A többszörös Szép Magyar Könyv Díjjal, valamint Év Gyermekkönyve Díjjal kitüntetett Dániel András számára az Egy kupac kufli hozta meg az igazi sikert. Legújabb, formabontó képeskönyve, a Nincs itt semmi látnivaló! (Pozsonyi Pagony, 2020) most az éjszakának azon lopott perceibe enged be minket, ahol a fény hiányának ellenére kívánjuk kinyitni mi is a szemünket. A kötet a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum 2021-es Év Gyerekkönyve Díjának (6-12 éves korosztály) rövidlistájára is felkerült.

A gyerekkönyvszerző-illusztrátor könyveiben a sötéttel való találkozás témája nem újkeletű, hisz a Mit keresett Jakab az ágy alatt? már bepillantást nyújthatott az olvasóknak abba a világba, ahol a láthatatlan, a félelem és a gyermeki kíváncsiság összeér. A Dániel Andrástól megszokott módon a mese egyszerre ad teret a valóságnak és a képzelőerőnek. A kötetben megjelenik az anya és apa családban betöltött szerepe, hangja, valamint a művészet, az irodalom és különböző vallási irányzatok is tintát kapnak. Ízes humorral, nem direkt, mégis paralel tanítja, érzékenyíti mind a szülőket, mind a fiatalkorúakat. Habár a belső monológ olvasása közben lelkünk felkacag és együtt él a hétköznapi főszereplővel, a szavak egymáshoz való viszonya érezteti velünk a gyermeki mondatokból formálódott szöveg súlyosságát.

dániel andrás
forrás: pagony.hu

A mese alapgondolata a gyermeki képzelőerőre támaszkodik, miszerint a szemmel nem látható világ éppoly valóságos, mint az, amelyet fények és árnyak határoznak meg. A láthatatlan iránti vágyódás, a sötétség nem elfogadása, részleteinek megkérdőjelezése, új formákat öltése most mind teret kap: kilincset ad kezünkbe, hogy felnőttként is beléphessünk a felismerésnek azon ajtaján, miszerint a sötétbe érkezés kortól függetlenül a legtisztább lap, ahol bátorságunkkal mindent újradefiniálhatunk.

Térey János Kilencvenes évek című versében azt állítja: „Pedig az vagy, amire az elalvás / előtti utolsó negyedórádban gondolsz, / Az a legnemesebb sóvárgásod, Az imád.” S épp ezért nem utolsó megértenünk, gyermekünk mit visz magával a párnák közé a lebegés előtti percekben. Ezt az író gyermeknyelven ki is mondja: „Lehet, hogy én már nem vagyok sehol, csak ez a bogár van, aki szintén én vagyok” .

A gyermeki képzettársítás hatására megelevenednek a sötétben látott „fényes kis izék”, amelyekből négyzetek, körök, háromszögek lesznek: pont olyanok, mint a csillagok az égen, a zuhanyfüggöny változatos mintái, vagy akár a fekete tehenek. Mindezek azonban többet hoznak el nekünk, mint azt előre sejtenénk: például amikor a szerző azt írja: „fekete tehenek, fekete füvet legelnek, a fekete réten”, akaratlanul is megelevenedik előttünk Babits Mihály Fekete ország című verse.

forrás: pagony.hu

Dániel András itt nem áll meg, a legkedvesebb módon csepegteti tovább a művészetet. Így látjuk olvasóként saját mozivásznunkon megjelenni Andy Warhol műveit kifordítva, tehenek képében: „Mint, azon a képen, amit apa mutatott / »Enni van hol« ilyesmi volt a neve annak, aki készítette. (…) Menő lenne így látni a dolgokat!” Az író rámutat arra, hogy milyen, mikor a szülő már egész kiskorban bevonja a gyermeket a művészetbe, eszközt ad neki a képzelőereje fejlődéséhez, ajtót nyit, mesél, érzékenyít. A pop-art ehhez nagyszerű választás: az irányzathoz kiskorban is könnyű kapcsolódni a tiszta színek, valamint a vászon szereplőinek világos viszonyrendszerben történő elhelyezése miatt.

A szerző kísérletet tesz a szürrealizmus behúzására is Joan Miró alkotásain keresztül. Az ötlet szintén nagyszerű, hisz a művész képi világának egyes elemeit egyrészt gyermekrajzok ihlettét, másrészt a húszas években olyan álomképeket alkotott, amelyeken a vonalas alakzatok, valamint színfoltok véletlenszerűen állnak össze, akárcsak a már említett zuhanyfüggöny változatos mintái.[1]

A könyv bizonyos mondatai mindemellett felhangosítják bennünk a tényt: gyermekünk viselkedése a saját tükörképünk, hisz a művészt talán nem is apa mutatta meg, hanem a gyermek maga kereste fel: „Olyan mijó, kábé így hangzik a neve annak, aki ilyeneket csinált. (…) Láttam egy könyvben a képeit”. Az író végül a következő mondatsorral ágyaz meg a tanulságnak:

„Valaki az osztályból egyszer rajzóra után azt mondta, hogy a művészek mind hülyék. Én nem értek a művészethez, de például ez a sok színes egyforma dolog azért mégis jó valahogy. Olyan is van, hogy jó hülyeség!”.

A következő kattanással teljesen átadhatjuk magunkat a sötét éltette képzelt világnak, amelynek színteréül főszereplőnk fala szolgál. Ebben az univerzumban frankák és krippek élnek, s habár biológiai nemüket tekintve megkülönböztethetőek, névadásukra más szabályok vonatkoznak. Ebben a világban ugyanis fiúk és lányok is kaphatnak Franka nevet, annak ellenére, hogy a nőket illetné. Nem is beszélve Lajosról és Lajosnéról, a radiátor mögötti lakókról. Dániel András így hozza be gyorsan, mégis hatásosan a gender témakörét. A szerző a mesében tökéletesen példázza, hogy a gyermekek még nem fektetnek jelentős hangsúlyt a társadalmi nemi identitásra, az őket körülölelő világ keretezi át, s alakítja ki véleményüket a későbbiekben.

forrás: pagony.hu

Amikor a frankák és krippek sem tudták elaltatni főhősünket, gondolatai egy közlekedés-egyszerűsítő iroda munkatársa felé kalandoznak, aki úgy próbálja csökkenteni a forgalmat a városban, hogy elvarázsolja az autókat. Ebben a „filmben” olyan fontos mondatok merülnek fel a környezetvédelemre és a rendre irányulva a szereplők párbeszéde során, mint például: „Miért nem építenek több utat, vagy beszélik rá az embereket, hogy utazzanak inkább biciklin vagy villamoson?”.

A fenti témákon túljutva, mikor már azt gondolnánk, nem érkezik olyan mondat, amelyen órákig mereng az ember, szembe találjuk magunkat a következő sorokkal, s közben jogosan tesszük fel a kérdést: most akkor kinek is szól a könyv?

„Megpróbálok nem gondolni semmire. Nem megy. Semmire sem gondolni nehéz, mert a semmit is mindig valaminek képzelem el…A semmi csak akkor semmi, ha nem valami.”

A következő kattintás: vallás.

A gyermek minden szülő álláspontját meghallja, elképzeli, raktározza, s ebből gyúr össze magának egy világot. Főhősünk belső párbeszédje újabb tanítás lehet a szülőknek, miszerint igenis fontos a hitről mesélni, hisz a gyermeki elme mindenre nyitott. A történetben három különböző nézőpont és eszme ölt testet a hit témakörében: kereszténység, buddhizmus és ateizmus. A szerző nem foglal állást, megengedi, hogy a kiskorú maga döntsön.

Mindezt jól példázza, hogy a szülők különböző hitrendszere igenis megfér egymás mellett: az édesanya inkább a buddhizmus újjászületés-gondolatában hisz: „Neki legjobban az az ötlet tetszik, hogy halála után mindenki másfélének születik újra. Lehet megint ember, de állat, vagy akár növény is. Ő leginkább egy fa volna…”, míg az apa szerint „aki meghal, az nem a mennyországban meg ilyen helyeken él tovább, hanem csak azoknak az emlékeiben, akik szerették őt.”

A vallási témájú párbeszéd oldalpárján kis méretű rajz formájában, szinte elbújtatva megjelenik a mindent látó szem, más néven az előrelátás szeme vagy Isten szeme, amely egyszerre jelképe az óegyiptomi mitológiában Hórusz szemének, a buddhizmusban Buddha szemének, a Bibliában a keresztény Szentháromságnak, a muszlim vallásban hamza-jelképeként Fatima szemének, valamint zsidó vallásban Miriam kezének. Ezzel a finom gesztussal utalva arra, hogy mind egy tőből hajtunk ki.

forrás: youtube

Dániel András mesekönyvei esetében bűn lenne elkövetni azt a hibát, hogy a mű képileg nem kerül értelmezésre, különösen annak a tudatában, hogy a kötet vizuális megjelenése is a szerző alkotása. Ha abból indulunk ki, hogy a borító határkijelölő, s leválasztja a mese világát a miénktől, tökéletes választás volt a lyukas előlap, ugyanis ablakként egyszerre teremti meg a kint és bent érzést. Sőt, erre egy lapáttal még rátesz az is, hogy a könyv címe fekete háttér előtt helyezkedik el, így a szövegen kívül tényleg nincs itt semmi látnivaló.

A képi világ nem enged ki a burokból, az első karaktertől az utolsóig az éjszakában játszódik, így a lapok háttere erre reflektálva végig fekete vagy nagyon sötét. A folytonosság érdekében a szerző bizonyos egymást követő oldalpárok rajzait átcsúsztatta következőkre, ezzel is fent tartva egyfajta kapcsolódást; ez azért is izgalmas eszköz, mert a szövegezést tekintve a témák között rövid időn belül gyors és nagy a váltás. Kedves, ízes humorral fűszerezett képi világát tekintve a gyermeki rajzok ellensúlyozzák az olykor nehéz szöveget.

Fontos kiemelni, hogy a képregényszerű illusztrációk, valamint a kevés szöveg, nagy betűméretben történő használata tökéletesen alkalmas arra, hogy a felolvasás élménye közös legyen, a szülő és a gyermek együtt nézze, értelmezze a rajzokat, betűket. A lezárás szintén zseniális megoldás: egy oldalpárnyi üres feketeség, azaz a semmi; a szerző ezzel képileg is megjeleníti azt a csupasz állapotot, amelybe főhősünk a gondolati spirál végén megérkezik.


Dániel András könyvéből animációt is készített a Pagony:

Kiemelt kép: f21.hu