Az idén nyáron Magyarkanizsán és Sepsiszentgyörgyön is megrendezett irodalmi fesztivál Szegeden hét helyszínen, több mint tizenöt kortárs költő és író részvételével fog megvalósulni, felnőtt- és gyerekprogramokkal egyaránt. 

f21

Június 17–19. között ismét felbolydul a város, a szegedi fesztiválok sorába tavaly bejelentkező Tricikli Fesztivál – Irodalom három keréken elnevezésű rendezvény ugyanis a város több intézményében, vendéglátóhelyén és közösségi terében jelentkezik könyvbemutatókkal, zenei produkciókkal, kéziratlicittel, kiállítással és délelőtti gyerekprogramokkal.

A kezdeményezés egyik fontos célja, hogy az irodalom és az olvasás népszerűsítése mellett a fenntartható közlekedés eszközeit ajánlja a látogatók figyelmébe. Mint a szervezők korábban írták, tervük, hogy úgy juttassanak el mindenkit egyik programról a másikra, hogy közben se a kerék, se a hangulat ne legyen lapos. A kerekeken közlekedőket június 18-án délután egy különleges emléktúrára is várják, amelyen Balog József és Turi Tímea vezetésével József Attila szegedi tartózkodásához kötődő helyszínekre látogathatnak el az érdeklődők.

A fesztivál részletes programját a Facebook-oldalon közlő posztból kiderül, hogy a három nap alatt személyesen találkozhat a közönség többek között Kemény Istvánnal, Závada Pállal, Krusovszky Dénessel, Tóth Réka Ágnessel, Szeles Judittal vagy a Szegeden élő írók közül Bencsik Orsolyával, Hász Róberttel, Orcsik Rolanddal és Szilasi Lászlóval. A nemrégiben újranyitott Jazz Kocsma kertjében is lesz program – ott Csepregi János, Dániel András és Kollár Árpád közösen írt, Nyuca bestiárium című könyvét mutatják be.

A Megálló Közösségi Ház és Kövér Béla Bábszínház június 18-án, valamint 19-én délelőtt családi- és gyerekprogramokkal készül. Míg előbbi helyszínen a szegedi bábszínház interaktív játékai, kézműves vásár, bábkészítés, bográcsos ebéd, és nem utolsó sorban, Krusovszky Dénes, az Azóta őzike című gyerekverseskötet szerzője várja majd a kicsiket-nagyokat, addig a Kövér Béla Bábszínház vasárnapi programján kiscsoportos túrák formájában nyerhetnek betekintést a kíváncsi érdeklődők a kulisszák mögé, ahol megtudhatják, hogyan jut el a varázslat a könyv lapjairól a műhelyen át egészen a nézőtér elé.

A Tricikli Fesztivál programjai ingyenesen látogathatóak – kivéve hármat. „Az ezekre megváltott jegyekkel a fesztivál megvalósulását támogatjátok” — írják a szervezők. A Tour de Grand, Tour de Jazz és Tour de Bábszínház fantázianévre hallgató jegyeiket a tixa.hu felületén, a következő linken lehet megtekinteni: https://tixa.hu/tricikli2022.

Tricikli, 2021. Fotó: Takács Borisz

Tricikli Fesztivál – Irodalom három keréken • 2022. • Szeged

RÉSZLETES FESZTIVÁLPROGRAM

JÚNIUS 17. • PÉNTEK

14:00 – Kék Elefánt kávézó – A Tricikli Fesztivál hivatalos megnyitója és a Prae Kiadó szerzőinek bemutatkozása. Vendégek: Balogh Endre, Péczely Dóra, Szeles Judit és Tóth Réka Ágnes.

16:30 – Somogyi-könyvtárKemény István Állástalan táncos című könyvének bemutatója. A szerzővel Klajkó Dániel beszélget.

19:00 – Grand Café – Ráolvasás: Závada Pál Apfelbaum. ​Nagyvárad, Berlin című könyvének zenés bemutatója. A szerzővel Bombitz Attila beszélget. Zene: SimpPetiet Band. A belépés jegyhez kötött.

22:00 – Grand Café – Éjszakai mise. A fesztiválra meghívott szerzők közös felolvasása és ünnepi kéziratlicit.

tricikli
Ráolvasás Darvasi Lászlóval, Orcsik Rolanddal és Lengyel Zoltánnal. Tricikli Fesztivál, Grand Café, 2021. Fotó: Takács Borisz

JÚNIUS 18. • SZOMBAT   

9:00 – Megálló Közösségi Ház – „Árral úszni mindig öröm, csengőt csenget, aki kijön. Gólyalábon ott a Kaló, bábsimire gyertek, hahó!” – Testközelben a Kövér Béla Bábszínház interaktív játékai és különleges akármijei. Kézműves vásár, bábkészítés, no meg bográcsos ebéd a szakállas szakácstól. Gyerekverseit az árnyas udvarban felolvassa: Krusovszky Dénes. A szerzővel Katona Alexandra beszélget.

16:00 – József Attila Kerékpáros Emléktúra Balog József és Turi Tímea vezetésével

18:00 – Agárúr kávézó – A szegedi négyesfogat. Felolvas Bencsik Orsolya, Hász Róbert, Orcsik Roland és Szilasi László. A helyszínen Tar Brigitta kiállítása.

20:00 – Jazz KocsmaDániel András–Csepregi János–Kollár Árpád bemutatja: Nyuca bestiárium. A szerzőkkel Taskovics Viktória beszélget.  Utána: Szeged Soul – DJ Kő. A belépés jegyhez kötött.

tricikli
Baka István kerékpáros emléktúra a 2021-es Triciklin, Balog József és Darvasi László vezetésével. Fotó: Ács Péter

JÚNIUS 19. • VASÁRNAP

10:00 – Kövér Béla Bábszínház – Mesétől a színpadig: hogyan jut el a varázslat a könyv lapjairól a műhelyen át a nézőtér elé? Kiscsoportos túra a kulisszák mögött, középpontban a Mara és a pillangófül című történettel. A színház előtt Versetmondó Messzelátó és Dániel András. Utóbbi dedikál. A belépés jegyhez kötött.


A Tricikli Fesztivál programjai ingyenesen látogathatók, kivéve hármat. Az ezekre megváltott jegyekkel a fesztivál megvalósulását támogatjátok. A férőhelyek száma korlátozott. 

JEGYINFÓ: https://tixa.hu/tricikli2022

További információ: 

Tricikli Fesztivál: facebook.com/triciklifesztival 

Szutorisz Szabolcs: szutorisz.sz@gmail.com; 06 30 787 4781

Petró Annamária: petro.annamari@maszk.hu; 06 30 697 2004

Kiemelt kép: Tricikli Fesztivál | Kicsi Tihamér