Vados Anna költő és pszichológus. Első kötete az egyéni és társadalmi mérgekkel való szembenézés többszólamú története. Minden egyes szöveg tanúskodik szerzőjük reflektált gondolkodásmódjáról, miközben a kodependens kapcsolatok dinamikáját követi. Versei felkavaróak, pontosak, a történések alatti mozgásokat kutatják. Ahol az álom- és rémképeken át megelevenedő belső élet lapul. A legyőzendő méreg pedig egyszerre foglalja magában a toxikus párkapcsolat és a szerfüggő működésmód egymást metsző kereszteződéseit. Mégis, ami végül kirajzolódik, az egy konkrét és átvitt gyógyulási lehetőség, esély arra, hogy »jótevőkkel népesítse be az éjszakát«” – így mutatta be Deres Kornélia Vados Anna Nincs véna című kötettervét, amellyel 2021-ben megnyerte a Petri György-díjat, a kötet így a Magvető Kiadó gondozásában jelenik majd meg.

Ennek a kötettervnek nagyon hosszú útja van. Mesélnél erről? Hogyan kezdődött, mi volt az, ami elindította benned ezt a tervet, és miért ennyire izgalmas ez a téma, amit választottál, ha tudatos választásnak lehet egyáltalán nevezni egy kézirat-tematikát.

Vados Anna: Valahogy ez az egyetemi éveim vége felé kezdett igazán belobbanni. Ezt megelőzte egy szakasz, amikor folyamatosan írtam, de nem tudtam igazából, hogy mit csinálok. Jöttek a szövegek. Olyan érzés volt, mintha ki kellett volna ásni egy medret. Aztán volt egy pillanat, amikor átszakadt valami, és elindult egy szövegfolyam. Öt évet dolgoztam rajta. Nem folyamatosan, voltak olyan időszakok, amikor félretettem, aztán újra felvettem. De az írás számomra mindig inkább munka volt, mint hobbi.

A FUGA tette fel a díjátadóról készült felvételt. Ebben Deres Kornélia mondott laudációt, egyben mesélt is a készülő kötetről. Ő volt a szerkesztőd is. Három hónapos közös munkafolyamatot említett, plusz-mínusz azt a rengeteg időt az aktív szerkesztés mellett, amit az effektív írással és műhelymunkával töltöttél. Kiemelte az Amper Műhelyt is, ahol Kori hirdetett meg egy zárt pályázatot kifejezetten kéziratterveknek. Több, mint harminc kötetterv közül esett a tiedre a választás. Milyen volt a közös szerkesztői munka?

Amikor őt beválasztották a jelölőbizottságba, kiírt egy zárt pályázatot az Amper Műhelyen belül, hogy aki kész van egy kötetnyi verssel, az küldje el neki. Én is beküldtem az enyémet. Akkor már próbálkoztam egy ideje kiadóknál, akik vagy nem fogadták, vagy nem tudtunk végül megegyezni. Nagy áttörés volt, amikor elkezdtünk közösen dolgozni. Valami olyasmit éltem meg, hogy egy ideig oké egyedül kotorászni a saját világodban, de amikor jön valaki, aki tényleg felkészült, és úgy tud hozzányúlni az anyaghoz, hogy be is vonódik, de kívül is marad, akkor az egy óriási katalizátor tud lenni. A kötet utolsó tíz oldala, ami szerintem egyben a gerince is, tulajdonképpen ebben a három hónapban jött létre. Nagyon sokat jelentett, hogy meg tudom valakivel osztani ezt és együtt dolgozunk rajta. Mindenkinek vannak vakfoltjai az írással kapcsolatban, és ha évekig nézel valamit, már nem látod pontosan. Kori tök jó kérdéseket tett fel, és azáltal, hogy ő szerkesztőként távolságot tartott a szövegtől, én is távolabb kerültem és jobban rá tudtam nézni. Főleg a szerkezet kialakításával voltam gondban, a külső nézőpont ehhez is jól jött.

Ha közelebb kerülünk ehhez a nem létező vénához, akkor, ahogy Deres Kori is kiemelte a díjátadón, a Nincs véna tematikus háromszöge a szerfüggőség, a kodependens párkapcsolat és a börtönlét kérdéseit fogja össze.

A témaválasztás nem volt szándékos dolog, én rábíztam magam a szövegekre, és azok elvittek valahová. Nyilván van egy valóság mögöttük, de mindenkinek az értelmezése – így az enyém is – valahol egy a különböző olvasói értelmezések közül. Irodalmi alkotásokon szerintem nem jó a valóságot számon kérni, mivel azok a belső és a külső valóság határán helyezkednek el, nem feleltethetőek meg azoknak a tapasztalatoknak, amikből előhívjuk őket. És a tapasztalatok mellett a rám ható szövegek, olvasmányok legalább annyira formálják az írásaimat.

Még az egyetem alatt elkezdtem keresni a felépülési narratívákat, függők önéletírásait olvasni. Ezeknek mindig volt egy mintája, valami történt, ami elindított egy spirált, amibe az adott szereplő belekerült, aztán jött a szerhasználat, majd következett a mélypont, ahol egy döntés születik arról, hogy mi legyen. Jó esetben az út innét felfelé vezet. És ahogy néztem ezeket a narratívákat, olvastam a szakirodalmat, például Rácz József kutatásait meg Hoyer Mária Sóvárgás és szenvedés című könyvét, egyszerűen elindítottak bennem valamit íróként is. Megismerve ezeket a sztorikat rájöttem, hogy engem az érdekel, hogy mi történik a függő emberek között. Nem foglalkoztatott az, hogy mit okoz valakiben a szerhasználat, és az sem, hogy mi ennek a gyökere, inkább az érdekelt, hogy mi történik két ember között a kapcsolatban, ha ők mindketten használnak valamit. Azt hiszem, a kötet is végül ebbe az irányba ment.

vados anna
Vados Anna (Forrás: Litera.hu)
Amikor azt a szót hallom, hogy függőség, sokszor nekem a ráutalt függőségi dinamika jut eszembe. A Nagyokat harap belénk a tűz című versedben is hasonlót érzek.

Igen. A kodependencia szó szerint valami olyasmit jelent, hogy én attól vagyok függő, ha a másik mellettem rosszul van, én pedig az lehetek, aki megment, vagy legalábbis gondoskodik rólad. És ez a gondoskodás vagy rámutaltság lesz az én szerfüggőségem. A társfüggőség kifejezést eredetileg arra használták, amikor valaki együtt él egy alkoholistával és a saját szükségleteit feláldozva, a másiknak alárendelve gondoskodik róla, de ha kilép ebből a kapcsolatból, nagy valószínűséggel a következő párja is függő lesz. Érdekes, nem gondoltam bele feltétlenül, hogy így is lehet nézni azt a szöveget. De arra sem gondoltam volna magamtól, amit Tóth Krisztina mondott, hogy az én költészetem puritán költészet. Egyébként találó, és szerintem ez a szépsége is ennek, hogy mindazok a dolgok, jelzők vagy olvasatok, amiket én nem mondanék a saját verseimről, de mások igen, mindig hozzáadnak valamit. 

Hány szöveg az, amiről beszélünk?

Kábé negyven szöveg van a kötetben, szeretném, ha ezek végül benne is maradnának a végleges változatban. Ezek nagy része két év alatt született meg, aztán ezek szerkesztése a mániám miatt, hogy folyton dolgozzak velük, nagyjából három évet ölelt fel. Közben el is vettem, meg hozzá is írtam sorokat vagy egész verseket. Az elmúlt egy évben viszont nem változtattam semmin, úgyhogy meggyógyultam a kényszeres szerkesztésből, legalábbis a Nincs véna című kötetre vonatkozóan. 

Kiemelt kép: Vados Anna (klubradio.hu)