Foci vb, chill és rózsaszín égbolt – Ilyen volt az EFOTT ,,nulladik napja”

Balsay Dorina 2018. Júl. 12. 0 0

A Velencei-tó partjára a második, azaz hivatalosan a ,,nulladik napjára” egyre csak gyűlt a fesztiválozni vágyó csapat, akiket az immár meglehetősen kibővült programok tucatjai vártak. A filmmaraton, az elmaradhatatlan foci vb nézés, strandröplabda vagy dodzsem csak néhány a sok közül.

Ezzel együtt határozottan nyugis, a programban is leírt ,,chillezős” hangulatban telt a fesztivál második napja, amely az utolsó ilyennek ígérkezett. A mai naptól ugyanis megnyílik a nagyszínpad, vele együtt kezdetét veszi a nagykoncertek sorozata.

Az eddig üresen tátongó sátrak nagy része megnyitotta kapuit és rengeteg programlehetőséggel várták az érdeklődőket. Van itt minden: lehet videojátékokkal játszani, sőt, előzetes jelentkezéssel VR-szemüveget is ki lehet próbálni. A sportpályákon egész nap strandröplabda, illetve kézilabda mérkőzések folytak, ahol a különböző egyetemek csapatai mérték össze erejüket, nem egyszer komoly szurkolótáboraik biztatásával. A Trollfoci Arénában egész nap lehet filmet nézni és a választék meglehetősen sokszínű: a Die hard összes részétől kezdve a Ponyvaregényen át a Csúf igazságig mindenféle műfajban nézhetünk filmeket. Azonban, amikor nyolcat ütött az óra, természetesen a nemzetközi focimérkőzés került előtérbe, amely a tegnapi nap egyik fénypontja volt. Személy szerint nem vagyok nagy focidrukker, azonban még engem is magával ragadott a hangulat, és noha muszáj volt fél szemmel a rózsaszín naplementét néznem, azért engem is nagyon érdekelt a végeredmény.


Az egész napos pihenés után kezdetét vette a bulik sorozata; akkora a választék, hogy az egyszeri fesztiválozó örül, hogy még sok nap van hátra, mert egyetlen éjszaka alatt aligha lehet mindet kiélvezni. Az est talán egyik, ha nem a legnépszerűbb és leghangosabb buliját egyértelműen a Kozmix adta, amelyre szinte mindenki igyekezett bezsúfolni magát a HÖOK Party Arénába. A nagy népszerűségnek örvendő slágereik természetesen nem maradtak el a közönség meglehetősen nagy örömére, akik aztán torkuk szakadtából énekelték a Holnaputánt. A Kozmix után nem sokkal pedig elkezdődött a sokak által várt Necc Party, ahonnan a Spice Girls és Shakira régi számai sem hiányozhattak.

Holnap pedig Brains, Irie Maffia, és Szabó Balázs Bandája koncertekkel kezdetét veszi az a négy fesztiválnap, ahol többé nem lesz helye a chillezésnek…


Balsay Dorina galériája


Tags: EFOTT, EFOTT fesztivál, fesztivál, galéria, Kozmix, necc party, nulladik nap, vb, Velence, Velencei tó, VR Categories: DOB+BASSZUS
Related Posts