Szombathely idén is bebizonyította: huszadik alkalommal is tud újat mutatni, lenyűgözni; biztosan izgalommal telve várja minden gyermek és felnőtt ezt a néhány történelmi napot. A jelmezes felvonulás a karneváli napok egyik legkiemelkedőbb programja, amelyen évről évre ugyanolyan élvezettel csodáljuk a korhű ruhákat, a félelmet nem ismerő tűzzsonglőröket és artistákat. A felvonulás szombaton 19 órától is megtekinthető.
Horváth Dániel galériája
A nyár végéhez közeledve egyre sűrűbben hangzik el a búcsúztatás az évszakkal egy kontextusban. Nem volt ez másképp a Spricc Romkocsma augusztus 21-i társasjátékestjén sem. Az első hideg nap beköszöntével megszaporodtak az asztalokon a forrócsokik, a játékfigurák látványát tejszínhab-hegyek keretezték. Bagáry Attila, az estek kitalálója azonban senkit nem hagyott fázni: egy mozgalmas nyereményjátékkal a résztvevők minden apró ízületét bemelegítette, a többiről az ajándék sör gondoskodott.
Lutor Katalin galériája
Nagyon nehéz összefoglalni valamit, ami ennyire élménydús. Az a jó a Katlanban, hogy valahogy nagyon közel van az egész. Persze: négy órát utazik az ember vonattal is meg kocsival, de közel van, mármint olyan, mintha minden a barátod lenne. A villányi szőlőtőkék a barátaid. Az első harapás a lángosból – barát. Lovasi és Bori a barátod, a boltos néni, a csávó aki tüzet kért, aztán többet nem láttad, és a repoharak – ők mind a barátaid. Az idei, ez most a tizenkettedik volt. Tizenkettedjére nagybarátkozás, mezítlábaskodás, sorbanalvás, focipályán tombolás, borpincészetben kártyázás, mazsolázás az elmúlt évad(ok) mindenféle kulturális munkáiból. Tizenkettedik alkalommal nem vagyunk normálisak, és vonatozunk négy órákat. Gyanús.
Faragó Fanni, Lajos Boglárka
Elmész a villányi dombok mellett és eszedbe jut a szüreti kirándulásterved amit minden évben megfogadsz, aztán valahogy mégis csak a fesztivál idején látod újra. Megérné pedig, nagyon is, mert gyönyörű, csak furcsán pucér a Katlantalan táj. Nem viseli fesztivál-ingjét. Augusztus elején viszont az egész egy nagy üstté válik, ami összegyűjt egy csomó jót, és hagyja, hogy az emberek kanalazzanak belőle. Mindenki. Amit akar. (A fröccs mondjuk kötelező.) Forróság van, zene, odagyűlik az a sok férfi és nő, kislány, kissrác, kutyacsapat, és megtöltik Nagyharsány–Kisharsány–Villánykövesd–Beremendet. Öt napig itt van a mag, az egész nyár középpontja (a szubjektív túlzások szeretetből megengedhetők). Szabadfoglalkozás!
Az Ördögkatlan kétségkívül összművészeti fesztivál. A programok nyár elejétől kezdenek már felszállingózni az internetre; a fesztivál honlapján és a Facebookon egyre bővül a lista, aztán augusztus elején ott állunk a kinyomtatott programfüzettel (idén a Katlanszervezés külön hangsúlyozta, hogy fejenként egyet használjanak a fesztiválozók, ha lehet, végig), hogy mégis mikor duplázódott a lehetőségek száma. Film, zene, színház, irodalom, tánc, képzőművészet, és még ezer dolog, amit lefedhet a szó, hogy művészet.
Meghallgattuk Szűcsingerék (Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián költő-zenész kettőse) bögöly- és széllökettűzdelt koncertjét a kisharsányi Vylyan-teraszon, szálltak a jegyzetek, heverésztek az emberek, sültek a „pulled pork” szendvicsek, és élveztük, nagyon.
A sorszámos színházi előadásokra sajnos esélyünk sem volt bejutni: az applikáción kiosztott helyek pillanatok alatt elfogytak, a helyszínen lévő sor pedig elég kilátástalanná tette a helyzetet. A miénket. Mármint a kultúra örömködött, hogy ennyien kíváncsiak rá, kicsik és nagyok.
Egy főpróbán jártunk viszont: Hamvas Béla Karneválját állította színpadra a K2 csapata, abból láthattunk egy másfél órás töredéket, mert az 1500 oldalból 8 órára kerekített előadásnak másnap volt a bemutatója a Megbékélés Kápolna körül. Izgalmas és extrém.
Esténként pedig természetesen a focipálya füvezete és Nagyharsány csillagos ege között roptuk (ha eljutottunk odáig, mert az odavezető aszfaltos utat gyalog lehet megtenni, és ez arról nevezetes, hogy a világ összes ismerőse rajta sétál, és velük az ember sokat beszélget) az első, nagyszínpados Idegen, Kiscsillag, 30Y koncerten.
Fontos még és ne felejtsük: ez egy borvidék! Minden műfajú-stílusú programra jutna legalább egy műfajú-stílusú bor. Qualitons koncertre mész? Félédes muskotályos – mondjuk. Háy János – Rozs Tamás irodalmi beszélgetés-zenélése alatt? Valami fehéret. A Szkéné Színház Hozott lélek előadása után testes vörösbor, persze. Iható áron, újratölthető poharakban. Iszogatunk, végighallgatunk egy zenekart, átstoppolunk a szállásfaluba, hajnalig a sátornál világmegváltunk. Ez a villányi nyár, tagadhatatlanul, mindenével együtt.
A néha kedvezőtlen időjárásával, például. A negyedik nap délutánján az (alaphelyzetében forró és párakaput kívánó) fesztiválra egy durvább vihar csapott le, összegyűjtve a katlanozók nagyharsányi felét a helyi iskolába. Ott tocsogtunk, amíg ki nem derült az ég, meg az, hogy brutális-majális ide vagy oda, végülis a programok kis változással, de meg lesznek tartva. Így a Wombo Orchestra koncertje a focipályán, aztán magaslángú mulatozás a sörpados összközösségi téren. A hajnal itt ért utol. Mindjárt vége, az ilyet lehet érezni. De ami fontos, és vonattal Pest felé tartva vigasztaló gondolat, hogy valójában úgyis folytatódik, lesz jövőre is, meg utána is, kulturális tao-kérdőjelek dacára akár, mert igényünk és szükségünk van a színvonalas túlcsordulásra, az Ördögkatlanra, ahogy tizenkétszer, úgy ezután is, és azért, mert így vagy úgy, de mulatságnak mindenképpen lennie kell!
Pál Zsombor galériái:
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/pal-zsombor-keddi-kepei.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/pal-zsombor-szerdai-kepei.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/pal-zsombor-csutortoki-kepei.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/pal-zsombor-penteki-kepei.html
Herczeg Orsi galériái:
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/herczeg-orsi-kepei-szerdarol.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/herczeg-orsi-kepei-csutortok.html
http://www.ordogkatlan.hu/2019/08/herczeg-orsi-penteki-kepei.html
Kiemelt kép: Pál Zsombor fotója
Augusztus elején felbolydult, majd elcsendesedett egy Vas megyei község: 8-a és 12-e között harmadik alkalommal rendezte meg az f21.hu szerkesztősége a kámi Nyolc Ág Művésztábort, hogy egy színvonalas szellemi műhelyt kovácsoljon az oldal íróiból és barátaiból. Az ötnapos találkozó gerincét a zenei, irodalmi és képzőművészeti programok adták, de a szervezők elképzeléseinek megfelelően a barátság, a szerelem és a kora hajnalig tartó világmegváltó beszélgetések kapták a főszerepet.
Az ötszáz lelkes vasi falucska idén is példamutatóan, türelemmel és segítséggel várta a táborba látogató művészeket, újságírókat és a programok iránt érdeklődő fiatalokat. A kérdés természetesen adott: hogyan nő ki a fűből egy öt koncertet, Hévíz lapszámbemutatót, líraworkshopot, drámafoglalkozást és sok más egyebet átfogó minifesztivál a semmiből?
“Egy másik tábor hozott össze minket, a csöngei Weöres Sándor Olvasótábor, amit Fűzfa Balázs szervezett évről évre. Az első közös csöngei táborunkban – ahol a későbbi szerkesztők nagy része jelen volt – kitaláltuk a weboldalt, a másodikban pedig az az ötlet fogant meg, hogy mi is csinálhatnánk egy saját találkozót.” – foglalta össze Vincze Bence főszervező a kezdeteket, majd hozzátette azt is, hogy az online térben napi kapcsolatban álló embereket (legyenek azok feltörekvő művészek vagy a sajtó munkatársai) nem ördögtől való ötlet egy hétre összezárni.
Ennek megfelelően (figyelembe véve a szűkebb közösség igényeit is) a programrend lazán egymásba kapcsolódó elemekből épült fel. Ez egyébként a kámi tábor egyik ars poeticája is: zárjuk össze az ország különböző szegleteiből érkező érzékeny fiatalokat, de ne tegyünk semmit kötelezővé és csak annyira szigorú menetrend legyen, amennyire óhatatlanul szükséges – természetesen ettől az összkép is kissé nomádabbá válik, ugyanakkor elillan a feszültségnek árnyéka is. Ezen a ponton kell újra kiemelni azt is, hogy a falu lakosainak segítsége nélkül bizony a szervezők minden erőfeszítése kárba ment volna a hangzatos és szép célok ellenére is: mind az élelmezés, mind a helyszín, mind az egyéb felajánlások nélkülözhetetlenné váltak az évek során.
A nyolcadikai napot tudatosan az érkezésre és az ismerkedésre szánták a tábor gazdái, kilencedikén azonban már kora délelőtt egy könnyed és humoros drámafoglalkozás hozta egymáshoz még közelebb a résztvevőket; délután táncworkshop, Vad Art kiállítás, este pedig Doma Bence szombathelyi dalszerző akusztikus koncertje szolgálta a szellemi feltöltődést – Vincze Márton éjszakai performance-áról nem is beszélve.
Tizedike – a tábor harmadik napja – az irodalmat helyezte középpontba: Magolcsay Nagy Gábor líra -, Székely Zoárd pedig slamfoglalkozást tartott, ebéd után pedig Czetter Ibolya irodalomtörténész beszélgetett Vajna Ádámmal és Fehér Renátóval. A beszélgetés a Hévíz Folyóirat aktuális száma köré épült, de hangsúlyos kitérőt kapott a két fiatal költői indulása és napjaink folyóiratok köré szerveződő versvilága is. Később, az esti tábortűznél a Savaria Irodalmi Műhely égisze alatt olvashatták fel írásaikat a vállalkozó kedvű táborlakók: a költeményeket és rövidebb elbeszéléseket a két fiatal költő is értékelte egy “kihelyezett szerkesztői ülés” keretein belül.
Tizenegyedikén a zenéé lett a főszerep: a délelőtti hagyományos bortúra után a tábor erőt gyűjtött az esti koncertmaratonhoz: a Grabovski, az Aurevoir és az Eticatt egymás után, szinte megszakítás nélkül állt színpadra, majd az Idegen zenekar zárta a hangorgiát egy eksztatikusba hajló késő éjszakai fellépéssel.
A tizenkettedikei zárónapon csak a hosszúra nyúlt arcok mutatták, hogy a programsorozat a végéhez közelít, maguk a foglalkozások még feszesen követték egymást. Napközben a Laud ökomárka táskái mutatkoztak be, majd Marton Zita tartott előadást az internetes naívművészetről, este pedig Horváth Nóra és Sipos László adták elő felolvasószínházi előadásukat, amely a Herkules sarok – avagy egy szobor élete címet kapta.
A tábor, habár korántsem hibátlanul, hiszen olykor a kiemelten biztosított szabadság a rend rovására is vált, idén is sikerrel teljesítette legfontosabb célkitűzéseit. Nem épült elefántcsonttorony, hiszen a falu lakói és nem ritkán a messziről érkezett látogatók kötöttek alkalmi barátságot, de ugyanez az analógia alkalmazható a résztvevőkre is: mindenféle civil életbeli vagy kulturális tekintélytől függetlenül beszélgetett a folyóirat-szerkesztő költő a vasi középiskolással, a pesti undergruond színjátszásból érkezett előadó a kaposvári íjász-hagyományőrzővel. Ez a kettős közelség az az érték, amelynek megteremtésén a szervezők fáradoztak – túl azon, hogy valóban egy hálót vessenek a résztvevők fölé. Hálót, amely év közben is összefogja őket és sok értékes, előremutató együttműködés születhet a védelme alatt. A táboron résztvevőként hatvanhárom fő vett részt, de a zenei nap estéjén kétszer többen voltak kíváncsiak a koncertekre.
“A fiatalokkal szeretnénk együtt dolgozni, őket gondolkodásra és alkotásra bírni. A kezdetektől fogva ezért csináltuk az újságot, ezért hoztuk létre a tábort.” – foglalta össze Vincze Bence a múlt, a jelen és a jövő céljait.
A képek Lutor Katalin munkái
Eszenyi Fanni részletes beszámolója a táborról ide kattintva érhető el a prae.hu-n.
Képriportok a táborról:
Nehéz megfogalmazni az ország egyik, ha nem a legnagyobb zenekarának picit haknis, mégis headliner mibenlétét. Punnany Massif Esztergomban, a Fesztiválszigeten.
Mindenekelőtt célszerű beszélni a körülményekről. Egy elmaradt interjú következtében produktívvá téve a napunkat, helyszíni sajtóakkreditációs igénylés történt, ezt pedig azért érdemes megemlíteni, mert a szervezés profi munka volt. Látszott a helyszínen, az embereken, hogy minden adott egy jó bulihoz, a sokadik csapostól a szervezőkig minden emberi volt és a közönség szolgálatában állt. Még a biztonsági szolgálat is hibátlanra vizsgázott. Szimpatikus volt a repohár bevezetése is, ami totál baráti áron került az ital mellé; a rengeteg kaja és italpult is megtalálta vevőit.
A hang- és fénytechnika, amiért részben a zenekar felelt, több mint rendben volt. Külön jó és kreatív ötlet a közel álló közönség számára kihelyezett monitor, ami az amúgy is hibátlan hanghoz tökéletes plusz élményt nyújtott. A nagyobb fesztiválokhoz hasonlóan a színpad saját kifutót kapott, ami csak dobott a hangulaton.
Viszont nem tekinthetünk el a lényegtől: a zenekartól, ami zenész és nem-zenész körökből is mostanában a kritikák negatívabb és offenzívabb felét kapta meg. A sokak által csak „lakossági szarnak” titulált zenekar saját elmondása szerint egy komolyabb jellemfejlődésen megy keresztül, hiszen nem lehet mindenki limpbizkit, hogy éveken át elege legyen a világból. A kezdés egy eszelősen hosszú intró után a leszáll az esttel és az amilyen kedvem vannal építkezett. Ígéretesnek mondható kezdés után egy olyan zúzást kaptunk, amitől a plafon leszakadt, az egyszeri halandó rockernek is kedve lenne ugrálni.
Mint negyedik Punnany koncertlátogató, akinek az első 2012-ben volt, kicsit zavart, hogy a már végleg elfeledett Körkorkép mellett az ikonikus Shen Kickről a Csönded vagyok mellé egy fél vagy inkább harmad Nincsen zsével szúrták ki az őspunnanysok szemét, amit gyorsan le is kevertek. A korábban is jól bevált dalok, mint a Másfél hete eposzi lezúzása persze hozta a kötelezőt, viszont egy csomó kérdés merült fel…
Egyrészt újítani mindig nehéz, viszont a Láv a közelgő FEL#3-ról egyszerűen gagyin szólt, és az átalakulás mellett a JunkieJackFlashes és Soerii-tag Pető Szabi egyszerűen nem találta a helyét a színpadon, pedig egy hikomatos Soerii koncerten is a belét fent szokta felejteni a mindent jelentő deszkákon. Ez köszönhető annak, hogy egyszerűen a négy énekes rengeteg, nem fér meg jól egymás mellett. Viszont néhol jobban érezhető volt a régebbi Punnany, ahol a szövegek is erősebbek voltak, Szabi pedig reméljük, hogy bebizonyítja, messze több, mint a szegényember Pappszabija.
Emellett az Élvezd átkeresztelése Élvezhetetlenre a trombita hiányában olyan volt, mint nachost enni tisztán, szósz nélkül.
Az átalakulás pozitívuma, hogy jobban kijött Czimi eszméletlen dobolása, de Heilig Tomi basszusára és Deepy billentyűire is jobban oda lehetett figyelni. A frontemberek közül Wolfie messze elvitte az esztergomi bulit a saját energikusságával; kapcsolata a közönséggel annyira emberi, mégis vérprofi, hogy ezt tanítani nem lehet. Meszi a saját manírjaiban alakítja a tökéletes figurát, viszont Felcser Mátén fásultság, minimál unalom is átjött – lehet, hogy nem ezt szerette volna közölni, de erősen így tűnt.
És hogy mi a tanulság? Mindkét félnek lehet igaza, hiszen többről van szó, mint olcsó slágerek írásáról, azonban szembetűnőek az olyan hibák, melyeket egy nagyobb változás során lehetne jobban megoldani.
A koncert jó élmény volt és talán egy jelzés lehet, hogy a gyökerekhez visszatérni egyáltalán nem ciki. Viszont egy olyan bulit kaptunk, ami után biztosan megnézem majd megint a Massifot, hogy lássam, nemcsak a levegőben lebeg egy ígéret a változtatások produktivitását illetően, hanem valóban megvalósul az a fajta zenei orgazmus, amely már hiányérzet nélkül küld haza.
Kiemelt kép: welovebudapest.com
Augusztus 8. és 12. között immár harmadik alkalommal alakult át művészteleppé Kám, ez a kicsi Vas megyei település, ahova idén csaknem száz alkotópalánta és művészetkedvelő gyűlt össze megszabadulni a világtól. Mindezt a természetes szabadság és az olykor megállíthatatlan lendületet diktáló szórakozás különös elegyében tehették meg. A tábor ezúttal is négy tematikus napra épült, ám kivételesen keretes szerkezettel, hiszen az első és az utolsó egyaránt a képzőművészet és a dráma elemeit ötvözte, a második irodalmi, a harmadik pedig zenei tematikájú volt. A délelőttök és a nyugodt délutánok általában különböző művészeti beszélgetésekkel (az irodalmi napon Hévíz lapszámbemutató, a záró napon pedig Marton Zita Trashről és lélekről címet viselő előadása) és foglalkozásokkal teltek, úgy mint líraműhely, slam-, dráma-, tánc- és kézműves workshopok, de megtekinthettek a táborlakók két kiállítást is, amelyből az egyik a VadArt kitelepülésének jóvoltából jöhetett létre, a másik pedig Vincze Márton nevéhez fűződött, és egy valóságos performance-káosz alakult ki. Esténként az alkotás helyét leginkább a szórakozás vette át, hiszen a tábor alatt öt koncertet is meghallgathattak a kilátogatók, első napon Doma Bence uralta a színpadot, a zenei napon pedig a Grabovski zenekar, az Eticatt, az Aurevoir és az IDEGEN. Az irodalmi nap éjszakáján a Savaria Irodalmi Műhely települt ki a tábortűz köré, aminek a levezetésében és a szövegekről folyó diskurzus összegzésében ezúttal két kortárs költő, Vajna Ádám és Fehér Renátó is nagy segítséget nyújtott. A tábor utolsó napját Sipos László és Horváth Nóra Herkules Sarok – Avagy egy szobor élete című felolvasószínházi előadása zárta.
Szép Kornél képei
Vincze Márton képei
Zrínyi Anna képei
Egy viszonylag hosszú ideje fennálló rockzenekarra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint extrém zsíros hajú fiatalok meg pár ijesztő alkoholszagú öregember bálványaira. Na ez rohadtul nem így van a Fish! esetében.
Idén, az általuk csak 2×10 évnek titulált jubilálás idején kijött a Felemás második része, amely az első féllel bár összhangot nem alkotva, mégis egy olyan élményt tud nyújtani, amely nemzetközi szinten is helytálló lenne. Az album első fele szórakoztató, gyengédebb rockzene, azonban néha mer kísérletezni. A slágergyanús, címadó dal rendben van, de a Sum 41-os beütésű egyáltalán nem érdekel, a tökéletes Iron Maiden mintájú Be kell adni viszont erős.
A szövegek alapvetően egy rockzenekarnak sosem középpontiak, mégis a Zenéd is milyen? az egyik legjobb magyar poproast, ami valaha történt.
A lemez második fele pedig az a fajta meglepetés, amire még az elvetemült fanok sem számítottak, hiszen a zenekar adott már ki lemezt konzervben, de órán is. Most pedig egy, az A-oldallal teljesen ellentétes kört kapunk, ami leszakítja a fejünket. Kozmix, HS7, Aurora dalok popmetálra konvertálva, egy saját dal újragondolása, plusz az a dal, amitől még az Animal Cannibals is menő lett. A Takarítónő annyira jól sikerült, hogyha egy laikussal kellene megszerettetni a metált, valószínűleg ezzel a dallal kezdenénk.
A popmetál kifejezés nem véletlen, hiszen majdnem rádiókban is játszható slágerek mellé az élő verzió ezerszer keményebb, olyan betétekkel, amik örök klasszikusok, gondolok itt a Pantera Walkjára vagy a Metallica One című híres részére. A nagy zenekarok már ürügyként a turnézásra készítenek albumot, majd a kétórás koncerten két szám el is hangzik róla. A Fish! ezzel ellentétben ötöt-hatot is játszik általában, ami azt is jelzi, hogy a közönség is pozitív visszajelzést adott a legújabb korongról.
A totál eszement rockot igazából mindenkinek lehetne ajánlani, hiszen ez a zene teljesen kortalan, azonban nem túl beteg, hogy egyeseknek visszataszító legyen. A tökéletes középút a popszar és a félelmetes hörgés között, amitől mindenki fiatalnak érzi magát.
Kiemelt kép: langologitarok.blog.hu
Horváth Izát magával ragadták a félelmetes történetek: az iskolai táborok alkalmával mesélt rémsztorik számára már a hétköznapok, a tartalomgyártás részévé váltak. YouTube-csatornáján igazi közössége van, most néhányukkal a LvL Up e-sport bárban találkozott.
A szombat délutáni találkozón Izát Farkas Beni kérdezte a kezdetekről, kedvenc videóiról és még tanácsot is kaphatott a közönség arról, hogyan érdemes belevágni a videós tartalomgyártásba. Akár szó szerint is.
Iza elmesélte, hogy egy iskolai feladatként kellett videót készíteni a YouTube-ra, aztán ez nem készült el, de a kisördög nem tudott nyugodni benne. Videóinak tematikája igazán hiánypótló: világhírű gyilkosságok, rémtörténetek, paranormális jelenségek és legendák egyaránt előfordulnak a listáján. A videózás számára egy igazi kis rituálé, bár elmondta, közel fél óra míg összerakja a felszerelését, mert valami mindig rosszul sikerül. Aztán a videókat is többször veszi fel, hogy amit a nagyvilágnak megmutat, az már biztosan a tökéletes verzió legyen. Ezeket persze számtalan kutatómunka is megelőzi, hogy minél átfogóbb képet kaphassunk az adott történetekről.
Kevés magyar tartalomkészítőnek követi a munkáját, főként csak a barátaiét – meséli, de nagyon szereti a sminkes tartalmakat és a külföldi videósok alkotásait. Ő maga is létrehozott nemrég még egy csatornát, hogy életének még több részletét meg tudja mutatni követőinek. Itt sminkes, főzős és utazós tartalmak is lesznek.
A közönségtalálkozó után dedikáltatni, képet készíteni és még társasozni is lehetett Izával. De a rémsztorik mesélése sem maradt el. És bár tábortűz most nem volt, de félelem és reszketés bőven átjárta a szombathelyi bárt.
Lutor Katalin galériája
Augusztus 8. és 12. között immár harmadik alkalommal alakult át művészteleppé Kám, ez a kicsi Vas megyei település, ahova idén csaknem száz alkotópalánta és művészetkedvelő gyűlt össze megszabadulni a világtól. Mindezt a természetes szabadság és az olykor megállíthatatlan lendületet diktáló szórakozás különös elegyében tehették meg. A tábor ezúttal is négy tematikus napra épült, ám kivételesen keretes szerkezettel, hiszen az első és az utolsó egyaránt a képzőművészet és a dráma elemeit ötvözte, a második irodalmi, a harmadik pedig zenei tematikájú volt. A délelőttök és a nyugodt délutánok általában különböző művészeti beszélgetésekkel (az irodalmi napon Hévíz lapszámbemutató, a záró napon pedig Marton Zita Trashről és lélekről címet viselő előadása) és foglalkozásokkal teltek, úgy mint líraműhely, slam-, dráma-, tánc- és kézműves workshopok, de megtekinthettek a táborlakók két kiállítást is, amelyből az egyik a VadArt kitelepülésének jóvoltából jöhetett létre, a másik pedig Vincze Márton nevéhez fűződött, és egy valóságos performance-káosz alakult ki. Esténként az alkotás helyét leginkább a szórakozás vette át, hiszen a tábor alatt öt koncertet is meghallgathattak a kilátogatók, első napon Doma Bence uralta a színpadot, a zenei napon pedig a Grabovski zenekar, az Eticatt, az Aurevoir és az IDEGEN. Az irodalmi nap éjszakáján a Savaria Irodalmi Műhely települt ki a tábortűz köré, aminek a levezetésében és a szövegekről folyó diskurzus összegzésében ezúttal két kortárs költő, Vajna Ádám és Fehér Renátó is nagy segítséget nyújtott. A tábor utolsó napját Sipos László és Horváth Nóra Herkules Sarok – Avagy egy szobor élete című felolvasószínházi előadása zárta.
Lutor Katalin galériája
Nektek mit mond a punk fogalma? Színes haj, lázadó öltözet, szókimondó dalszövegek, megbotránkoztató kifejezések, polgárpukkasztás? Most egy részébe bepillantást nyerhettek, bemutatkozik a P.F.A. zenekar.
A ’70-es években kialakuló könnyűzenei mozgalom, a ma már divatirányzatot, életszemléletet is magában foglaló punk képviselőit gyakran éri negatív előítélet. A műfaj számos zenekarát megismertük és megszerettük, a szubkultúra deviáns viselkedése viszont általánosságban mégis ellenszenvet vált ki az emberekben. Sokan talán azt is megkérdőjelezhetitek, hogy mit keres egyáltalán a punk zene egy kulturális portálon. Így volt ezzel még bandaportrénk alanya, a veszprémi P.F.A. tagja is, Szántó Áron basszusgitáros, akivel volt lehetőségünk beszélgetni a bandáról, a műfaj megítéléséről és kérdéseiről.
Mióta zenéltek együtt? Hogyan alakult meg a P.F.A.?
Ez egy ilyen tipikus gimi-punk zenekarként indult 2006-ban. Azelőtt már csörömpöltünk ilyen-olyan kezdetleges formációkban, kezdetleges zenével. Egészen kicsi korunk óta ismertük egymást, így ez az egész valahogy organikusan fejlődött ki. Mint egy csírázó krumpli. A mai napig nem sok tudatosság van ebben a zenekarban amúgy. Ahogy esik, úgy puffan. Ez a P.F.A. stílus, haver.
Eddig hogyan alakult a zenekar élete? Milyen helyeken léptetek fel?
Az elmúlt tizenhárom évben hála Istennek elég sok helyen megfordultunk már. Az utolsó pétfürdői késdobálótól, a francia leszbikus foglaltházon keresztül, egészen a korfui egyetemi campusig. Magyarországon majdnem mindenhol, ahol van áram, de összesen húsz országban szórtuk el eddig a spóráinkat Európa-szerte, illetve idén júniusban sikerült eljutnunk három koncert erejéig Törökország ázsiai területére is.
Milyen változásokon mentetek keresztül az elmúlt évek alatt?
Szeretjük egymást, ezért nem sok variálás volt, még a meglehetősen mostoha körülményekhez képest sem. Az alapító felállás tagja volt egy Koni nevű tag, ő hamar lekoccolt, majd helyét KZ töltötte be. Ez még a legelső, korai években volt. Így pöfékelt tovább a pogo-vonat vidáman. Viszont mikor a másik gitárosunk, Tibike 2012-ben kiköltözött Dániába, kicsit megzuhantunk. Felvetettük a feloszlás gondolatát is, de őszintén, ezt egyikünk sem szerette volna. Így abban állapodtunk meg, hogy amikor nincs itt, akkor nélküle büntet a hakni-kommandó, ha meg itt van, akkor annál jobb. Pár év múlva hozzánk verődött Lacika is, szintén gitáros poszton, nem kis adag vérfrissítő infúzióként.
A zenekar tagjai:
Lacika – gitár
Tibike – gitár
Boros – dob
KZ – gitár
Áron – basszus, ének
Amikor felkerestelek az interjú kapcsán, bizonytalan voltál abban, hogy a punk kompatibilis lehet egy kulturális oldallal. Miért?
Tisztában vagyok vele, hogy ez a zene, amit nyomunk, nem mindenki számára befogadható és nem voltam benne biztos, hogy egy „nem-punk” embernek érdekes lehet egy ilyen zenekar története. Ha tévedtem, annak örülök.
Mit tapasztaltok, az emberek miként ítélik meg a punk műfaját, a zenészek szubkultúráját?
Az emberek fejében van egy ilyen kép, hogy taraj, tarhálás meg Sex Pistols és kábé ennyi az elképzelésük a dologról. Ezek elég téves sztereotípiák, de viszonylag általánosak. Ha 12 éves korod óta benne vagy egy szubkultúrában, akkor mire 30 leszel, valamennyire a részeddé válik. Ez természetes. Viszont, amikor a nagymamád kérdezi, hogy mi van a bandáddal, akkor nehéz értelmes választ adni. Kvázi lehetetlen leírni ezt az érzést, a lényednek ezen szilánkját. A szürreális élményeket. A punk rockban éppen az a jó, hogy nincsen definíciója és soha nem is lehet. Ez egy prizma, amelyen keresztül mindnyájunk fénye egy kicsit máshogy törik meg.
Valójában mi a lényege a punknak?
Nem tudom. Flegmázni a matektanárral. Akinek erre van egy konkrét válasza, az egy csicska.
„Csicska”? Miért ne lenne a punknak konkrét tartalma, üzenete?
Már hogyne lenne. De a világ tele van erkölcscsőszökkel. Akik mindent skatulyákba akarnak gyömöszölni, mert megőrülnek tőle, ha nincs élére vasalva minden körülöttük. Izzadtságszagú meghatározásokból vonnak szögesdrótot, sokszor amúgy nagyszerű jelenségek köré. Én személy szerint semmitől sem irtózom jobban, mint a demagógiától. Az életben a legjobb dolgok a legegyszerűbbek, a legáltalánosabbak, a legevidensebbek. Éppen ebből fakad természetes szépségük. Az entrópia szépsége. És ezt totál általánosságban értem, de a punk egy szembeötlő példája ennek. Bár, ha jobban belegondolok, akkor van Stingtől az Englishman in New York című szám videoklipje. Na, az a punk tökéletes antitézise.
Képek forrása: P.F.A. zenekar
