Idén is a Magyar Nemzeti Múzeum ad otthont hazánkban a World Press Photo kiállításnak. A tavalyi évből az egész világot megrendítő és a sajtó figyelmét felkeltő eseményeket láthatunk. Ami ennél is fontosabb, hogy olyan történeteket is megtekinthet a befogadó, amiről valószínűleg ez idáig nem hallott.
Mi a World Press Photo?
A World Press Photo 1955-ben, Amszterdamban alapított nonprofit szervezet, mely a világ legrangosabb sajtófotó-pályázatáért felelős. A szervezet célja, hogy a világ népességét olyan történetekkel és eseményekkel ismertessék meg, melyek gyakran nem látnak napvilágot az országokban vagy bizonyos részleteket elhallgatva jelennek meg. Másik céljuk, hogy a professzionális sajtófotósokat és fotóriportereket támogassák, ezért minden évben meghirdetik sajtófotó-pályázatukat, ahova különböző kategóriákban várják a fotós munkákat.
A beérkezett munkákat egy független fotós szakemberekből álló zsűri bírálja el. A pályázók lehetnek hivatásos sajtófotósok, és egy újság vagy ügynökség is elküldheti az elmúlt évben általa legjobbnak ítélt hírhez kötődő képét.
A fotók válogatása a következők szerint történik: az adott évben mely történések voltak és lehetnek a világra a legnagyobb hatással, mely eseményekről fontos, hogy tudomást szerezzen a közönség, és ezeket mely képek mutatják be a legjobban.
Változások 2022-ben
Idén két nagyobb változás is történt a World Press Photo történetében. Az egyik, hogy a képek előzsűrizését regionálissá tették, vagyis hat regionális és egy globális zsűritag értékeli a beérkezett anyagokat. A műveket mostantól afrikai, ázsiai, európai, észak-és közép amerikai, dél-amerikai, dél-kelet-ázsiai és óceániai régiók szerint bírálják és díjazzák. A másik változás az volt, hogy a korábbi években megszokott kategóriák helyett idén négy kategóriába küldhették be a pályázók a munkáikat: egyedi fotó, hosszú távú munkák, képsorozat és szabadon választott formátum.
Mi történt 2021-ben?
2021-ben is meghatározta életünket a koronavírus-járvány, az éghajlatváltozás következtében történt katasztrófák, illetve az ezekre adott környezetvédelmi megoldások is. Minden régióban meghatározó történetek láttak napvilágot emberi jogi küzdelmekről, közösségi megmozdulásokról és felháborodásról, a nők helyzetéről, személyes történetekről, illetve az egész világot érintő és megdöbbentő eseményekről.
Miért járjunk World Press Photo kiállításra?
A World Press Photo az egyik legjobb kiállítás arra, hogy a fotósok munkáját elismeréssel nézhesse a közönség, de legfőképp azt a célt szolgálja, hogy felnyissa a szemünket a világban zajló kegyetlenségre, elnyomásra, a médiában terjedő álhírekre, erőszakra. Olyan országok történetei és eseményei kerülnek előtérbe, melyekről nagyon keveset vagy semmit sem tud az átlagos hírfogyasztó. Azonban egyéni felelősségünk az, hogy akarjuk megismerni ezeket a történeteket és merjünk elgondolkodni rajtuk. A World Press ugyanis lehetőséget ad arra, hogy tisztán lássuk azt, ami körülöttünk zajlik és velünk történik.
A sajtó- és dokumentarista fotósok, haditudósítók olykor az életüket is kockáztatva készítenek el egy-egy képet. A sajtófotózás műfaja őszinteséget követel meg: a fotós azt kell, hogy reprezentálja a képén, ami valójában történt, amit az adott helyszínen látott. A kép bármi nemű torzítása már a történet elferdítését is jelentheti. Mindegyik műnek önálló hangja van: érzelmeket, történeteket, fájdalmat, erőszakot, a természetbe való emberi beavatkozást közvetítik. Az alkotások azonban megkövetelik a befogadó háttértudását, saját élményeit és érzelmeit, információit ahhoz, hogy aztán szubjektív véleményt tudjon formálni az adott társadalmi kérdésről, eseményről. Így válunk mi is a kép részévé.
Mi vár az érdeklődőre a 2022-es kiállításon?
Minden évben nyomasztó végigsétálni a termeken, miközben a képeket nézzük és a művek értelmezését segítő szövegeket olvassuk. Idén is olyan erős fényképeket választottak ki a közönség elgondolkodtatására, mint: az amazonasi esőerdőben zajló erdőírtás vagy a 2013–2021. között Ukrajnában készült fotók, melyek a 2022-es ukrajnai háború előzményeit dokumentálják. A Capitolium megtámadásáról és a tálibok Afganisztánban való hatalomátvételének következményeiről szóló sajtófotók is erősen hatnak az emberre.
Mégis a legelgondolkodtatóbb történetek és fotográfiák azok, melyek Európából nézve távolinak tűnnek. A kiállítást nézve lehet felismerni azt is, hogy a nyugati sajtó – beleértve a hazait is – mennyire kevés hírt ad vagy elbagatellizálja az Ázsiában és Afrikában zajló konfliktusokat. Az, hogy Európában és Amerikában milyen hatalmi és politikai játszmák zajlanak, eltörpülnek amellett, amit egy visszamaradottabb országnak kell átélnie: mindennaposak a tüntetések az elnyomó kormányzatok és a fegyveres erők ellen; a nigériai gyerekek félnek iskolába menni, mert az iszlamista csoportok és fegyveres bandák sorra rabolják el őket, hogy váltságdíjat követeljenek értük – ezzel a nyugati szekularizmus ellen is tiltakoznak.
Az, hogy például a beduin nők megítélése és az egyiptomi médiában való hamis és sztereotip módon való ábrázolása még mindig téma, egyszerűen felháborító. A Kanadában talált, több ezer őslakos gyermek sírjának emlékére állított keresztekről készült kép láttán pedig összeszorul az ember gyomra. Idén is teret kaptak olyan művek, melyek az őslakosok életmódjait és technikáit dokumentálták, úgy, mint: az ausztráliai őslakosok teknősvadászatát, illetve az árterek felégetését és a futótüzek megelőzését.
A sok halálesetet, erőszakot, egyenlőtlenséget, országon belüli konfliktusokat megjelenítő alkotások között a görögországi erdőtüzekről készült kép is megjelenik. A kép maga megrendítő, ugyanis egy idős asszony van a középpontban, akinek arca jajveszékelést tükröz, miközben mögötte látszódik, hogy nagy területen ég az erdő. A történetben mégis az a szép, hogy ez az asszony nem csak önmagáért, hanem az egész faluért kiabált és leplezte le fájdalmát. Reménységre ad okot, hogy otthona sértetlen maradt, így a kép háttértörténetével kiegészülve kaphat némi megnyugvást az ember.
Mit tehetünk mi?
Azt hiszem, az is kulcsfontosságú kérdése a kiállításnak, hogy kaphat-e az ember feloldozást mindarra a szörnyűségre, amit a világban nap mint nap elkövet, és ami megjelenik a World Press képein. A legtöbb esetben nem vonják felelősségre a bűnösöket, mert a politikai hatalom védelmezi őket vagy nincs is rá kapacitása és türelme a hatalomnak, hogy ezzel foglalkozzon, esetleg szemet huny afelett, ami történik.
Ezen a ponton vonja be a World Press Photo azokat, akik megnézik a kiállítást. Már azzal tettünk valamit, ha elgondolkodunk ezeken a kérdéseken, ha felismerjük azt, hogy valami nagyon nem jól működik ezekben az országokban, ha nem megyünk el a felmerülő problémák mellett egy vállvonással csak azért, mert „úgyis távol élünk tőle”. Felelősségünk van abban, hogy foglalkozunk ezekkel a történetekkel, ugyanis ezek már egyaránt meghatározzák az emberiség történelmét és jövőjét.
A kiállítás iránt érdeklődök egészen október 30-ig tekinthetik meg az idén díjazott munkákat.
Források:
