Egy dokumentumfilm, ami jóval mélyebb annál, mint amit sugall magáról.
Aki azzal a prekoncepcióval viseltetik a Dívák iránt (mellesleg a trailer alapján teszi ezt teljes joggal), hogy megint a Z generáció elveszettségét, felszínességét és elpuhulását bemutató sablonos mozi készült, ami ahhoz vezet, hogy az első öt percben annyira elborul az ember agya, hogy akkor is rágyújtana, ha egész életében ódzkodott a dohányzástól, azt már az első percekben pozitívan meglepi a rendező, Kőrösi Máté.
A film eredetileg SzFE-s diplomamunkának készült, ám Máté valamit annyira eltalált, hogy a rendezéssel megnyerte a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál közönségdíját, emellett pedig november óta már az HBO GO is elérhetővé tette Dívákat.
De mitől is működik film?
Egyrészt természetesen a tartalom miatt. A film keretét ugyanis a Belvárosi Tanoda intézménye és az ott tanuló diákok jelölik ki, és ezen a világon belül találkozunk a három lánnyal: Szanival, Tinával és Emesével, azaz a dívákkal.
A Tanoda
A hagyományos oktatási rendszeren kívül álló, 1990-ben létrehozott alapítványi iskola (vagy ahogy magukat szívesebben definiálják: ifjúsági segítő intézmény) olyan fiataloknak teremt sokszor utolsó esélyt, akik a hierarchikus keretek között nem találták helyüket, s akiknél a tanulási, beilleszkedési nehézségek csupán tünetei egy nehéz élethelyzetnek.
Az alternatív oktatási intézményben a pedagógusok a diákokkal közösen egy szerződés keretében egyénre szabott tanulási programot dolgoznak ki, melynek alapja a diákok tudásszintje és egyéni vállalásaik. A személyközpontú bánásmód ideológiai hátterében az áll, hogy az intézmény pedagógusai úgy tartják: tekintettel a diákok eltérő személyiségére, illetve élethelyzeteire és hozott problémáira, nincs olyan módszertan, amelyben minden fiatal egyformán jól működne.
A rendszer alappillérei az egyéni haladási ütem, a segítő párrendszer és a stábszerű vezetés. (Erről bővebben lásd: Szentesi Balázs: Intézményesített kívülállás)
A mérhető cél egyértelműen az érettségi megszerzése, a tárgyi tudás átadása mellett azonban legalább ekkora hangsúly helyeződik a tanulási, illetve beilleszkedési problémák hátterében meghúzódó traumafeldolgozásra, életvezetési stratégiák kialakítására, célok megfogalmazására és nem utolsó sorban az önismeret elmélyítésére. Az egyikben való előrelépés segíti a másik kihívásainak sikeres leküzdését.
A segítő párrendszer lényege, hogy minden diák mellett egy segítő pedagógus áll, akit ők választanak maguknak, s akikhez, sokszor mint egyetlen közeli bizalmi felnőtthöz, bármilyen jellegű problémával fordulhatnak a diákok.
A Tanodában elvetik a tekintély alapú rendszert, a diákok bármit megkérdőjelezhetnek és átbeszélhetnek a pedagógusaikkal, ha pedig valami nem működik, újragondolják a korábbi módszertant. A tanárok tekintélye a diákok azon tapasztalásából ered, hogy műveltségük, élettapasztalatuk, emberségük és tudásuk miatt érdemes követni őket. Ugyanakkor a megállapított szabályokhoz a diákoknak tartaniuk kell magukat.
Ez a tág keretrendszer és rugalmas szemléletmód természetesen nem mindenkinél működik, ezért már a felvételkor igyekeznek az intézmény munkatársai erősen szűrni, hogy kivel tudnak majd ezen keretek szerint jól együttműködni, kinek lesz majd hasznára ez a modell.
A film három húszéves tanodás lány életét, elakadásait mutatja be. Az intézmény nem kerül részletes bemutatásra, inkább csak a szereplők szemén keresztül keretet ad a lányok szerteágazó személyiségének és elbeszélésének. Nem idealizál, Szani, Tina és Emese ugyanúgy unják, és értelmetlennek tartják az órák többségét, mint bármely más végzős.
Dívák?
A lányok mindennapjaiban – ezalól talán csak Tina a kivétel – központi szerepet játszik a külsejük, ám ahogy a karakterük és élethelyzetük kibomlik, hamar egyértelművé válik, hogy ez inkább csak egy menekülő út.
A cím egyébként remek választás, hiszen párhuzamba állítva ugyanolyan gyorsan (tévesen) ítéljük meg a lányokat, mint ahogy magát a filmet is.
Autentikusság
A Dívák leginkább attól működik jól, hogy a rendező talált három karakteres lányt, akik ráadásul még barátnők is, felvállalják magukat, nyíltan és őszintén beszélnek az érzéseikről és az életükről. Kőrösinek sikerült bizalmi viszonyba kerülnie a szereplőkkel, egyéni perspektívájukat hitelesen mutatja be.
Máté ugyanis ugyanolyan fontos tagja a filmnek, mint a lányok, bevonódik a beszélgetésekbe, a jelenléte folyamatosan érezhető. Ezt az élményt a saját gondolatokkal színezett narrálás is erősíti.
Az ötlet jó, ugyanakkor a rendező saját narrációja sokat ront az összhatáson, ahogyan általában egy rossz szinkron. A cél átjön, ugyanakkor szerencsésebb lett volna, ha egy profi színész narrálja a filmet.
A forma
A másik, amit nagyon eltaláltak a film készítői, az a formai megvalósítás. Mozizás közben ugyanis sokkal inkább az az érzésünk támad, mintha egy játékfilmet vagy legalábbis egy hibridet néznénk.
Nem indokolatlanul. A pörgős vágások, a képregényszerű animációk, a beállított jelenetek, a chat üzenetek megjelenítése, a zeneválasztás amellett, hogy nagyon egybevágnak a laza beszédstílussal és egyáltalán tinivilággal, sokkal inkább emlékeztetnek egy játékfilmre, semmint egy hagyományos dokumentumfilmre. Az erős szerkesztés pedig felveti a kérdést, hogy mennyire igaz, amit látunk.
A film kompakt, ahogy van. Ugyanakkor a lányok személyiségében és sorsában vagy magában a Belvárosi Tanodában, mint rendszeren kívüli intézményben sokkal több van, mint amit sikerült megmutatni.
Egy neuralgikus pontja a filmnek a felütésnek szánt gondolat, miszerint mitől is lesz valaki felnőtt. A rendező azt próbálja ábrázolni, hogy ezek a lányok sokkal felnőttebbek, mint ő maga, aki azon szorong, hogy hogyan tudná optimalizálni az A-ból B-be való eljutást.
Ugyanakkor, habár az életük úgy hozta, hogy nehéz döntésekkel kerültek szembe, és sok mindent át kellett élniük, amit egy privilegizáltabb helyzetben élő fiatalnak biztosan nem, a felnőtt gondolkodásmód még nem jellemzi a lányokat. Ez nagyon látványos, amikor arra a kérdésre, hogy hogyan látják egymást tíz év múlva, Tina úgy nyilatkozik Emeséről, hogy vagy magányos lesz, vagy megöli magát. Vagy egy másik jelenetben, amikor a lányok szavazni mennek, akkor Szani elmondja, mitől teszi függővé, hogy elmegy-e, és sorolhatnánk. Ez az összegzés tehát nem stimmel, az viszont biztos, hogy mind a három lányban példaértékű az élni akarás, és hatalmas erő lakozik bennük.
A film – ellentétben azzal, amit először gondolnánk – nem egy generációt mutat be, hanem korszakokon túlmutató, tipikus emberi problémákat, amikre különböző megküzdési stratégiákat választanak a fiatalok.
Szanit például senki sem támogatja anyagilag, így felszívja magát, éjszakánként egy bárban dolgozik, hogy előteremtse a megélhetését, s még ha túlzásba is viszi, igyekszik valahogy önerőből a felszínen maradni. Tina karriertervei, miszerint gyerekekkel szeretne foglalkozni, süket fülekre találnak a családjában, s ahelyett, hogy megadná magát az akaratuknak, utat keres, hogy megvalósíthassa a vágyait. Emese pedig egy olyan nehéz élethelyzetben van, amikor keresi önmagát, a céljait, a helyét az emberek között, amit lehet, hogy más életszakaszban és intenzitással, de biztosan sokan átéltünk már.
Még ha csak egy szeletét is látjuk az életüknek, érdemes betekinteni a lányok világába, vagy azért, mert ismerős élethelyzetben vannak, vagy épp az ellenkezője miatt. Mindenesetre a Dívák bőven szolgáltat témát egy jó beszélgetéshez.
Hajrá lányok, kívánjuk a legjobbakat!
