Idén tizenhatodik alkalommal, június 21. és 25. között rendezik meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, azaz a KAFF-ot. A fesztivál ingyenes programokkal, koncertekkel, megannyi nemzetközileg is elismert animációs alkotással és izgalmas kiállításokkal várja látogatóit.
Munkakezdéshez képest későn, egyetemista időszámításban korán, reggel kilenc órakor vette kezdetét az idei Kecskeméti Animációs Fesztivál, a magyar alkalmazott animáció kategóriában induló videoklipek és könyvtrailerek vetítésével. Olyan zenekarok videoklipjeit láthatták az első látogatók, mint az Elefánt (Én) vagy az Egy5egy (Lila pulóver), de az animációs előzetesek is megérdemelten kerültek a napindító listára.
Ahhoz, hogy eljuthassunk a következő helyszínre, a Malom moziba, ahol a fesztivál első egész estés filmje, A sziget várt ránk, előbb a Malom pláza útvesztőjén kellett átvágnunk magunkat. A közönség az első hosszabb filmen még elég foghíjas – szinte exkluzívan, több széken is elterülve nézhettük végig Robinson Crusoe szürreális kalandjait. A nézők hamar rájöttek a film során, hogy ez nem egy tipikus robinzonád lesz, mivel az animáció-musical történései inkább metaforikusan értelmezhetőek, mintsem konkrétan a könyvben megjelent fejezetek sorozataként.
A kezdő jelenetben Robinson, a doktor egy futurisztikus szemétszigeten tengődve rátalál Péntekre, az egyik elsüllyedt hajó túlélőjére, akit Robinsonnak kell megtanítania beszélni, és igazi embert kell faragnia belőle. Az alkotás alapszituációja még nagyjából értelmezhető volt a nézők számára, de a film további része már teljesen elrugaszkodott bármiféle kivehető cselekményfolyamtól, így egy igazi valóságon túli élményben lehetett részünk. A mozi abszurd, apokaliptikus világába Robinson doktor, az értelmiségi hippi dalain keresztül kaptunk betekintést, aki költői, elvont személyiségével próbálta megértetni velünk a körülötte levő világot (több-kevesebb sikerrel).
A sziget filozófiai sokkja után egy kis pihenőidő következett a felnőttek számára, mivel déltől kettőig a gyerekeknek szánt televíziós sorozatok vették át az uralmat a vetítővásznak felett. Kettőkor azonban a diákfilmek mellett egy szakmai könyvbemutató vette kezdetét, amelyen Varga Zoltán Ternovszky Béla életművét feldolgozó Macska-egér játékok című könyve került mélyebb kitárgyalásra a fesztivál ősi szervezője, Kriskó János moderálása által. A bemutatót Mikulás Ferenc, a KAFF alapítója konferálta fel, aki a Kecskeméti animáció fél évszázados múltjába adott egy rövid betekintést. Ezt követően a beszélgetés is leginkább a dicső múltra koncentrálódott, azaz a ‘60-as és a ‘70-es évekre, amely Varga szerint a magyar animáció aranykorának tekinthető. A szerző azt nyilatkozta, azért lehettek olyan kiemelkedőek ebben a korszakban az animációs filmek, mert egy olyan erős, összetartó és egymást inspiráló közösség alakult ki a rendezők, írók és rajzolók között, amely minden akkori alkotót ösztönzött a minőségibb tartalmak létrehozására. Ahogy humorosan megfogalmazta Varga is, igazából szinte egymásnak gyártották a filmeket, le akarták nyűgözni a másikat, illetve segítették is közösségük tagjait az alkotási folyamatban.
A bemutatón a Ternovszky-életmű kapcsán megkerülhetetlen Macskafogó is szóba került, a moderátor arra volt kíváncsi, mit gondol a szerző, miért lehetett a macska-egér harc ekkora siker mind külföldön, mind a hazai közönség körében. Az életmű kutatójaként Varga úgy vélte, leginkább azért, mert a Macskafogó az akkoriban készült többi animációs filmmel ellentétben nem egy már meglévő magyar legenda vagy mű adaptációjaként jelent meg, hanem egy teljesen egyedi stílust és történetet hozott létre. A film készítőinek épp emiatt nem kellett megfelelniük semmilyen elvárásnak, így a rendező, a rajzoló, a zeneszerzők, illetve a szinkronhangok is örömmel álltak neki a filmnek, szabadon dolgozhattak. A másik okként Varga a műfaji és hangnembeli sokszínűséget nevezte meg, hiszen a filmben a kémfilmtől (Grabovszky kalandjai) kezdve a katasztrófafilmen át (repülőbaleset) a horrorig (vámpír denevérek) az összes zsáner megtalálható. Emellett kiemelte, hogy a film megjelenésekor bármekkora sikert is aratott, „az időtől kapta meg a legnagyobb díjat”, hisz azóta kultuszfilmként tartja számon mind a szakma, mind a magyar közönség.
Később a Panoráma program újra visszavezetett minket a filmek világába, amelynek keretében az espinhói Cinanima Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2022-es programjának legjobbjait tekinthették meg a résztvevők. A komoly és tartalmilag inkább szimbolikusan felépített, elgondolkodtató és súlyos problémaköröket feltáró rövidfilmek voltak a főszerepben. Az alkotások olyan témákat feszegettek, mint a nemi szerepekkel kapcsolatos negatív sztereotípiák (#BinaryGenderNorm: Girls), a másság és a kirekesztettség érzése (Egy apró férfi), illetve egy animációs pszicho-horror is bekerült a listába, ami egy középkorú nő és a kutyája abszurd kapcsolatát és az általuk elkövetett gyilkosságokat tárta fel (Bestia).
A kissé komor hangulat után érdemes volt benézni a magyar információs program filmjeit vetítő Hírös Agóra Színháztermébe, ahol már sokkal könnyedebb hangvételű, szórakoztató alkotásokkal találtuk szembe magunkat. A közönség fel-fel nevető reakcióit tekintve a Weekly Therapy for the Mental Health of Anti Wizards volt a legtöbbek kedvence, ami egy olyan futurisztikus világot festett le, ahol az emberek egy mágikus tojás segítségével varázserőre tettek szert, és ennek hatására még az állatok is beszélni kezdtek. Természetesen ebből a világból sem maradhatnak ki a beszélőállat-gyűlölő, konzervatív Fox News-nézők és a lusta, szállodapatkány istenségek, utóbbi egy metafilmes megoldással az animáció rajzolójaként jelenik meg a film cselekményében.
Emellett szerdán három kiállítás megnyitójára is ellátogathattak a vendégek. Az Így készült a Toldi mozifilm, a Kojot négy lelke: Teremtés, másként és a Buborékban beszélők: A magyar képregény 150 éve című tárlatokat a fesztivál napjai során bárki megtekintheti a Hírös Agóra termeiben barangolva. A Kojot négy lelke és a Toldi-kiállítás keretein belül a látogatók betekinthetnek az animációs filmek munkálatainak rejtelmeibe, vázlatokat láthatnak a filmekben szereplő tárgyakról és a karakterek ruházatáról, kinézetéről, megtekinthetik a helyszínrajzok alapjait a Toldiból, megtudhatják, hogyan készült a Kojot storyboardja, emellett a rekonstruált indián eszközök, női lábszárvédők, mokaszinok által még közelebb érezhetik magukat az ősi indián kultúrához. Az egy szinttel lejjebb lévő A magyar képregény 150 éve című kiállításon a legkiválóbb magyar képregényalkotók munkáit tekinthetjük meg látványos installációkon és képregényrészleteken keresztül.
A fesztivál hivatalos megnyitójára este hétkor került sor, ami kivételesen nem egy laudációs beszéddel kezdődött, hanem egy dorombművész előadásával. Olyan érzés volt akkor a teremben ülni, mintha egy egész indiánzenekar örömzenélne a színpadon, miközben egyetlen ember egy kis hangszer és a szája segítségével olyan transzba ejtette a közönséget, hogy nehéz volt visszatérni a jelenbe, és felfogni az utána következő beszédet. A szervezők megköszönték az összes szervező és zsűri részvételét, majd Káel Csaba filmügyi kormánybiztos mondta el monoton hangon nyitóbeszédét. Idén a fesztivál életműdíját Báron György filmkritikus nyerte el, aki az est fő megszólalójának felvezetőjével kapcsolatban bölcsen megjegyezte: „A laudáció, akár a gyászbeszéd, a túlzások műfaja”.
A fesztivál idei érdekessége, hogy többen „szülinaposokként” jelentek meg a programban. A magyar animációtörténelem nagyágyúit, mint Ternovszky Bélát, Horváth Máriát, Tóth Pált és M. Tóth Máriót is egy-egy csokorral köszöntötték az esten. A megnyitó után a Színházteremben levezetőként ezen alkotók rövidfilmjeit vetítették, ezzel párhuzamosan pedig a Retrospektív programhoz kapcsolódva Az ember tragédiája animációs film egyes jelenetei voltak láthatók Kecskemét főterén, azaz művésznevén a „Fő a térben” fesztiválhelyszínen.
A kertmozis hangulatot kissé megzavarták a melletünk lévő Hungarikum fesztivál hangjai, de alapvetően inkább a film nyomta el a piaci zajokat, így ki lehetett zárni a külső körülményeket. A filmnézéssel kisgyerekes családok is megpróbálkoztak, de végül az emberiség nagy kérdéseit és a filmben erőteljesen megjelenő filozofikus téziseket megunó öt év körüli kisfiúk (érthető okokból) hamar szétszéledtek. Az ember tragédiája szintén nem egy könnyed program volt az este végére, azonban egy egész hétre (életre?) elég gondolkodtató tartalommal zárni egy filmfesztivált nem is olyan rossz teljesítmény.
