Mesék a zárkából, A létezés eufóriája, Dívák, A nagyi projekt, Könnyű leckék, Egy nő fogságban, Anyáim története – 7 kiváló magyar dokumentumfilm, amely az elmúlt években elnyerte mind a szakma, mind a közönség szeretetét. Ezeket a filmeket hozza el az erzsébetvárosi ERöMŰVHÁZ az első Doku7 – Dokumentumfilm hetek keretei között február 10. és március 24. között a K11-be.

A filmvetítések mellett kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek, amelyeken a filmek alkotóival és szereplőivel találkozhatnak az érdeklődők. Az eseménysorozattal egyidőben, Talált történetek címmel zajlik fotókiállítás a Klauzál téren. A tárlat a városi élet történéseiről szól és Bielik István dokumentarista fotós és Szarka Klára fotótörténész szakmai vezetésével valósul meg. 

Kassák

A Doku7 szervezői rendkívül fontosnak tartották, hogy minél többek számára megmutathassák a magyar dokumentumfilmek szépségét és erősítsék a műfaj ismertségét. Emiatt is volt nagy segítségükre szakmai partnerük, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete

Ezeket a filmeket láthatja először csokorba rendezve a Doku7 – Dokumentumfilm napok alatt a néző angol és magyar nyelvű feliratokkal.

Erzsébetváros
A nagyi projekt. Forrás: ERőMŰVHÁZ, Erzsébetváros.

Mesék a zárkából (rendező: Visky Ábel) febr. 10. 19 óra

A létezés eufóriája (rendező: Szabó Réka) febr. 17. 19 óra

Dívák (rendező: Kőrösi Máté) febr. 24. 19 óra

Nagyi projekt (rendező: Révész Bálint) március 3. 19 óra

Könnyű leckék (angol nyelvű beszélgetés) március 6. 19 óra

Egy nő fogságban (rendező: Tuza-Ritter Bernadett) márc.10. 19 óra

Anyáim története (rendező: Dér Asia Haragonics Sári) márc.17. 19 óra

Könnyű leckék (rendező: Zurbó Dorottya) márc. 24. 19 óra 

A filmvetítéseket követő kerekasztal-beszélgetéseket Kovács Gellért és Gyárfás Dorka vezetik. A partnerek pedig a filmek rendezői, alkotótársai és szereplői lesznek. 

Erzsébetváros
Jelenet a Dívák című filmből. Forrás: 24.hu

Fotópályázat Erzsébetvárosban

Az ERöMŰVHÁZ decemberben meghirdette a Talált történetek című fotópályázatát, amelyre több mint 150 jelentkezés érkezett. A pályázatot szakmai zsűri bírálta, illetve a tárlat finisszázsáig a nézők is szavazhatnak a kedvenc képeikre. A szakmai zsűriben Bielik István dokumentarista fotós és Szarka Klára fotótörténész, valamint Runda Margit, az ERöMŰVHÁZ igazgatója bírálták az alkotásokat. A szakmai zsűri eredményeit a Doku7 megnyitóján február 10-én 17 órakor hozzák nyilvánosságra; a közönségdíjat az esemény zárónapján hirdetik ki. 

A filmekről és a pályázatról további információ: http://www.doku7.hu

Kiemelt kép: A létezés eufóriája (forrás: ERöMŰVHÁZ)