Babits Mihály – szerencsére, Hálistennek, mondják a vájtfülűek – még mindig erőteljes szereplője a közoktatásnak, a magyar irodalom oktatásának, vagyis (pesszimista felfogásban) annak az egyetlen szférának, amelyben a társadalmunk többsége találkozik az irodalommal, a magyar irodalom klasszikus modernségnek nevezett időszakával.
Babits Mihály oktatásának mind az általános iskolai, mind pedig a középiskolai oktatásban meg van a maga helye, és bár az Esti kérdés csupán középiskolában kötelező eleme az áttekintendő versek listájának, vannak elvetemült, és a realitás talaján álló tanárok – vagyis annak az esélyét is erőteljesen látó pedagógusok, hogy a „nyolcáltalános” elvégzése(?) után a gyermek nem is jut el, nem is akar eljutni a 11. osztályig – akik a közoktatás alsó szintjében, vagyis az általános iskolában, a nyolcadikos számára is megpróbálják felvillantani Babits esti kérdéseit. Mind az életkori sajátosságok, mind a háttértudás, mind a kognitív képességek szempontjából elég nehézkesnek tűnik azonban az, hogy egy 14 éves gyermek – persze vannak idősebbek is… – számára a magyartanár befogadhatóvá tegye az 1909-es szöveget. Ilyenkor a magyar szakos fejében persze egyből elkezdenek cikázni a gondolatok arról, hogy a szövet önmaga befogadását biztosítja, és hogy a jelentésképződés önnön befejezetlensége okán folyamatosan újrarealizálódik, de az is bizonyosan eszébe jut, hogy ő első sorban pedagógus, így pedig nem lehetnek illúziói a 14 évesek, nem is befogadói képességeiről, hanem befogadói hajlandóságáról. Babits Esti kérdése 53 sor, s egyes értelmezések szerint akár negyvennél több tagmondatból is állhat, amely egy 45 perces tanóra, de akár több foglalkozás keretében is, rendkívüli terheket ró az általános iskola végzőseire. Így érdemes a vers spontán befogadását, valami olyan központi elemnek a segítségével előhívni, amely összetettsége és jelentéskoncentrációja okán, érdekes és motiváló a diákok számára.
„s a tenger, melybe nem vet magvető?” – Olykor nagyon nehéz eldönteni, hogy mi az a tenger. Milyen termékeny az az óriási vízfelület, amelyben a vegyszeres atmoszférájú világban az élet elkezdődött. A menedék, amely megvéd a mérgek viharától, eltakar, mint valami folyton mozgásban lévő takaró, és betakar, akár egy mindent betöltő gondoskodó anya. Végeláthatatlan, mint valami egyedüli létező. Lágyan hullámzó egzotikum, a fény erejét is negligáló őselem.
„s a tenger, melybe nem vet magvető?” – Milyen kietlen a parttalansága, milyen kegyetlen a mélysége. Elképzelhetetlen a hullámzása, az önmagába visszaforduló körforgás. Maró űrtartalom, szárító, szikkasztó élettér. Az élet kezdetének misztikus színtere, amelyben az ember képtelen a termékenyítésre. Fenyegetően nagy, a kiterjedése elfogadhatatlanná teszi létezését, végtelensége felfüggeszti realitását. Óriási felületén horizontívbe boruló hajlatai megkérdőjelezik az ember életterének racionalitás határait. Nehéz eldönteni, mi az a tenger.
Az irodalomelméleti elemzések szerint a babitsi filozófiai líra egyik legkiemelkedőbb darabjában, az Esti kérdésben a tengermotívum a modern, korszerű filozófiai és esztétikaelméleti paradigmák ellentétjeként megjelenő axióma, görög mitológiára alludáló szöveghely, intertextualitást generáló kapcsolódópont, vagy lehetséges allegorikus vonású transzcendens motívumként is értelmezni. amely a kérdések sorában a jelentésképződés kezdeti szakaszaiban támaszként, kapaszkodóként jelenik meg a fel-felburjánzó kétségek nyomása közepette, majd pedig annulálódik.
Akárhogy is, az Esti kérdés híresen komplex 53 sorában valószínűsíthetően majd mindegyik nyelvi jelösszetétel olyan motivációs góc, amely a végső gondolatiság megragadásának emocionális és intellektuális folyamatában elengedhetetlen elem, ugyanakkor a negyvennegyedik sor, „s a tenger, melybe nem vet magvető” úgy tetszik, a filozófiai, ontológiai problémák sűrűsödésének egy olyan centruma is lehet, amely szétfeszíti az 53 sort és mintegy kiugrik, gondolkodásra, elmélyedésre, merengésre hív, olyan megálló, „ahol emlékektől terhes fejedet / a márványföldnek elcsüggesztheted”.
Mert a tenger, olyan gyűjtőtégelye az emberi élet elengedhetetlen feltételének, a víznek, amely bolygónk megközelítőleg 70%-át borítja, ugyanakkor az ember számára élhetetlen közeg. Olyan szimbólum, amely az élet, a nem emberi élet kezdetét jelenti. Valami olyan jelkép, amely bibliai, szakrális hívójeleket bocsát ki magából, és a pusztulás, az isteni hatalom jelképeként jelenik meg. Olyan motívum, amely az európai költészet, a mai belletrisztikát is determináló esztétika, a görög irodalom alapeleme, a homéroszi művészet vissza-visszatérő darabja. A víz, a legalapvetőbb nőiségszimbólum koncentrációja, az anya, a születést megelőző ideális magzati állapot manifesztációja.
Az a tenger, amely azonban élhetetlen közeget, félelmetes parttalanságot, kietlenséget is jelent, olyan életfeltételt, amely oly mértékben koncentrálja a vizet, hogy az táplálóból fullasztóvá lesz, a mag csíráját nem előcsalja, hanem elrothasztja, amely Homérosznál, amellett hogy „tágterü”, és „borszínü”, többször „ősz” sőt, „meddő” is, amely nemhogy anyává, szülővé, teremtővé nem képes válni, de a babitsi poétika gondozó, anyapótló szerepében megjelenő dajka – „óriási dajka” – sem képes lenni, hiszen olyan közeg, „melybe nem vet magvető.” Olyan szöveghely, amely rendkívüli módon koncentrálja a befogadó intertextuális tapasztalatait, ugyanakkor képes úgy intertextualitásként funkcionálni, hogy akkor is működik, vagy akkor működik igazán, ha a befogadó tudatosan nem is talál rá az intertextusra felfejtése közben.
Az Esti kérdés utolsó megállapítása „miért nő a fü, hogyha majd leszárad? /miért szárad le, hogyha újra nő”, sűrűsödik a 53 sor mindegyikébe, amennyiben azonban tudjuk, hogy „A magvető az ígét hinti.” és feltárjuk azokat a jelentéstartományokat, amelyek a tenger és a magvető korrelációjában megképződnek a szövetben, akkor miként az utolsó két sor sugalmazta értelmetlenség is tükrözi, annulálódik a tenger, a dajkapozícióban lágyan takaró anyapótlék pozíciója is érthetetlenné válik, – és ezzel egyidejűleg mennyi minden lesz értelmetlenné, milyen érhetővé válik a fűszál létezésének diszkrepanciája – destruálódik az eleve determináltan terméketlen magvető jelentősége is, és mivel az az igét hinti, a vetés aktív cselekvésének jellege is negligálódik, és akkor „mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:/ ez a sok szépség mind mire való?”
Sokszor nehéz eldönteni, hogy mi az a tenger, sokszor nincs hozzá műszer, hogy megmérjük a sótartalmat, vagy a vízfelület kiterjedését. Sokszor nehéz eldönteni, hogy milyen a magvető mágikus pozíciója, és mikortól nem vet a magvető. Sokan nem is látták még a tengert, s sokan nem tudják értelmezni a vetés cselekvésének fontosságát. Mikor nehéz eldönteni, hogy miért „a tenger, melybe nem vet magvető?” érdemes arra gondolni, hogy Babits Esti kérdése sem vár választ a fűszál sarjadásának és elenyészésének dilemmájára, csupán abban bizonyos a szövet, hogy akárha megválaszolatlan is marad, az ember, a magvető kötelessége az, hogy a kérdéseket feltegye.
Kiemelt kép: klasszikradio.hu
Hivatkozások:
Kelevéz Ágnes, Teremtő műfeldolgozás. Bergson időszemléletének hatása az Esti kérdésben. = Esti kérdés. Az Esztergomban 2009. április 24–25–26-án rendezett Esti kérdés-konferencia szerkesztett és bővített anyaga, szerk. Fűzfa Balázs. Szombathely, Savaria University Press. 2009. 11–33.
Bókay Antal, Babits korai poétikája és az Esti kérdés. = Esti kérdés. Az Esztergomban 2009. április 24–25–26-án rendezett Esti kérdés-konferencia szerkesztett és bővített anyaga, szerk. Fűzfa Balázs. Szombathely, Savaria University Press. 2009. 33–58.
Kelevéz Ágnes, Teremtő műfeldolgozás. Bergson időszemléletének hatása az Esti kérdésben. = Esti kérdés. Az Esztergomban 2009. április 24–25–26-án rendezett Esti kérdés-konferencia szerkesztett és bővített anyaga, szerk. Fűzfa Balázs. Szombathely, Savaria University Press. 2009. 11–33.
Márk evangéliuma: 4:14
Fűzfa Balázs, A Nádas tavon és az Esti kérdés. = Esti kérdés. Az Esztergomban 2009. április 24–25–26-án rendezett Esti kérdés-konferencia szerkesztett és bővített anyaga, szerk. FŰZFA Balázs. Szombathely, Savaria University Press. 2009. 261–266.
