Minden második nő abban a hitben él, hogy az „s” -es méret az igazi. Az „m” -es már szájhúzást érdemel, az „l” -es pedig maga a szégyen. A divatújságok címlapján csak egy ideje bukkannak fel plus size modellek, a kifutókon jellemzően xxs-es méretű lányok flangálnak, és a ruházati boltokban levő plakátokról is tökéletesen kinéző fotómodellek mosolyognak le ránk. A divatvilág kétségeket ébreszt a hétköznapi nőkben.
A legtöbb nő abban a hitben él, hogy csak akkor lehet vonzó egy férfi számára, ha vékony.
„2020-ban, a texasi Egyetem kutatói szerint a tökéletes nő magassága 168 cm, 99 centiméteres a mell-, és 91-es a csípőátmérője, a súlya pedig 63 kilogramm. Mindezt pedig mindenféle plasztikai műtétek nélkül éri el.”
A vékonyság valaha egy idealizált kép volt, kitettük az ablakba is, hogy ennek kell megfelelni, mert ettől nem csak szépek, gyönyörűek, de még egészségesek is leszünk. Ez a berögződés, hogy minden azon múlik, mennyit mutat a mérlegünk, nem fog rögvest eltűnni csak azért, mert kezdenek megjelenni a divatvilágban a plus size modellek és a #pozitívtestkép mozgalmak. Az ember lánya már el lett cseszve.
Mintha a súlykérdés fontosabb lenne a mentális egészségnél. Mintha a külső fontosabb lenne bármi másnál. Mintha minden probléma megoldódna az emberi kapcsolatok terén, ha az ember lánya „s” -es méretű, a hímneműek pedig sportosak, kockahasúak, izmosak.
S ha valaki nem felel meg az „ideálnak”, akkor elkezdenek magyarázatokat gyártani, akár tudat alatt is. Mentségeket, hogy miért estek ki az elit-körből. „Ah, szülés előtt jó volt rám az xs, de így már inkább az m-es, ami jó rám.” „Így három gyerek után már nem igazán jó rám az s-es… sajnos.” Mintha elfelejtkeznének arról, hogy egy gyereknek, egy új életnek adtak életet.
A másik oldal a kishitűség. Amikor nagyobb méretet mondanak, mint amik valójában, és utána, ha hallgatnák rám (üzletvezetőhelyettes vagyok az újságírás mellett egy ruházati-, és fehérneműboltban), szóval, ha hallgatnak rám, felpróbálják és mégis jó az, amit ajánlottam, akkor csodálkoznak, hogy ez így hogyan. S olyankor szoktam mondani, hogy csak fogadd el magad. Bízz magadban. Csak próbálj úgy élni, hogy te vagy a saját filmed főszereplője. Nem mellékszereplő vagy, hanem főszereplő.
Ez nem egyenlő a hiúsággal meg az egoizmussal. Nem. Hanem egyszerű tény: a te életed, nem másé. A te tested, a te személyiséged, a te vágyaid, a te ösztöneid, a te döntéseid, és nem másoké.
Miért kéne megmagyaráznunk azt, hogy éppen miért vagyunk annyik, amennyik? Miért kéne mentségeket keresnünk csak azért, hogy az emberek, főleg idegenek, ne ítéljenek el minket, vagy hogy ne gondolják azt, hogy elhanyagoljuk magunkat? Nem az a lényeg, hogy hány kiló vagy. Hanem, hogy mennyire vagy te elégedett az éppen aktuális önmagaddal.
Nem ott kezdődik a legfőbb probléma, ahogy Schobert Norbert nyilatkozik és ledagadtozik mindenkit, aki nem éri el a mércéjét. Ez is probléma, igen, de az a legnagyobb baj, hogy foglalkozunk vele, hogy meghalljuk és hogy magunkra vesszük. Hogy igazat adunk neki. Hogy van közönsége, akikhez beszélhet.
És miért van közönsége? Mert az emberek 90%-ának a felszín alatt önértékelési gondjai vannak. Egoból él, cselekszik, és lélegzik. Ha nem is mondják ki, de valahogy a végén kiderül, hogy azért mégiscsak többet jelent az, ha más megdicséri, mint a saját maga öröme: és miért? Mert elfelejtünk a nagy káoszban saját magunknak örülni.
Te mikor érezted utoljára igazán boldognak, elégedettnek, szépnek magad? Mikor érzed magad valójában szépnek? Mikor mondtad legutoljára azt, hogy büszke vagy magadra?
Ott kezdődnek a problémák, amikor minden tükörbenézésnél fintorogsz, és minden ruháról az jut eszedbe, hogy „ah, ez nekem biztos nem állna jól.” Ott kezdődik a probléma, hogy a ruhákra vágyakozva nézel, és amikor felpróbálod, akkor elhúzod a szádat szomorúan, hogy „bezzeg a modellnek mennyire tökéletes állt…” Ott kezdődik a probléma, hogy magadat kérdőjelezed meg mindennél, ami nem az elvárások szerint történik. Ezt érte el a divatvilág túlnyomó része, a társadalmi elvárás: ezt a kóros önbizalomhiányt, ami minden harmadik nőben benne van.
Igenis hatással van a mentális egészségedre az, ha 40 kilós manökenek mosolyognak rád a boltokban, a divatmagazinokból, a filmekből, a közösségi médiából. De tehetsz ellene: ha ugyanannyit foglalkozol a belsőddel, mint a külsőddel. Ha minden nap megengeded magadnak, hogy csinálj legalább egy olyan dolgot, amit a belső éned szeretne. Ha megpróbálsz a megfelelési-kényszerrel és a lelkiismerettel összebarátkozni. Mert lehet, hogy a modellek még mindig negyvenkilósak lesznek, de külön fogod tudni választani a valóságot tőlük. Mivel tisztában leszel önmagaddal.
Mit szeretsz a testeden a legjobban? Melyik ruhát vetted meg utoljára csak azért, mert tetszett magadon?
A divatot lehet jól követni és jól űzni, és jó dolog, ha odafigyelsz magadra, sőt, szükség is van rá. De nem eshetsz át a ló másik oldalára. Nem hiheted el azt, hogy attól vagy elfogadott, mert 50 kg alatti súlyt mutat a mérleged. Tudod mikor vagy elfogadott mások által? Ha elfogadtad saját magad, és már nem bántod a tükörképedet se.
Ha másoknak való megfelelés helyett azt lesed, ami neked a legjobb: ha lelkiismeretfurdalás nélkül megeszel egy szendvicsmenüt valamelyik gyorsétteremben azért, mert ahhoz van kedved. Mérték. Ha a folytonos „mit tehetek, mit nem tehetek” helyett végre azt teszed meg, amit valójában szeretnél.
A divathoz való hozzáállásunk, tisztelet a kivételnek, elment egy állandósult megfelelési kényszerbe.
A többség pedig annyira belefeledkezik, hogy mindig toppon legyen, hogy fel sem tűnik nekik, hogy mikor kérdezték meg utoljára saját maguktól, hogy hogy vannak. Hogy boldogok-e. A mentális egészség igenis törékeny, igenis el tud vinni oda, amit pokolnak is meg lehet élni. Igenis van döntésed, hogyan kezeled, hogyan engeded be magadba az éppen aktuális divatirányzatokat. A tükörképed nem társadalmi kérdés.
Felhasznált források:
https://www.life.hu/eletmod/20201207-a-kutatok-megallapitottak-milyen-a-tokeletes-noi-test.html
Kiemelt kép: iamwomanboss
