„És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Na persze. Tegye fel a kezét, aki elhitte ezt annak idején. Vagy azt, hogy egy szalmaszálat sem kell keresztebe tenni, hiszen hétmérföldes a csizma, táltos a paripa, tündér az Ilona. Hiába végtelen és örökké táguló az élet, bizonyos fölnőttek folyvást megkísérlik keretek közé zárni. Ez a mentalitás bizonyos gyermekeket károsít a leginkább.
Szó se róla, a népmesék kiváló tanulságokkal szolgálhatnak, gondoljunk csak az eszével győzedelmeskedő vagy a jóságáért jutalmat kapó szegénylegényre, de az idős hölgyek nem boszorkányok (többnyire) és a szerelmesek nem (csak) boldogan élnek. A gyermek egy tiszta lap; hiába fontos érthetővé tenni számára a morális különbségeket, nem szabad egyoldalúnak láttatni vele a világot, mert ez később berögzülhet.
Jól tudja ezt Gimesi Dóra, A Macskaherceg kilencedik élete című gyermekkönyv szerzője – és nem kevésbé Szegedi Katalin, a kötet illusztrátora.
A könyvön belül két történetet olvashatunk. Alaposan átgondoltak, mégsem állnak meg – az élet végtelen és örökké tágul – a „boldogan éltek” résznél. Elismerik, hogy a létezésünk tele van ilyen pillanatokkal, ugyanakkor végessé teszi őket az a bizonyos „amíg”.
Alinka, a tavasztündér bármilyen szép is, ritkán lehet a világon a legszebb. Bármilyen szép is, a „pernahajder, csibész, széltoló” Macskaherceg még érte sem mond le függetlenségéről, még érte sem dobja le macskabundáját.[1] És akármilyen biztató is a vízitündér és a szoborkirályfi románca, örökké nem lehet tavasz; nem természetes, ha megáll az idő.[2]
De láss csodát, sem az élet, sem az író nem torpan meg itt. Újra forog az idő kereke.
Hiába, hogy hosszú évek alatt Alinka, „a valaha élt legszebb tavasztündér aprócska lett és áttetsző”, a Macskaherceg szemében nem változott. Hiába, hogy a „címeres gazember” Macskahercegnek kilenc élet kell, hogy visszataláljon hozzá, mert visszatalál. Hiába szólítja a vízitündért és a szoborkirályfit külön utakra a hivatásuk, a másik nélkül már ebben sem lelnek örömet. Kötelességük helyett a másikat választják, mert ráhatással vannak a saját sorsukra, de a létezésük már az időn belül folytatódik.
És a történeteknek itt vége szakad, de tudjuk, hogy az élet és az író továbbra sem torpannak meg.
Kérdés, sikerül-e az utóbbinak hitelesen írnia az előbbiről? Kérdés, kell-e ezt kérdezni? Nem elég-e a teljesség átadásának szándéka, nem valódi-e egy szubjektív szűrőn át láttatott kép?
Még szép, hogy elég, még szép, hogy valódi! Az annyit emlegetett gyermeki fantázia – hasonlóan a gyermekkorú emberiség első tudományos műfajához: a mítoszhoz –, kézzel-lábbal kapaszkodik a valóságba, magyarázatot keresve annak jelenségeire. Ehhez szükségszerűen szubjektív szűrőt használ, lévén nem rendelkezik elegendő objektív információval.
Gimesi Dóra ebben a látásmódban alkot: fontos témákról beszél gyermekeknek, leegyszerűsítés nélkül, mégis (akármennyire is közutálatnak örvend a kifejezés) az ő nyelvükön. Így a szegedi Boszorkány-sziget valóban boszorkányok szigete, így a szerelembe esés csakis varázslat által történhet, és így lehet, „hogy amikor Závoczki Endréné meghalt, belőle is platánfa lett”.
Szegedi Katalin ehhez a látásmódhoz asszisztál léleksimogatóan szép, kollázsos-paszteles-szépiás, kicsit más korból itt maradt, mégis új korba vezető rajzaival. Mert ezt csinálja a jó illusztráció: továbbgondolja a történetet. És végső soron ezt csinálja egy jó történet: továbbgondoltatja magát.
Gyermekkel és fölnőttel egyaránt. Mert gyermek és fölnőtt ugyanazt látja és tapasztalja, csak máshogy. Előbbit nem rendelheti utóbbi maga alá, nem alázhatja meg azzal, hogy feketének és fehérnek mutatja az életet. Az élet maga a szürke zóna, „a gyerekek felnőnek, a szívek megszakadnak, de abban mindenki biztos lehet, hogy a telet tavasz követi, és a zimankó nem tart örökké”.
Boldogan is élnek és meg is halnak, de a kettő között még annyi minden történik.
Aktuális érdekesség: A Macskaherceg kilencedik élete szerző kategóriában a napokban felkerült az IBBY (International Board on Books for Young People) Honor Listjére.
[1] A Macskaherceg kilencedik élete
[2] Amikor a városban megállt az idő