Oszkó Péter előbb vendégként, majd zenészként, végül pedig üzletemberként érkezett a kapolcsi Művészetek Völgyébe. A fesztivál gazdasági alapjairól, a járványhelyzet okozta kihívásokról, üzletpolitikáról és fenntartható kultúráról is beszélgettünk az egykori pénzügyminiszterrel.

Hogyan került először a Művészetek Völgyébe? Tudom, hogy Ön zenével is foglalkozik szabadidejében: kultúraművelőként vagy lehetőségeket látó üzletemberként „érkezett meg” Kapolcsra?

Való igaz, különböző intenzitással és lelkesedéssel zenélek amatőr blues zenekarokban; az egyik ilyen zenekar 2008-tól kezdve fel is lépett a Művészetek Völgyében.

Először látogatóként, majd fellépőként mentem a Völgybe. Tizenöt év után került szóba az, hogy a fesztivál pénzügyi alapjaival, egyáltalán a túlélésével is foglalkozzam, ebben felelősséget vállaljak. Nem bennem merült ez fel: Márta István kért fel pénzügyminiszterségem után, hogy segítsek kicsit elszakadni az állami támogatásokra utaltságtól, és hogy a szponzori-piaci kört is segítsem kialakulni a Völgy körül.

Ennek az lett a vége, hogy javaslatot tettünk a szervezési logika átalakítására; ez idővel azzal is járt, hogy a szervezőcsapat kicserélődött. Az én megítélésem szerint ez nem jelentett komoly tartalmi változást a fesztivál életében, hiszen ugyanazokra az értékekre épül, ugyanazokat a missziókat hajtja végre a szemléletváltás után is.

Visszatérő kritika magánbeszélgetésekben és a sajtóban is, hogy a Művészetek Völgye sok szegmense megváltozott…

Harminc év alatt egészen biztosan semmi sem marad ugyanaz. Nagyon furcsa lenne, ha azt tekintenénk jónak, ami harminc év alatt semmit sem változott! Számomra ez azt jelentené, hogy nincsen meg benne a megújulásra való képesség.

Örülök neki, hogy minden évben sikerül valami új dologgal előállni. Harminc év alatt a közönség is változott, jelentős részük harminc évvel ezelőtt nem is volt ott, így kezdeni sem tud semmit az említett véleményekkel. De változott a jogszabályi környezet is, ma már nem lehet úgy fesztivált csinálni, ahogyan harminc évvel ezelőtt.

A jogi- és bürokratikus környezet megváltozásáról Márta István, a fesztivál alapítója is mesélt. Ő az étkeztetést hozta fel példaként.

Igen, de ez csak egy példa a sok közül, a katasztrófavédelmi, biztonsági szabályok legalább ugyanilyen mértékben változtak, illetve szigorodtak. Ráadásul idén még oltási igazolvánnyal is rendelkezni kell, hogy be lehessen menni a fesztiválra.

A világ változik, a Völgy végét jelentené, ha nem tartaná a lépést ezekkel a változásokkal. Tehát a változásra való képességet én erénynek érzem.

De a színház, a komolyzene, a jazz, a blues, az irodalom ugyanúgy jelen vannak a Művészetek Völgyében, ahogyan az a misszió is tovább él, hogy a falusi közösségekkel együttműködve maradjon az ország vezető kulturális rendezvénye.

Érintőlegesen említette a koronavírus-járvány hatásait. Megrengette a fesztivál létét, pénzügyi alapjait?

Belülről láttam a tavalyi folyamatokat, ez véletlenül egybeesett azzal, hogy kiléptünk a tulajdonosi körből. Öt évre vállaltuk azt, hogy cégeimmel részben finanszírozzuk, részben pedig segítjük a fesztivál átalakulását. 2020-ban egy utolsó tőkeemelést hajtottunk végre, pont azért, hogy zökkenőmentesebben teljen el az év, de át is adtuk a tulajdonrészünket a szervezőcsapatnak.

Egy ilyen fesztivál akkor működik jól, ha sajátjuknak érzik azok, akik csinálják. Az teljesen értelmetlen, ha külső tulajdonosok birtokolják és nem találnak benne feladatot. Most már elég stabil a működés ahhoz, hogy ez megtörténhetett; ha nem jön a járvány, akkor is így alakult volna. 

A járványidőszakot a Művészetek Völgye nyilván megpróbáltatásokkal vészelte át, de meglehetősen jól vette az akadályokat, különösen az iparág más szereplőihez képest. Szerencséje volt a csapatnak, hogy ők a megelőző öt évet is alkalmazkodással és fejlesztéssel töltötték; nyilván 2020 sosem látott kihívás volt, de rendelkeznek azzal a képességgel, hogy ők még a kilátástalannak tűnő helyzeteket is kezelni tudják, szeptemberben pedig öt hétvégén valamennyire tudták pótolni a fesztiválélményt, kis méretű, a korlátozásokhoz igazodó rendezvényekkel.

Volt feladatuk, ez pszichésen is jól jött; úgy látom, hogy a fesztiválvilágot nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is megviselte ez az év. Bár már nem vagyok tulajdonos, volt a csapat jelenlegi szervezetéhez annyi közöm, hogy büszkeséggel töltsön el a szervezők tavalyi helytállása.

Oszkó Péter
Oszkó Péter. Fotó: nepszava.hu
A csapat kisebb rendezvényei, a Kerekdomb Fesztivál (Tállya) és az Örvényesi Piknik (Zalacsány) tapasztalatait át lehetett forgatni a tavaly őszi Völgyhétvégék szervezésébe?

Ezek eleve a Völgyből inspirálódva születtek meg, de természetesen nem azzal az ambícióval, hogy hasonló méretű fesztiválok épüljenek fel belőlük. Inkább az volt a cél, hogy megnézzük, kistelepülési környezetben miképp lehet fesztiválokat és kultúrát teremteni.

Nemcsak a helyieket akartuk kiszolgálni, hanem messzebbről is szerettünk volna a rendezvényekkel embereket a falvakba csábítani, ennélfogva ezeknek a fesztiváloknak is van egy turisztikai oldala. Tavaly jól hasznosíthatónak bizonyultak a két rendezvényen szerzett tapasztalatok a kisebb méretű kapolcsi rendezvények során is.

Említette a faluközösségek és a fesztiválok kapcsolatát. Újra Márta Istvánra tudok hivatkozni, aki megdöbbenésemre azt mondta: „Mi van akkor, ha nincsen Művészetek Völgye? Ha Kapolcsnak úgy kell élnie, mint a többi falunak, amelyeknek nem volt ilyen lehetőségük. Ezt a történelem dönti el. Jót tettünk-e az itt élőkkel?”

A „Mi lett volna, ha?” kérdés lehet, hogy érdekes belső elemzésekhez, de igazából megválaszolhatatlan. Azt viszont elég egyértelműen megválaszolható kérdésnek gondolom, hogy egy ilyen típusú fesztivál és országos ismertség elsősorban lehetőség egy település életében.

Nem véletlenül szeretnének más falvak is csatlakozni, ha erre esélyt látnak, hiszen első látásra jelentős előnyök és lehetőségek látszanak, rengeteg fesztiválhoz kapcsolódó vállalkozási lehetőséggel, a fesztivál által lehetővé tett fejlesztésekkel.

Kétségtelen tény az is, hogy egy ilyen óriásrendezvénnyel valóban számos konfliktus és kompromisszum jár, hiszen érdekrendszerek alakulnak ki: mást akar egy szállásadó, mást, aki programhelyszínnek adná ki az udvarát, mást, aki kereskedőknek tenné ugyanezt, sőt, más az érdeke a néhány napra odalátogató fesztiválvendégnek, más a nyaralótulajdonosnak és más a helyi lakosnak.

Mindeközben egy olyan fesztiválnak, mint a Művészetek Völgye, a helyi életre is hatást gyakorló következményei vannak, és nem csak arra az évenkénti 10 napra, amíg a fesztivál tart. Ennek általános képletei vannak.

Egy Művészetek Völgye méretű fesztivál a konkrét rendezvény 10 napján kívül is a településre tudja irányítani a figyelmet és érdeklődést, és további látogatásokat generál. Nem véletlen, hogy Kapolcson újra folyamatos nyitvatartású éttermek és kávézók nyíltak, minőségi szálláshelyek épülnek és bővülnek.

De látványos az is, ahogy kisebb, más időpontban zajló rendezvények is igyekeznek rácsatlakozni a Művészetek Völgye által megteremtett ismertségre. Másrészről, ha egy település országos ismertséget kap és elkezdik urbánus emberek látogatni, az hamarosan elindít egy keresletet az ingatlanok iránt, ez pedig betelepülési hullámmal is jár. Ezáltal egész évben közvetlen hatások érik a települést.

Ezek a változások Kapolcson és másutt is megtörténtek, a Balaton-felvidéken akadnak erre példák. Az ingatlant vásárló, esetleg be is települő lakosság és a helyiek között mindez elkerülhetetlen alkalmazkodási kényszereket is teremt.

Például meghatározza az ingatlanok bekerülési értékét, felértékelődnek, ami egy részről remek lehetőségnek tűnik, másrészről viszont a megélhetési viszonyokat befolyásolja: egy helyi család a saját gyermekének nehezebben tud házat vásárolni Kapolcson. Ha távolabbról nézem, akkor ez egy olyan következménye a Művészetek Völgyének, amelyre biztos, hogy senki sem gondolt, amikor létrejött a fesztivál.

Vagyis budapesti pénztárcákra vannak kalibrálva az ingatlanárak.

Manapság már igen, de tegyük hozzá, hogy nemcsak Kapolcson, hanem a Balaton-felvidék számos más településén is. Kapolcs esete talán annyiban speciális, hogy földrajzi elhelyezkedése alapján talán már kimaradt volna ebből a turisztikai szempontú felárazódásból, de a Művészetek Völgye következtében mégis bekerült a régió felértékelődő települései közé.

Ennek következménye egyrészt az, hogy helyi ingatlantulajdonosok akár nem várt magas értéken is túl tudnak adni ingatlanjaikon, de ezért van az is, hogy a helyiek gyermekei sokszor csak a szomszéd falvakban tudnak ingatlant vásárolni.

De ahogy jeleztem, ez nemcsak Kapolcson van így, ha elmegyünk Köveskálra vagy más híres, de nem fesztiválfaluba, amely valamilyen okból a figyelem középpontjába került, ugyanezt tapasztaljuk.

Bonyolult és sokrétű viszonyok ezek, de a Művészetek Völgye van, létezik. Szerintem sokkal fontosabb az a kérdés, hogy miképp lehetséges úgy kezelni, hogy a fejlődés előnyeit mindenki élvezze, a helyiek is nyertesek legyenek. Olyan fejlesztésekre is szükség van, amelyek állandóak, nem csak a fesztivál idejére szólnak. Olyan típusú együttélési szabályok kellenek, amiket minden fél el tud fogadni.

Alapvetés, hogy a falu fejlődése mindig fontos szempont a Művészetek Völgye szervezői számára. Elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt időszakban milyen fejlesztések zajlottak: fő tér-rehabilitáció, állandó rendezvényhelyszínek, kiállítóterek létrehozása. Kifejezetten cél, hogy a falu érezze, nyernek a fesztivállal, a helyiek életminősége is folyamatosan javul.

De nincsen olyan, hogy egy ekkora kulturális rendezvény ne teremtsen alkalmazkodási kényszereket. Nem tudok olyan rendszert elképzelni, ahol egy óriásfesztivál települ egy háromszáz fős faluba, és a falu ennek úgy tudná csak a hasznát látni, hogy az élete közben semmit ne változna.

Gerald Durrell és szépíró testvére jutott eszembe, akik még életükben híressé tették Korfut az írásaikkal. Egyszer álruhában visszamentek a szigetre egy turistacsoporttal és rádöbbentek, hogy könyveikkel milyen mértékben avatkoztak bele a helyiek életébe.

Jelenkori példáink is vannak. Az egyik Disney-mesében, a Jégvarázsban volt egy kis tóparti városocska, amit feltehetően egy létező osztrák tóparti településről mintáztak, bár még ez sem biztos. De miután ez a feltételezés elterjedt, a falu azóta sem bír a megnövekedett turistaforgalommal. Kapolcsnak csak az év tíz napján kell elviselnie a megnövekedett érdeklődést, az év többi részében ez az ismertség teljesen kezelhető.

A falu jelentős része várja ezt a tíz napot, készülnek rá, dolgoznak vele; úgy látom, hogy a nyomás messze van a falu tűréshatárától. Természetesen nem nekem kell ezt megítélni, de a helyi egyeztetéseken mindig úgy látom, hogy az fel sem merül, hogy a fesztivál esetleg ne kelljen a falunak…

Oszkó Péter. Fotó: hvg.hu
A pénz fontossága már több aspektusból felmerült. Talán két nagyobb irányt tartanak számon a pénz és a kultúra viszonyának értelmezésében. Az egyik szerint a kultúrának és művészetnek nem kell rentábilisnak, fenntarthatónak lennie. A másik megközelítés ezzel szemben elvárja a profit termelését, hiszen a kultúrafogyasztásnak is van piaca, ne csak a mecenatúrából éljen akár egy művészeti rendezvény.

Ezek sarkított álláspontok, mindkettőt könnyen lehet cáfolni. A Művészetek Völgye ezeknek a metszetében helyezkedik el, ott is kell lennie. Nem gondolom, hogy a kultúra minden műfaja finanszírozható tud lenni a saját maga által megtermelt bevételből.

Ez egy ténykérdés, hiszen egy populáris könnyűzenei program tud így működni, egy nagyobb színházi produkció nem tud önfinanszírozó lenni. Azt gondolom, hogy ha a fesztivál helyszínére el kell vinni olyan produktumokat is, amelyek nem „populárisak”, akkor az csak piaci módon nem finanszírozható, egyéb forrásra is szükség van.

Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez a fajta kultúrafinanszírozás nem lehet öncélú. Ha egy színházi előadást szeretnénk elvinni a fesztiválra, akkor legyen szempont az, hogy azért csináljuk, hogy olyanok is láthassák, akik amúgy nem látnák azt az előadást.

Csak ezért érdemes támogatásból, közpénzből befolyt forrásokat felhasználni; a cél, hogy a színházat, a komolyzenét, a kortárs táncot ebben a fesztiválkörnyezetben olyan embereknek tudjuk megmutatni, akik saját maguktól ezeket nem látnák, de majd úgy mennek haza, hogy ezentúl ilyen műfajok felé is nyitottak legyenek. Ez egy vállalható misszió.

Tehát egy összművészeti fesztiválnak nemcsak piaci alapúnak kell lennie, hanem olyan kulturális választékot kell felmutatnia, amely képes közönséget vonzani, igaz legyen ez a támogatással finanszírozott programokra is.

Természetesen elvárás, hogy a kínálatával tudjon bevételt is termelni, ne terhelje indokolatlan módon az adófizetőket. A Művészetek Völgye arra sosem lesz képes, mint a Sziget Fesztivál, ahol a bevételek nagyobb része a jegyeladásokból érkezik. Van a Völgynek egy szűkebb, populáris programköre, amely sok embert vonz, de az ebből szerzett bevételek aránya a költségvetésben nem fog 50% fölé emelkedni. Szükséges a támogatási tartalom is, hiszen a programok nagyobb része nem tudná kigazdálkodni önmagát.

Ha az állami támogatás szóba kerül, akkor általában az a kérdés is felvetődik, hogy milyen elvárásai vannak és lehetnek annak, aki a forrásokat biztosítja. Manapság divatos kormányközeli kifejezés a „kultúrharc”, amely a források elosztása miatt sem közömbös. Ennek ellenére kívülről úgy tűnik, hogy az efféle presszió eddig elkerülte a Művészetek Völgyét.

Örülök, ha ez így van. Ha ennek van különös oka, akkor az a sokszínűség és az országos ismertség, az erős tömegigény, amelyet indokolatlan lenne figyelmen kívül hagyni. A változatosság minden igényt kielégít.

Másrészt a Völgy egyes programjainak művészeti vagy kulturális minőségét nagyon nehezen lehetne megkérdőjelezni. Minden irányban igyekezett a fesztivál a politikai részrehajlást elkerülni, borzasztó nehéz lenne bélyeget sütni a Völgyre. A művészetek szabadosságába sok minden belefér, de a direkt politikai üzenetek nem, ez is a támadhatatlanságot erősíti.

Akkor a politika részéről nem voltak direkt térfoglalási kísérletek?

Azt kell hogy mondjam, amíg én ráláttam a szervezésre, addig korrekt, partneri viszonyban folytatott együttműködések voltak, semmiféle erőszakos bejelentkezés nem történt, illetve a kapcsolatfelvételeket mindig a szervezők kezdeményezték. De ha kívülről jelentkezett be valaki, azt is udvariasan, nyomásgyakorlás nélkül tette, különösen igaz ez bármilyen közintézménnyel kialakult együttműködésre.

Magánszereplők erőszakosabb nyomulási kísérleteire sokkal több példát lehet találni, de az is inkább a fesztivál presztízsét mutatja, hogy milyen sokan látnak benne lehetőséget. Ráadásul sok udvar, programhelyszín saját, önálló stábbal szervezi meg a tíz nap fellépőinek listáját. Önállóan, de a központi csapattal egyeztetve a koherencia érdekében.

Azt hiszem, hogy ez a decentralizáltság fontos feltétele a sokszínűségnek.

Mindenképpen! Annyi decentralizált és változatos kulturális erő jelenik meg a Művészetek Völgyében, hogy nagyon nehéz lenne elfogultsággal vádolni bármelyik irányból.

Ha már lehetőségek, Veszprém 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz. A Völgy 2019-es megnyitóján sok szó esett arról, hogy a Völgy is bekapcsolódik a programsorozatba. Mint üzletember, Ön el tudja képzelni, hogy a következő évek egyik meghatározó vonulata lesz ez a Völgy életének is?

Ez régiós program, Veszprém hangsúllyal, de a környező településeknek is fog lehetőséget teremteni. Én arra számítok, hogy ez nem a Völgy életében fog jelentős változásokat hozni.

Biztosan lesznek EKF-programok a Művészetek Völgyében, de ezeknek az aránya viszonylag alacsony lesz az egyébként is meglévő évenkénti 1800 fesztiválprogramhoz képest. Erősítheti azonban az év többi részében a környék településeit. Tehát szerintem nem a fesztiválra fog nagy hatással lenni, hanem a szűk turisztikai időszakot szélesítheti ki a régióban, és Kapolcsra is számos további programot hozhat a fesztivál mellett akár a fesztivál időszakán kívül is.

Már az interjú elején elmondta, hogy először látogatóként, majd fellépőként, végül üzletemberként került kapcsolatba a Művészetek Völgyével. Ritka, hogy egyetlen emberben egyesülnek ezek a nézőpontok és minőségek. Amikor üzleti döntést kellett hozni a fesztivál kapcsán, akkor a története befolyásolta Önt annak meghozatalában?

Sose tekintettem üzletnek a Művészetek Völgyét, ez nem volt kérdés.

Mint befektetés sem volt vonzó, hiszen látszott, hogy nem fog financiálisan megtérülni, a saját bevételeivel a támogatások arányát és a tőlük való függést tudja csak befolyásolni. Olyan nincsen, hogy a Művészetek Völgyét befektetésként lehet kezelni.

Az, hogy mi egy szemmel látható összeget költöttünk el a Völgyre, az kulturális mecenatúra volt, mecénási tevékenység. Az, hogy én az ezzel járó munka során használtam azt a tudást, amelyet az üzleti életben szereztem, egy evidens előny, amit logikus volt kihasználni.

Nyilván azért vállaltuk ezt a rengeteg munkát, mert értékes dolognak tartjuk a Művészetek Völgyét, személyesen is kötődünk hozzá. Sok helyzetben viszont el kellett játszani az üzletembert: nem azért, mert hasznot szerettünk volna termelni, hanem mert nehéz helyzeteket kellett megoldani, kemény döntéseket kellett hozni, hogy talpon maradjon a fesztivál.

Milyen az, amikor partnerekkel kell felmondani a kapcsolatot, megértetni a kollégákkal azt, hogy milyen típusú munkavégzést várunk el, bérleti díjakról tárgyalni? Ezek olyan helyzetek, amikkel az üzleti életben lehet megismerkedni, de egy reorganizáció során is hasznosak lehetnek.

Könnyen lehet, hogy én magam sokakban azt a benyomást keltettem, hogy kemény üzletember vagyok; de ezeket nem azért tettem, mert bármilyen üzleti hozadékot reméltem, hanem mert nem lenne fesztivál nehéz döntések nélkül.

Kiemelt kép: Sebestyén László