Bár a 2022-es év madara egy harkályféle, nevezetesen a zöld küllő volt (az idei év a barkóscinegéé), most mégis érdemes egy tavaly ősszel, a HVG Könyvek Kiadó gondozásában megjelent, Budapestet egy kanári és egy veréb szemszögéből bemutató gyerekkönyvre figyelnünk. Trogmayer Éva Frida és Gubanc Budapesten című könyvének segítségével egy olyan fővárost ismerhetünk meg, mely egyszerre állít emléket letűnt koroknak és fordítja tekintetünket a velünk élő újdonságok felé.
A Frida és Gubanc Budapesten két tollas címszereplője, vagyis Frida, az Andrássy út egyik villalakásából részben kíváncsisága miatt, részben véletlenül a városba keveredő úri kanári, illetve a városi vagány Gubanc, a Budapest minden kis zegzugát ismerő veréb Egervölgyi Lilla régi képeslapokat idéző illusztrációin suhanva köt életre szóló barátságot. Az elsősorban a kisiskolás korosztálynak szánt kötet a történetmesélés mellett négy kategóriába sorolt információs buborékokkal (történelem, látnivalók, természet, játék és kaland) segíti a városi terekben történő eligazodást. Olyan, madarak és emberek számára egyaránt fontos információmorzsák ezek, melyek a kinti-benti, lenti-fenti világok találkozásáról mesélnek. Ezeket az érezhetően kevésbé „gyereknyelvű”, szakmailag Zubreczki Dávid által lektorált várostörténeti összesítőket, szövegrészleteket a történettel szimultán olvasva olykor sajnos ki is zökkenthetünk az egyébként izgalmakkal teli, fordulatos krimiből.
Hőseink története nagyjából a Kodály köröndnél, vagyis Mici néni lakásánál indul, ahonnan Frida a néni undok macskája miatt kénytelen elmenekülni. Az addigi körülményeinek köszönhetően félénk kanári a kisföldalatti megállójába tévedve hamar segítségre és egyben idegenvezetőre talál Gubanc személyében. Gubancról idővel kiderül, hogy régóta vadászik rá a garázda kóbor macska, Gizda, aki a város összes „alvilági” állatával szövetkezve kész bármikor véget vetni a veréb életének.
A macska elől menekülve a két kismadár együtt járja (vagyis repüli) be a Városliget kulturális és természeti helyszínei után a Margitsziget, az Országház, a Deák tér, a Lánchíd, a Várnegyed, a Gellért-, Sváb- és János-hegyek, a Normafa, a Millenáris, a Bálna, a MÜPA, valamint a Füvészkert és a Nyugati pályaudvar területét. E vargabetűs útvonal állomásait a belíven található madárlábnyomos térkép, valamint a fényképszerű, néhol felülnézeti, igazi „madártávlatos” ábrák segítségével azonosíthatják a kis olvasók. A történet a budapesti kalandok hiánytalan lezárása után is folytatódik, hiszen Frida és Gubanc Danika, az állatbarát kisfiú segítségével Szeged, s egyben egy újabb készülő kötet felé veszi az irányt.
A könyv talán legnagyobb erőssége a vonzó külalak és a minden részletre kiterjedő információs adalékok mellett a történet epizodikusságában, forgószínpadszerűségében rejlik: egy-egy helyszínen sosem töltenek annyi időt szereplőink, hogy az olyannyira unalmassá váljon, hogy az olvasónak elmenjen a kedve a hely megtekintésétől. További pozitívumként mindenképp kiemelendő a karakterek sokszínűsége, hisz Frida és Gubanc mellett olyan alakok tűnnek fel Budapest egén és terein, mint Málé mama, a Szent István Bazilikában élő, nagyothalló bagoly (a város legkedvesebb madara), a hiú, pénzsóvár varjúvezér, Vlad, a megbízható denevér, egy meggyvágó, és igen, még egy zöld küllő is.
Sorukból talán épp a kissé esetlenül antropomorfizált narrátor, Frida tűnik ki, kinek minden részletre kiterjedő elbeszélése helyenként csicsergően naplószerű, a dialógokat pedig madárhangos függőbeszédben tolmácsolja. A kanárilány, bár a szenvedélyes tévénéző Mici néni mellett megtanult egyet s mást a nagyvilágról, bizonyos kijelentései ennek ellentétéről, s így írói következetlenségről (vagy tán épp gyermeki nézőpontról) tanúskodnak. Frida Mici néni unokájától tudja például, milyen a város, mi az a Biodóm, és meg tudja nevezni az állatkert összes vadállatát is, viszont a földalattit nem ismeri. „[A] sötétből egy hatalmas és hangos, sárga szörnyeteg bukkant elő” (10) – így Frida, aki elviekben tudhatta, mi a metró, nem ismerte föl, hiszen még sosem látta azt.
Egy helyütt Frida egyébként ki is jelenti, hogy „igaz, nem vagyok nagyvárosi kanári” (24), miközben éppenséggel kifejezetten nagyvárosi, azonban nagyviláginak tényleg nem mondható. Frida mosolyogtató emberszerűsége, vagy talán inkább érezhető emberalkotottsága olyan további mozzanatokban is megnyilvánul, mint amikor megvárja, hogy „elmúljon a [rosszulléte] a hallucinációkkal együtt” (12), illetve azt is szívesen megtudnánk, anatómiailag hogyan kivitelezhető egy madárvigyor (12), vagy hogyan esik le egy madár álla (?) a döbbenettől (24).
Nem hiába került azonban a Frida és Gubanc Budapesten az Év Könyve 2022 30-as toplistájára, hiszen elolvasása kiváló ürügyet biztosít egy alapos (és meglehetősen hosszadalmas) városnéző sétára. A cselekménybe az informatív Budapest-történetek mellett egyfajta madárbarát szemlélet is vegyül, melyet továbbgondolva rájöhetünk, miért is volna jó Danikához hasonlóan óvni, segíteni (városi) madarainkat.
Kiemelt kép: f21.hu
