2020-ra eljutottunk oda, hogy a csapból is az folyik, hogyan legyünk környezettudatosak. Hogyan éljük úgy az életünket, hogy minél kevesebbet ártsunk a körülöttünk lévő világnak? Mire figyeljünk jobban, mit használjunk és mit ne? Rengeteg cikk, blog és könyv foglalkozik ezzel a témával, teljesen jogosan. Sokan mégsem tesznek semmit az ügy érdekében, sőt még csak meg sem próbálják. De vajon miért nem?
Szerző: Guba Márti
Mi is a környezettudatosság?
Mi vagy ki számít környzettudatosnak? Egyáltalán ki hozza ezzel kapcsolatban a szabályokat? Erre egységes válasz természetesen nincsen. Tudatosság alatt értjük, ha valaki foglalkozik a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével, valamint az ezekkel kapcsolatos tájékozottságot, érzékenységet és a tudatos felelősségvállalást is gyakorolja. Vagyis próbál odafigyelni arra, hogy az, ahogyan ő él, a környezet számára ne legyen ártalmas. Igyekszik a felesleges tárgyakat, cselekvéseket és eszközöket a minimumra redukálni. Figyelembe veszi a környezet szempontjait is, mert fontosnak tartja az egyensúly megtalálását. Nem áll meg ott, hogy szelektíven gyűjti a szememet és csomagolásmentes boltba jár vásárolni, hanem folyamatosan keresi, kutatja azokat a megoldásokat, amikkel még többet tud tenni a szennyezés csökkentése érdekében. Vagyis egyrészt nem zárkózik el, másrészt érdeklődik, végül pedig fejlődik. Ez a három kulcsszó, cselekvés a lényeg, ahová sokan már nem jutnak el.
Amiről nem tudunk, az nem fáj
Ha nem a közvetlen közelünkben történik a baj, sokszor nem is fogjuk fel annak valódi súlyát. Úgy viszont tényleg nehéz elképzelni, hogyan olvadnak a jégtáblák, vagy mekkora szemétszigetek úsznak az óceánok felszínén, ha nem tájékozódunk erről részletesen és nem olvasunk ezzel kapcsolatos híreket, vagy például nem látunk videókat arról, hogy más országokban mennyire szenvednek az emberek és az állatok is attól, hogy nincs elegendő mennyiségű és minőségű ivóvíz számukra.
Sőt, vannak olyan emberek, akik kifejezetten kerülnek minden ezzel kapcsolatos témát. Szándékosan nem kattintanak erről szóló cikkekre és nem hajlandók beszélni a jelenlévő, klímaváltozással kapcsolatos problémákról. Őket nevezik klímatagadóknak. Szerintük ezek csupán felvetések, nem bizonyított tények, sokan ezért el sem hiszik az ehhez kapcsolódó kutatásokat, még akkor sem, ha azok részletes magyarázattal és pontos adatokkal alá vannak támasztva.
Nem szeretjük a változásokat
Nincs mit szégyellni rajta, az ember általában nem rajong kifejezetten a változásokért. Szereti a már megszokott, kényelmes életét, melyről úgy érzi, hogy ő maga irányítja. Ha ebben valami változás következik be, azt mindenki nehezen viseli és fogadja el. Főleg akkor, ha ezek ráadásul még kényelmetlenségekkel is járnak. Ha már változtatni kell, jobban szeretjük, ha annak a mi életünkben érezhető, kézzelfogható pozitív hatása van. És bár, ha a környezetünket óvva élünk, az hosszútávon kifejezeten előnyös, sokszor az azonnali hatás elmarad. Ez csalódottsághoz és feladáshoz vezethet.
Mert ahhoz, hogy megértsük ennek a problémának a fontosságát és azt, hogy mi is érdekeltek vagyunk benne, bizonyos szintű nyitottságra és rugalmasságra van szükség. Egyrészt arra, hogy ne zárkózzunk el attól, aki erről beszél nekünk. Fontos, hogy tudjunk tanulni azoktól, akik sokkal képzettebbek nálunk. Másrészt, és talán ez a kulcsa az egésznek, ismerjük fel, hogy a probléma tényleg jelen van és ez a mi életünkre is komoly hatást gyakorol. Vagy ha ezt nem hisszük, gondoljunk az szeretteinkre és utódainkra, akik később a mi hanyagságunk levét isszák majd.
Kis hal a tengerben
Azt is hallani másoktól, hogy olyan sokan vagyunk itt a Földön, az igazán nem is számít, hogy egy-egy ember mit tesz a környezetvédelem érdekében. Hiszen, ha én teszek, de a szomszéd nem, akkor szinte ugyanott vagyunk. Pedig egyáltalán nem, pontosan ez az, ami számít. Sokan arra várnak, hogy a körülöttük lévők cselekedjenek először, ne csak ők maguk „szenvedjenek” a jó ügy érdekében. Hiszen ez így igazságos.
Ez a gondolkodásmód arra utal, hogy az alapvető problémát nem értették meg. Mindenki ugyanannyira felelős. Nem az egymásra mutogatás, hanem a cselekvés az, ami előre visz. És mindenki tud tenni azért, hogy ez a helyzet ne romoljon még tovább. Éppen erről szól az a rengeteg cikk az újságokban és különböző internetes felületeken. Ezért azzal védekezni, hogy egy cselekedet nem ér semmit az egészhez képest, csupán egyszerű kifogáskeresés.
Azonnali eredmények hiánya
Ahogyan már korábban említettük, sokan azért buknak el, mert hamar megunják, hogy nem kapnak semmiféle visszajelzést. A lelkesedés egy idő után alábbhagy, a lustaság pedig győz. Mi, emberek úgy működünk, hogy szükségünk van pozitív megerősítésre ahhoz, hogy tovább tudjunk dolgozni a kitűzött célért. Ha ez elmarad, sokkal könnyebben és gyorsabban adjuk fel, mert nem érezzük úgy, hogy megéri időt és energiát fektetni bele.
Márpedig a környezet óvása nem egy olyan feladat, amit bárki is meg fog nekünk köszönni. Ez egy rettentő hosszú és bonyolult folyamat. Olyan, mint egy sok ezer darabból álló kirakós, ahol minden egyes rész, lépés, ember szükséges ahhoz, hogy a végén összeálljon egy egésszé a kép. Ezért ahelyett, hogy másoknak akarnánk bizonyítani és mutogatni, mennyi mindent tettünk már, elégedjünk meg annyival, hogy mi magunk tudjuk: megtettük, ami tőlünk telt. Ha pedig nem érezzük így, az azt jelenti, nekünk is van még hová fejlődni.
A legjobb, amit tehetünk, ha érdeklődünk, olvasunk a témában, keresgélünk az interneten, hogy mások mit és hogyan csinálnak. Nem hagyjuk figyelmen kívül az ezzel kapcsolatos híreket, hanem tudatosan tekintünk arra is, hogy mi történik a világ másik felén. Kipróbálunk új módszereket, tesztelünk új termékeket, kísérletezünk, hogy miken lehetne még változtatni. Vagyis igyekszünk tanulni, cselekedni és folyamatosan fejlődni.
Kiemelt kép: Grist
