„Olyan szerepek találnak meg, amikre az adott élethelyzetemben szükségem van” – Interjú Grisnik Petra...
Grisnik Petra mesélt közelmúltbéli színészi munkáiról.
„Nem elég észrevenni, meg is kell mutatni” – Interjú Gundel Takács Gáborral
Szakmai kihívásokról, ars poéticáról, és a kamerák mögött zajló emberi történetekről kérdeztük Gundel Takács Gábort.
Nagyokat harap belénk a tűz – Vados Anna Petri-díjassal beszélgettünk
2021-ben Vados Anna nyerte a Petri György-díjat. Somorjai Réka kérdezte a szerzőt A Nincs véna című kötettervéről.
„Az önfejlesztés is egyfajta rebellitás” – Interjú Ferencz Mónikával
Ferencz Mónika második kötete, a Búvárkodás haladóknak „bravúros kötet”, mondja róla egy kritika, de a versek elemzésénél ezúttal jobban érdekelt minket a kézirat megírása mögött álló munka, és persze maga a szerző, aki saját bevallása szerint rajong a pszichológiáért.
„Bukowski pont úgy élte az életét, ahogyan legtöbben szeretnénk, csak nincs elég vér a...
Interjú Pritz Péterrel, Bukowski magyar hangjával
Formabontó költészet és pszichedelikus zene találkozása a fine dining asztalán
Magolcsay Nagy Gábor költővel beszélgettünk összművészeti projektről, konyháról és borról, illetve arról, hogyan lett a versnek GPS koordinátája.
„Idegenné kell tennem, hogy megint felfedezhessem” – Interjú Mezei Gáborral
Egy kiszáradt tenger fenekén élni, verseket írni és mások verseit megítélni. Többek között erről beszélgettünk Mezei Gáborral, akinek novemberben jelent meg harmadik kötete száraztenger címen a Kalligram Könyvkiadó gondozásában.
„Sose tekintettem üzletnek a Művészetek Völgyét” – Interjú Oszkó Péterrel
"Nem gondolom, hogy a kultúra minden műfaja finanszírozható tud lenni a saját maga által megtermelt bevételből." - interjú Oszkó Péterrel.
„Az első önálló estemet kalapálgatjuk” – Interjú Elek Péterrel, a Showder Klub humoristájával
Interjú a Showder Klub fiatal humoristájával, Elek Péterrel.
„Megyek arra, amerre lehet, és amerre nekem menni kell” – interjú Csiby Gergely színművésszel
Láthatjuk a Vígszínházban, a Rózsavölgyi Szalonban és szabadúszóként további projekteken is dolgozik. Sokkal több, mint pusztán színművész. Járvány ide vagy oda, Csiby Gergely sosem...