Működik-e az Önreflexív Üvegállat? Glass Animals – Dreamland albumkritika

f21.hu 2020. Sze. 1. 0 1

A Glass Animals karanténalbuma a korábbiaknál kicsit nyugisabbra veszi a figurát, kis előrelépést téve hangzásilag, viszont sokat fejlesztve a szövegvilágon és tematikán, így ezáltal vegyes, de többnyire pozitív élményt nyújt.

Szerző: Kovács Márton

A legtöbb együttes számára nem könnyű időszak ez az új albumok felvételére. A dobos súlyos balesete miatt nagyjából másfél éve kényszerpihenőt tartott Glass Animals annyi előnyt élvez, hogy a dalírás és felvétel oroszlánrészét eddig is Dave Bayley énekes végezte el, így néhány karanténcover mismásolás után úgy döntött, összerak egy albumot házi stúdiójában, melyet az időszak egyik legkreatívabb klipjével jelentett be.

Az album koncepciója erősen merít a 90-es évekből, ugyanis többnyire Dave Bayley gyerek- és fiatalkorát dolgozza fel, melyet segít az album oldschool 3D képi világa és a milliónyi popkulturális referencia. Az introspektív témának megfelelően, a második album (How to be a Human Being) energikusabb hangzásvilága egy többnyire nyugisabb bedroom/dreampoposabb körítésre lett cserélve, főbb elemei pedig a sűrű szintiszőnyegek, a trapből kölcsönzött lábcinek és 808(-ra hajazó) basszus. Dave Bayley az albumot a már megszokott levegős hangszínén énekli végig, mely jól áll a fent említett chillesebb számoknak (Dreamland, Tangerine, Waterfalls…, Helium), de amikor például trapesebb témák felé kormányoz, oda kicsit kevés, mondhatni, stílusidegen a hangszíne. Ez leginkább az iskolai lövöldözésről írt Space Coast Coast to Coast-nál, illetve a Tokyo Drifting-nél jön elő, ugyanakkor az utóbbit legalább menti Denzel Curry vendégszereplése. Ezzel szemben az oldschool hiphop hangszereléssel felvértezett rendkívül groove-os Hot Sugar viszont abszolút működik (90-es évek, ugyebár).

Az album legjobb száma egyértelműen a Heat Waves, mely remekül használja a korábban említett zenei elemeket, miközben abszolút fogós, repetatív refrénje biztosítja, hogy potenciális koncertsláger legyen. Az ezt követő Helium gyönyörűen zárja az albumot, először a korábbi singleként kiadott It’s All so Incredibly Loud-ot, majd a címadó és kezdő Dreamland-et sample-ölve, ezáltal adva egy keretes szerkezetet az albumnak.

Összességében az együttesnek nem igazán sikerült legyőznie a korábbi gyermekbetegségét: az erős single-ök után kicsit egyhangú B-oldalt, ez abszolút jelen van a Dreamland­-en is. A hangzásvilágban történt elmozdulás megítélése többnyire szubjektív, aki szerette az első albumot, az lehet, hogy jobban fogja preferálni, mint a másodikat, szerintem viszont nem igazán csinálnak semmit jobban, mint ahogy a korábbiakban hallhattuk. Ugyanakkor ahol egyértelmű előrelépés történt, az a szövegvilág: Dave Bayley ugyanis elkezdett a saját élményeiről írni, egész kreatív témákban (Spotify használóknak ajánlom a Stories funkciót, ahol minden szám esetében leírja, miről is szól), így az album jóval intimebb, mint az előző kettő. Márpedig az első album hangulatleíró, többnyire értelmetlen szövegei, majd a második album „kitalált” karakterek köré írt koncepciója után ez pontosan egy olyan fejlődés, amit az együttes rajongói várnak. Az új Glass Animals album így kifejezetten kötelező a korábbi fanoknak, és ajánlott mindenki másnak is.

Értékelés: 7/10

Kiemelt kép: consequenceofsound.net

Tags: album, albumkritika, Dave Bayley, Denzel Curry, Dreamland, Glass Animals, How to be a Human Being, pop, zene Categories: ZENE
Related Posts