50 000 euróért kelt el kedden, szeptember 28-án a dán fővárosban egy eddig titokban tartott 1970-ben készült kazettás felvétel John Lennonról és Yoko Onóról.

A 33 perces hangfelvétel több mint 50 éve érintetlen volt. Egy kiadatlan dalt és egy interjút hallhatunk rajta, amelyet négy dán iskolás fiú készített – írja az Euronews.

john lennon kazetta
Kép: Ida Marie Odgaard/Ritzau Scanpix

Több mint fél évszázaddal később az osztálytársak – akik már a 60-as éveik végén járnak – úgy döntöttek, hogy eladásra bocsátják a régimódi fehér kazettát, valamint a véletlen találkozásról készült fényképeiket is.

 

Mostanra mindannyian 70 évesek lettünk, ezért úgy gondoljuk, hogy a kazettának nagyobb hasznát vesszük akkor, ha a nyilvánosság elé kerül. Egy gyűjtőnél talán jobb helyen lenne, mint egy széfben, ahol annyi éven át őriztük

– nyilatkozta a négy barát egyike, Karsten Højen.

Az eladásért felelős Bruun Rasmussen aukciósház szerint a vevő nemzetközi volt és telefonon licitált. Más részleteket egyelőre nem árultak el.

A Beatles-emléktárgyak iránti kereslet a mai napig nagy. Tavaly a Sotheby’s mintegy 51 500 euróért árverezte el a John Lennon védjegyévé vált híres kerek szemüveget.


Kiemelt kép: EUROPRESS/GETTY IMAGES