A Hévíz folyóirat 28. évfolyamának negyedik számát Fancsali Kinga (Marosvásárhely, 2000) költő, az ELTE BTK hallgatója Lázálom a tengertől messze című versével ajánljuk.

Megjelent a Hévíz folyóirat 2020/4-es száma, a 2017-es, 2018-as és 2019-es évfolyam és az idei kiadványok mellett teljes terjedelmében, ingyen és azonnal elolvasható ITT

A koronavírus-járvány gazdasági következményei komoly terheket jelentenek az önkormányzatoknak. A Hévíz folyóirat is kénytelen volt újragondolni a költségvetését. A nyomdai kiadások visszavágása után a lap 2020-as évfolyamának számai tehát ingyenesen, ám csak digitális formában válnak elérhetővé. Egyéb változás nincs: arculatában, tartalmában, minőségében és terjedelmében az eddig megszokott Hévízt szállítja ugyanaz a szerkesztőség. A lap pedig már az Instagramon is bekövethethető. A jelenlegi helyzet ugyanakkor átmeneti, és vissza is tér a Hévíz a nyomtatott formátumhoz, mihelyt ez lehetséges.


Fancsali Kinga – Lázálom a tengertől messze

minden ősszel elsüllyed egy régi város
a megfulladtakat nem gyászoljuk
de visszavárjuk a halászokat
akik vastag kabátot hordanak és segítenek
megérteni mindazt amit el kell felejtenünk
emlékeznek még a kórházakra
hogy minden ablak vízre nyílt
hosszú árnyékok lógtak a fűzfák ágairól
és elkopott sárpizsamák

mikor félek a mély vizektől
akkor gondolok a halottakra
a lakásban minden ablak nyitva
de senki sem akar hallani helyettük
gyomromban kövek
nincs aki kihívja a mentőt

felfektetnek az ágyra
a szomszéd jön át fél nap után
elege van az állandó ordításból
sötét foltok tátognak ahol belém törik a tű
ez egy emlékezés története
egy otthoné ami ott van ahol éppen eszem vagy alszom
általában elsüllyedt városokban
csak kórházra nem akarok gondolni
túl sok volt a fény és
senki nem halt meg a szomszédos ágyakon

túl jól alszom itt és túl sokat eszem
mint egy hosszú nyaralás utolsó napjain
így hívom fel őket
fekete tenger a vonal másik végén
azt mondja kezdjek úszni


A Hévíz folyóirat 2020/4. számának tartalomjegyzéke:

Hévíz folyóirat:

Hévíz Facebook-oldala: https://www.facebook.com/hevizfolyoirat/

Előfizethető 2400 Ft/év áron (6 lapszám) a következő címen: csongradine@hevizph.hu – Csongrádiné Olasz Sára
Hévíz Város Önkormányzata, Hévíz 8380 Kossuth u 1.

E-mail: hevizfolyoirat@gmail.com
Főszerkesztő: Cserna-Szabó András
Szerkesztő: Fehér Renátó
Munkatárs: Vajna Ádám
Dizájn: Palásti and LEON

A idei lapszámok ingyenesek, otthon és online is olvashatók.

Kiemelt kép: Litera