Ó Kapitány, Kapitányom! – Avagy a szabad versek varázsában

Papp Noémi 2017. Sze. 27. 0 0

,,Ó Kapitány, Kapitányom!” – Sokaknak ismerősen hangozhat ez az idézet, akár középiskolai irodalomórákról, akár a Holt költők társasága című filmből. Viszont talán annál kevesebben tudják, hogy ez a méltán híres fél-sor Walt Whitman tollából szaladt ki, aki a szabad versek amerikai úttörője, megalapozója volt a 19. században. A továbbiakban Whitman  mellett még négy neves szabadvers-írót és azok munkásságát ismerhetitek meg. 

Walt Whitman (1819-1892)

Amerikában, német-alföldi származású családban született költő, aki sajátos tehetségével emelkedett ki kortársai közül. Világképére egyáltalán nem volt jellemző a romantikusoktól megszokott kiábrándultság; a liberalizmus és a demokrácia eszményeit tartotta szem előtt, hitt a haladásban. Munkásságát az avantgárd művészet egyik meghatározó előzményeként tartják számon, az expresszionista költők előszeretettel hivatkoznak rá elődjükként.

1855-ben jelentette meg Fűszálak címet viselő, 12 versből álló kötetét, melyet munkássága során több ciklussal is bővített. A kötet egyik leghíresebb verse a Hallom Amerika dalát, mely azt próbálja szemléltetni, hogy az egyéni törekvések közös, országot építő munkában adódnak össze. Az amerikai polgárháborús élményeit a Dobpergés-ciklus (1865) verseiben – például Lincoln elnök halálára (“Ó Kapitány, Kapitányom!”) -, és a Feljegyzések a háborúból (1875) című prózai kötetében örökítette meg. A háborúban ugyan csak tudósítóként, betegápolóként vett részt, de rengeteg sérült és haldokló emberen próbált segíteni, levelet írt családjaiknak, utolsó kívánságokat teljesített; így teljes képet kapott a háborús életről, versei épp ezért lettek olyan ütősek és igaziak.

Egy illusztráció a Whitman Illuminated: Song of Myself utólagosan elkészített és illusztrált változatából

Élete során sajnos a célközönség csak kis részéhez jutottak el versei, de az angol és francia költészetre már akkor nagy hatást gyakorolt. Verseit magyar nyelvre Babits Mihály, Füst Milán, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc kezdte el lefordítani, ezzel pedig a hazai avantgárd költészet is formálódni kezdett.

LINCOLN ELNÖK HALÁLÁRA

Ó Kapitány, Kapitányom! Szörnyű utunkat már teljesítettük,
A kínzott, meggyötört győzelem miénk, nem amit kerestünk.
A kikötő közel, hallom már, mindannyian ujjonganak,
Százak várják érkezését e bősz, erős hajónak;
De óh lélek, lélek, lélek,
Ó vörösen vérző szívek,
Kapitányom néz rám fekve
Hidegen, halálba esve.

Ó Kapitány, én Kapitányom ébredj, halld a hangot!
Ébredj, – zászlónk felrepül – érted szól kürt, harangok,
Tiéd az ünnep, a szalagkoszorú, érted zsúfolt a part,
Téged hívnak, a Te lángjaidat, a Te hatalmadat;
Itt! Kapitányom, apám,
Karjaimban arcod!
Álmok sírnak fekve,
Hidegen, halálba esve.

Kapitányom nem válaszol, ajkai sápadt csendbe,
Apám nem érzi, hogy tartom; nincs sóhaja, nincs keserve.
Hajónk horgonyt vet, dalol, befejeztük utunk,
Szörnyű világból hazánkba győztesen jutunk.
Ujjongj, óh part, óh harangok!
De én gyászba lépek,
Hol Kapitányom fekve,
Hidegen, halálba esve.

Guillaume Apollinaire (1880-1918)

Rómában született törvénytelen gyermekként, olasz és lengyel gyökerekkel rendelkezett. Valódi neve Wilhelm Albert Vladimir Apollinaris de Kostrowitzky. Gyerekkorában számtalanszor költözni kényszerült édesanyjával és öccsével; Monacóban, Cannes-ban és Nizzában járt iskolába. 1901. augusztusától házitanítóként dolgozott a  Rajna-vidéken; ekkor nagy hatással volt rá a német népköltészet, a liedek és a szimbolizmus. Párizsba való költözése után (1902) a francia avantgárd kiemelkedő alakjává vált; baráti kapcsolat fűzte Picassóhoz, Henri Rousseau-hoz, Max Jacobhoz. 1908-ban megismerkedett Marie Laurencin festőnővel, akivel öt évig élt együtt. 1913-ban jelent meg Szeszek című verseskötete, mely 15 év költeményeit gyűjtötte össze, így nem meglepő, hogy első darabjai még szimbolista jellegűek, a későbbiek már kubista és a szimultanizmussal kísérletező alkotások; az írásjelek pedig szándékosan elhagyottak. Ez a költő szerint rugalmasabbá teszi a szavak lírai jelentését. Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának, ám 1916-ban egy súlyos fejsérülés miatt leszerelni kényszerült. Ez szerencsére nem akadályozta az alkotásban, így két évvel később összeállította a Kalligrammák címet viselő kötetét, melyet a háború során elesett René Dalize-nak ajánlott; ám csak halála után adták ki. 1918-ban, fél évvel Jaqueline Kolbbal való házassága után spanyolnáthában hunyt el.

Költészete nem sorolható egyik avantgárd irányzathoz sem; de jelentős hatással volt a francia művészetre és a XX. századi líra alakulástörténetére egyaránt.

A megsebzett galamb és a szökőkút

Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij (1893-1930)

Grúziában született költő, drámaíró, publicista, az orosz futurizmus vezéralakja; verseiben, cikkeiben, meghökkentő plakátjaival a polgári erkölcsöt és az irodalmi élet tekintélyét támadta. A legnagyobb kommunista költőként ismerték, pedig sosem volt a Kommunista Párt tagja.

Első verseit 1912-ben publikálta, ugyanebben az évben két kubo-futurista társával közösen közzétették a Pofonütjük a közízlést című kiadványt és versgyűjteményt. A Moszkvai Képzőművészeti Intézet 2 év után futurista mivolta miatt többek között őt is eltanácsolta; ekkor kezdett plakátkészítő és karikaturista pályafutásba. 1919-1921 között mintegy 3000 plakátot rajzolt az orosz távíróügynökség számára, melyeket a Roszta ablakokban tettek közzé. Szövegei alapján készültek az első szovjet filmek; néhányban főszerepet is játszott. 1922-1930 között bejárta NyugatEurópát, az Egyesült Államok és Mexikó városait; olyan művészekkel ismerkedett meg, mint Picasso, Aragon, Diego Rivera. Életének utolsó éveiben ellentétbe került a bolsevizmussal;  támadások érték, az amúgy is labilis lelki állapotán ez nem segített, így 1930. április 14-én saját lakásán követett el öngyilkosságot – csak 36 éves volt.

Új költői nyelvvel, harsány hangnemben írt, sajátos ritmikája és mondattördelése volt, lépcsős versformát alkalmazott. Lírai és epikai elemek összekovácsolásával megalkotta a poéma műfaját. Témái többnyire a forradalom, a vallás, a művészet és a szerelem voltak; ezeket szimultán technikával és meglepő asszociációkkal ábrázolta.

A FORRADALOM ÓDÁJA


Néked,
akit kifütyültek,
kikacagtak a zord ütegek,
néked,
akin szuronyok erdeje üt sebet:
gaz szitkok özöne felett
zeng ajkamon ünnepi szó,harsog diadalmas, ódai
“óh!”
Óh, te állati!
Óh, te gyermeki!
Óh, te garasos!
Óh, te csoda-nagy!
Vagy mit lehet még mondanom?!
Mi lesz belőled, aki kétarcú vagy?
Pompás épület?
Véres romhalom?
A bányászt,
aki áttör az érc sürü tömbjén,
a szénpor glóriában a munkást
ünnepeled:
a füst ma a tömjén,
dicséred az emberi munkát.
S holnapra
a Szent Vaszilij
a magasban
irgalomért hiába mered –
hathüvelykeseid – csupa vadkan –
megdöntik a Kremlben az évezredeket.
A Szláva
hördül és közelg a halál.
A szirénák jajszava fojtott.
Csupa lék a naszád,
s matrózaid osztaga jár,
hol egykor
egy elhagyott
macska sikoltott.
S azután!
A bajuszt hetykén megsodorintják.
Az ittasodó düh harsan.
A puska-agyak a hídról letaszítják
a vén admirálisokat Helsingforsban.
Még tegnapi sebeid áztatod,
s én újra nyitott ereket látok.
Üvölti a nyárspolgár:
– Légy háromszor átkozott!
de én,
a költő:
– Légy négyszer is áldott!

Kassák Lajos (1887-1967)

A magyar avantgárd irodalom legkiemelkedőbb, nemzetközi szinten is elismert alakja volt. Képzőművészként, költőként és irodalomszervezőként is számottevő életművet hagyott hátra; számos fiatal tehetségnek segített kibontakozni, tevékenysége többek között Szabó Lőrincre és József Attilára is hatott. Szerinte a művészet nem állítható közvetlenül társadalmi célok szolgálatába, az önelvű szépségeszményt viszont teljes mértékben elutasította. Úgy vélte, a műalkotás nem puszta esztétikai tárgy, hanem aktív tett, tevékenység. Álláspontja szerint a művészetnek le kell bontania a magas- és a tömegkultúra közötti határokat, hogy mindenkié lehessen; ezért egy új művészeti nyelv megteremtésén dolgozott.

1912-ben Életsiratás címmel jelent meg első novelláskötete, 1915-ben pedig első verseskötete, az Éposz Wagner maszkjában, melynek versei Walt Whitman költészetét idézik, ugyanakkor expresszionista vonásokat is mutat. Ugyanebben az évben indította el első folyóiratát A Tett címmel, de ezt egy év múlva háborúellenessége miatt betiltották. Kassák ezután sem csüggedt, meg is alapította a Ma című folyóiratot. Idővel összetűzésbe került a kommunista kultúrpolitikával, és a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. 1921-ben újabb verseskötete jelent meg  Világanyám címmel. Fő műve, A ló meghal a madarak kirepülnek 1922-ben jelent meg, ezzel alapozva meg a ’20-as évek konstruktivizmusának egyik legkidolgozottabb költői programját. 1926-ban hazatért Bécsből, 1927-től pedig a Dokumentum és Munka című folyóiratokat szerkesztette, továbbra is független avantgárd szellemben. Az Egy ember élete (1927-1935) című önéletrajzi műve miatt ismét ellentétbe került a kommunista kultúrpolitikával, évekig nem is publikálhatott. 1957 után íróként ,,tűrt”, képzőművészként ,,tiltott” kategóriájú volt, ill. sem Párizsba, sem Rómába nem engedték ki saját kiállítására.

A modernség irányzatai ekkor még igen frissek voltak a magyar közönségnek, ezzel magyarázható Kassák csekély létszámú olvasója. A halála utáni neoavantgárd felerősödése nyomán megnőtt az iránta való érdeklődés; a svájci Galerie von Bartha és László Károly még a ’70-es években is népszerűsítette.

MUNKÁSPORTRÉ

Ezt a fejet nem formálta saját képére az Isten
ezt a fejet a tegnap emléke és a ma kétségei gyötrik
ebben a fejben forradalmak magvai csíráznak
erre a fejre régóta lesben áll a hóhér
ezeket a kezeket a teremtés eszméje vezérli
ezek a kezek balról áldottak és megátkozottak jobbról
ezek a kezek lesújtanak és felemelnek egyszerre
ezek a kezek bilincsek nyomait viselik
ezek a kezek nem kulcsolódnak imára
ezek a kezek undorodnak a vértől
ezek a lábak nem csúsznak el egy narancshéjon
ezek a lábak összekötik nyugatot a kelettel
ezek a lábak agyontapossák a sárkány hét fejét
ezek a lábak eljutnak arra a tájra melyről a fej álmodik
ez a szív zsarnokok fegyvereitől sebzett
ez a szív saját parazsától újjászüli önmagát
ez a szív az én szívem ikertestvére
ez az ember olyan amilyen én vagyok
egyazon ég alatt
egyazon dalt
daloljuk
vetésről
aratásról.

Kassák Lajos egy illusztrációja

Füst Milán (1888-1967)

A Fürst Milán Konstantin néven született költő volt a magyar szabadvers megteremtője, Kassák Lajos mellett legnagyobb művelője; vele ellentétben azonban Füst  nem ontotta magából oly könnyedén a verseket; azokat lassan, megfontoltan írta. Költeményei csak hosszas munka után lettek olyanok, amilyennek korunk ismeri. Élete során kevesebb, mint száz verset írt, ezekben elhagyta a ritmikát és a rímeket – de helyenként még érezhető bennük a görög verselés -, a végletekig díszletezte őket, a részletezések már-már groteszkként hatnak; ezekhez pedig mindig pesszimista téma és hangvétel társul.

Első költeményei a Nyugatban jelentek meg; a versírásból azonban nem tudott megélni; legnagyobb szerencséjére felesége, Helfer Erzsébet jó anyagi hátteret tudott biztosítani zsörtölődő férjének, így ő nyugodtan elmélyülhetett a művészetben. Füst ekkor kezdett el drámákat írni, amitől hamar el is ment a kedve; két fennmaradt történelmi drámáját ( Boldogtalanok, IV. Henrik király) csak évtizedekkel később vitték színpadra, pedig már akkor elismerték, hogy jó művek. 1920-ban jelent meg Nevetők című elbeszélése, 1923-ban a Boldogtalanok, 1942-ben A feleségem története lélektani regénye, ami a világháború után elsöprő sikert aratott. Az 1904-1944 között írt naplójegyzeteinek egy része egy budapesti bombatámadás során megsemmisült. 1948-ban egyetemi tanári címet szerzett, és Kossuth-díjat is kapott.1949-1955 között nem publikálták a műveit, de mindvégig a Nyugat munkatársa volt. 1967-ben neurózisban halt meg, nem sokkal a Boldogtalanok Vígszínház-beli premierje után.

Utólagosan fontos megemlíteni, hogy Füst Milán csak mélabús verseket tudott írni. Egy végtelenül komor, ám emberszerető férfiról van szó, aki elutasította az akkori életet, és egy, az ő énjéhez hasonló világképet szeretett volna megteremteni; hogy sikerrel járt-e, vagy sem, az ő titka maradt. Egy biztos, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Weöres Sándor és az őket követő nemzedékek is sokat köszönhetnek neki, nélküle talán nem tudták volna kibontakoztatni tehetségüket. Emlékére és tiszteletére 1975-ben Füst Milán-díjat alapítottak.

 

 

ÖNARCKÉP

Horgaselméjű s szikár
Aggastyán akarok én is lenni, olyan, mint maga az Úr…
S ha majd számonkérnéd tőlem a gyermekeimet, 
Megvetéssel fordítom el akkor a fejem…

Mert nincsenek gyermekeim, e vigasságban nem volt részem, – mint az arabs szamár,
Ki megszagolván honni földjét, új ösvényre fordul hirtelen, –
Úgy indultam el én is egykor biztos útamon.
És nem az öröm útját választottam én sem, – ám a kopár sivatagét, 
Hol vörös a földek szintje, s nem legelész semmiféle nyáj, –
De hol majd megpróbáltatik, ki mit bir el?
S ha nem ád ott az égi Atya enni, azt kitartom-e? 
S a szomjúságtól majd jajongok-e?
S a bitangságban majd, hogy elbitangolok-e?

S minden tudásban kerestem egyre új tudást
S a dicsőségben nagyobb dicsőségeket
S hol világos volt az ég, nagyobb világolást
S az asszonyölnél égetőbb és még nagyobb sötétet…

Úgy látom, öregember én már nem leszek.
S most folytassam a régit addig is? – Ó jaj, – kiáltanám egy ablakból talán,
De gúnytól félek s elbúvok magamba, 
Négy izzó fal mered reám csupán, –
Az Úristennek vörhenyes haragja, –
Majd bólogatva, lassan elmegyek.
S mint ki régen hordja már szivében a halált, –
Kárvallott számadó, megbántott, régi szolga
S ki birót ment el keresni, de nem talált.

Természetesen nem csak a felsorolt költők dolgoztak szabad versekkel, magyar viszonylatban nézve például Kaffka Margit, Déry Tibor és Orbán Ottó is igen kiemelkedőek voltak. Ők mindannyian sokat adtak hozzá az irodalomhoz; verseik még ma is sokakra hatással vannak, olyannyira, hogy a szabad versek egy új korszakát éljük, és fogjuk is még egy ideig.

Tags: irodalom, magyar irodalom, szabadvers, walt whitman Categories: IRODALOM
Related Posts