Körülbelül egy hét telt el a zenekar előző dalának, Az idő urainak debütálása óta. A frissen megjelent Himnusz című track által most újra kaptunk egy kóstolót az új albumról – egy egészen más ízű kóstolót.
A saját zenéjét leginkább szubpopként jellemező TEJ az elmúlt egy hétben megjelent két dalával kettővel több kérdőjelet tett az amúgy is elég tág és zavaros stílusirányzat köré. Pálinkás Tomi frontembertől nem idegen a határok feszegetése: elég csak megnéznünk a zenekar átalakulását a kezdetektől a most megjelent Az idő urai és Himnusz című számokig, vagy azt a talán még szemléletesebb példát, hogy előző zenekarával, az Isten Háta Mögöttel hogyan játszottak metált úgy, hogy annak egyfelől nem sok köze volt a hazánkban megszokott metálhoz, másfelől viszont a legmetálabb zene, amit valaha hallottam.
És akkor most itt van nekünk a Himnusz!
Lesz még durvább dal is. De azért lesz pop is. Szerintem tetszeni fog.
Ez a három mondat a zenekartól származik; Az Idő urai megjelenése után folytatott Messenger-beszélgetésem során kaptam a rövid, velős tájékoztatást. A Himnuszt sokkal inkább a pop kategóriába sorolnám, bár csoportosítgatásomba kétségkívül bezavar a 0:35-nél benyomuló agresszív riff. Az a helyzet, hogy nem igazán lehet hová tenni ezt a számot – egyszerre nyálasan popos és tolakodóan disszonáns.
„Ez nem mindennapi érzés, de idevaló” – úgy érzem, hogy a tárgyalt, zenei stílust illető bipolaritás és a szövegrészlet szépen összecseng. Nem szeretnék mélyenszántó bölcselkedő elemzésekbe kezdeni a szöveget illetően, csupán arra a viszonylag szembetűnő jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy mind Az Idő urainak, mind a Himnusznak köze van a halálhoz, az élet mulandóságához, az ezzel való szembenézéshez és a feszültség feloldásához. Kíváncsian várom, hogy az album teljes egészében mennyire lesz meghatározó ez a téma.
A ≠ című, második lemezbemutató koncertje november 24-én, a Dürer Kertben lesz. Az eseményről további információkat itt találtok.
