Élménybeszámoló az Egerszeg Fesztivál első napjáról

Varga Vencel 2018. jún. 9. 0 -1

Az élet legalább annyi sztereotípiával van tele, mint az Egerszeg Fesztivál, amely 2018-ban is a legfontosabb kérdést szegezi nekünk: vajon lesz-e eső? Nos, a válasz a cikkből kiderül.

Az előkészületeink is több mint kalandosra sikeredtek, így ez a fesztivál minden évben ad egy kis rizikófaktort, túlélőösztönt, amely például egy Volton csak akkor jön elő, ha 10 000 forintért bungee jumpingolni szeretnénk – annyit meg nem ér. Elérkezett tehát Zalaegerszeg legszebb három napjának a pillanata.

A kezdeti háttérzenét a Belvárosi Gitársuli kamarazenekara szolgáltatta, és ha őszinte leszek, a sarokba húzódva, mint külső megfigyelő bosszankodtam, hiszen sokkal több figyelmet érdemelt volna az előadásuk. Jó, nyilván pezsgőzgetve én sem feltétlen Isaac Albeniz csodáira vagyok kíváncsi. Külön megjegyzendő, hogy életemben először hallottam nem klisés intrót az Örömódához. Pacsi nekik.

Tovább robogva az idő lassan haladni akaró vasfogán, a még kihalt főutcán egyedül az olasz testvérváros delegáció tagjai dalolásztak teljes bevetéssel. Kora délután egy-két bátor borárus már kinyitott, ilyenkor találkoztam azokkal, akik a Belgától a Pia című nótára árulják terméküket.

A megnyitó a Nagyszínpad elé vonulással indult, majd végre olyan beszédekkel folytatódott, amik rövidek voltak, politikusoktól, akik nem politizálták végig. Több ilyent akarunk, na… A pohárköszöntőn is a nagy beszéd a „Jó étvágyat kívánok” volt, az Egerszeg Fesztivál ezzel megnyerte a 10/10-es beszédek díjat. Ezeket lövések és ágyúdörej követte.

Ezt követte a Zalai táncegyüttes, ami a nap egyik fénypontja volt, mind lelkességben, mind produkcióban. A szerencsétlen színpad néha egy centit is süllyedt alattuk, ez pedig aggodalomra adott okot. Az egyetlen kivetnivaló, hogy masszívan kilógó Nike zoknit nem tanácsos felvenni ilyen tánchoz.

Ezután átszaladtunk a Rockonlelkek zenekar koncertjére a második színpadhoz, ahol igazi sztárparádét vonultatott fel a banda. Angus Young 30 százalékos átfedésű hasonmása és a low budget Borbély Richárd is tagja volt a zenekarnak. Angus mentette meg a figyelmem teljes meghalását a gitárszólóival, mellette a dobost figyeltem, ahogy rettenetesen figyel minden egyes mozdulatára.

Fotó: Sreit Viktória

Vissza a nagyszínpadhoz, ahol már a Besh o droM hangolt. „Srácok, 14 perce játszunk papíron”, mondta a gitáros, ezt követte a konferálás. „Anyádat sodrom be” követte a helyi Faludy György válasza erre, majd a húrok közé csapott a zenekar. Teljes beleélés, igazi örömzene a részükről, a még lézengő tömeg is táncra perdült. 16 éve járják a nagyvilágot, tapasztalat és a lelkesedés összehangolódott tudássá. Azon kaptam magam, hogy a színpad oldalán már én is éneklem a „Jaaj, jaaj Istenem belehalok” kezdetű refrént…

Az idei fesztivál kuriózuma a harmadik színpad, ahol a teljes pénteki napot a klasszikus zenének szentelték. De milyen rettenetes jó volt. Kezdetnek Dankos Attila orgonakoncertjébe csöppentünk bele, és a dalok gyönyörűek voltak. Francois Borne Carmenje volt a fénypont nekem, de egyszerre három helyen nem tudtunk lenni, így egy mosollyal jelezve elismerésünket továbbálltunk.

A második színpadon a Kocsmazaj kezdett rá, és egy elfogadható koncertet adtak. Amúgy ezt is élveztük, csak az erőnk csüggedt, így a gyógysör után új erőre kapva szaladtunk tovább. Közben ingyen fröccsöt is kaptunk a legmenőbb egyszemélyes felszolgálóosztagtól, aki egy Barkasban árulta a mennyei nedűt, és atommenő gumikacsák ültek a szélvédő mögött.

Fotó: Sreit Viktória

A Balkan Fanatik zenekart nem kell bemutatni senkinek, a szürreális korkülönbségekkel és nevéhez hű zenével megáldott banda összehozta Egerszeg népét.

A Zalai Szimfonikus Zenekar koncertjéről a laikus énemet félrehagyva kezdtem megfejteni a karmester és a zenekar közötti összhang tökéletességét, majd magamnak igazat, ezáltal a zenekarnak az elismerést megadva hagytam el a harmadik színpadot.

A Zságbamacska volt az est igazi nyertese, hiszen amint eleredt az eső, mindenki betódult a területen található egyetlen fesztiválsátor alá. A zenekar közvetlen volt, az énekes pedig elképesztően jó hanggal van megáldva.

„Hát eljött” – gondolták a kilátogatók, ugyanis az eső idén sem szarozott, és már az első napon megmutatta, hogyan kell szétcseszni egy várva várt Firkin koncertet. Pontosan úgy, hogy nem is engeded őket a színpadra, és miattad kiüríttetik a színpad előtti Széchenyi teret. Az eső, jött, látott, és rohadjon meg.

Ki vagyunk fizetve, gondolták az osztrák mentalitású zenészek, és minden előjel nélkül a harmadik színpadon nekiálltak zenélni. Elvileg Egerszeg Vonósnégyes plusz egy zongorista helyett én az analfabetizmusomat is leküzdve mondjuk pont három vonóst és egy fuvolást láttam, majdnem. Amíg engedték, én hallgattam őket, innen pedig köszönöm az élményt, hogy megmutatták mi az egymás és a zene iránti igazi tisztelet. Bachot játszottak, kantátát, satöbbit. Bebizonyították nekem, hogy fröccsel a kézben leülni egy teljesen kiürült nézőtér első sorában a csatakvizes székre, majd megkönnyezni azt az egészet egyáltalán nem ciki.

A nap végén hazaesve vegyes érzelmekkel ugyan, de rettenet sok élménnyel gazdagodva írhattam ezeket a sorokat. A szervezők mindent megtettek, hogy egy jó fesztivál legyen. Talán az igazi probléma, hogy hiányoznak a nagy nevek. Míg tavaly Magashegyi Underground, Vad Fruttik, ITI, Szabóbazsi, Quimby, Zaporozsec, Hiperkarma, idén a Dreher Nagyszínpad legnagyobb neve pénteken a Balkan Fanatik volt, meg a tavalyi második színpadot szétzúzó Firkin. Ettől független az újításokat viszont értékeljük.


 Sreit Viktória galériája


 

 

Tags: beszámoló, Egerszeg Fesztivál, galéria, Zalaegerszeg Categories: DOB+BASSZUS
Related Posts