Augusztus 17. és 20. között idén másodjára tartotta meg írótáborát a Törzsasztal Műhely. Az eseménynek a természetközeli Megálló Közösségi Ház adott teret, ami tökéletes helyszínként szolgált az alkotásra és az elmélyülésre.
Több országrészből özönlöttek az írók és költők a szegedi írótábor felé. Volt, aki Egerből, volt, aki Békés megyéből és volt, aki Budapestről vagy éppen Debrecenből érkezett. Bár még nem a teljes létszámmal, de tizenegy körül megindult az első program, ami során az Abszolút képtelen sztorik című társasjátékkal játszhattak a résztvevők. A játékban együttesen alkothatták meg saját meséiket, történeteiket, ezáltal is felszínre hozva kreatív energiáikat.
A játék utáni ebédnyi pihenő alatt lassan szinte minden táborozó megérkezett a Megállóba, így két órakor el is kezdődhetett a Szamosvári Bence által tartott interaktív „jégtörő” drámajáték-sorozat. A színijátékok a résztvevők mind testi, mind lelki határait feszegették. A mozgással egybekötött gyakorlatok lassanként szertefoszlatták a táborozók önmagukkal és az újonnan megismert közösséggel szembeni gátlásait.
A jégtörő játékok után sokkal oldottabb hangulatban vette kezdetét a líraműhely Borsik Miklós, illetve a prózaműhely Sepsi László vezetésével. Előbbi egy elismert költő versének a kitárgyalásával és annak poétikai buktatóinak feltárásával kezdődött minden nap. A résztvevőknek olyan presztízsszerzők verseit kellett kritizálniuk, mint Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János vagy Juhász Ferenc. A műhelyek jelentősebb része azonban a táborozók hozott verseinek elemzésével telt, egy-egy szövegre akár negyven-negyvenöt perc is jutott, így egyik jövőbeli költő vagy író sem érezhette magát elhanyagolva.
Az első nap „megérkezős” hangulata után a másodikon begyorsultak az események: egy körözött kenyérrel megspékelt reggelit követően már a kora délelőtti órákban megkezdődött a montázs workshop. Minden alkotó kihúzta egy kalapból egy másik résztvevő kedvenc versét. A feladat szerint olyan magazinokból összevágott kollázst kellett létrehozni, ami megidézi a kihúzott mű hangulatát. A lávában úszó heringektől a papírlapba varrt szíven át a legelvontabb zsírkrétavonásokig mindenféle értelmezés megjelent a kollázsokon. Az elkészült műveket a táborozók a program végeztével a szent tábori fára függeszthették fel.
A montázskészítéssel párhuzamosan a kerti asztaloknál a magazinkupacokban talált Szilvia és Júlia-füzetekkel kapcsolatos diskurzus indult. A romantikus-erotikus kisregények zavarba ejtő felolvasását Nagy Benedek Máté pályakezdő költő vállalta magára. Nála megfelelőbb embert nem is lehetett volna kiválasztani a feladatra, a felolvasáson mindenki jót derült. A Szilvia és Júlia-regényektől megihletve Borsik Miklós azt a feladatot adta a líraműhelyes költőknek, hogy egy, a romantikus kisregényekből kiválasztott idézet alapján írjanak egy szonettet közéleti témában. Erre másfél órájuk volt a műhelyek kezdete előtt; este fel is olvasták a humorosabb vagy épp komolyabb hangvételű műveket.
A harmadik napon a reggeli órákban egy újabb drámajáték-sorozaté lett a főszerep, amiben a már összekovácsolódott táborozók sokkal nyitottabban álltak hozzá mind a feladatokhoz, mind a társaikhoz. Az interaktív programot rövid levezető jógaóra követte, illetve ezzel párhuzamosan a kora délutáni órákban tarot kártyával is kifürkészhették jövőjüket a résztvevők. Ezután megkezdődtek a maratoni líra- és prózaműhelyek, amelyek – hogy mindenki szövege sorra kerüljön – egészen este hat óráig tartottak.
A bográcsos vacsora után lehetőség nyílt régebbi vagy a táborban „megdolgozott” szövegek felolvasására – mégpedig a GÓC alkalmi együttes elektronikus zenéjére. A műhelyeken vagy a programokon elejtett humoros, esetleg szürreális mondatokat a tábor során bárki felírhatta az Aranyköpés falra; az így létrejött posztmodern vers szintén felolvasásra került Szamosvári Bence színészi játékával megfűszerezve.
A záróbulin egy véletlenszerű performanszhoz hasonló táncgyakorlat során a táborozóknak egy-egy elvont témát vagy jelenséget kellett eltáncolniuk. Galda Gábor például saját hozott versének a címét, a Bányatestet táncolta el lapátolást imitáló mozdulataival, míg másnak a Móricz-ösztöndíjat átvevő Móricz Zsigmodot kellett megjelenítenie táncmozdulatok segítségével.
A tábort másnap egy kellemes, piknik hangulatú reggeli zárta a Csiga pékségben, ahol a pár nap alatt összeszokott közösség tagjai egy időre elbúcsúztak egymástól, majd ki-ki megindult a maga vonata felé. A Törzsasztal írótábor a maga „randomitásával” és nyitott, barátságos hangulatával még sokáig a táborozókkal marad. Remélhetőleg jövő nyáron újra találkozhatnak ezek a különc költők és írók egy tábor erejéig.
