“Különös nyár-éjszaka volt” – Nyár az irodalomban

Viski Ádám 2018. jún. 23. 0 0

Június beköszöntével eljött a jó idő is, a nap hét ágra süt, a gyümölcsök pedig földig húzzák a fák ágait. Sok diák örömére már az iskolákban is befejeződött a tanév, és kezdetét vette a nagybetűs VAKÁCIÓ! Bár az osztálytermek már kiürültek, mi mégis úgy láttuk, hogy eljött az ideje körültekinteni a nyári versek irodalmi palettáján. Évszaktoposz sorozatunk utolsó részében a forró nyári hónapok által megihletett versek vegyes csokrát válogattuk össze számotokra.

Az idei komor ősz, hosszú, melankolikust tél és a reménnyel kecsegtető tavasz után elérkeztük a napsugarakkal teli nyár bemutatásához. A fülledt meleg hónapok elégnek bizonyultak ahhoz, hogy dalra fakasszák irodalmunk leghíresebbjeit, kit így, kit úgy. Az biztos, hogy bőven volt miből válogatnunk, sőt a nyár irodalma nem vártan színesre sikeredett.

Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.

Forrás: Költögető

A nyári versek végigpásztázásával jól látható, hogy a nyár toposza több jelentéssel is bír. Közülük kiemelendő az idilli megvilágítás, az évszakot teljességében visszaadni akaró értelmezés: fülledt időjárás, zöld legelők, napos délutánok, virágos rétek, gyümölcsfák, izzadságcseppes homlokok, na és persze egy arasznyi erotika. Ezek a versek mégsem vesznek el a klisék világában, inkább impresszionista benyomáskeltéssel egy valódi életképet varázsolnak az olvasók szemei elé. A többletjelentés sem hiányozhat a nyári versekből, az alkotások többségében a nyár nem csupán magában témaként áll, hanem keretet nyújt, más poétikai eszközökkel kölcsönösen igyekszik átadni a június-július-augusztus hónap idilli varázsát, valamint a versek fő mondanivalóját is. Nem tájleírásról beszélünk, de a hangulatteremtéshez elengedhetetlen a nyári hónapok érzetének előidézése. A költemények olvasása közben szinte érezzük a bőrünkön a nap melegét, halljuk a madarak énekét, s talán még egy izzadságcsepp is legöröngyözik az arcunkon.

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár, még egyre vár.

Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.

Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.

Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ital illatja tégedet vár.
Nektár.

Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.

Georges Seurat: Vasárnap délután Grande Jatte szigetén

A nyári toposzképzés több szempontból is rokonságot mutat testvéreivel: egyfajta párhuzam vonható a tél, a tavasz és az ősz toposzával is egyaránt, együtt alkotnak egy egészet. Gyakran ugyanis összekapcsolják vagy függőségi viszonyba állítják költőink a nyarat alkotásaikban más évszakokkal. Bár a nyár szép és boldogsággal teli, mégsem örök, s számos vers lírai alanya tudatában van ennek az elmúlásnak. Így negatív példaként áll előttünk a nyár, azt sugallja, hogy egyszer minden bohém élvezetnek vége szakad, eljön az elmúlás, az az időszak, amikor már csak emlékképekből tekinthetünk vissza a megtörténtekre, és ez az érzés olyan melankolikus fájdalommal jár együtt, ami elől senkinek sincs menekvése.

Sok poéta azonosítja az emberi élet korforgását a természetével. A sok hasonlóság és a jól beazonosítható szakaszok ellenére azonban a hangsúly pont a természet és az emberi élet ellentétes mivoltán van. A természet állandóan, de hasonlatosan váltakozik: tavasz-nyár-ősz-tél újra és újra.  Az emberi életnek is megvannak a maga “évszak szakaszai”, ezek közül az élet nyara egyértelműen az ifjúság időszakával azonosítható, a lényegi különbség azonban abban rejlik, hogy míg az évszakoknál van lehetőség megújulásra, azaz követheti a telet a frissítő tavasz, majd az ifjú nyár, addig az emberi életben erre nincs vagy csak elvont értelmezésben van lehetőség. A halál után nem jön újjászületés.

Radnóti Miklós: Koranyár

1.

Kis réten ülök, vállig ér a fű
s zizegve ring. Egy lepke kószál.
S zizegve bomlik bánatom, a nap
felé az útról könnyü por száll.

Leül a fű is, fényes szél taszítja,
az égi kékség ráncot vet fölöttem,
apró neszek s apró szöszök repülnek
a fák közt, merre verset írva jöttem.

2.

Szavak érintik arcomat: kökörcsin, –
suttogom, – s te csillogó, te kankalin,
Szent György virága, Péter kulcsa te!
hullámos folt az árok partjain!

S ha elvirítsz, majd jön helyedre más,
törökszegfű jön, apró villanás!

3.

Fölállok és a rét föláll velem.
A szél elült. Egy kankalin kacsint.
Elindulok s a másik oldalon
a hullószirmu törpe körtefák
hirdetik, hogy úgysincs irgalom.

4.

De jön helyükre más. Megyek
és jön helyemre más. Csak ennyi hát?
akárha vékony lába tűnő csillagát
a hóban ittfeledné egy madár… –

Micsoda téli kép e nyárra készülésben!
és szinte pattog ujra már a nyár.

Bokor mozdul s a fúvó napsugáron
egy kismadár megrémült tolla száll.


József Attila: Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol –
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél –
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

Edward Henry Potthast: Happy Days

Vannak azonban olyan alkotások is, ahol a nyár épp valami misztikumot fejez ki. Azt mindig fontos megjegyezni, hogy egy-egy alkotást annak a tükrében is kell vizsgálni, hogy az milyen időszakban íródott. Ady egyik leghíresebb versében , az Emlékezés egy nyár-éjszakárában például a nyár a háborúellenesség kifejezésére szolgál. A lírai énnek valami dereng egy különös nyár éjszakáról, egyéni meglátásba helyezi a nyári évszakot, összekapcsolja a babonák és a misztikum világával. Ady ezen versében nem is teljesen toposzként kell olvasnunk a nyarat, de mindenképp fontos versszervező elemként van jelen, ami hozzátesz a költemény értelmezéséhez, megadja a kulcs időpontot a háború alatt.

Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára

Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyuság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt,
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa,
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat,
Az Ember büszke legénye,
Ki, íme, senki béna volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő,
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.

Huszár Boglárka: Nyár

A kortárs köntösbe öltöztetett nyár értelmezéseket is érdemes lehet kicsit jobban megfigyelni. A szabad versek még tágabb terepet engednek a nyár évszak különleges felhasználásnak, új jelentésekkel bővítik ki azt, mit is jelenthet egy egyénnek ezen évszak. A sűrű emlékek között megbújó életérzések mind-mind egy-egy egyéni hangulatot adnak át- valahogy ebben rejlik a modern költészet nyitja is- a költők szabadon beengednek minket a fejükbe, nyárhoz kapcsolt emlékeik sokasága nyílt tereppé válik az olvasók számára. Mégis mindig valami mást kapunk, valami egyénit, valami elemien szomorút.

Nádas Péter: Nyár

Vastag ködfelhő keresztülszakítása.
A győzelem diadalmas alakzatában szállnak az évfordulós repülőgépek.
A parkban galambok tipegnek.
Már csaknem kitombolta magát a nyár, amikor közlik, hogy többé már nem lesz igazi nyár.
Az időjósok szerint jégkorszak következik.
Az előregyártott elemekből készült házakban nincs kéménylyuk.
Nem tudom, mivégre telnek ezek az órák.
Még a múlt gyümölcsébe sem haraptam, mert féltem a férgektől, s ezért még azzal sem vigasztalhatom magam, hogy én bizony már láttam férgeket.
Nem.
Férgeket sem láttam.
A homályos üvegek eltakarják az arcom.
Állandóan figyelem.
Ám figyelmem éppen úgy gyümölcstelen, mint az ágyékom.
Van időm.
Elképzelhetem ugyanezt zöldben.
Elképzelhetem, mintha ez a vegetáció, aminek középpontja most én vagyok, elképzelhetem, mintha nem körülöttem forogna.
Egy újszülött sérthető testét képzelhetem a közepébe.
Elképzelem, amint a szélre szorulva figyelem ugyanazt, amit most máshonnan figyelek.
Nem a tárgy, csak a nézőpont változna meg.
De a nézőpont megváltoztatná a tárgyat is. És ez 10a lény jelentené azt a sérthetetlen folyamatosságot, amiért most a saját múltamba kell visszamennem.
De a múltat is lezártam.
Nem akar jövővé válni a jelen.
De aludni jó.
Jaj, nagyon szeretek aludni.
A fal felé fordulva.
Álmok egy nyári délutánon!
Csorranjon eltátott szájon a nyál!
De nem lehet aludni se mindig.
Az idegpályák egy idő után nem kényszeríthetők alvásra.
Pedig még ez a félálomnak sem nevezhető próbálkozás is jó.
Mégsem fordulhatok mindig a magam képeibe.
Végül is abban vagyok kénytelen folytatódni, aminek legszívesebben teljesen hátat fordítanék.
Ezt nevezik az élet gyakorlatának.
Pedig többször elképzeltem már olyan napokat, amikor reggeltől estig és estétől reggelig aludnék.
És az életem így telne el.


Závada Péter: Remíz

Nem tudom elfogadni, hogy lassan
véget ér ez a nyár is, és aztán már
nem lehet változtatni rajta. Az képtelenség,
hogy mától az elöl felejtett tej vagy
a számban a fogak egy új időszámítás
szerint romlanak. Legalább át kéne
csempészni magamból valamennyit
ebbe az új korszakba, hogy ezután is legyenek
a múltammal kapcsolódási pontjaim.
Csak vigyázni kell, nehogy lebukjak:
a szemeim vörösek és be vannak
dagadva, persze, hagymát vágtam,
vagy úszni voltam, és kicsípte őket a klór.
Két hete nem láttalak, és amióta
másnál alszol, már csak a forró laptop
hagy vörös égésnyomokat a mellkasomon.
Mi lesz, ha a legelején félbeszakad
ez a gondolatfonál, és sehogy se
jut eszembe, hogy kéne folytatni?
De azt se lehet, hogy folyton írom,
amit gondolok, az utcán, mondjuk
a telefonomba, biztos elütne egy villamos,
és akkor már mindegy volna. Átható
fűszaga van ennek a hétfőnek. Biztos
kenderolajjal kenik az alkatrészeit.
A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.
De lassan úgyis vége, kivonják a forgalomból
ezeket a rozsdás napokat is, én pedig
egyedül ébredek majd a remízben,
sötétedés után, mert úszásból jövet
elaludtam a leghátsó ülésen, és senki
nem szólt időben, hogy le kéne szállni

Kiemelt kép: listchallenges.com

Tags: irodalom, József Attila, Kosztolányi Dezső, Nádas Péter, Nemes Nagy Ágnes, nyár, Radnóti Miklós, toposz, Závada Péter Categories: IRODALOM
Related Posts