A szubkult diszkó-popjáról (nem) híres TEJ zenekar új dallal jelentkezett, mely Az idő urai nevet kapta. Az elsőre meglepő, karcos, rockosabb stílus új irányt szabhat a bandának. 

A sok zenei irányváltáson, útkeresésen átesett TEJ zenekar az utóbbi időben stabilizálódni látszódott; tavaly kiadták első albumukat, amelyen a sokéves, többnyire elektronikus alapú kísérletezgetés után úgy tűnt, megtalálták stílusukat: szubpop, elektronikus-hangszeres formában. Aztán most kijött Az idő urai, amely teljesen más, mint amit eddig csináltak a srácok.

Forrás: TEJ (official FB)/ Pál Zsombor

Pálinkás Tamás frontember a dalról a Lángoló Gitárok blognak a következőt nyilatkozta:


“Végre megtaláltuk a zenénket. Tökre olyan, amit még annyian sem fognak szeretni, mint eddig. Akik kezdték volna megszokni az ilyen diszkós dalokat tőlünk, most BESZOPJÁK!”


Az első sokk után viszont a Pálinkás Tomi eddigi munkáját ismerő hallgató észreveheti, hogy valójában mégsem teljes a zenei irányváltás.

Az idő urai kétségkívül az eddigi legkeményebb száma a bandának, hiába sokkal inkább hangszeres zene, a dal refrénje például simán ráillett volna az előző albumra is. Valójában pedig nem is a refrén a lényeg – a már-már disszonanciába hajló, szintetizátorral megtámogatott riff, és sötét zúzás viszi el a dalt teljesen. A zenekar előző, A38-as koncertjén Az idő urai a teljes koncertélmény szempontjából nézve ugyan nagyon jól beépült a diszkópop számok közé, de a mérhetetlen zúzás miatt zeneileg teljesen kilógott onnan – és ez valahogy jó érzés volt.

Kérdés, hogy a nemsokára megjelenő album összességében vajon mennyiben fog eltérni az előzőtől.
Az égető kérdés kiderítésére tökéletes alkalomnak mutatkozik a következő, lemezbemutató koncert, amely november 24-én, a Dürer Kertben kerül megrendezésre. Az eseményről további információkat itt találtok.

Kiemelt kép: TEJ (official)