Garcilaso de la Vega, spanyol költő mondta egyszer, hogy „Jól lefordítani egy könyvet, van annyira nehéz, mint megírni egy újat”[1]. Ezzel az állítással a fordítók és a szerzők biztos jót tudnának vitázni, főleg pár pohár bor után, és kezdő fordítóként könnyű kitalálni én melyik oldalon állnék. Viszont gondoljunk csak a régi példára: miért is a nyuszi hozza nálunk a tojást? Egy félrefordítás miatt.
(A cikk egy részlete a KultAgorával folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.)
Szerző: Raposa Renáta
Manapság úgy tűnik, mintha egyre kevesebben szeretnének ezzel a művészeti ággal foglalkozni. Egy szemináriumon például az is elhangzott, hogy a fordítógépek miatt a szakfordítóknak lassan nem is lesz munkájuk. Részben igaz, viszont egy jó műfordítót semmi sem tud helyettesíteni, még akkor sem, ha mindenki beszél valamilyen nyelvet. Batsányi János Fordításról[2] című művében értekezett arról, hogy a fordítás azoknak a nemzeteknek is jó, akik nem jártasak tudományokban, de szeretnének fejlődni benne. Gondoljunk azokra a mai fiatal tudományágakra, amik Magyarországon most kezdenek csak fejlődni. Nagyobb valószínűséggel találunk szakirodalmat és tanulmányokat idegen nyelven, mint magyarul. Ez történt velem is, mikor kifejezetten a gyerekirodalom fordításáról készültem egy referátummal, és németül vagy franciául kaptam volna csak segítséget felhasználható tanulmányok terén. Mivel nem beszélem a nyelveket, mondjuk úgy, nehezen értettem volna belőlük bármit is. Ilyenkor elengedhetetlen egy jó fordító a pontos információk átadására. Ennek a megléte nélkül hamar egy olyan játékban találhatjuk magunkat, mint mikor egy körben ülve kell egymásnak ugyanazt a mondatot súgni: az utolsó csak nyomokban tartalmazza az elsőt.
Akik fordítással foglalkoznak, azoknak ismerős lehet a leiterjakab kifejezés. Olyan félrefordításokról van szó, ahol a fordítónak rossz a nyelvtudása, nincs meg a megfelelő szakszókincse, vagy a szövegkörnyezet hiányában és a gyors, feszített tempójú munka miatt egy-egy szó teljesen más jelentését használja. Ezekből gyűjtöttem össze párat, több területről.
Hogy mekkora szerepe van a jó fordításoknak, a közkedvelt Hamupipőke-történetből is kiderül, mely eredetileg egy francia mese Charles Perrault tollából. Kis(és nagy)lányok ezrei vágyakoztak a hercegnő híres és csoda szép üvegcipellője után, pedig a „pentoufle en vair” valójában mókusszőrből készült papucsot jelent. A vair és a verre – mely üveget jelent – annyira hasonlított egymáshoz, hogy az angol fordító összekeverte a kifejezéseket és így maradt meg a köztudatban[3]. Pedig mennyivel kényelmesebb lenne a (természetesen mű) mókusszőr cipellő a Hamupipőke-imitátoroknak Disneylandben?
A cikk folytatását IDE kattintva olvashatod testvéroldalunkon, a kultagora.blog.hu-n.
Kiemelt kép: Israel Institute of Biblical Studies
