Nehéz kitalálni, hogy Donald Glover mi nem volt még, hiszen lassan több szakmában helyezkedett el sikeresen, mint amennyiben Johnny Sins rosszul. Childish Gambino második lemeze Because The Internet címet viseli – ezt hallgasd vasárnap este.

Donald megcsinálta az Atlanta-t, ami minden kétséget kizáróan az egyik legjobb sorozatba oltott szatíra lett, korábban még stand-upolt is, 2013-ban pedig kidobta második albumát, amely egy igazán komplex alkotás.

Életemben nem láttam még olyan albumot, ami belefér egy órába, közben pedig 19 különálló egység van benne. Nagyon nehéz lenne azt is megmondani, hogy szükséges-e sorrendben hallgatni az egészet, hiszen külön-külön is nagyon erős számokat sorakoztat fel Gambino második projektje, ami tele van olyan betétekkel, amit kifejezetten ajánlanék azoknak, aki szerint az Elefánt Minden albumán jók az interludeok, de azért szeretnének többet ennél.

Három dalt tudnék külön kiemelni. A Sweatpants nemcsak erős track, de a videoklipje is kifejezetten jól sikerült – azt hiszem, ez volt az a dal, melynek hatására a külföldi rappel is szerelembe estem.

A második a 3005, ami szingliként is szerelembe ejt bárkit a világon. A harmadik a Zealots of Stockholm, melyben az album címéről is több dolog kiderül.

A teljes album Spotifyon itt hallgatható.

Kiemelt kép: hipage.me