Az idei év április elseje kiemelten különleges, főleg az irodalmat szeretők körében, ugyanis ma ünnepli Milan Kundera a 90. születésnapját.
„A regény nem az író vallomása; a regény azt vizsgálja, mi az emberi élet a csapdában, amellyé a világ vált.”
A cseh születésű regény- és drámaíró a prágai egyetemen irodalmat és filmművészetet tanult, illetve jazz-zenészként dolgozott diákévei alatt. Egész fiatalon belépett a kommunista pártba és besúgóvá vált. Hangot adott nemtetszésének bizonyos eszmékkel (személyi kultusz) kapcsolatban, így a pártból kizárták. Franciaországba emigrálása után még publikált cseh nyelven, azonban 1993-tól már csak franciául jelennek meg művei.
Az elfogultságot háttérbe szorítva igyekszem ösztönözni az Olvasókat arra, hogy kézbe vegyék az említésre kerülő műveket és megismerjék Milan Kunderát. Jelen írás nem próbálja értelmezni, feltérképezni az író egyes regényeinek világát, inkább össz-egészként mutatja be az írói attitűdöt, amelyhez szorosan kötődik a világháborúk utáni közép-európai létélmény. „A történelmi helyzet voltaképpen nem témája a regényemnek: jelentősége számomra annyi, hogy újszerűen, nyersen világít rá az engem foglalkoztató egzisztenciális témákra: ezek a bosszú, a felejtés, (…), az ember elidegenedése tulajdon cselekedeteitől, a szexualitás és a szerelem különválása…” – mondja első megjelent regénye (Tréfa) után. Azonban ez a gondolatmenet kiterjeszthető a további műveire is (A lét elviselhetetlen könnyűsége, Az élet máshol van).
A 20. században a regény válhat az egyén és világ kapcsolatát tükörként bemutató egésszé, amelyben különböző viszonyok kapcsolata rendezi egységbe a megírt világot. Az egyén önmagához és környezetéhez fűződő viszonya, az egyes ember és a társadalom szembeütközése, a folytonos identitás keresése, majd elvesztése, illetve az erkölcsi romlás. Állandó konfliktussá válik a lelkiismeret és hatalom. Az író eszközéül az irodalmat választotta, amelyben számot ad tapasztalatairól, a kor politikai helyzetéről, mindezt az egyén szemszögén keresztül, aki elszenvedője saját világának.
„Egyesek mindenekelőtt tanúságtételt keresnek a regényben egy országról, egy társadalomról” – vallja Kundera. Nem függetleníthetünk el egy történelmi korszakot akkor, amikor a kontextus és a regényvilág alapvetően kimondja, mikor és hol játszódik. Azonban a megadott idő és tér kizárólagos értelmezése különféle tévutakra vezet, hiszen az író éppen azt próbálja hangsúlyozni, szereplői ebben a létállapotban kényszerűek élni. Az első szerzői ítélet valóban az, hogy a 20. század borzalmaiba helyezi az egyes alakokat, de ebből azután az egyéni életút, meghozott döntések jóval túlmutatnak. Nincsenek általános érvényű dolgok, kapaszkodók, elveszett a magánélet, és kérdésessé vált maga a hit is. Ebben a világban kell mozogni a szubjektumnak úgy, hogy létértelmet keres.
Milan Kundera szereplői egy adott pillanatból, helyzetből vagy képből születnek és képesek egy egzisztenciális probléma jelzéseivé válni, de sosem hús-vér emberek. Hangsúlyozottan a fiktív világon belül mozgó fiktív alakok. és ez a világ a választható lehetőségek közül csak egy éppen kiemelt és szétírt valóságélménnyel rendelkezik. A jellem kérdőjeleződik meg, az „én” világtapasztalata, az ebből fakadó cselekedetek és viszonyok. A belső tudatban keresendő igazság válik hangsúlyossá. ”Regényeim alakjai az én saját meg nem valósult lehetőségeim. Ezért mindegyik alakomat egyformán szeretem és egyformán borzadok tőlük…” – fűzi hozzá. Önellentmondásban vizsgálható az a kérdés, adja-e valamely szereplője szájába saját filozófiai elmélkedését, hiszen a fentebb leírtak szerint csakis fiktív létükben beszélünk a regények alakjairól, de az író egyértelműen visszautasítja az azonosítást, vagy akár az azonosság keresését.
Megfigyelhető egy olyan írói magatartás, ahol magában az ellentmondásban kerül értelmezésre a világ, legyen az valódi vagy fiktív. Mélylélektani ábrázolásban a belső vívódás elevenedik meg, bonyolult és páratlan érzelmek kerülnek középpontba. A sorsukkal állandó harcot vívó szereplők keresik a boldogságot, miközben újra és újra elveszítenek valamit magukból. Megjósolhatatlan életutakat, túlfűtött testi-lelki kapcsolatokat, érzelmileg felkavaró helyzeteket, örökös szabadságkeresést és a szerelem józan határát súroló eseménysorozatot vetít Kundera az olvasói elé. Bármely regényét vegyük is elő (Tréfa, Az élet máshol van, Búcsúkeringő, A nevetés és felejtés könyve, A lét elviselhetetlen könnyűsége, stb.), az olvasás eddig idegen és szokatlan élményét képes megidézni.
Felhasznált irodalom:
Kvetoslav Chvatik: Milan Kundera regényeinek világa, ford.: N.Kiss Zsuzsa, Európa kiadó, Bp., 2002
Kiemelt kép: inmediasres.hu
