Március 10-én a tavaszi turnéjuk fontos részeként a két banda aktuális állomáshelye a szombathelyi Végállomás Klub volt, ahol valódi és igényes show-t varázsoltak ajándékba az alternatív rockzene hazai képviselői.

A két, alföldi gyökerekkel rendelkező zenekar szokatlan módon szakított a megszokott fő- és előzenekar turnéfelállással, hanem, bár más beszédmódú és hangzásvilágú formációként törnek utat a hazai éterben, teljesen egyenrangú partnerekként, egymást erősítve állnak színpadra.

A kissé hosszúra nyúló várakozásért bőven kárpótolta a szombathelyi közönséget a lelkesen, teljes testi és szellemi felüdülésbe rázó, késő éjszakai, kimunkáltan és mégis kellően spontán módon tálalt zenei performansz. A Kosztolányi-féle Esti Kornél novellahős után elnevezett zenekar két oszlopos tagja, Bodor Áron és Veres Imre egy kulisszák mögötti villáminterjúra is rendelkezésünkre állt:

Kocsis Marcell: Említettétek, hogy öt éve nem jártatok Szombathelyen. Mi az oka, hogy ilyen sokáig távol voltatok és milyen érzés volt vissza térni?

Veres Imre: Az igazából csak félig igaz, hogy nem jártunk itt öt éve: egy hagyományos klubkoncertünk volt utoljára akkor. Azt hiszem, két éve játszottunk egy helyi művelődési központban, ahol egy akusztikus koncertet adtunk, az azt megelőző évben pedig az Ezer Lámpás Éjszakáján léptünk fel. Szóval, ha így nézzük, elég sokszor voltunk már itt! (nevet)

KM: Ha egy klubkoncertre öt év után visszatér egy együttes, érezni a színpadon valamiféle különbséget a két közönség között?

Bodor Áron: Sokkal többen lettek! Az akkori emberszámmal nem összehasonlítható, ez mindenképpen pozitív visszajelzés.

Fotó: Szabados Petra

KM: Azt figyeltük meg, hogy rengeteg szubkultúrát és embert megtudtok szólítani a zenétekkel, idősebbektől a gyerekekig voltak a koncerten. Szerintetek ennek mi az oka?

Pályi Ádám: Gondolom az, hogy a dalaink többsége olyan gondolatokat, problémákat, szorongásokat, közérzeti-közéleti témákat feszeget, amelyek egyetemesen átívelnek ezeken a szubkultúrákon és korcsoportokon.

KM: Ezeket a szorongásokat szerintetek könnyebb dalban megfogalmazni, mint a boldogabb érzéseket?

Bodor Áron: Szerintem, ha jól érzed magad, azon nincs mit megírni, viszont ha szarul vagy, vagy valami bánt, akkor azt felszínre kell hozni!

KM: Látom, hogy nagyon jó erőben és vitalitásban vagytok, lehengerlően mozogtok a színpadon. Két koncerthétvége között hogyan kapcsolódtok ki?

Veres Imre: A koncertek után visszacsöppenünk a szürke, dolgos hétköznapokba: dolgozunk és éljük a magunk kis megszokott polgári életét és hétvégén engedjük ki a gőzt, a koncert az igazi kikapcsolódás!

Galéria: Szabados Petra

Esti Kornél interjú