A színpad előtti tömeg a regnáló kormányt élteti torka szakadtából, a reflektorok fényébe kisétál egy hosszú hajú, kockás inges egyetemista és mély hangon, saját monotóniájába esve szögletes táncmozdulatokkal görbe tükröt tart az egész magyar társadalom felé. Íme Dé:Nash, a turul rap meghonosítója, aki méltán népes rajongótáborra tett szert a 2019. januári Tarsolylemez című albumának megjelenése óta.

A koncert a BlackTrap szervezésében valósult meg RapCaviar néven az Analog Music Hallban; Dé:Nashen kívül Cholna és Tobi, Kapitány Máté és Lil Frakk, valamint Dj Nara, Dj N1CE és D.Koms is felléptek.

Sajnálatos módon a koncerten nem tudott részt venni a friss Fonogram-díjas Krúbi, így a Dé:Nashsel közös dalaik nem hangoztak el, viszont több új, eddig publikálatlan dalt is hallhattunk, melyeknek társszerzője – a Gyurcsány Ferenc chatrobotja által elterjesztett Írj már vissza Gyurcsány Feri című dal szerzője – Lil Frakk volt.

Dé:Nash nem próbált állóvizet keresni magának, egy már évtizedek óta a hip-hop világában létező tematikára épülő dalt villantott, melynek alapja a drága luxusjárművekkel való flexelés. Saját autó hiányában Lil Pumpot megszégyenítő menőséggel járja körül nemzetünk közös és egyben méregdrága járművét, a felcsúti kisvasút szerelvényeit. 

Egy új szerzeményében az orosz-magyar érdekeltségeket veszi górcső alá a rapper, amiről gyorsan ki is jelenti, hogy fergeteges party, és meg is táncoltatja közönségét a friss Oroszok a házban című dalára.

Maga a koncert és az egész Dé:Nash jelenség is sok kérdést felvet, hiszen a magyar underground hip-hop világában egy friss jelenség az a szemléletmód, amit az elmúlt év nagy felfedezésére, Krúbi, vagy az ő oldalán először feltűnt Dé:Nash szövegeiben tapasztalhatunk. A politikai jellegű megmondás és a társadalmi változásokra való reflektálás mindig is jelen volt ezekben a körökben, viszont ilyen erősen parodisztikus és iróniával átitatott dalok nem voltak jellemzők a szcénára.

A legfőbb kérdés, ami felmerülhet a hallgatókban az Dé:Nash sikerével kapcsolatos. Miért rajonganak fiatalok ezrei egy olyan rapperért, aki szakít szinte minden olyan hagyománnyal, amit a stílus felépített több tíz év alatt? A megoldás egyszerű: a szövegekben pontosan azok a frázisok hangoznak el, amik ömlenek a mai magyar közmédiából: Brüsszel, Soros, migráns és így tovább. Csakhogy ezek a szövegek nem csupán megjelennek ezekben a dalokban, hanem Dé:Nash karaktere a lehető legemberibb módon utasítja vissza ezeket az értékeket a túltolás eszközével. Sikerének titka, hogy létrehozta azt a karaktert, aki saját személyén keresztül tudja megmutatni a xenofób, szélsőjobboldali eszmeiség legsötétebb oldalát, ezzel egy parodisztikus korképet felállítva a mai magyar társadalom egy eszmerendszerek szintjén kifejezetten zárkózott csoportjáról. Továbbá az ironikus felütés, amelyben a dalok megszólalnak, olyan falak áttörését sejtetik, amely a magyar közéleti történések kritikai megítéléséhez viszi közelebb a mai polgárokat.

Dé:Nash a koncert végén utalt az újonnan megjelenő dalokra, illetve arra is, hogy több új klip is fog születni a közeljövőben.

Addig is: „Itten újra rend lesz Strasbourg, Brüsszel reszkess!”


Balsay Dorina galériája