A Starbucks Magyarország idén ötödik alkalommal hirdeti meg versíró versenyét, a Starbucks Kávéköltők pályázatot, amelynek tiszteletére a kávézólánc idén limitált példányszámú újsággal és a verseket megjelenítő pohármatricával is készül.

Az idei év pályázatának témája a Természet, amellyel a kávéház a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet. A jelentkezéseket 2023. március 24-ig várják a szervezők. A Starbucks idén második alkalommal együttműködik a Fiatal Írók Szövetségével (FISZ).

Legyél te is Starbucks Kávéköltő!

Szeretsz verseket írni? Úgy érzed, eljött az idő, hogy az asztalfiókból a munkáid nagyobb közönség elé kerüljenek? Jelentkezz a Starbucks irodalmi pályázatára, és mutasd meg a tehetséged!

A kiírás témája

A Starbucks idén ötödik alkalommal hirdeti meg versíró felhívását, amelynek témája a Természet. A felhívás témájával a természet és a környezet fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Olyan alkotásokat várunk a pályázatra, amelyek bemutatják, mit jelent a pályázó számára a természet, hogyan kapcsolódik hozzá.

Nyeremény

A pályázók közül zsűri választ ki 5 döntőst, akik a záró eseményen szélesebb közönség előtt adják elő Pályaműveiket. A zsűri az 5 döntős Pályázó közül választ egy végső győztest annak szakmai ismeretei alapján.

Minden döntős Pályázó (tehát 5 döntős) a Szervező által felajánlott 20.000,- Ft értékű ajándékcsomagot kap. A győztes 30.000,- Ft értékű ajándékcsomagot kap, továbbá a Fiatal Írok Szövetsége által összeállított könyvcsomagot, és az általuk 2023 nyarára szervezett irodalmi táborba is részvételi lehetőséget nyer.

Hogyan pályázz?

A pályázatodat 2023. március 24. éjfélig küldd el a starbucks@flowpr.hu e-mail címre.

A pályázaton részt vehet minden 14. életévét betöltött magyar nyelvet értő és beszélő személy. Pályázni egy darab magyar nyelven megírt, nyomtatásban még meg nem jelent, illetve nyilvánosság számára más formában közzé vagy hozzáférhetővé nem tett saját verssel lehet.

A vers terjedelme maximálisan szóközzel 4000 karakter lehet, műfaját tekintve lírai alkotás. A pályázat két részből áll: az írott lírai mű, valamint annak videóra rögzített előadása.

További információ a pályázat szabályzatával kapcsolatban és a jelentkezés részleteiről a Játékszabályzatban olvasható.

A zsűri tagjai

Seres Lili Hanna, költő, A prae.hu és az ELTE Online rovatvezetője. Az ELTE BTK doktoranduszaként a kortárs magyar irodalom szegénységábrázolásával foglalkozik. Első verseskötete Várunk címmel 2019 áprilisában jelent meg a FISZ gondozásában.

Pion István költő, slammer, újságíró, szerkesztő. Első verseskötete Atlasz bírja címmel jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában, első regénye várhatóan 2024-ben kerül a könyvesboltok polcaira. A Starbucks Kávéköltők pályázatát értékelő zsűrinek a kezdetek óta tagja.

Csalár Bence, nemzetközileg elismert divatújságíró és kreatív szakember. Megjelent könyvei: Színfalak mögött – A magyar divat (2020), A fenntartható divat kézikönyve (2022)

További részletek: www.starbucks.hu/hu/kavekoltok

Kiemelt kép: Könyves Magazin