Irodalomóra: Miként tanítsuk? Tudomány vagy művészet?

Bán Boglárka 2018. szept. 25. 0 2

Ahhoz, hogy a címben feltett kérdéseket megválaszoljuk, újabb kérdéseket kell feltennünk, mivel véleményem szerint az, hogy ma mit is tekinthetünk irodalomnak merőben szélesebb skálán mozog, mint akár a hatvanas, hetvenes években. Ma mi számít irodalomnak? Hogyan definiáljuk az irodalmat?

A probléma gyökerét a mai közoktatásban kell keresni: jelenlegi kerettantervek rugalmatlansága, a tanórák felépítése, a kísérleti tankönyvek évenkénti cseréje és a kötelező olvasmányok lassan változó listája mind megnehezítik az irodalomoktatást. Mindehhez még csatlakozik egy tanári attitűd, amely vagy képes az általános- és középiskolás fiatalok érdeklődését felkelteni egy, a megszokottól teljesen eltérő, mégis kreatív irodalmi téma/mű/feladat kiválasztásával, vagy az előírtakat követve olyan tanórákon vesznek részt a diákok, amelyeken képtelenek izgalmasan tanulni, rácsodálkozni egy-egy adott téma sokszínűségére. Pedig, ha igazán belegondolunk, más tárgyak tanulásakor is tények, adatok, számok és fogalmak veszik körül a fiatalokat, amelyek ismerete cseppet sem szükségtelen. Mégis azt kell belátnunk, hogy a fantázia, a kíváncsiság, a beszélgetés, a közös gondolkodás helye mind lehetne, sőt irodalomórának kellene lennie!

Feltételezzük, hogy az irodalmat mint tudományt lehet és kell oktatni. Ebben az esetben mindaz, ami művészet, veszít értékéből, ugyanis ekkor válik hangsúlyosabbá egy-egy költő vagy író életrajza, előbb ismerjük meg az embert, mint költészetét. Hasonlóképpen gondolkodik erről dr. Fűzfa Balázs is az Élményközpontú irodalomtanítás című munka előszavában:


A magyar iskolák 95%-ában ma is az irodalomtörténet az úr, a lineáris és életrajz alapú magyartanítás uralja a hétköznapokat.


Az oktatásban a kronologikus előremenetel egy olyan hagyománnyá vált, amit szükségszerű megkérdőjelezni a lehetséges változás érdekében. Egy olyan tanmenet és oktatási stílus (ha fogalmazhatunk így) kialakításának eszménye merülhet fel, amely eleget tesz a 21. század adta lehetőségeknek és képes értékeket őrizni, ismertetni, olvastatni.

Forrás: unideb.hu

A kezdetekkor (szem előtt tartva, hogy minden kezdet nehéz egy gimnazista számára) az ókori mitológia és színház tanítása helyett szemléltetni kéne, mi minden lehet irodalom, milyen szerepe van az ember életében, esetlegesen vendégelőadókkal egyeztetve beszélgetéseket tartani hasonló témákban. Interaktív órák keretein belül „rákényszeríteni” a fiatalokat a véleményalkotásra, adott gondolatmenet továbbfűzésére. Az irodalomnak megvan a helye a tudományok között is, legyen szó irodalomelméletről, irodalomtörténetről, de mégis, a gimnazisták számára egy rugalmasabb, változékony, izgalmas, átfogó tematikát lehetne kidolgozni, amely maga után vonna egy, ha nem is azonnali, de gyors szemléletváltást, hozzáállást.

Mindezek fényében hogyan válhat az irodalom a fiatalok számára mégis művészetté? Itt kerül elő az olvasás szeretete, hiszen erre kell törekednünk, és ha ez megvan, hatalmas kaland indul a korok, költők és írók, líra és próza világában. Az irodalom, az olvasás gondolkodni tanít, s megadja az egyedi szabadság teljes határtalanságát. Túlságosan nagy kincs az emberi fantázia ahhoz, hogy lemondjunk róla. Mindig szükségünk lesz egy olyan világra, amit magunk álmodunk meg, minden részletét mi tervezzük és alakítjuk. Ehhez pedig az első lépés az olvasás szeretete, amit valóban, de igazán nem helyettesíthet semmi. Idézve Gadamert :


Az olvasás (…) csendes módja annak, ahogyan valamit újra szóhoz engedünk jutni.


Mit olvassunk? Mit olvastassunk? Úgy vélem, a változások nem eredményezhetik a teljes tananyag törlését. Továbbra is ismerni kell a világirodalom remekeit s szerzőiket (Thomas Mann, Victor Hugo, Stendhal, Bulgakov, Tolsztoj, Balzac, Émile Zola, Dosztojevszkij, Edgar Allan Poe, stb.), de ezt sem úgy, hogy a diákok lejegyzetelik a tartalmát, és haladnak tovább. Egy-egy részlet, novella, vers közös olvasása, értelmezése hasznosabb lehet, hiszen arra kérjük meg a tanulókat, hogy aktívan legyenek jelen, gondolkozzanak, gondolataikat osszák meg. Ez alapján következtetéseket vonhatunk le, mi az, ami közelebb hozható, amiben elmélyülhetünk, amiből tanulhatunk és taníthatunk. S nem szabad megijednünk, ha nagyobb érdeklődés mutatkozik kortárs darabok iránt, hiszen napjaink irodalma is szólni akar valakinek és hálás feladat lehet a mai gondolkodást, témaválasztást, problémafelvetést ismertetni a fiatalsággal.

Forrás: indianruminations.com

Rengeteg cikk, szakember, tudós foglalkozik azzal, mi lesz a nyomtatott könyvek sorsa a közeljövőben, hogyan csökken az olvasó emberek száma az évek múlásával, s itt nem az információszerzés céljából történő olvasásra gondolunk, hanem a megértő, alkotó olvasásra. Azt hiszem, vállaljuk vagy sem, a mi feladatunk nem csupán a nyomtatott könyv kultuszának továbbörökítése, hanem az is, hogy a következő generáció még akarja kézbe fogni a regényt, akarjon lapozni, szagolni, olvasójegyet váltani a kényelmesebb megoldások (E-book, online formátumok) helyett.

A fentebb említettek szorosan összefüggenek. Az irodalom művészetként való értelmezése és oktatása nemcsak azt segíti elő, hogy valóban úgy nőjenek fel a gyerekek, hogy maguk képzelik el főhőseiket (amit fantáziájuk szült) és nem a kedvenc sorozatuk, mesefilmjük szereplőit képzelik maguk elé, hanem azt is, hogy ezen felfogásból kiindulva, az új szemléleteket szorgalmazva az oktatás által olyan felnőtt emberek csöppenjenek a való életbe, akik támogatói, elkötelezői a művészeteknek, a hagyományápolásnak, a kortárs kultúra kibontakozásának.

Kiemelt kép: pixabay.com

 

Tags: Balzac, Bulgakov, Dosztojevszkij, Dr. Fűzfa Balázs, Edgar Allan Poe, Élményközpontú Irodalomtanítás, Émile Zola, irodalom, irodalomoktatás, Stendhal, Thomas Mann, Tolsztoj, Victor Hugo Categories: IRODALOM
Related Posts