A mai magyar közoktatási helyzetben az irodalomoktatással kapcsolatban állást foglalni, de még a témával foglalkozni is úgy tűnik olyan, mintha darázsfészekbe nyúlnánk: csípést, marást, szúrást kell elviselnünk. Megáll a darázsfészekallegória, azzal a sajnálatos különbséggel, hogy a darazsakkal ellentétben az irodalomtanítás bennfentesei egy-egy ilyen állásfoglalással, programmal, kutatással, értékeléssel kapcsolatban, egyszóval bármiféle irodalommal történő foglalkozás esetében sem bolydulnak fel, inkább visszahúzódnak a kaptár léppel teli hatszögeibe.