27 évvel ezelőtt távozott közülünk az Újhold-líra és alapvetően a magyar irodalom kiemelkedő női alakja; az író, műfordító és pedagógus, Nemes Nagy Ágnes.
Nemes Nagy Ágnes Budapesten született 1922. január 3-án és 1991. augusztus 23-án hunyt el ugyanott. Sajnos kevés igazán emlékezetes női író életműve maradt fenn a magyar irodalomban, azonban Nemes Nagy széleskörű öröksége a szerencsés kivételek közé tartozik. Kossuth- és József Attila-díjas volt, írt esszéket, fordított és pedagógusként is tevékenykedett. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult magyar-latin-művészettörténet szakon, elsősorban azonban francia és német nyelvű műveket fordított, mint például Corneille, Racine, Moliére, Victor Hugo, Rilke vagy Brecht szerzőktől. A magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt, hozzá kötődik többek közt Babits Mihály költői portréja, mégis lírája az, amit talán a leginkább vizsgál az irodalomtörténet.
Magam után húzom magam,
mint egy csapzott esőköpenyt a földön.
(részlet A fehér noteszból című versből)
Teljesen más kultúraképpel rendelkezett, mint ,,újholdas” társa, Pilinszky János (sokszor vonnak párhuzamot a két költő között) – a protestáns etikából táplálkozott, amit ötvözött a karteziánus megismeréssel és világértelmezéssel; nagy hatással volt rá Descartes. Nemes Nagy lírájának állandó dilemmája az, hogy hogyan lehet definiálni a világot és önmagunkat, a kulcstevékenységek ehhez az analízishez pedig a látás és a nézés: az ismereteket ezeken keresztül szerzi a világról. Távolság és idegenség van a tudat és a dolog között, az ember idegenként létezik a természetben.
Legfőbb mintájának Rilke tekinthető, azonban a rilkei tárggyá válás Nemes Nagynál jellé válássá alakul. Költői tekintetét erőteljesen jellemzi a figyelem és a fegyelem, ebben mélyen rokon Pilinszkyvel, bár erősebben jelennek meg nála a metaforizálódó és antropomorfizálódó tárgyak, mint kortársánál. Ezzel függ össze a tükrözés, egy alapvető ars poeticus gesztus, amely megmutatja, hogy a szubjektum hogyan viszonyul önmagához. A versei majdnem mindig ars poeticusak, sokszor merülnek fel az olyan kérdések a művekben, mint például az, hogy mi is költőnek lenni, de megjelenik az is, hogy költőnő hogyan viszonyul a saját költőiségéhez, a költői szerephez; ez különösen észrevehető a Között című kötetén és versén is.
„És lent a súly. A síkon röghegyek
nagy, mozdulatlan zökkenései,
amint feküsznek, térdenállnak
az ormok és a sziklahátak,
a földtan szobrai,
a völgy egy percnyi figyelem-lazulás,
aztán megint a tömbök és a formák,
meszes csonttól körvonalig
kővé gyűrődött azonosság.
Az ég s a föld között.”
(részlet a Között című versből)
Nemes Nagy az Újhold nemzedékéhez tartozott, amely folyóirathoz olyan alakok kapcsolódnak, mint Mészöly Miklós, Ottlik Géza és Rába György. Az Újhold költői a tárgyias líra képviselői voltak: tárgyközpontúság jellemzi a költészetüket, Nemes Nagyra külön jellemző az anyagszerűbb tárgyiasság. Az erős intellektualitás végig jelen van az alkotásokban, Rilke mellett Elliot volt nagy hatással Pilinszkyre és Nemes Nagyra, utóbbi munkássága azonban kevésbé személyes és inkább az abszrakt jelzővel illethető. Ki kell emelni még az újholdasokhoz kötődő csend-poétikát: produktív művészi teljesítményként a csend és a hallgatás a művek állandó témáivá váltak, a történelmi traumák pedig egyenesen vezettek a tárgyiasság, valamint a feldolgozási folyamatok felé.
Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
(részlet a Szomj című versből)
A történelmi eseményekhez a költészet nyelvét felhasználva tanúként álltak; ez az etikai alapozottság külön megemlítendő a folyóiratnál, míg egyedül Nemes Nagyot nézve ez nem ars poeticus gesztus volt, hanem egy kiinduló alap. A szubjektum folyamatos változásban van, emögött pedig a történelmi szituációra figyelhetünk fel, ami miatt a világot többé nem lehetett egyféleképpen látni.
A lírai tanúságtétel mellett a költőnő a való életben is példaértékűen viselkedett a viharos történelmi időkben – a Holokauszt idején akkori férjével, Lengyel Balázzsal üldözött zsidókat mentettek, később a 70-es és 80-as években pedig szorosan tartotta a kapcsolatot az emigrált magyar irodalmárokkal. A XX. század második felében az irodalmi élet kiemelkedő szereplője volt, életműve terjedelmes és változatos, ezen okok eredményeképp a legnagyobb magyar női irodalmárok egyikeként tartjuk számon.
