3. nap, Vasárnap
Az éjjeli szardíniásdoboz-csigajáratokkal hazagördülő kapolcsozók száraz vasárnap reggelre virradtak, ha egyáltalán felkeltek a reggelinek is nevezhető ebédidő előtt, hogy lássák a felszálló párát az előző nap esőzéseitől nedves anyaföldről. A nap ebben az értelemben teljesen falusiatlanul kezdődik és végződik, általában, és erre a programfüzet alapos átnyálazása után lelhető csak ellenpélda, az első előadások délután három körül kezdődnek. A nyugtalan/friss völgylakók a Folk Udvar kézműveseivel, a Kaláka Versudvar gyermekműsorával, a Kastély Filmarchívum gyermekprogramjaival, vagy a Harcsa Veronika Udvar napindító jógájával kezdhetik a délelőttöt.
Vasárnap megfeleződve időgépeset játszottunk, én Taliándörögd szimpatikus, intimebb udvarai felé vettem az irányt, míg fotósunk a kapolcsi programokat látogatta. A Virágzsó Udvarban Móser Ádám francia-argentin-balkán-klezmert cirkuszolt tangóharmonikán. Kiemelnénk, hogy remekül idomult az előző napi és a vasárnapi műsor a helyszínhez, fotósunk hangulatos időutazásról számolt be.
A dörögdre helyezett színházi előadásokra hiába igyekeztem sorszámot szerezni, a Szomjas férfiak sört isznak helyettem olyan népszerűnek bizonyult, hogy megfogadtam, a másnapi előadásra idejekorán érkezem, és mert a Fidelio Színház Színpad közvetlen szomszédságában találjuk az Eleven Kertet, ahol fél öttől kisebb zenekarok koncertjei játszanak, a várakozás sem telik majd üresen.
A szomjas férfiak helyett mohácsiakkal társulva meglátogattuk a helyi vendéglátóegységet, ahol szocreál étel-ital-enteriőr fogadott bennünket, bár az urak nemigen panaszkodtak a minőségre, sem a mennyiségre, hát még az időszámításunk előtti kínálatra. A Tarisznya Evangélikus Udvarban Luther Márton menyasszonya lehettem volna, ha hajlandó vagyok felölteni még egy réteg vastag vásznat, én ezt megtagadtam, azóta is bánom. A programfüzet szerényen hirdette a Tilos Udvar Normális vagyok? című interaktív előadását Stredl Terézia pszichológussal, azonban rövid hallgatózás és önvizsgálat után inkább az Eleven Kertet választottuk, ahonnan gyanús kiscica-porszívó hangok szűrődtek ki.
A Pörkölt Projektről talán még nem hallottál, sőt valószínűleg Dan Deaconről sem, holott érdemes volna, mert a kettő közös nevezője nagy hatással lehet a dobhártyádra. A Pörkölt három pizsigatyás, nempizsigatyás és nempizsigatyás fazonból áll, azt nem tudom, van-e énekhangjuk, de hogy elég jól elvannak az effektekkel, az nyilvánvaló. Mókuspop, teletechno, birodalmi lépegető, és volt egy olyan hang, amit így képzelj el: megettem az összes fasírtot, és most meg fogom enni az összes tökfőzeléket is, akár akarod, akár nem. Dráma a baromfiólban: Kacsadal, Űrtyúk, de szerencsére és hála az önismereti felkészültségünknek, tudom, hogy mi sem vagyunk normálisak, és ez így jó. Amúgy az övék a világ legaranyosabb beállása, és már második alkalommal éreztem a klasszik zenészszagot, először a szombati Ricsárdgírnél.
Drastik Putto következett volna, ha végighallgatjuk, de Anna és a barbik azt mondják, nézzük meg őket is, és egyébként sem illett a napszakhoz a szubpopnak, szürreál-popnak címzett, Mihalik Ábeltől, a Kiscsillag ex-dobosától teljes hangzás és a direkt üzenetek.
Anna and the Barbiesra éppen sikerült beesni, még jó, hogy nem szó szerint. Az első Panoráma Színpad mellett töltött este akár jó buli is lehetett volna, ám valahogy nem illett az egyébként fesztiválmércével nem nagy, kapolcsi viszonylatban mégis népes tömeg a helyhez, így hamar visszavágytam az Eleven Kert intimitásába. Pásztor Anna mindent megtett, hogy megtartsa a közönségét, sokkal közvetlenebbnek bizonyult, mint az őt követő Quimby. Elhintette, hogy hat éve az ő sátra is ebbe a földbe ágyazódott, ettől aztán szívesen befogadta a köz.
Egy terasszal lejjebb, de egy időben Annáékkal, a Kőbánya Udvarában a Fran Palermo indie-bandája megadta azt a közelséget, amit hely-bőve miatt a Panoráma képtelen. A tagok fiatalok, a közönség szintén, ugyan fotósunkat lezavarták az egyetlen helyről, ahonnan király képeket lehetett lőni (milyen szerencse, hogy gyorsan dolgozik), legalább amit hallottunk, az kevéssé különbözik az album-minőségtől, tehát az izzó színeket és izzadó tömeget leszámítva nem maradtál le semmiről. Felfokozott, szünetektől mentes, friss, kissé egynemű, de abban egzotikus (lásd: tagok) élmény volt a koncert.
A Quimbyvel szerencséje volt fotósunknak, ugyan kissé idegen-hirtelen csaptak bele a lecsóba, a lecsót backstageből képezhette le.
4. nap, Hétfő
Férfiak, nők és férfiak.
A dörögdi programok egyetlen esettől eltekintve nem okoztak csalódást. Hobológiára igyekeztem bejutni, de időnként elküldtek műsorváltozásra hivatkozva, később pedig azt hallottam, hogy Hobo a lemondott társfellépői felett érzett csalódottságában még a József Attila-műsort is minősíthetetlenül vitte színre.
A régóta vágyott színház-témában hétfőn a Fidelio M/Ámor, vagy amit akartokja és a SZFE Globe Férfiak, nők és férfiak vizsgaelőadása között vacilláltam, ezekre híresen nehéz bejutni, végül egy trombitáslánnyal társulva a shakespeare-i Globe Színház mellett döntöttünk. Megtréfáltak minket a sorszám-kalamajkával, de végül mindenki bejutott az emeletes, szinte korhű felépítménybe. Sejtelmes fények, felszedett szálak, férfi-nő ellentétek és harmóniák, helyzetkomédiák, ismerős szituációk, fejtegetések a szerelemről, messze, de nem túl messze kalandozó kifordított, szatirikus szexualitás-identitás-párbeszédek.
Pályakezdő színészek hazudj nekem-játéka, izgalmas tekintetek, kérdések, akár róluk, akár arról, hogy vannak-e elég jók másnak lenni, vagy amit látunk, azok még ők, az öt fiatal férfi és a fiatal nő a maguk személyes szerelmi drámáival és családi traumakombójukkal. Jelmezek és szerepcserék tekintetében bizonyos mértékben hűnek bizonyultak a Globe világához, és ha nem lett volna egy sereg ember, akik rossz helyen nevettek és rendkívül hangosan ki-be járkáltak, ráadásul a szombathelyihez hasonló mértékben pofátlanul, akkor nem mondhatnám, hogy ez népszínház volt a javából. Színtérül messzemenőkig a nyitott kapuk elvét, kellékül messzemenően egy autót is láthattunk, és ismét megriadva kérdeztem magamtól, miféle ördögi játék működteti a művészetet, hogy az abban résztvevők könyékig, térdig, vagy ízekre szedve belemerülnek, kijönnek, vagy soha nem jönnek ki, és félelmetesnek találtam az emberek egymásra hatásának mértékét, a soha nem múlót és a fearful beauty-t. Talán ez hiányzik egy nem itt megélt hétköznapból. Ördögűzőt nézni lett volna jó, de ránk szakadt az ég és az előadásból minikoncert lett.
Fotósunk strapabíró, nem riad meg egy kis (dézsa) víztől, végigtombolta a francia Deluxe Panoráma Színpados zuhanykoncertjét, egy keveset a Kőbányás Bohemian Betyarsból, a Panorámás Irie Maffiát és a rendszeres fellépő iszonyúan vagány rockabilly Tom White zenekart. Azt mondja, szem nem maradt szárazon. És nadrág, és szoknya és egyáltalán semmi. Az esős előadók hálásnak bizonyultak, a Deluxe például azzal köszönte meg a legkitartóbb magyar közönség lelkesedését, hogy koncert után a kordonokhoz gyűlve közös szelfit toltak a völgylakókkal. A hangosítás olyan jól sikerült, hogy én a völgy túlvégén is kristálytiszta hangokra aludtam el a sátoron doboló cseppek kakofóniájában.
Nincs még vége!
Rozner Anita galériája:
