Mára az ünnepeket megelőző időszak sokaknak az idegességről, az ajándékok vadászatáról szól. Ilyenkor sokakban fogalmazódik meg a kérdés: egyáltalán miért szokás karácsonykor ajándékozni?
A válasz nem egyszerű. Ahogy az összes karácsonyünnepi szokásról, az ajándékozásról is többféle történet létezik. Visszavezethető akár a Napkeleti bölcsekhez, Luther Mártonhoz, vagy Szaturnusz római istenhez.
A szaturnália ünnepe
A december közepi-végi ajándékozás már jóval a kereszténység létrejötte előtt, az ókorban is szokás volt: a rómaiak a Szaturnusz isten tiszteletére rendezett szaturnália során lepték meg egymást ajándékokkal.
A szaturnália az őszi vetés befejezését volt hivatott megünnepelni, ami december 17-én kezdődött. Augusztus császár 3 napig engedélyezte az ünneplést, Tibériusz és Caligula egy-egy nappal megtoldotta. Mikor nem volt szabályozott, akár több, mint egy hétig is tartott, így december 25-én fejeződött be. Ez idő alatt teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. A gazdagok a szegényeket megvendégelték, a rabszolgák láncait leszedték, a cselédek az uraság asztalához ültek. A gazdagok rózsával koszorúzták fejüket, a családtagok pedig apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak, akárcsak a mi napjainkban a karácsonyi ajándékokkal.
A Mikulástól a Kis Jézusig
Keresztény körökben eredetileg újévkor ajándékoztak, a 4. századra azonban a szaturnáliából megszületett a karácsony, így sok helyen a hagyomány elkezdett a korábbi szaturnália végéhez, december 25-éhez kötődni.
Ezzel nagyjából egy időben Szent Miklós (Mikulás) története is népszerűvé vált. A legenda szerint volt egy szomszédja, aki szükségre jutva három szűz lányát utcalánynak kényszerült adni, hogy ételhez jussanak. Myra püspöke pedig annyira elborzadt emiatt, hogy az éjszaka leple alatt, titokban aranyalmát rejtett ágyuk mellé, ezzel megmentve őket a nyomortól. Ám a 4. századtól már a gyerekek védőszentjnek számított, aki december 6-án ajándékot hozott nekik. Európa déli és középső részént Szent Miklós ajándékozási hagyománya a 13. században Hollandiából indult ki, és vált hagyománnyá.
Miért a kis Jézus hozza az ajándékot?
Feltehetőleg Luther Márton, reformátor a ludas abban, hogy megváltoztak az ajándékozási szokások, aki elutasította a szentek imádását. Így mindent megtett azért, hogy a Szent Miklósról a gyerekek érdeklődését a kis Jézus születésére irányítsa. Így történhetett meg, hogy a reformáció idején, a 16-17. században a protestánsok az ajándékhozót átnevezték Jézuskára, az ajándékozás idejét pedig december 6-ról áthelyezték karácsonyra. A hagyomány úgy tartja, hogy az ajándékok azokat a tárgyakat szimbolizálják, amiket a napkeleti bölcsek hoztak ajándékul Jézus születésekor.
Azonban ekkoriban az ajándékok még messze nem voltak olyan fontos részei az ünnepnek, mint manapság. A gyerekek eleinte csak olyan apró ajándékokat kaptak, mint alma, dió, pénzérme. Játékokhoz akkoriban nagyon ritkán jutottak az emberek, csak vándorkereskedők által kerültek a házakhoz.
A napjainkra jellemző nagy ajándékozás csak a 19. században kezdett megszokottá válni. A gyakorlat ekkoriban terjedt el az Egyesült Államokban, ami egybeesik az amerikaiak ünnepének átalakulásával. A korszakban a karácsony a fiatal férfiak számára sok esetben a duhajkodásról szólt, az elit pedig azt akarta, hogy Jézus születését jóval békésebb, otthoni körülmények között ünnepeljék. A tradíció megerősödésében óriási szerepe volt a gazdasági szereplőknek is, akik felismerték az ünnepben rejlő üzleti lehetőséget.
De ajándékozási szokásainkban az igazán nagy változást a 20. század hozta el, ahol a karácsony egyfajta jelenséggé vált az Egyesült Államokban. Az amerikai álom és a gazdasági fellendülés időszaka a második világháború után egy egész iparágat szentelt az ünnep köré. A Függetlenségi Nyilatkozat után létrejött alkotmányba beépült egyház és állam szétválása révén az ország lakossága dönthetett arról, hogy az ünnepet a karácsonyhoz kapcsolódó vallási vonásokkal vagy anélkül ünnepeljék. Bár a karácsony mögött meghúzódó keresztény alapelvekről sem feledkeztek meg, de az olyan anyagi szempontok, mint a lakásfeldíszítés, az ajándékok vásárlása, az ételek elkészítése került előtérbe, mint e világi ünnep legjobb módja.
A karácsonyi ajándékozás hagyománya persze ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, de itt kezdődött az az időszak, amikor sokak számára az együtt töltött időnél fontosabbá vált a „mi kerül a fa alá” kérdése.
És gondolkodtál már azon, hogyan ünnepelték a karácsonyt déd- és nagyszüleink idején?
December 24-én még dolgoztak, 25-én viszont a legtöbb család egy helyen összegyűlve töltötte az ünnepeket. Ezen a napon még a szemetet sem vitték ki. Ma már ez szinte elképzelhetetlen. Sok család végigutazza az ünnepeket, hogy mindenkivel egy kis időt tudjon tölteni ebben a pár napban.
Nemcsak az ünneplés módja, de a kor vásárlási szokásai is eltérőek voltak a maiaktól. Ugyan nem lehetett mindent megvenni egy délután alatt a bankkártyánkat lobogtatva, de cserébe hiányoztak a tolakodó reklámok, a villogó feliratok és nem vetette szét a postaládát a begyömöszölt reklámújságok tömkelege.
Az ajándékokat is sokan maguk csinálták, de ha mégsem, akkor csak jelentős utánajárással lehetett azokat beszerezni. Kiválasztásuknál sokszor nem is az igények, hanem az elérhetőség volt a fő szempont. A hazai játékgyártás valamikor az 1800-as évek végén indult meg. Fénykorában a szerkezet nélküli bádog játékoktól a felhúzható teherautókig rengeteg féle játékot állítottak elő, és hamarosan megjelent a PIKO villanyvasút is a kínálatban, ami több évtizedig az egyik legvágyottabb ajándéknak számított itthon.
Azonban voltak olyan időszakok, mint például a második világháború ideje, amikor az ajándékozás háttérbe szorult.
Falun karácsony előtt sokan vágtak disznót, így jutott a család és a rokonság friss húshoz, ami akkoriban nem állt hegyekben a boltokban úgy, mint mostanság. A városi lakosság is leginkább vidékről, csomagokban kapta az utánpótlást, ennek megfelelően pedig az ünnepi menü leginkább sült hurkát, sült kolbászt, illetve a ma is preferált töltött káposztát tartalmazta. A néphiedelem szerint ugyanis húsételből csak sertést szabad fogyasztani, mivel az előretúr, ami a fejlődést szimbolizálja. Ma már ezek a hagyományok nem igazán érvényesülnek, a karácsonyi menü sok család asztalán pulykából készül, aminek elterjedése az angolszász szokásoknak köszönhető.
Az elérhető beszámolók szerint az első karácsonyfát Magyarországon Brunszvik Teréz grófnő állította, 1824-ben, és mint ünnepi kellék valamikor csak az 1830-as években terjedt el hazánkban. Elsőnek a német és osztrák rokoni kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családok nappaliját díszítette, mivel Németországban már a 18. században szokássá vált a fenyőfa feldíszítése. A 19. század elején aztán innen terjedt át Ausztriába, ahol a nemesi és előkelő művészkörökben hamar népszerű lett. Nem is csoda, hogy a gazdagok kiváltságának számított, hiszen a korban nem nagyon lehetett fenyőfához jutni vásárlás útján. Az, ahogyan mi most elzarándokolunk a piacokra, hogy beszerezzük a tökéletes fenyőt, csak az 1950-es években alakult ki.
A kisebb parasztházakban hely sem lett volna egy hatalmas fenyőfának, ezért ott sokszor egy fenyőágat vagy más örökzöld gallyat állítottak fel vagy lógattak le a mestergerendáról. . Vidéken és kisebb falvakban egészen az 1930-as évekig kellett várni, hogy a karácsonyfa-állítás általánossá váljon.
A díszek is eltérőek voltak a mai boltban kaphatóktól. Üveggömbök és figurák helyett a fát ehető dolgokkal, főleg almával, a termékenységet és bőséget szimbolizáló dióval, mogyoróval, ostyával, mézes pogácsából készült figurákkal díszítették és gyertyát is helyeztek a fenyőágakra. A 20. században aztán ezeket mindinkább a csillogó gömbök és figurák váltották fel, amelyek ma már tömeggyártásban készülnek, és a divattrendek határozzák meg őket. A gyertyákat égősorok pótolják, a fa köré tekert girland pedig egyes források szerint a paradicsomi fára tekeredő kígyót, mások szerint a teremtést átszövő időszálakat szimbolizálja.
Szaloncukorral leginkább mi, magyarok díszítjük a fát. Az édesség eredetije, a francia fondant cukor német bevándorló cukrászmestereken keresztül jutott Magyarországra, és más országokhoz képest, a 19. század első felétől nagy népszerűségre tett szert.
A szaloncukor ekkor még jellemzően otthon készült, aminek receptje Doboc C. József 1881-es szakácskönyvében jelent meg először. A kezdetben csak a leggazdagabbak szalonjaiban fellelhető, rojtozott selyempapírba csomagolt édesség ezután egyre inkább elterjedt, és ma már elképzelhetetlen a karácsony nélküle.
Bár a hagyományok és az ünnepi szokások változnak, de a várakozás, az ünnepre való készülődés izgalma az megmaradt a jelen korban is.
