult. Nehezen rázódtam bele, de mire a végére értem megértettem azt, ami történt velem akkor, szenteste, az éjszaka közepén. Minden változik és ebből a karácsony sem kihagyható, sajnos itt nem tudok közhelyeket elkerülni; ez tényleg az érintkezés, az érzelmek ünnepe, amit mindig, minden korban máshogy élünk meg. A mai világban nagyon elkallódtak ezek az értékrendek, hogy mi nőttünk fel, vagy pusztán minden más lett mint gyermekként, azt nem tudom szubjektivitás nélkül megválaszolni, de az elmélkedő mechanizmust, amit ajánlanék mindenkinek ilyenkor, ennek a csodás ünnepnek a varázsában nagyon jól visszaadja Balázs írása, hiszen ez már nem a sorkapcsolásos égők kora, ez már a ledek harca, de végső soron ugyanúgy élhető is lehet. Köszönöm neki az élményt, és kellemes olvasást kívánok mindenkinek! 

– Vincze Bence ajánlása 


Néhány deciliter pálinka, bor, pár hét koránkelés, pár hónap vért izzadó önmegvalósítás és aztán a végesség végtelenségének bizonytalansága vagy ilyesmi, vagy az elmondhatatlanság bizonyossága rá tud ülni az évek alatt, küzdésnek érzett előrehaladással kialakított felépítettségre. Az addig biztosnak, értékesnek, a mindenség egyetlen lehetségességének tetszett. Utána sziluett. Vigasz volna, ha tudnád, hogy ez a másik felépítettségben is, mint észrevétlen generált pszichémechanizmus, a fugák kihullását jelentette? Nem hát. Ezekben az új karácsonyi ledes égősorokban már nem szakad meg a fényesség, ha egy led kiég. Mitől válik egy okostelefon érintőképernyője az ököl alsó, laposabb, kemény dudoroktól mentes részével feloldandó felületté? És ha az csak felület, mintha a gépezet cukormáza, akkor mikor érzéketlenné válik, feloldhatatlanná, miért lesz az egész okosmechanizmus használhatatlanná? Nem is tudhatod, ha nem vagy jártas a mechanizmus bensőjében is, hogy tényleg nem tudod használni. És eldobnád.

Minden bizonytalan fáj. A testi fájdalmat fizikálisnak hívják, pedig a magátmérő, meg az elektrosztatikus energia olyan száraz. Még az energiamegmaradás kémiája, a mibenlét erejének soha meg nem szűnése, csak átalakulása is érzékibb.  Erő meg ellenerő, erőbehatás. A fizika következménye a fájdalom. A kémiáé meg az érzés? Az érvelés eljuttatta nyugvópontjára azt a polémiát, amely egynémely esetben megkérdőjelezte, hogy egy-egy ember között kémiai kötés létezik? Nem hát.

Észrevehető, hogy olyan szavakat használunk, amelyek jelentéséről nem is tudtuk, hogy ismerjük. Aztán mikor használtuk, odaillő volt, akkor sem tudjuk elmondani bizonyosan, hogy mit jelent. Lehet, hogy hallottuk valahol, de ha akkor éreztük volna a pontos lényegét, másszor nem hatott volna ilyen egyedülálló élménynek a használatuk. Akkor a helyzet különlegességének következménye elindított egy olyan teremtőfolyamatot valahol ott, ahol a kifejezések, az extrovertációk megszületnek, amely az önmegvalósításunkba szült egy a létező világ darabját jelentő, de ott újként megszülető szót? És még jó ha a helyzet különlegessége indítja meg a szülést. Mert ha szóteremtés, akkor az beszéd. És a beszédhelyzet az beszélgetőpartnerrel is jár. És ha nem is az az igen-igen különleges helyzet, hanem a beszédhelyzet – hogynemondják az okosok, hogy aktus – elemi részecskéje, a beszédpartner a világ darabjainak újrateremtésének az elindítója? És ha teremtés, akkor – már az egyházak is elfogadják – akkor elemek meg, energiák születése, mindenféle kémiai folyamat.

Ha aztán mégsem működik az az ököllel felnyitható érintőképernyő, kénytelen a mechanizmus bensőjéhez nemértő is hozzányúlni? Akkor is ha csak az a felszín nem működik? Honnan tudhatnád, hogy mondjuk nem csak az érintkezésben van zavar? Nem nyúl hozzá. Nem ért hozzá. Nem ismeri. Nem látja át. Nem érti. Csak érzékeli, hogy az, hogyha oda kell csapni, még ha nem is a bütykökkel, az egy zavar. Még mindig oda biggyesztheti, hogy felszíni. Hozzányúl. Belebütyköl. És elrontja azt, amelynek csak az a felső, a bekapcsolást, feloldást biztosító burka volt bizonytalan funkcionáló. Belebütyköl a belsejébe, vigyázatlanul jót változtat, visszailleszti az érintéssel a működést megvalósító felszínt. Lezárja.

Lényeg. Lény, valami, amit nem tudunk pontosan definiálni? Valami, ami létezik, érzékeljük valahogy, de aztán nem is találunk rá más kifejezést – lény. Amikor előbújik a mondjuk éppen olvadozó, fellágyuló talajból egy virág, ha az karácsony napján is történik, az jó. Születés. Szép. Fakadás. Új jelenés. Nem hiszem, hogy egy ilyen jelenés leírható, körvonalazható volna ártalmasként. Még ha hozzáteszed is, hogy a globális felmelegedés miatt van, és a decemberi roráték idejében meg sem történhetett volna. Ártalom, ártalmas. Mondjuk, hogy az ártalom következménye az ünnepi zöldfakadás, de nem bánt senkit. Lényeg. Létezik olyan jelenés, amely nem kémiai kölcsönhatások, egymásérintések folyománya? Vannak olyan nem realizálható, nem materializálódó világraszületések, amelyek nem kémiai összefonódásokból sarjadnak elő, van bennük egy jó adag energiamegmaradás, de egyoldalúságként, olyan fizikumként, amelyben csak erő van, de nincs ellenhatás, olyan anyagként, amely nem alakul át, csak eltűnik, valami ártalomként, amely bizonytalansága determináltságában, pusztító lehetőségeinek sosem behatárolható végkifejleteiben, áttöri a felszínt, de ártalmas jelenség? Lehetséges.

Azért van, hogy rosszul készül az okostelefon, mert mindig fennáll a lehetősége, hogy egy alkotó vajúdva világrahozza a világ meglévő elemeinek újrateremtésével, ahogy nekünk az a szó is eszünkbe jut néha, amit nem ismerünk. Szóval ez a nagy alkotó megalkotja a meglévő jobb mását, jelenséggé realizálja az egymásérintéseket, a kölcsönfonódásokat, az meg egynéhány fennálló determináns, és járulékos kémiai következmény deformációs mechanizmusa ártalomfolyományaként gyilkos érintőképernyővé válik.

A borítókép Kovács Andrea fotója.

LEGUTÓBBI CIKKEK