A Fiatal Írók Szövetsége hatodjára adja át a Csáth Géza-díjat, a PesText Fesztivál keretében harmadik alkalommal. Idén Elekes Dóra érdemelte ki a kitüntetést, amit hivatalosan szeptember 18-án, 18 órakor vesz majd át a PesText Piknik alatt az Ottlik-kertben.

Elekes Dóra (Budapest) író, szerkesztő, műfordító. Íróként bátran, elsöprő humorral áll bele olyan témákba, mint a szülő alkoholizmusa gyermeki szemszögből, vagy a felnőtté válás folyamatának izgalmas, nehéz fázisai. Fordítóként is karakteres, Kipling egyszervolt meséinek üdítő humorát, Agatha Christie vagy Martin Amisen műveinek modern fordításait is Elekesnek köszönhetjük. Szerkesztőként és tanárként is jelentős az életműve. Eddig három könyve jelent meg: Tündi és Samu (2014), A muter meg a dzsinnek (2015), valamint a Dettikéről és más istenekről (2016). 2010-ben Az Év Fordítója Díjat Elekes Dóra és Greskovits Endre kapta Rudyard Kipling meséinek fordításáért. 2016-ban a Csimota Kiadó gondozásában megjelent Dettikéről és más istenekről című könyvével elnyerte az Év Gyerekkönyv írója díjat.

A Csáth Géza-díjat a FISZ 2021. szeptember 18-án, szombaton 18 órakor adja át Elekes Dórának a PesText Piknik keretében az Ottlik-kertben (1114 Budapest, Bukarest utca 1.), a laudációt Borbáth Péter író tartja. 

Szeptember 18-án, szombaton sűrű program vár azokra, akik részt vesznek a Fiatal Írók Szövetsége és a PesText közös rendezvényén. 18 órakor kerül sor a Csáth Géza-díj átadására, majd 19 órától Hoppál Basspoetry Mihály zenei improvizációira Móricz Zsigmond ösztöndíjas alkotók olvasnak fel. A Móricz Zsigmond-ösztöndíj 1973 óta a fiatal magyar irodalmárok legfontosabb díja, melyet évente adnak át. Ezen az estén a legfrissebb, 2021-es díjazott alkotók közül olvasnak fel: Biró Zsombor Aurél, Élő Csenge Enikő, Jánoki-Kis Viktória, Kertész Dávid és Locker Dávid Mátyás szövegeit hallhatja majd a közönség.

csáth géza-díj f21
A Csáth Géza díjátadó hivatalos plakátja (forrás: PesText)

20 órától „áldd meg uram kérlek a hallgatásaim” címmel André Ferenc szerzői estjére kerül sor. Az improvizációra épülő live set-ben a MAKRÓ VJ kollektíva egy mikroszkóp lencséjén keresztül felnagyított tárgyvilágának vizuális elemei André Ferenc költő, slammer szerzeményei által állnak össze egy különleges képi univerzummá.

A 2018-as városligeti gerilla partykból spontán égéssel alakult MAKRÓ VJ páros performatív jellegű, közösségi VJ-zéssel és workshopokkal kísérletezik: mikroszkópból, projektorból és a szabadtéri események helyszíneiről és természetben gyűjtögetett anyagokból, színek és formák táncából építkezve teremtenek saját univerzumokat és képi gesztusokat. Improvizációik során a növények és az apró használati tárgyak mozgása, azok képi roncsolása a különféle matériák találkozása egy-egy történetet mesél el a nézők számára éteri látványpillanatokká olvasztva a zenei ritmusokat és a felnagyított textúrákat.

Alkotók: Kara Dávid, Skribek Anikó, André Ferenc, együttműködő partner: Let it Be! art agency.

A Csáth Géza-díjátadó programjai a PesText Pikniken:

https://www.facebook.com/events/366878285175041 

A PesText további programjai megtalálhatóak a https://pestextfestival.hu oldalon.

Kiemelt kép: Elekes Dóra (fotó: Gondos Mária Magdolna)