Bevallom, hogy friss, de rendszeres színházlátogatóként a darabokat általában egyszer szoktam megnézni, és az az egy alkalom nemcsak egy hason fekve átcsipszezett mozgókép, hanem százhúsz percnyi intenzív, élő élmény.
Olyankor figyelnem kell, mert nincs lehetőségem, hogy a zavaros részeket visszapörgessem, vagy hogy megállítsam a vetítést és utánakeressek, hogy ez tényleg Semir Gerkhan magyar hangja-e a Cobra11-ből (Vineta Köztársaság, és a válasz nem). Az meg, hogy közelebb menjek és megtapogassam azt az álszakállt, vagy megszagoljam, tényleg vodka-e, ami az asztalra ömlött, hiába csábító, székszámhoz kötött lehetetlenség. A második sorból már jól látom a kutyaportrét az Ivanovban, de például hogy hány anyajegy van Orgonon, az most derült ki számomra, mert Mészáros Zsolt ott volt a Tartuffe-ön, hogy összeszámolja. És azt is összeszámolta, hogy hány falevél hevert Szása búbánatos csizmája előtt.
Benkő Sándor riportfotós említette a megnyitóbeszédében a színház tükör voltát, így hát kihagyhatatlan Mészáros Zsolt tükörreflex-párhuzamát felhozni, és azt a többszörösen összetett jelenséget, ahogy a riportfotós képeiről riportfotók készültek hétfőn este hatkor. Zsolt nem fázik, állítja Benkő, pályájának tizenkét éve alatt meg sem reszketett, kitartó szemlélő, kedveli a különleges nézőpontokat. Elmesélte, hogy a szombathelyi Székesegyházban megrendezett Foucault-ingakísérletet dokumentáló fotósok közül egyedül neki jutott eszébe felmászni a kupolába, ahonnan az inga lógott, hogy az apró lyukon keresztül is szemügyre vegye az eseményeket.
Úgy dokumentál, hogy darabok darabjait képiesíti, könyvjelzővel látja el a látványt és felcsapja a megfelelő oldalon, hogy egyfajta színházi trailer-emlékkönyv keletkezzen belőle. Olyan mint, de inkább (Mágikus) Mintha. Feladata Benkő szerint, hogy képes legyen ábrázolni egy ábrázolást, médium-mesélő a társulat megalakulása óta. Érdekes kérdés vetődött fel a beszédben – vajon kit látunk Mészáros Zsolt fotóin, a színészt, vagy a szerepét? A választ a kiállítássorozat előző részében keresném, emlékezzünk a Miért szép? színészportréira és várjunk türelemmel a következő évadig. Aki pedig teheti, látogasson el a Weöres Sándor Színházba, és élje át a megdermedt pillanatot!
