A Fiatal Írók Szövetsége idén 9. alkalommal rendezte meg Budapesten a FISZ tábort, ezúttal a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó, napközis verzióban.
Korán kelünk, készülődünk André Ferenccel, be akarunk érni az első műhely előtt, de hiába van fél órára a Gólya, már rég elkezdődik a közös munka, mire oda keveredünk. Pedig idén nem kell pakolni, egy hétre előre gondolkodni, hogy vajon milyen idő lesz, mit vigyünk magunkkal.
Amikor megérkezünk, felmegyünk a tetőre, próbálunk barátkozni Bán-Horváth Veronikával és meghúzódni az árnyékban. Előbbi jobban sikerül, mint utóbbi. Kiderül, Minnie kutyánk nem is jöhetett volna, de mivel nem tudtunk róla, így maradhat. Rögtön előkerül Feri emlékes füzete, ami gyerekkori emlékeket szabadít fel bennünk.
Közben véget érnek a műhelyek és eljön az ebédidő. A leves fölé hajolva Veronika köré percek alatt személyi kultusz épül, nevet is adunk neki a jelenségnek – verofília, de léteznek ám verofóbok is. Terék Anna kihasználva minden alkalmat, amikor nem figyelünk, titokban eteti Minnie-t. Így születnek az örök barátságok, azt hiszem.
Ebéd után parazotikusan beülünk Ferenccel Nádasdy Ádám líraműhelyére. Bár csak megfigyelőként vagyunk ott, azért így is nagyon tanulságos és hasznos dolgokat jegyzek fel magamnak, mint például, hogy negyed öt után nem járnak a rímbuszok.
Feri odaadja Nádasdynak is az emlékesét, majd utána a fél estét átizgulja, mert annyi emberrel kell még kitöltetni aznap, hogy fél, nem jut mindenkire idő. Másnap ő már nem lesz. Mi Terék Annával viszont komoly terveket fűzünk a következő napra: megkóstoljuk a Békanőt és veszünk ropit.
Az esti beszélgetések előtt befut Sánta Miriám is, majd így hárman megállapítjuk, hogy aki a szelfit készíti, az soha nem néz ki jól a képeken. Aztán kezdődik a beszélgetés Enyedi Ildikóval és Wilhelm Drostéval, akik mesélnek arról, hogy milyen az, amikor két alkotó, aki különböző dolgokat csinál, együtt él és gondolkodik. Kiderül, hogy mindketten csodálják egymás munkáját és munkához való viszonyát, viszont Wilhelm nagyon találó metaforát talál kettejük viszonyára, amikor kijelenti, hogy az árnyékban nagyobb a hely.
Ezen a metaforán gördül tovább a beszélgetés, ami alatt szó esik Wilhelm Magyarországhoz fűződő kapcsolatáról, a Feleségem történetéről és az adaptációhoz fűződő kérdések is felmerülnek, ahol Enyedi megállapítja, egy irodalmi mű adaptálása nem olyan, mint egy gyapjúpulcsi, amit beteszel a mosógépbe, és az egész egy az egyben összemegy.
Alig szusszanunk meg, máris kezdődik a Politikum és költészet nevet viselő kerekasztal-beszélgetés Vida Kamillával, Sánta Miriámmal és André Ferenccel, amit György Péter vezet. Olyan kérdések vetődnek fel a beszélgetés során, mint hogy milyen alternatív lehetőségei vannak a kortárs magyar irodalomnak, milyen lenne egy alternatív kultúrpolitikai diskurzus, vagy, hogy különbséget lehet-e tenni erdélyi és magyarországi líra között. A meghívottak felolvasásánál Górász Péter a fény az éjszakában (időközben ránk is sötétedik).
Már mindenki fárad, úgyhogy a hivatalos beszélgetést berekesztik, de a legtöbb asztalnál, ami mellett elhaladok, tovább folytatódik a diskurzus a felvetett témákkal kapcsolatban. Mi is ejtünk pár szót ezekről Terék Annával és Nádasdy Ádámmal, majd mellénk vetődik Tóth-Czifra Júlia és nem sokkal később Vida Kamilla is.
Ezen a ponton már személyes történeteket mesélünk egymásnak, hogy feltárjuk a nyelvi különbségeket. Nekem például fogalmam sem volt, mi az az SZTK, Nádasdy pedig valami versből idéz: „A szigligeti SZTK-ban szeszt leltek egy esztétában.” Ezt gyorsan feljegyzem, nehogy elfelejtsem, de közben máris más téma került elő, és nem értem, hogy jutunk el addig, hogy kiderüljön, Terék Anna egy biológiai fegyver, mert amelyik országban él, az összeomlik.
Átülök egy másik asztalhoz, ahol Miriám, Kamilla, Zilahi Anna és Soltész Béla még mindig a kerekasztal témájáról beszélgetnek. Aztán szép lassan mindenki hazaszivárog, pedig még éjjel egy sincs. Mi André Ferenccel tartjuk magunk újdonsült jó szokásunkhoz, hogy utolsóként hagyjuk el a helyet.
A második nap szintén időben ébredek, de megint nem sikerül pontosan beérni. Kétségbeesetten keresem Annát, mert ezúttal az ő műhelyére szeretnék benézni, de nem találom. Azt hiszem, tényleg ideje lecserélni a szemüvegem, mert távolra nem látok, de közelebb meg nem merek menni egy asztalhoz sem, nehogy fölöslegesen megzavarjam a munkát. Keresés közben belebotlok Tücsökbe és rendkívül megörülök neki, hiszen fotóz, ha Anna itt van, neki látnia kellett őt, de kiderül, hogy csak nemrég érkezett.
Gondolkodom, mihez kezdjek, de Pataki Viktor meggyőz, hogy Anna már mindenképp itt van, szóval újra a keresésére indulok és ezúttal sikerrel is járok. Éppen Veréb Árnika szövegét nézik, én pedig rájövök, hogy sosem olvastam elég figyelmesen az Odüsszeiát, amiben, mint megtudom, fókatündérek is vannak.
Aztán Bordás Máté szövegénél ismét valami újjal találkozom, ugyanis megmutatják a techno vikinget. Ebéd után pedig a műhelytagokkal olyan hangszereket találunk fel, melyeket csak csoportosan lehet megszólaltatni.
Az volt a tervem, hogy majd más műhelyekre is benézek, de amikor megláttam Nagy Hilda elítélő tekintetét még délelőtt, miközben Károlyi Csaba beszélt, úgy döntöttem, maradok inkább a biztonságos közegben. A délutáni Dániel Andrással való beszélgetésre nagyon kíváncsi vagyok, de éppen előtte befutnak az erdélyiek, Serestély Zalán, Sztercey Szabi és Mărcuțiu-Rácz Dóra, és végül ott ragadok az asztalnál.
Pataki Viktorral átbeszéljük az esti kérdéseket. Amíg tart a Juhász Tibor által moderált beszélgetés Miriámmal és Zalánnal, én hátra húzódok Minnie-vel, mert kicsit retteg a tapstól. Csatlakozik mellém Mucha Dorka, aki nagyon meg van hatódva attól, milyen nyugodtan alszik Minnie, amikor az ő Firka kutyája képes egy banántól is megijedni.
A mi kötetbemutatónkról Dórával és Szabival nem írok, sem az utána levő kerekasztal-beszélgetésről, mert aki hallgatta és jegyzetelt közben, biztos jobban emlékszik, milyen okosakat mondtunk mindannyian.
Főleg Terék Anna és Kollár Árpád, akik a beszélgetés címét komolyan véve megalkották a tökéletes misszió-víziót az irodalom jelenének és jövőjének. És valaki mondotta, legyen tánc, és lőn, csak nem nekem, mert még nem vagyok annyira merész, hogy Minnie kutyát táncba vigyem. Helyette megalakul a határon túli asztal, mint emlékeim szerint minden eddigi FISZ táborban, ahol eddig voltam, de nincs túl nagy összetartás, mert viszonylag korán feloszlik a társaság.
Én is elindulok hazafelé, de végül nem elköszönök Veronikától, hanem ott maradok és csatlakozunk egy másik asztalhoz, ahol Górász Peti, Kiss Krisztina, Soltész Béla és Katona Ágota tart ki a végsőkig, amíg be nem zár a Gólya presszó. Örülök, hogy nem kell egyedül hazamennem, mert Ágota és Veronika is ugyanabba az irányba tart, amerre én, de amikor elválunk, mégis a legabszurdabb szituációba kerülök, hiszen egy héliumos lufi tart rettegésben engem is és a kutyát is pár pillanatig.
Az utolsó nap visszatérő motívuma lesz ez a lufi, úgy tűnik, mostmár örök életemben kísérteni fog. Már a délelőtti műhelynél szóba kerül, de ebéd közben Terék Annával, Nagy Hildával, Kupihár Rebekával és Sztercey Szabival kész mitológiát teremtünk köré és elnevezzük héliumos purdénak. Aki nem hisz benne, belebeg az ablakán, úgy vigyázzon!
Kazsimér Soma ott sincs, de bevonjuk őt is a történetbe, elvégre ha legendás lényekről van szó, nem lehet kihagyni a szakértőt. Az utolsó nap már nem pártolok át más műhelybe, kitartok a líra mellett, és csak Gombos Brigitta elmondása alapján szerzek némi információt arról, hogyan működtek a prózaműhelyek. Végül úgy döntök, olyan krónikus leszek, aki nem dolgozik másodlagos forrásból, már csak azért sem, mert nem jegyzeteltem elég alaposan, bízva a memóriámban, ami rossz döntésnek bizonyult három napi móka után.
A délután egy kicsit a képzőművészeté, Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet beszélnek pályakezdésről, az alkotási folyamatról és érintik a történelmet is. Bejelentik a Grádics pályázat nyerteseit és hatalmas taps és ujjongás között a műhelyvezetőket is, amit Minnie kevésbé értékel, bár ő is vonyítással csatlakozik az ujjongó tömeghez, inkább félelmében, mint lelkesedéssel. Az esti szövegpoklot sikerül végighallgatni vele, és rendesen meghatódom attól, hogy egy kutya miatt az összes résztvevő a taps helyett átszokik a csettintésre.
Egyébként, ahhoz képest, hogy nem szabadott kutyát hozni, mindenki nagyon lelkes miatta, Minnie viszont, miután gyerekkori barátja, Serestély Zalán elment, Konkoly Danit nézte ki magának és csak érte lelkesedik.
Annyira, hogy amikor lemerészkedem vele a táncparkettre, bár a hangos zenét nem értékeli, de rögtön felugrik a színpadra, amikor meglátja Danit a dj pultban Urbán Bálint mellett. Minnieke szorongása és a fülledt meleg miatt viszonylag hamar otthagyom a táncparkettet és visszatérek a beszélgető emberek közé. Bordás Máté a tanítás nehézségeiről vitázik mellettem.
Az este folyamán többen is rálépnek szegény Minniere, aki már nagyon szeretné kipihenni ezt a három napot, aztán Szeréminyi Szabolcs lábai alatt talál menedéket. Végül megint az utolsók között vagyok, akik elhagyják a helyet. Többen indulunk együtt haza, majd lassanként mindenki leválik a csoportról, míg végül Mezei Gáborral ketten maradunk. Kiderül, hogy egy szomszédos utcában lakik és ugyanabba az üzletbe járunk vásárolni már egy éve, de még sosem futottunk össze. Hazafelé nem találkozom a héliumos purdéval, ezúttal biztosan másokat riogat.
