A Homo Ludens Project 2020 novemberében új irodalmi online programsorozatot indított. A Szövegdiszkó egy előadássorozat, pontosabban egy színházi performansz, amelyben az irodalom, az intermédiaművészet, a zene és a film műfaja keveredik. Az f21.hu és a Homo Ludens Project együttműködésében elsőként Garaczi László Zajlás című művét tekinthetitek meg. 

„A tél a latyaktól tocsogó nézőtér helyett a karantént hozta el. Újra. Ismét bezártság, ismét korlátozások. Nem állunk le, mondogattuk egymás között, és lett kamera, és lettek lelkes alkotók, szerzők, előadók. Úgy döntöttünk, hogy szövegklipek formájában fejezzük be a projektet.”

„Célunk, hogy a felolvasóestek egy újragondolt verzióját készítsük el, és a járvány idején versklipek formájában népszerűsítsük kortárs magyar szerzők szövegeit. Úgy gondoljuk, hogy az általunk választott formanyelv közelebb hozza a középiskolás és egyetemista korosztályhoz a kortárs magyar irodalmat, illetve a járvány idején plusz elérési felületet biztosít a már befutott és startvonalról induló szerzőknek egyaránt.” – Fogalmaztak a készítők, akik a 2020 novemberében bemutatott Nők hangja alcímen futó projektet követően A férfiak hangja címen indítottak új sorozatot. Elsőként a Garaczi László művéből készült szövegklip debütál az f21-en, a következő hetekben pedig még további négy videó debütál nálunk Nótáros Lajos, Orcsik Roland, Szénási Miklós és Szilasi László írásait feldolgozva.

Garaczi László – Zajlás

Előadja: Bánföldi Szilárd
Operatőr: Kovács Gyula András és Szabó Kitti
Vágó: Szabó Kitti
A hangjátékot készítette: Nahóczki Viktor
Performerek: Kovács Gyula András és Szilágyi Szabolcs
Rendező: Benkő Imola Orsolya

Homo Ludens Project: Szövegdiszkó – A férfiak hangja

Szövegklipek – Irodalom, film, színház, képzőművészet

Az est folyamán Bartis Attila, Darvasi László, Gál Hunor, Garaczi László, Nótáros Lajos, Orcsik Roland, Szénási Miklós és Szilasi László szövegeit dolgozzuk fel.

Az előadás a Vigyorgós pofád II. című produkció programja.

„Az igazi férfinak hangja van. És Keze. A kezén ujjak, amivel ír. Véleménye, amit hangoztat. A szájával. Vagy csendben, a sorok közé veti. Állásfoglalása, ami lehet régimódi, korszakalkotó vagy éppen korszakátkozó. Kritikája van. Dicsérő. Szidalmazó. Sokféle. Stílusa is. Hagyományos, újszerű. Rétegelt, mint egy lemez. Például farost.

Na most hangja van. Hangja lesz.”

A hangjátékot készítette: Nahóczki Viktor és Szilágyi Szabolcs
Operatőr: Kovács Gyula András, Nahóczki Viktor, Szabó Kitti
Vágó: Kovács Gyula András, Nahóczki Viktor, Szabó Kitti, Szilágyi Szabolcs
Performerek: Kovács Gyula András, Szilágyi Szabolcs
A szövegeket előadják: Balog József, Bánföldi Szilárd, Darvasi Áron, Komlóczi Zoltán, Kovács Domokos, Rédei Roland, Szilágyi Szabolcs, Szilasi László, Varga Norbert
Rendező: Benkő Imola Orsolya

Novemberben a Nők hangja alcímmel futó előadást mutatták be, ahol Erdős Virág, Tóth Krisztina, Turi Tímea, Zilahi Anna, szegedi vonatkozásban pedig Bencsik Orsolya, Benkő Imola Orsolya és Erdei Lilla szövegeit dolgozták fel.

Decemberben a Karácsonyi epizódban Hernyák Zsóka, Kemény Lili, Cserna-Szabó András, Jónás Tamás, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Röhrig Géza és Simon Márton szövegeiből készítettek szövegklipeket.

garaczi lászló

Az alkotóközösségről:

„Alkotóközösségünket az új forma élteti, a változatos színházi nyelv, a közösségi lét, a társadalmi szerepvállalás, számunkra kiemelten fontos a hasznos cselekvés és a megújulás. Választott előadásainkban így egyaránt megfér a költői színház, a performansz, a színházi nevelési előadás, egy klasszikus mű újragondolása vagy egy intimszínház műfaján alapuló autó-színház. Minden évad egy lehetőség, egy új szemszög, amelyen keresztül vizsgálni lehet a körülöttünk lévő világot, a társadalmat és magát az embert. A játékos ember játszik a műfajokkal, játszik a színházzal.

Az alkotóközösség szemlélete lehetővé teszi a társadalmi problémák szabad, és játékos megközelítését, a különböző művészeti ágak, műnemek és műfajok keveredéséből származó új műfajok létrejöttét, nyitottságot az európai és tengerentúli kortárs művészetekre.

A Homo Ludens Project célkitűzésünk szerint különböző intézményekkel, társulatokkal, önálló alkotókkal folyamatos és változatos együttműködéseket szeretne generálni, hazai és nemzetközi szinten.”

Kiemelt kép: Homo Ludens Project