Ami a közvélemény szerint a történelem legtragikusabb katasztrófáinak helyszíne – például Auschwitz, Csernobil vagy a 9/11-es emlékmű New Yorkban –, az évről évre turisták millióinak lehet vonzó célpont. A „sötét turizmus” évről évre népszerűbb ága a vakációzásnak, sokan éreznek vágyat arra, hogy történelmi katasztrófával, halálesetekkel kapcsolatban álló helyekre látogassanak el. Bár a társadalom többsége gyakran megütközve néz az ilyen kirándulásokra, valójában természetes emberi igény, hogy többet tudjunk meg a múlt sötét epizódjairól.
Még csak arról sincs szó, hogy a sötét turizmus valami új divathullám lenne. Az emberek mindig is tudtak morbid élvezetet találni a véres események látványában. Az ókori Rómában gladiátorviadalokat, a középkorban nyilvános kivégzéseket néztek szabadidős elfoglaltságként. Az 1815-ös waterlooi csatáról is feljegyezték, hogy közönsége volt: néhányan azért kocsiztak ki a csata helyszínére, hogy hintóikból figyeljék az öldöklést. Persze a turizmus elterjedése kellett ahhoz, hogy a modern korban egyre népszerűbbé váljanak az ilyen utak. Ma pedig már elfogadott nézet, hogy a múlt eseményeinek megértése befolyásolhatja a jövő világát, és hogy nem fordíthatjuk el a figyelmünket ezektől a sötét epizódoktól. A híres történelmi eseményekről készült filmek, könyvek, sorozatok is felfuttathatják az érdeklődést egy-egy helyszín irányába.
Akinek legnagyobb vágya a vakációja során félelmet, undort vagy kulturális lelkiismeret-furdalást érezni, az ma már világszerte több száz lehetőség közül válogathat. A direkt ilyen helyszínekre szakosodott utazóblog, a dark-tourism.com csaknem 900 ilyen helyet listázott a világ minden tájáról. Toplistájának első három helyét nem meglepő módon Auschwitz-Birkenau, Csernobil és Hirosima foglalja el, de a TOP 20-ba került a Titanic roncsa, az Aral-tó, az észak-koreai Kim-mauzóleum vagy a Perm-36 szovjet gulág is. Magyar helyszínek közül három budapestit sorol fel: a Terror Házát, a Holokauszt Emlékközpontot és a Memento Parkot.
Jelenleg a turizmussal foglalkozó kutatók öt típusba csoportosítják az ilyen jellegű úti célokat:
- múzeumi kiállítások a halálról, történelmi tragédiákról;
- részvétel valamilyen halálszimulációban, például egy híres csata újrajátszásában;
- valaki halálának végignézése – ide tartoznak a már említett gladiátorviadalok vagy nyilvános kivégzések is;
- egy történelmi tragédiához kötődő emlékmű megtekintése;
- a tragikus eseményekhez kapcsolódó helyszínek (híres gyilkosok házai, csatamezők, temetők) meglátogatása.
Viszont általában nem szokták ide sorolni a természetfeletti horrortörténeteket kínáló, például szellem-járta úti célokat. Láthatjuk, hogy a definíció meglehetősen tág, hiszen a történelem legnagyobb része is sötét dolgokról szól. Valószínűleg tudtunk nélkül már mi magunk is részt vettünk a sötét turizmusban, amikor megnéztünk egy csatahelyszínt, emlékművet vagy kiállítást.
Érdekes, hogy ha egy katasztrófa időben vagy kulturálisan elég távol áll tőlünk, akkor annak helyszínét társadalmilag elfogadottabb meglátogatni. Jóval kevesebb megütközött reakciót kap ismerőseitől, aki mondjuk a Colosseumot vagy Pompeiit nézi meg, mint aki a 20. századi nagy tragédiák helyszíneire látogat. Pedig mindegyik ilyen úti cél megismerése egyformán sokat taníthat nekünk a múltról és az emberiségről.
A sötét turizmusból gyakran asszociálunk tiszteletlen viselkedésre, a tragédiák helyszínein szelfiző turistákra. Valóban előfordulhat, hogy olcsó szenzációt, egy közönséges horrortörténetet csinálnak mások szenvedéséből, akár akaratlanul is megsértve az ottani események emlékét. Különösen problémás, amikor egy, még zajló katasztrófa vagy háború területére érkeznek turisták. Az ilyen vakációkat bevállalók többsége azonban nem ebbe a kategóriába esik. Úgy érkeznek meg, hogy tisztában vannak az ott történtek súlyával, és szeretnének kellő tisztelettel viszonyulni hozzá. Emiatt a sötét turizmus önmagában egyáltalán nem tekinthető negatív jelenségnek.
El kell fogadnunk, hogy a történelem legsötétebb részeiről hallani egy általános pszichológiai igény. Szeretjük beleképzelni magunkat az akkor élők helyébe, kis időre átérezni az ő félelmüket, esetleg elhitetni magunkkal, hogy mi okosabban cselekedtünk volna a helyükben. Izgalmas ezzel kitolni a normalitás határait, kimozdulni a komfortzónánkból valami morbid formában. Ezzel párhuzamosan önmegnyugtatást is adnak az ilyen élmények: jó érzés utánuk visszamenni a normális, biztonságos életünkbe.
Emellett a kulturális hatása is pozitív lehet az ilyen utaknak. Sokat tanulhatunk belőlük a történelemről, az emberi természetről, ezzel pedig a jelen problémáinak megértéséhez is segítséget kapunk. Ha szemtől szembe kerülünk a múlt legrosszabb forgatókönyveivel, akkor saját döntéseinket, társadalmi felelősségünket is könnyebb átértékelni. Arról nem is beszélve, hogy akit szenzációhajhász katasztrófaturistának nézünk, annak talán éppen személyes vagy kulturális kötődése van az adott tragédiához, és saját történelméről szeretne többet megtudni az ilyen utakkal.
A sötét turizmus néha még az adott terület gazdaságának is kedvez. A 2011-es fukushimai földrengés és atomkatasztrófa utáni újjáépítéshez például részben hozzájárult, hogy az oda érkező érdeklődők jelentős összegeket hagytak a városban. Ha pedig maguk az ott élők szervezik meg, hogy látogatásra alkalmas lehessen a katasztrófájuk helyszíne, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem cselekszünk tiszteletlenül a vakációzásunkkal. Természetesen a mi felelősségünk mindig tiszteletteljesen viselkedni, betartani az általuk felállított szabályokat. De amíg megfelelően viszonyulunk az ott történtekhez, nagyon sok hasznos élménnyel és új látásmóddal gazdagíthat minket a szokatlan utazásunk.
Források:
