Új cikksorozatot indítunk az f21.hu irodalom rovatában, melyben célunk, hogy hétről-hétre bemutassuk a Weöres Sándor által felfedezett, vagy újratárgyalt (a Három veréb hat szemmel című antológiában szereplő) mára, vagy a 20. századra elfeledett szerzőket.
Programcikk
Mitől fél egy költő? A strófától? A szabadverstől, mert az „nem rímel, akkor meg már próza”? Dehogy.
Ünnepélyesen esküszünk a clichére, hogy a költő is ember. Az ember pedig borzasztó kicsi. És nagyon fél, hogy meghal, elfelejtik, és még a kicsinél is kisebb lesz. Na persze a költőnek megadatott az esély, hogy a versein keresztül idegenekben éljen tovább, hogy diskurzus tárgyát képezze olyan korokban is, amelyekben már más írmagja se maradt. Kérdés, képes-e tudatosan élni az esélyeivel?
Ünnepélyesen esküszünk a szentimentáléra, hogy a költő új vizek új mélységeit kutatja. A „nagyok” letudják a kötelező köröket az „eredeti hanggal”, hogy így megszólalva egyre tisztább formába öntsék a létezés esszenciáját. Mindeközben elkerülhetetlen, hogy nagy-nagy szavakkal dobálózzanak, de ezért is olvassuk őket. Már ha olvassuk, ugye.
Mert determinálja-e egy kiemelkedő költő jelentős életműve, hogy ne felejtsék el? Dehogy.
A költő ember, és fél, hogy elfelejtik, de hurráoptimistán nézve is csekély erre a ráhatása. Értelmes költőnek értő olvasó kell, aki nem elégszik meg egy erővel rögzített, évek óta egy helyben toporgó irodalmi kánonnal, aki új vizek új mélységeit kutatja. Tehát az olvasó munkája: „temető-feltárás. Mégse kell […] komorságra, gyászra felkészülni, mert ez a régi anyag […] tele van élettel, virgonc kedéllyel.”
Ezt Weöres Sándor írta, aki legalább olyan felelősségteljes olvasó volt, mint költő. Ha hirtelen csak Szárnyati Géza ugrik be róla, nem baj. Fel kell tárni őt is, nagyon más úton, a teljesség felé.
De miért beszélünk éppen róla? Mert kimagasló intellektusával és tárgyi tudásával már jóval korábban levonta ezen írás konklúzióit. Ezerszínű életművébe belefért egy sziszifuszi temető-feltárás. A címe Három veréb hat szemmel – Antológia a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból. Weöres alámerült, hogy elfelejtett, de sosem jelentéktelen költőket hozzon fel nekünk a pogány kortól a XIX. századig.
A következő hónapokban ebből a merítésből fogunk válogatni, remélhetőleg újabbnál újabb csapásokra vezetve-, alternatívabbnál alternatívabb kánonok teremtésére ösztönözve az értő publikumot.
Mert ünnepélyesen esküszünk, hogy aki olvas, sosem lehet kicsi.
